Új Symposion, 1968 (4. évfolyam, 33-44. szám)

1968 / 36. szám

6 Alice a meseországban című meséből valók, a kábítószerekre is vo­natkoznak. Alice nevében megvan a LSD első két betűje, míg a befejező figyelmeztetés: „Fel a fejjel", a kábítószerek lankadatlan élvezésére vonatkozi­k. A „Fel a fejjel" és a sakktábla logikája a második versszakban egy kábítószerekkel kapcsolatos élményt, de ugyanakkor Alice kalandjait is leírja. A kétértelműség annyira általá­nos, hogy nem lehetne bebizonyítani, miszerint a dal kábítószerekről szól, pedig úgy van. A soron következő dal az oka annak, hogy erről a dalköltészetről — ahogyan én elneveztem — írok. Néhány hónappal ezelőtt egy ba­rátom elhozta és kölcsönadta nekem az egyik új amerikai együttes lemezét. E különös dal hallgatása annyira felizgatott, hogy élménye­met meg akartam osztani valakivel, mint mindig is, ha egy-egy rend­kívül jó versre bukkanok, más szóval a legjobb bort tartogattam legutoljára. az éjszaka vége Menj az úton az éjszaka végéig, utazzál a világos éjfélig: áldott terek, fényes terek. Valakinek az élet szép öröm, másnak pedig sötét börtön. A fehér nyúl Egy pilulától nagyobb leszel, egy pilulától kisebb leszel, és azoktól, melyeket anyád ad, olyan maradsz, mint voltál. Akkor kérdezd meg Alice-t, miért három méter magas. Ha szaladsz a nyulak után, és tudod, hogy majd elesel, mert a vízipipát szívó hernyó utánad kiáltott, hívd Alice-t majd, ha már kicsi lesz. Ha az ember a sakktáblán feláll, és utat mutat neked, és te épp valami gombát ettél, és a fejed el akar szállni, ó, kérdezd Alice-t, ő tud arról. Mikor már a logika és az arányok halkan elhunynak, és a fehér király visszafelé beszél, és a vörös királynő a fején áll ne felejtsd el az egér szavait: „Fel a fejjel, fel a fejjel." VÉGE A vers Amerikáról szól, pontosabban Kaliforniáról. Elsőnek az döbbentett meg, hogy mennyire hasonlít W. B. Yeats verseire és általában az ír irodalomra: a Nyugattal való tökéletes asszociációk, a turizmus és az erős szenvedély kombinációja, a túlterhelt szimbólumok és a többrétű értelem. A különös hangulat és a Nyugatra vonatkozó (Kalifornia) szimbolizmus a The Doors együttes megfogalmazásában teljesen új az amerikai irodalomban, mert az amerikai mitológiában a Nyugat fogalma mindig úgy szerepelt, mint az erő, a nagyság és a kalandok színhelye, illetve mint a határon levő tünemény, mint Szi­béria a szovjet irodalomban. A The Doors együttes — elnevezését Aldous Huxley Doors of Percepcion című regénye után kapta — fel­ismeri a modern határ után, és az új határ utáni valóságot most, a Johnson-korszakban: „... kicsaltam a szertelen vadkant Nyugatról ..." Mint Beckett Lucky nevű alakja, ők is látták „az evezőt, az evezőt, az evezőt, az evezőt Connemarában" (Connemara Írország nyugati részén van). Első versszak. A „vége" sok mindent jelent: a világrész végét, egy barátság végét, az utazás végét, a mítosz végét. A „szépséges barát”, akihez a költő szavait intézi, feltételezett barát, az elbeszé­lővel vándorol, a közönséggel vagy mivelünk, és legvalószínűbb, hogy maga Amerika. Az „eddigi tervek": Amerika álma a szabadság­ról, az egyenlőségről, mind üres beszéddé váltak. A „Minden, ami létezik" ismét a kontinens fizikai megsemmisülésére utal, meg arra is, ami szimbolikusan „létezik”. A „Nincs biztonság, meglepetés" arra vonatkozik, ami a végén történik: nagy energia-felszabadulás, az óceán, amely nem tart meglepetést, elönti a láthatárt, és nincs biz­tonság, mint ahogy ismét Yeats mondja: Szomorú szelek jajongna­k a háborgó tengeren ... (Desolate winds that cry over the wandering sea) „Sohasem nézek többé szemedbe", mert meg kell tagadnia az amerikai társadalmat. Ilyen kulturális öngyilkosságban mindent el kell hagyni. A szomorúság és nem a düh adja meg a hangulat fő tó­nusát, mert végső fokon egy szép álomról és egy szép országról kell lemondani, még ha romlott is. Az óceán — a negyedik és az ötödik versszakban kifejtett szimbolika szerint —, mint mindig, az élet forrását jelképezi, amelyhez mindennek vissza kell térnie. Második versszak — Az öngyilkosság túlsó felén a szabadság, in­nenső felén az elképzelhetetlen, a lehetőségekkel szembeni ellentétek, egyik népnek szüksége van a másikra, amely megmutathatná neki, ho­gyan kell élni, de mindez oly reménytelennek látszik. To such a pitch of folly I am brought... Harmadik versszak — A téboly tébolyt lehel. A virágok gyerme­kei (hippies) nyugatra vándorolnak, valótlan élvezetek után. Kalifor­niában nyáron sohasem esik az eső. And lonely and longing for Ni­arnh, I shivered .. Negyedik versszak — A búskomor lírizmus i­tt megszakad és iro­nikus szimbolizmus váltja fel. „A város peremén vár a veszély" két dolgot jelent: először is ez egy sablon a régi, másodrangú hollywoodi filmekből, amely itt most ironikusai­ a helyre és a színvonalra utal, másodsorban pedig a külvárosokra vonatkozik, amelyek Kaliforniában építészetileg teljesen egyformák, olyan emberek lakják őket, akik­nek ízlése és gondolkodása is egyforma; ezek a külvárosok százötven kilométerre is elnyúlnak Los Angelestől minden irányba (természete­sen nyugat kivételével). A „Nyergesd meg a Királyok Útját" szintén irónia. A Királyok Útja (King's Highway) ugyanis az ősi El Camino Real, amelyet még a spanyol konkvisztádorok építettek több mint háromszáz évvel ezelőtt. Most ezt az utat is hasonló külvárosok sze­gélyezik. A harmadik sor arra emlékeztet bennünket, hogy a dolgok rendre megváltoztak, amióta az aranyláz odacsődítette az amerikaiak első nagy hullámát 1849-ben. Az irónia megimétlődik: ha ez az, amit keresel, gyere Nyugatra. A szimbolika ezek után valóban bonyo­lult lesz. A műút (először mint El Camino Real, azután a 66. útvonal, később Kaliforniai autóút, majd napjainkban, legalábbis egy része, a híres hollywoodi Naplemente sugárút) kígyóvá változik. A műút képzete az ötödiktől a kilencedik sorig folytatódik: végighajt a Nap­lemente sugárúton (a kígyó), majd a hegyek között kanyarog a Csen­des-óceánig (az ősi tó), az út hét mérföld hosszú, régi, de kikövezett (a bőre hideg). Az említett öt sor második és harmadik értelmezése a szexuális szimbolizmusban van: gyere Nyugatra és a.) megbuzerál­­nak, b.) mértéktelen szexben lesz részed (a kígyó), illetve a.) vagy megdöglesz, b.) vagy rengetegszer kielégülsz (az ősi tó); nemi életed a. ) fájdalmas, b.) gyönyörteljes lesz (a mérföldet hüvelyeknek ér­sd, hét hüvelyk egyenlő 18 cm), ez egy a.) ősi és halálos művészet, b. ) egy tapasztalt szerető, aki rád vár. A két szexuális téma ellen­tétbe hozza a valóságot a.) a mítosszal, b.) Hollywooddal. Az „ősi tó" arra szolgál, hogy eszünkbe juttassa a tenger vénségét, mind­annyiunkra kiterjedő apaságát, amint visszatartunk hozzá Nyugaton. A tóba folyó kígyó szimbólumának kiemelésével nemcsak a férfi és a nő közi történő közösülés beiktatásáról van szó, hanem a magömlés­ről is, amit a tenger jelképez. Tehát a tenger szüli a kígyót és a kígyó a tengert. Ötödik versszak — A sablon ismétlése az első sorokban éppen az ellenkezőjét jelenti. Az előző versszaktól eltérően a „Nyugat" itt a világ politikai felosztásának fényében van bemutatva, azzal a hozzá­­fűzéssel, hogy Kalifornia tulajdonképpen Amerika Nyugatja. A har­madik sor továbbfűzi a kétértelműséget: vajon „a többi" az előző versszak második vagy harmadik szövegértelmezése? A „kék busz” valószínűleg a vers legelbűvölőbb képzete, összeköti a két vers­szakot, és összegezi a 4—5. versszakban érezhető hangulatot. Mint „az ősi tó", a „kék busz" is elsősorban az óceánnal van kapcsolat­ban, de az idevágó tényezők más felosztásával. Ahogy a hetedik versszakból kitűnik, a busz hátsó része Kalifornia, az eleje pedig valószínűleg a Közel-Kelet — ha az egészet anatómiai szempontból nézzük, akkor a „Legjobb a Nyugat" jelszó iróniája még fokozódik. A tenger éppúgy vonz, mint azelőtt, mint az őrült, élvhaj­hászó ro­hanás Kaliforniában, mint az élet forrása, vagy mint a halál kívánása. A„kék busz" másik értelmezése társadalmi jellegű és bevezetőül szol­gál a hatodik versszakhoz: Amerikában a rendőrség kék busszal szállítja a rabokat. A zárósorban vallatni bizonytalan félelem érezhető az Ismeretlennel szemben. Hatodik versszak — E rész előadási módja közelebb áll a be­szédhez, mint az énekhez. Felépítéséban ez a legprózaibb, de ér­zelmileg a legerőteljesebb. Nagyon nehéz beszélni róla, mert itt van a csírája az amerikai érzéskomplexumnak, ami úgy tűnik, a tömeg­­gyilkosságokban kulminál, vagy jut nyilvános kifejezésre. Nem azt akarom mondani, hogy csak a Richard Speckek meg a Charlie Stark­­weatherek (ez a kettő messzemenőleg a legismertebb tömeggy­ilkos) a bűnösek, hanem a Lyndon Johnsonok is, de lehet, hogy mind­annyian. A harmadik sorban szereplő mellszobor Tiberius császár egy régi galériában megtalált mellszobrára vonatkozik, amelyről azt állít­ják, hogy a megszólalásig hasonlít Lyndon Baines Johnsonra. Hetedik versszak — Az utolsó Nyugatra hívó mókás szöveg után teljes felbomlás következik. A „kék argonauta" nemcsak a görög mítoszra vonatkozik, hanem a valamikor szintén „argonautáknak" ne­vezett 49-es, első kaliforniai aranyásókra is; ezzel cicomázza fel e valóban mítoszszerű költemény történelmi keretét és egészíti ki a „megviselt jelenetek" hátterét. A versszak kettéválasztott hangképzéseit egy elég hosszú zenei közjáték követi, amely a vad­rivalgásig emelkedik, „ölj" felkiáltások­kal hatványozva, mint William Golding Lord of the Flies című művé­nek befejező részében, azonban itt az irodalmi vonatkozáson túl Amerika vietnami és emberbarát­ magatartásáról van szó. Nyolcadik versszak — Visszatérés a kezdet lírai szomorúságához. Tisztázatlan marad a kérdés, hogy vajon csakugyan egy valóságos kulturális vagy pszichikai öngyilkossággal foglalkozik-e, de minden­esetre ez a vége, s így Amerika sohasem tudja meg az igazságot és a szépséget, amit ő lát.

Next