Uj Nemzedék, 1926. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1926-01-14 / 10. szám

2 A kihallgatáson kiderült, hogy a soffőr valóban szállított a Retekutcai Térképészeti Intézetbe előkelő utakat, de ezek Nádassy, Windischgraetz és ennek elegánsan öltözött titkárai és megbízottai voltak. Az a legenda, amely új előkelő neveketdobott bele a nyomozásba, teljesen megdőlt, éppen ezért a nyomozásnak ezt a fázisát lezárták. A még Budapesten tartózkodó francia megbízottak ma délelőtt tiszteletüket tették a főkapitányság a nyomozást vezető rendőrtisztviselők és Marinovich Jenő főkapitány előtt, akiknek köszönetüket fejezték ki azért a buzgóságért és előzékenységért, amellyel rendelkezésükre állottak. Megelégedésüket fejezték ki úgy a Francia Bank, mint a párisi rendőrség nevében a nyomozás sikere felől. A mai nap különös érdekességének mondható, hogy a délelőtti látogatás alkalmával a francia megbízottak már nem követeltek újabb előállításokat és letartóztatásokat. Úgy látszik a budapesti rendőrség tegnapi erélyes felszólítása, hogy ok nélkül ne gyanúsítsanak, hanem bizonyítékokat bocsássanak a rendőrség rendelkezésére, eredménnyel járt. Valószínű, hogy holnap, vagy holnapután a francia megbízottak elutaznak Budapestről. A rendőrség ezután az aktákat véglegesen lezárja és átküldi az ügyészségre. Attól kezdve a sokáig húzódó hírhedt frankhamisítási bűnügy, mint közönséges bűncselekmény kerül a magyar bíróság elé. Itt említjük meg, hogy több társadalmi egyesület vezetőinek kihallgatása nem történt meg s igy valótlanság a MANSz kihallgatásairól elterjedt hír is. A ma délelőtt egyetlen érdekes rendőri eseménye a főkapitányságon az az eddig rejtélyes telefonbeszélgetés volt, amely féltizenkettőkor zajlott le Budapest és Bécs között. Féltizenkettőkor ugyanis Bécs hívta telefonon Bauer detektív főnökhelyettest, aki tudvalévően a nyomozás egyik vezetője. Bécsből Wahl udvari tanácsos, a bécsi rendőrség bűnügyi osztályának vezetője kérte telefonhoz Bauer rendőrtanácsost, akivel közel egy negyed óra hosszat, beszélgetett zárt ajtók mögött. A tanácskozás után átkapcsolták a telefont Hetényi Imre főkapitányhelyetteshez, aki szintén lezáratta szobájának ajtaját és ugyancsak hosszas beszélgetést folytatott Wahl udvari tanácsossal. Hogy mi volt a beszélgetés tartalma, arra nézve információkat szerezni nem sikerült, mert az illetékesek minden erre vonatkozó kérdésre a válaszadást megtagadták. Valószínű azonban, mint a külső jelek és a telefonálás után történtek bizonyítják, hogy a beszélgetés a frankhamisítási ügygyel állott kapcsolatban. Bangó Jogi Szeminárium Budapest, IX., Ráday-utca 14. Teljes anyag garancia mellett készít elő vidékieket is. Bangó Magántanfolyam ,BudapestIX., Iláday-utca 14. — Előkészít Lasse vont misssbijtiMmin is listtstsfre» Uj Nemzedék Csütörtök, 1928 január 1. A fajvédők álláspontja a frankamisítás ügyében Munkatársunk felkereste vitéz Bajcsy- Zsilinszky Endre nemzetgyűlési képviselőt és megkérte, mondja el, mi általában a fajvédők felfogása a frankhamisításról: — Mikor valami egészen nagyszabású eredményt vár, akar és remél a szélsőbaloldal, — mondotta — mindig Vázsonyi Vilmost teszik meg — ideiglenesen — vezérnek. A baloldal egész akcióját láthatólag a vén terézvárosi stratéga vezeti. Első látásra ügyesen, valójában példátlan balkezűséggel. — A radikális sajtó kétségtelenül elgaloppozta magát, minden reményük a szituáció megmentésére abban van, hogy sikerül a mi szárnyunkat kopromittálni, ha már egyébbel nem lehet, legalább valami mondvacsinált bűnfeldicsérési váddal. Nem sikerült a fajvédőket s általában az intranzigens keresztény társadalmat eredményesen belekeverni a frankhamisítás bűnügyébe. Most tehát azon lovagolnak, hogy mi bűnt dicsérünk, hősökké akarjuk avatni a pénzhamisítókat. Nagy tévedés. Éppen mi voltunk azok, akik szó szerint vettük és betartottuk a miniszterelnök úr ama nagyon helyes intét, hogy kezelje mindenki ezt az ügyet bűnügyként. Lokalizálni igyekeztünk az ügyet sajtónkban is, azért írtunk róla eleinte keveset. Naiv fejjel azt hittük, hogy mindenki, minden politikai és társadalmi tényező versenyezni fog a hazafias feladatban, minél kisebb területre korlátozni ezt az ügyet s nem engedni ellenségeink örömére, hogy politikává szélesedjen és dagadjon. És csak mikor a szélsőbaloldali sajtó a nacionalista magyarság óriási méretű összeesküvésévé, fegyveres puccsá és nemzetközi akcióvá fújta fel ezt az ügyet egyfelől, másfelől pedig a pénzhamisításban szereplőket valósággal társadalmunk legmegrögzöttebb gonosztevőivé, minden nemzeti bajunk és szerencsétlenségünk okozóivá igyekezett bélyegezni, messze túl a frankhamisítás méretein, bűnügyi és erkölcsi jelentőségén, akkor jegyezte meg egyikőnk-másikunk szerényen, hogy bizony mi például Nádosyt és Szörtseyt becsületes embernek ismerjük, ha belekeveredtek is ebbe az otromba bűnügybe s bizonnyal nem a saját zsebükre akartak dolgozni. Ez az a nagy bűnfel dicsérés, amit Vázsonyiék a szemünkre hánynak. De még idáig is csak akkor mentünk f el, amikor már réges-régen világpolitikai szenzációvá fújta fel éppen Vázsonyiék sajtója ezt a nagyon közepes jelentőségű bűn. Nekik láthatólag szükségük van erre az újabb vádra, hogy eltérítsék a figyelmet a radikális sajtó legutóbbi alávaló hazaáruló magatartásáról. De már késő. Semmiféle lárma nem tudja többé kivakarni e lapokból azt, ami ott heteken keresztül íródott. — Állítom és bizonyítani fogjuk, hogy az egész frankhamisítási ügy megmaradt volna a maga természetes bűnügyi keretei között, ha ez a belső lényegében ma is forradalmi sajtó politikai kázust nem csinált volna belőle. Ők voltak az anyaggyűjtők és a denunciánsok Benesék számára. Nélkülök ez az egész bűnügy ugyanabba az általános érdektelenségbe fulladt volna bele, mint más hasonló természetű pénzhamisítási esetek. — Ez a szemérmetlen sajtó próbálta a dinárhamisításba is belekeverni Magyarországot. Sikertelenül, mert kiderült, hogy a budapesti radikális zsidóság nagy bűbáinatára a hamis dinárokat Németországban gyártották. — De tudomásom van arról is, hogy nemrégiben, pár héttel a budapesti frankhamisítás napvilágra kerülése előtt Hollandiában lelepleztek két idegen országbeli követet, akik hamis pénzt próbáltak ott elhelyezni. A holland állam nemzetközi udvariasságból és bizonyára magasabb érdekből is, nem hozta ezt az ügyet a nagy nyilvánosság elé, pedig tudomásom szerint sokkal nagyobb összegekről volt szó, mint Windischgraetzék esetében. — De az egyik oláh lap is kidüllesztett mellel hangsúlyozta, hony a magyar frankhamisítók is csak tőlük tanultak, ők ezt a politikai eszközt már régen felfedezték és ügyesebben gyakorolják. — Nem menteni akarom mindezzel Windischgraetzék akcióját, csak aláhúzni azt, hogy az egész eset nem olyan példa nélkül álló és nem olyan borzalmas jelentőségű, mint ahogy budapesti radikálisok szeretnék. A legorcátlanabb demunciálásszámba megy Vázsonyiék sajtójának az az állítása, hogy ez a frankhamisítás egyáltalán veszélyeztethette a francia állami financiák biztonságát. Csak ostoba emberekkel lehet elhitetni, hogy húszmillió frank hamis pénzzel kontreminálni lehetett volna a francia frankot. Ezt egyetlen komoly francia lap sem állította, a magyar jelzálogkötvények londoni negyvenszeres túljegyzése pedig ugyancsak világosan mutatja, hogy a nagyhatalmak nem hajlandók a Vázsonyiék szemüvegén keresztül nézni a magyarországi viszonyokat. ■— Egyébként tudomásom van róla, hogy még a franciák is megbotránkoztak a budapesti sajtó egy részének nemzet- és álomellenes, egy francia hazafi erkölcsi mértékével meg sem fogható magatartásán. — Hiszem, hogy az egész ügy bűnügyi és politikai liquidálása után még a kisántánt is ki fogja adni budapesti uszítóit és cinkosait. Mert ma még talán remélnek a budapesti és prágai kettős központból irányított denunciáló hadjárattól valamit, de ha e prágai remények elfagy■ nának, bizonnyal igyekezni fognak a nor mális szomszédi viszonyt helyreállítani velünk s akkor aztán ki fog derülni, kik voltak ennek az egész hadjáratnak az igazi szerzői. S vajjon melyik központ szuggerálta a másikat jobban: Prága-e, vagy Budapest. A prágai koalíció a maga panamáit leplezi a Magyarország ellen való uszítással Prága, jannuár 13. A Slovak írja: A magyar pénzhamisítóafférnak legjobban a prágai koalíció örül. Neki is van néhány afférja és kellemetlen, ha beszélnek róluk. Ezért a koalíciós sajtó megkövez mindenkit, aki nem csatlakozik hozzá a frankhamisítók csinált reklámjában, hanem a prágai szenny felé fordul,amely patakokban ömlik a koalíciós húsosfazekakból. Pedig a koalíciós sajtónak a legkevesebb oka van felháborodni bárkinek az áttérje felett, mert felháborodásának nincs erkölcsi alapja. Ide az a hasonlat talál, hogy aki a legnagyobb lármával kiabál tolvajt, az el akarja terelni a figyelmet a maga nem kevésbé piszkos dolgairól. Itt van mindenekelőtt Hodzsa és a minisztertanács 100 milliós afférje. A földmivelésügyi minisztérium egyáltalán nem számolt el sem a rábízott milliós összegekkel, sem különböző alapjaival, csak azt látjuk, hogy az agrárpárt kortesei szemmel láthatólag garázdálkodnak, a minisztériumtól százezrekre rugó szubvenciót kapnak, míg az igazi földművesosztály szükségleteire nincs pénz. Ezért nem szűnünk meg kiáltani. Ne engedjétek kibújni Hodzsát a felelősség alól, amellyel eddigi titkos garázdálkodásaiért tartozik és hogy parlamenti bizottság vizsgálja meg a minisztérium dolgait. Hodzsa nevének meg kell jelenni a vádlottak listáján lelkiismeretlen gazdálkodás és hivatali hatalomal való visszaélés címén. A másik aktuális prágai botrány a huszonhárommillió koronának a koalíciós pártok között való szétosztása a választás küszöbén. A közélelmezési minisztérium 1923-ban nagy árleszorító-akcióba kezdett bele. Kamatmentes kölcsönt adott különböző termelő- és fogyasztószövetkezeteknek, hogy áruikat olcsóbbá tehessék. A kormánypártok itt természetesen azokat a vállalatokat részesítették előnyben, amelyek vagy a kormány szolgálatában állottak, vagy amelyek tulajdonosa valamelyik kormánypárt tagja volt, így az akció megfeneklett, mert a koalíciós vállalatok a kölcsönnél saját üzleti veszteségüket fedezték. Az akció pénzéből oly vállalatok is részesültek, melyeknek semmi közük sem lehetett az árleszorító akcióhoz, feltéve, hogy valamelyik koalíciós párt támogatását élvezte. A földmivelésügyi minisztérium az elmúlt év októberében kezdte behajtani ezeket a kölcsönöket, mire a vállalatok megijedtek és kivitték, hogy nekik nyújtsanak hitelmentességet szövetkezeti szubvenció címén. Az előbbi kormány az utolsó minisztertanácson bele is ment ebbe és nem törődött az állam érdekeivel, amikor a legnagyobb cinizmussal felosztotta pártjai között a huszonhárommillió koronát a választás előestéjén. Ez a botrány a maga nemében és cinikus végrehajtásában csaknem felér a magyar frankhamisítással és a válasz erre csak az lehet: törvény elé az előbbi kormánnyal, amiért lelkiismeretlenül elpocsékolta az adófizető nép véres verejtékeiből kiszipolyozott pénzeket. Nem engedhető meg, hogy a koalíciós rezsim korrupciós bandává sülyedjen, mely mások rovására aljas tettekkel igyekszik becstelen uralmának bukását kitolni. Budapesten már megtörtént a leleplezés, nem engedhetjük, hogy a prágai koalíció ment maradjon a bűnösök sorsától. A prágai koalíció legalább is olyan mértékben megérdemli ezt, mint a budapesti pénzhamisítók. Trianon következménye: a magyar Alföld eláradása s a pénzhamisítás Berlin, január 13. A Neue Preussische Zeitung a frankhamisítási üggyel kapcsolatban a következőket írja: A frankhamisítás első vad halma, elüök és most, amikor a bűnrészesek zár alatt vannak, kezd az ember ebben a szenzációs ügyben tisztán látni. Az az ok is, amely szeplőtelen múltú férfiakat az a bírt, hogy Windischgraetz herceghez csatlakozzanak, világos. A trianoni béke, a rettenetes viszonyok, melyeket csakis Magyarország feldarabolása okozott, az idegen uralom alá került magyar kisebbségek szomorú helyzete, a menekültek nyomora, amelynek enyhítése végett a Csonkamagyarországon maradtak szájától kell elvonni a kenyeret: mindez néhány hazafiban oly kétségbeesést keltett, hogy „a cél szentesíti az eszközt.!“ jelszóval valami őrülten fantasztikus ötlettel elkapatva arra a bűnös útra léptek, amelyet nekik Windischgraetz herceg mutatott. Hogy Windischgraetz is hazafias szellemben cselekedett-e vagy elsősorban rendkívül zilált pénzügyi viszonyait akarta csak ezekkel a manipulációkkal szanálni, az valószínűleg csak később derül ki egészen. Egy 411: a kormány vaskézzel nyúlt a dologhoz, hogy valamennyi bűnöst kiszolgáltasson a bíróságnak és az egész ügyet tisztítóvilágosságba helyezze. A fényszóró legélesebb sugarai mellett, amelyeket a kormány könyörtelenül vetít mindenfelé, folytatják a vizsgálatot s annyit már most is határozottan lehet mondani, hogy néhány párt egyes tagjai belebonyolódhattak ugyan ebbe az ügybe, de mint testület egyik párt sem tudott erről az eszelős katonáról. A trianoni béke alig kétheti rövid idő alatt már a második figyelmeztetéssel szolgál Az első volt a magyar Alföld áradása, amely a románok hanyagsága folytán ezer és ezer magyar polgárt hajléktalanná és könyörtelenné tett, Csonkamagyarországnak pedig milliárdos károkat okozott, most pedig itt van a pénzhamisítási ügy, amelyben becsületes emberek a kétségbeesett őrület hirtelen fellobbanásában bűnt követtek el, mert talán azt vélték, hogy enyhíthetik ezzel hazájuk ínségét. A trianoni kényszerbéke szellemi alkotói most az elsők, akik Magyarországot, amely ennek a kényszerbékének minden követelményét lojálisan teljesítette, néhány fiának eltévelyedése miatt felelősségre akarják vonni. De a rágalmazással magukra magukra maradnak. A Magyar Földhitelintézet zálogleveleinek londoni túljegyzése bizonyítja, hogy bár ezt a szomorú ügyet az ellenséges propaganda-sajtó örömmel fogadhatja, de pártatlan szemmel nézve az ügy csak néhány, a hosszú háború és nélkülözés folytán enervált ember megtévedésének tekinthető. Németország kiadja a ditárhamisítókat — Az Új Nemzedék tudósítójától. —* Belgrád, január 13. A dinárhamisítás értelmi szerzőjét, Czár Ferenc dalmáciai fiatalembert és valamennyi bűntársát Berlinben letartóztatták. Valamennyien beismerő vallomást tettek. Vallomásuk tisztázta azt a tényt, hogy a dinárhamisítóknak semmiféle kapcsolatuk nem volt a frankhamisítókkal. A Berlinben letartóztatott dinárhamisítók ellen megindult a kiadatási eljárás és a német hatóságok hozzájárultak a tettesek kiadásához. A dinárhamisítókat a zágrábi törvényszék vonja felelősségre. Egymillió fontnyi „valódi“ bankjegyet hoztak forgalomba a portugál szélhámosok Paris, január 13. A portugál pénzhamisításról a következő részletek válnak ismeretessé: A portugál pénzhamisítók újszerű és valósággal gonoszul zseniálisnak mondható eszméje, hogy nem a bankjegyeket hamisították, hanem egy megrendelőlevelet, amely teljesen szabályszerű aláírással annak az angol cégnek szólt, amely a portugál bankjegyeket előállítja. A megrendelő levél a portugál nemzeti banknak minden valószínűség szerint igazi bélyegzőjét viselte és csak az aláírások voltak hamisítva. A londoni Waterlow and Son cég, mely a portugál nemzeti bank szállítója, a megrendelést effektuálta és több mint három millió angol fontnyi értékű portugál bankjegyet szállított. Ebből a hamisítók több mint egy millió angol fontnyi portugál bankjegyet már forgalomba tudtak hozni. Ilyen előzmények után a hamis uton szerzett bankjegyek értékesítése nem okozott nehézséget, mert a bankjegyek tulajdonképen igaziak voltak..