Új Ózdi Vasas - Ózdi Maholnap, 1992. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-04-03 / 14. szám
o matornap A Sooter’s szereti a vendégeit Kresz János 1956-ban ment ki Kanadába, ahol rövid idő alatt fotószalont nyitott Harmincéves kemény munkájának, a szuperminőségnek és a szuperáraknak köszönhetően vállalata, a Sooter’s ma Kanadában 346 üzlettel és 4 nagy laboratóriummal az ország legnagyobb fotószalon-filmelőhívó hálózata. Vágya mindig az volt, hogy egyszer itt Magyarországon is üzleteket nyisson, és szolgálni tudja az itteni fotóigényeket. A terv a megvalósulás előtt áll, és nagyon közel van az idő, amikor a Sooter’s cég 100 üzletből álló hálózattal várja a megrendelőket az ország minden pontján. Ózd az elsők között volt a sorban. Április 8-án lesz az egyéves évfordulója annak, hogy városunkban megnyílt a képviseletük. El sem lehet téveszteni, hogy hol található: a Városközpont főutcájának közepén, a legforgalmasabb helyen, a Vasvár út 21. alatt. Az üzlet bejárata előtt a járdán életnagyságú fényképember áll, annyira valósághű, hogy majdnem megszólal. Biztos mindenki találkozott már vele. A taxisok traffipaxos rendőrnek nézik. Ide tényleg érdemes betérni. A cég mindig újabb és újabb kellemes meglepetéssel, kedvezményekkel és ajándékokkal várja vendégeit. Igazolványképre bármikor bárkinek szüksége lehet. Legérdemesebb itt, a Sooter’s-nél csináltatni, mert talán hihetetlen, de igaz, hogy egyetlen perc alatt elkészül, és rögtön átvehető. Az amatőr fényképészek is a Sooter’s-ben járnak a legjobban. Aki magának fényképez otthon, és a képeket elő akarja hívatni, választhat, hogy 24 órás vagy egyhetes határidővel kéri. A cég garantálja a lehető legjobb minőségű előhívást, méghozzá az átlagember pénztárcájához szabott olcsó árakon. Eleve 50 forintos kedvezményt kap mindenki, és az sem elhanyagolható körülmény, hogy utána háromféle ajándék közül lehet választani. Ez lehet például egy 20-szor 25 centiméteres, tehát nagyméretű nagyítás bármelyik képről, de tetszés szerint ajándékfilm is választható, hogy legközelebb legyen mire fényképezni. Mindez a cég ajándéka. Harmadik lehetőség, hogy a megrendelő a képekből második sorozatot is kap, vagyis minden fényképből két példányt, természetesen külön költség nélkül. Ez egyedülálló. Nemcsak a szakmai színvonal és a kedvezmények, ajándékok mértéke, hanem a szolgáltatások sokfélesége is a Nyugatot idézi. Annak is érdemes a Sooter’s üzletét felkeresni, aki nem fényképez. Állandó kedvezményes akció folyik, amelyben kanadai napszemüvegek, valamint magnó- és videokazetták kaphatók. Mindezeken túl a legkülönbözőbb fotócikkek: fényképezőgépek, filmek, fényképalbumok és keretek, ajándéktárgyak. A Sooter’s cég hétköznap reggeltől estig, szombaton délig rugalmas, a megrendelőkhöz alkalmazkodó nyitvatartással vár mindenkit. Jelszavuk: szuper minőség, szuper árak! (X) Fotó: Vargáné A Magyar Alapítványi Központ kiadásában rövidesen megjelenik a több mint 6000 magyar alapítvány adatait tartalmazó Alapítványi Adattár Ára: 550 Ft. Megrendelhető: Magyar Alapítványi Központ 1364 Pf.: 285. 1992. ÁPRILIS 3. Halálon innen, életen túl A katolikus egyház évezredek óta bűnnek tartja az öngyilkosságot. Nem is csak az egyik bűnnek a sok közül, hanem kifejezetten a legnagyobbnak. Az ennek a magyarázata, hogy amíg minden egyéb bűnösről legalább elméletben fel lehet tételezni a megbánást, addig az öngyilkos haláláig, egészen az utolsó pillanatig tudatos bűnben marad. Az életet Isten adta, senki más nem veheti el, még a sajátját sem. Következésképpen az öngyilkosokat nem volt szabad tisztességgel eltemetni, csak a temető árkában kaparhatták el őket áldás nélkül. Az utóbbi időkben enyhült a szigor, mert az egyház is megbarátkozott a pillanatnyi elmezavar fogalmával, és ennek segítségével kikerülhető a tudatos súlyos bűn vádja. Más kérdés, hogy az elkövetőknek nem áldásra lett volna szükségük utána, hanem valami másra előtte. Még inkább helyette. Magyarország kétes dicsősége, hogy elöl áll a világranglistán. Évente körülbelül négyezer, vagyis több mint napi tíz az áldozatok száma. Az elmúlt években, a statisztika szerint 1985-től kezdve végre csökkenni látszik a tendencia. Sajátos, hogy éppen amikor ritkulnak az esetek, Ózdon és környékén akkor kezdett emelkedni. Az utóbbi két évben ezt mutatják a számok. Nem nehéz kitalálni, hogy mi van emögött. - A komoly egzisztenciával rendelkező emberek már elköltöztek Ózdról, vagy akik nem, azok meg tudják védeni az életük kereteit - mondja dr. Herpay Sándor, ideggyógyász főorvos. - A segédmunkás szintű réteggel sohasem volt gond ezen a téren, mert ők mindig is megszokták a gyűrődést, szívósság van bennük. A szakmunkásréteg omlott össze hirtelen. Nekik már van mit veszteniük, és sajnos sokan el is vesztik. Ebből még nem következik közvetlenül az öngyilkosság és a kísérletek számának növekedése, közbeeső lépcsőfok az alkohol. Az ital újabb és újabb rétegeket visz a veszélyzónába. A nyolcvanszázalékos bérrel járó kényszerszabadság kétszeres csapda. Egyrészt a pénz megélni kevés, éhen halni sok, tehát elisszák. Másrészt értelmes munka és rendes életrend helyett otthoni tengés-lengéssel telnek a napok, és ez romboló - véli a főorvos, akinek gazdag tapasztalatanyaga van a Családsegítő Szolgálatból. - Ezek az emberek szerettek és tudtak dolgozni. A mostani kiábrándultság, feleslegességérzet, idegfeszültség megint csak az alkoholhoz vezet, az pedig a mai árviszonyok mellett az elszegényedéshez és a családi veszekedésekhez. - Gonosz veszély még a terjedőfélben lévő kábítószer. Tapasztalatom szerint Ózd a rászoktatás fázisában van. Rágógumiban, csokiban adagolják a gyanútlan vagy nem is annyira gyanútlan fiatalságnak. A régi jó szipózás is virágzik - teszi hozzá Herpay doktor csak úgy tájékoztatásképpen, bár ez most nem tartozik a témához. - Szóval az a dolgok lényege, hogy tönkrementek a családok, jött a nyomor és a sok válás. Véleményem szerint a mohácsi vésszel egyenértékű a mostani halogató politika és az emberek félretolása. Nem is okvetlenül maguk a munkanélküliek kezdenek az öngyilkosság gondolatával játszani, hanem az őket egyre nehezebben elviselő családtagjaik. Sokszor a nőkön csattan az ostor, még ha legtöbbször szerencsére csak képletesen is. A halállal végződő, furcsa szóhasználattal „sikeres” öngyilkosságok száma nem ugrott meg igazán. Körülbelül évi húsz fordul elő. Annál inkább elszaporodtak a kísérletek. Jellegzetesen női dolog teátrálisan öngyilkossággal fenyegetőzni, és onnan már csak egy lépés a fenyegetés beváltása. Az adatok szerint a sikertelen kísérleteket tekintve két nő jut egy férfira, míg a halálos kimenetelűeknél megfordul az arány - két férfi hal meg addig, amíg egy nő. Ennek oka az eltérő módszerekben rejlik - magyarázza dr. Herpay Sándor. - A férfiak bizony akasztják magukat, mert komoly és végérvényes a szándékuk. A nőkre a gyógyszerbevétel jellemző, és ilyen esetekben sokkal jobbak a megmentés esélyei. Nem is beszélve az eleve sikertelenre tervezett, zsaroló jellegű álkísérletekről. Az Alföldön divatos méregivásnak errefelé nincsenek hagyományai. Van helyette vonat elé ugrás, ami viszont az Alföldön ritka, mert a parasztember fél a vonattól még meghalni is. A magas helyről leugrást - amihez a legtöbb bátorság kell - a fiatalok szokták választani. Ipari-műszaki emberek eszköze a villanyáram, akadt olyan, aki valóságos villamosszéket fabrikált magának. A vallási tilalom manapság egyre kevésbé hat visszatartó erővel. A nyomor áttörte a hitet. De az ateizmus térnyerése is érezteti a hatását a kiélezett helyzetekben. Az öngyilkosok között kevés vallásos embert találunk. - Érdekességképpen megemlítem - mondja Herpay doktor -, hogy a volt koncentrációs táborokban aránytalanul elmaradt az öngyilkosságok emelkedése a kilátástalan helyzet ellenére. Azért, mert az emberekből kitört a túlélés igénye. Szomorú, hogy ez itt most nálunk nemigen jelentkezik. Az öngyilkosság előszobája a depresszió. Hangulat- és mozgásbeszűkülés, fogyás, alvászavar jelzi. Ez a tünetegyüttes hónapokig eltarthat. Az életösztönt a tudat egyre inkább értelmetlennek ítéli meg, és ekkor már elég egy hirtelen rossz hír. A konkrét döntés általában néhány nap műve. - A mortalitás, vagyis a halandóság arányszáma az, hogy egy „sikeres” esetre öt kísérlet jut - tájékoztat az ideggyógyász. - Gyógyszeres elkövetés esetén ez az arány úgy módosul, hogy egy halál - tíz kísérlet. - Legtipikusabb a figyelemfelhívási szándékból végrehajtott, érzelmileg zsaroló jellegű, a tényleges életveszélyt gondosan elkerülő, színpadias gyógyszerbevétel. Pedig nem éri meg, mert a kezelés nem valami kellemes. A gyomormosás rossz. Ledugnak a páciens torkán egy gumicsövet, és több liter vizet öntenek le rajta. Ezt követően a bélbe orvosi szenes beöntést adnak, hogy megkösse a vegyi anyagokat. Utána fokozott vizelethajtás következik, 3- 5 liter folyadékot visznek be vénásan. A szív állapota a döntő, mindig ezen múlik a túlélés - mondja a doktor. MF HÉTFŐ TV15.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Babaház. 9.05: Szeresd a hétfőt! 9.50: A gyógyszer: használ vagy árt? Az orvosság pusztítóbb, mint a betegség? (ism.). 10.05: Szextetthely, Hahn (ism.). 10.30: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Hogyan bújuk ki a napi 8 órát? IV/2. 16.30: Képújság. 16.35: Album. 17.00: Reggeli plusz. 17.25: Kedves Celine. XIII/4. 17.50: „Veletek vagyok mindennap.” 18.00: Gaia. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klip-mix. 19.00: Játék. Bűvös hatos. 19.15: „Engedjétek hozzám!” 19.20: Esti mese. 19.30: Cimbora. 20.00: Híradó. 20.35: Telesport. 20.35: Nyolcvanéves lenne Örkény István: Rózsakiállítás. kb.: 23.00: Közjáték. 23.05: Az én hetem. 23.25: Magyar tv jazz pódium. 0.05: Késő esti híradó. 0.10: BBC-híradó. TV2 6.00-9.00: Nap Tv. 15.00: Parlamenti Napló. 16.45: Hírek - Időjárás. 16.50: Nagyapák unokák nélkül. 17.32: Műsorelőzetes. 17.35: Hatoslottó-sorsolás. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.20: Gyerekeknek. Kalandorok Álomerdőben. 18.43: Dominó. 19.00: Megkésett emlékezés Varga Béla-portré. IV/2. 19.40: Körül-belül: Gregor József. 20.05: Pop-reál. 20.30: Telesport. 21.00: Stúdió ’92. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: A nagy bukfenc. IV/2. KEDD TV15.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Follow Through! 9.00: Szeszélyes évszakok. 10.00: Szextetthely. Vidám karácsony. 10.25: Az én váram. 10.55: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Az én dalom szól: Marvin Hamlisch. 17.05: Képújság. 17.10: Iparszerű tevékenység. 17.35: Kedves Celine. 18.00: Mozimámor. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klip-mix. 19.00: Játék - Cimbória. 19.15: Esti mese. 19.25: A jogkialakulás III/1. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Twin Peaks XXX/16. 21.25: Közjáték. 21.30: Beszélgetés Antall Józseffel. 22.30: Kerékpár. 23.10: Calcio (foci). 0.50: Késő esti híradó. 0.55: BBC-híradó. TV 2 10.00: Parlamenti Napló. 16.00: Ma délután. 16.30: Nasa Obrazovka. 16.55: Ma délután. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.19: Atomhangya. 18.40: Telesport. 19.05: Őrizd az álmot! 19.55: Helló, Világ! 20.45: Spot Light. 21.15: Miss Universe Hungary. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.30: Napzárta előtt. 22.55: Hat bagatell (FF) SZERDA TV15.47: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Szezámutca. 9.35: Derrick. Bosszúságok a római emberrel (ism.). 10.35: Évgyűrűk. 11.05: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Válaszúton az építészet. 16.50: Képújság. 16.55: Alvin Ailey. Táncszínház. 17.35: Kedves Celine. 18.00: Dimenzió. 18.40: Pénzvilág. 18.50: Mini klipmix. 19.00: La Fontaine-mesék. 19.15: Esti mese. 19.25: Kölyökidő. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Makovecz Imre II/2. 21.15: Közjáték. 21.20: Lovejoy. Csupa finomság. 22.10: Hobo Sapiens. 23.00: XX. századi portrék. 24.00: Késő esti híradó. 0.05: ZDF-híradó. TV2 15.55: Hírek - Időjárás. 16.00: Ma délután. 16.30: Unser Bildschirm. 16.55: Ma délután. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.20: Cápali és Cápeti. XXVI/14. 18.43: Zöldpont. 19.05: Roncsderbi. 21.30: A költészet percei. 21.40: Magyarországi néptáncok. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Tábori mise. Csehszlovák tévéfilm. 23.40: Enter - Számítógépes műsor. CSÜTÖRTÖK_______ TV1 5.47: Falutévé - biotippel. 6.00: A Reggel. 8.35: Közjáték. 8.35: Verkli. 9.05: Walt Disney bemutatja. 10.50: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: „Jeles napjaink”. 16.50: Képújság. 16.55: Vízilabda bajnoki döntő. 18.00: Menedzser Magazin. 18.45: Pénzvilág. 19.00: Hogyan készül a füzet? 19.15: Esti mese. 19.25: Most. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Twin Peaks. XXX/17.21.25: Közjáték. 21.30: AKtuális. 21.55: A legnagyobb. Tv-játék. 23.25: Késő esti híradó. 23.30: BBC-híradó. TV2 15.55: Hírek - Időjárás. 16.00: Ma délután. 16.30: Ecranul nostru. 16.55: Ma délután. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.18: Meséről mesére. 18.35: Telesport. 19.00: Testestől-lelkestől. Az egyedüli esély. 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora. 21.00: Össztűz. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt... 22.50: Találkozások. Magyar-svéd film. PÉNTEK TV1 5.47: Falutévé - Útjelző tippel. 6.00: A Reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Sorstársak. 8.50: Fűben-fában. 9.00: Dallas: Legyen forradalom! 9.50: Lottósorsolás. 9.55: A gyógyszer: használ vagy árt? 10.10: Szextetthely. A marabu. 10.35: Képújság. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Mozart: D-dúr szonáta. K. 311. 16.30: Képújság. 16.35: Magyarok Amerikában. VI. rész. Az „öreg” magyarok. 17.05: Kerékpár. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak. 18.55: „Maradjatok meg szeretetemben!...” 19.00: Játék. Trió. 19.15: Esti mese. 19.25: „Traffic Jam.” 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: Dallas. Legyen forradalom! 21.30: Közjáték. 21.35: Panoráma. 22.40: Dalnokverseny a Merlin Színházban. 23.30: Intim percek. Francia-amerikai erotikus film. 1.05: Késő esti híradó. 1.10: Antenne 2-híradó. TV2 12.00-14.45: Szieszta. 14.20: Hírek-Időjárás. 14.25: Prága város panoptikuma X/5. Merénylet a miniszterelnök ellen. 15.30: Ma délután. 17.00: Gondolkodó arcképcsarnok. 17.35: Ma délután. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. 18.19: Az én pici pónim. 18.35: Öt színes karika. 19.00: Elsüllyedt világok, eltűnt életek nyomában. IV/3. rész. Dinoszaurusz. 19.45: „Csépel az idő.” 20.35: Összefoglaló a Savaria Kupa nemzetközi női röplabdatornáról. 21.25: Gondolkodó. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: A betörés. NDK film. SZOMBAT TV1 6.17: Falutévé faludoktorral. 6.30: A Reggel. 7.30: Hagyd aludni a mamit! 8.30: Közjáték. 8.35: Jó reggelt adj, Istenem! 8.40: Álmodozó Károly. 8.50: Trombi-05. 9.00: Amőba 9.30: Az Edison testvérek. XIII/6. rész. 9.55: IS - Különkiadás. 10.30: Hol-mi? 11.00: Tévémagiszter. 12.30: Panoráma. 13.30: Szezám utca. 14.30: Klip-percek. 15.00: Hőmérő. 16.00: Képújság. 16.05: Koreográfus verseny Rábai Miklós emlékére. 17.05: A Költészet Napján. 17.55: Esti mese. 18.25: „...az én váram.” 19.00: Jolly Joker. Tigrisjáték. 20.00: Híradó. 20.25: Telesport. 20.35: A keresztapa II. I/1. rész. 22.40: Közjáték. 22.45: Összefoglaló a Savaria Kupáról. 23.20: Katasztrofális siker. Amerikai film. 0.45: Késő esti híradó. TV 2 8.30: Műsorismertetés. 8.35: PC Abc Számítástechnika. X/2. rész. 9.05: Végtelen utazás. 10.05: Prizma. 10.30: Nemcsak zöldség... 11.00: Bazilia, a macska és Pik, az egér. 11.15: Maja, a méhecske. 11.40: Erdőjárók. XII/10. rész. 12.00: A szabadság gyermekei. VIII/5. rész. 12.25: Útkereső. 12.50: Műsorelőzetes, időjárás. 13.00: Azok a csodálatos állatok. 13.15: Ürgék. 13.40: Autó 2. 14.05: A Saint Tropez-i csendőr. Francia film. 15.45: „Szállj költemény...” 16.35: Köröstől Dárdzsillingig. Körösi Csoma Sándor útján. 17.00: Nézze meg az ember! 17.05: Gyerekeknek. 17.35: Knight Rider. Az egyetlen tanú. 18.28: Kispest-Honvéd-FTC. 20.20: Van szerencsém!... 21.08: Repülőtér. Régi barátság. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.35: Ajakrúzs. Amerikai film. _________VASÁRNAP TV1 6.43: Napi műsorajánlat. 6.45: Falutévé magazin. 7.30: Hagyd aludni a papát! 7.55: „így szól az Úr!” 8.00: Kávé habbal. 8.25: Közjáték. 8.30: Vasárnapi turmix. 10.55: Bramac SE-Gudme (dán) férfi kézilabda KEK-elődöntő. 12.15: Álljunk meg egy szóra! 12.25: Expo ’96. 12.55: Képújság. 13.00: A Financial Times heti üzleti híradója. 13.25: Kiadós mulatós. 14.05: Szószóló. 14.35: A bal kéz titka. 15.20: Telis-televideo ’92. 15.25: Egészséget mindenkinek! 16.00: Időgép. 16.40: Örömhír. 17.00: Walt Disney bemutatja. 18.45: Góóól. 19.30: A Hét. 20.25: Telesport. 20.35: A keresztapa II. n/2.21.50: Közjáték. 21.55: Snagovi emlékezés. 22.30: Nulladik típusú találkozások. 23.10: Képújság. TV2 7.00: Napraforgó. 9.05: Kéménymesék a padláson. 9.30: Aprók tánca. 9.49: Észbontó. 10.09: A rovarok világa. 10.48: Néprajzi értékeink. 10.55: Alpok-Adria Magazin. 11.15: Hármas csatorna. 11.45: Kánon. 12.15: Műsorelőzetes - Időjárás. 12.25: Humánum. 12.55: Foci angol módra. 13.15: Gazdaképző. 13.45: SorSok. 14.25: Mi történt a jövő héten? 14.35: Dixiehajó Promenade Dixieland Band. 15.05: Micsoda cirkusz. 15.55: Minden szín és forma. 16.20: A monzai barát. Olasz film. 18.05: Zeneiskolások muzsikálnak. 18.28: Időjárás. 18.35: Delta. 19.05: Família Kft. Ugye, nem zavarunk? 19.40: Szupercsoport. Mindent a művészetért. 20.30: Telesport. 21.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál ’92. 22.45: Időjárás. 22.50: A Tao - ma. A televízió műsora 1992. április 6-12.