Új Symposion, 1968 (4. évfolyam, 33-44. szám)
1968 / 36. szám
6 Alice a meseországban című meséből valók, a kábítószerekre is vonatkoznak. Alice nevében megvan a LSD első két betűje, míg a befejező figyelmeztetés: „Fel a fejjel", a kábítószerek lankadatlan élvezésére vonatkozik. A „Fel a fejjel" és a sakktábla logikája a második versszakban egy kábítószerekkel kapcsolatos élményt, de ugyanakkor Alice kalandjait is leírja. A kétértelműség annyira általános, hogy nem lehetne bebizonyítani, miszerint a dal kábítószerekről szól, pedig úgy van. A soron következő dal az oka annak, hogy erről a dalköltészetről — ahogyan én elneveztem — írok. Néhány hónappal ezelőtt egy barátom elhozta és kölcsönadta nekem az egyik új amerikai együttes lemezét. E különös dal hallgatása annyira felizgatott, hogy élményemet meg akartam osztani valakivel, mint mindig is, ha egy-egy rendkívül jó versre bukkanok, más szóval a legjobb bort tartogattam legutoljára. az éjszaka vége Menj az úton az éjszaka végéig, utazzál a világos éjfélig: áldott terek, fényes terek. Valakinek az élet szép öröm, másnak pedig sötét börtön. A fehér nyúl Egy pilulától nagyobb leszel, egy pilulától kisebb leszel, és azoktól, melyeket anyád ad, olyan maradsz, mint voltál. Akkor kérdezd meg Alice-t, miért három méter magas. Ha szaladsz a nyulak után, és tudod, hogy majd elesel, mert a vízipipát szívó hernyó utánad kiáltott, hívd Alice-t majd, ha már kicsi lesz. Ha az ember a sakktáblán feláll, és utat mutat neked, és te épp valami gombát ettél, és a fejed el akar szállni, ó, kérdezd Alice-t, ő tud arról. Mikor már a logika és az arányok halkan elhunynak, és a fehér király visszafelé beszél, és a vörös királynő a fején áll ne felejtsd el az egér szavait: „Fel a fejjel, fel a fejjel." VÉGE A vers Amerikáról szól, pontosabban Kaliforniáról. Elsőnek az döbbentett meg, hogy mennyire hasonlít W. B. Yeats verseire és általában az ír irodalomra: a Nyugattal való tökéletes asszociációk, a turizmus és az erős szenvedély kombinációja, a túlterhelt szimbólumok és a többrétű értelem. A különös hangulat és a Nyugatra vonatkozó (Kalifornia) szimbolizmus a The Doors együttes megfogalmazásában teljesen új az amerikai irodalomban, mert az amerikai mitológiában a Nyugat fogalma mindig úgy szerepelt, mint az erő, a nagyság és a kalandok színhelye, illetve mint a határon levő tünemény, mint Szibéria a szovjet irodalomban. A The Doors együttes — elnevezését Aldous Huxley Doors of Percepcion című regénye után kapta — felismeri a modern határ után, és az új határ utáni valóságot most, a Johnson-korszakban: „... kicsaltam a szertelen vadkant Nyugatról ..." Mint Beckett Lucky nevű alakja, ők is látták „az evezőt, az evezőt, az evezőt, az evezőt Connemarában" (Connemara Írország nyugati részén van). Első versszak. A „vége" sok mindent jelent: a világrész végét, egy barátság végét, az utazás végét, a mítosz végét. A „szépséges barát”, akihez a költő szavait intézi, feltételezett barát, az elbeszélővel vándorol, a közönséggel vagy mivelünk, és legvalószínűbb, hogy maga Amerika. Az „eddigi tervek": Amerika álma a szabadságról, az egyenlőségről, mind üres beszéddé váltak. A „Minden, ami létezik" ismét a kontinens fizikai megsemmisülésére utal, meg arra is, ami szimbolikusan „létezik”. A „Nincs biztonság, meglepetés" arra vonatkozik, ami a végén történik: nagy energia-felszabadulás, az óceán, amely nem tart meglepetést, elönti a láthatárt, és nincs biztonság, mint ahogy ismét Yeats mondja: Szomorú szelek jajongnak a háborgó tengeren ... (Desolate winds that cry over the wandering sea) „Sohasem nézek többé szemedbe", mert meg kell tagadnia az amerikai társadalmat. Ilyen kulturális öngyilkosságban mindent el kell hagyni. A szomorúság és nem a düh adja meg a hangulat fő tónusát, mert végső fokon egy szép álomról és egy szép országról kell lemondani, még ha romlott is. Az óceán — a negyedik és az ötödik versszakban kifejtett szimbolika szerint —, mint mindig, az élet forrását jelképezi, amelyhez mindennek vissza kell térnie. Második versszak — Az öngyilkosság túlsó felén a szabadság, innenső felén az elképzelhetetlen, a lehetőségekkel szembeni ellentétek, egyik népnek szüksége van a másikra, amely megmutathatná neki, hogyan kell élni, de mindez oly reménytelennek látszik. To such a pitch of folly I am brought... Harmadik versszak — A téboly tébolyt lehel. A virágok gyermekei (hippies) nyugatra vándorolnak, valótlan élvezetek után. Kaliforniában nyáron sohasem esik az eső. And lonely and longing for Niarnh, I shivered .. Negyedik versszak — A búskomor lírizmus itt megszakad és ironikus szimbolizmus váltja fel. „A város peremén vár a veszély" két dolgot jelent: először is ez egy sablon a régi, másodrangú hollywoodi filmekből, amely itt most ironikusai a helyre és a színvonalra utal, másodsorban pedig a külvárosokra vonatkozik, amelyek Kaliforniában építészetileg teljesen egyformák, olyan emberek lakják őket, akiknek ízlése és gondolkodása is egyforma; ezek a külvárosok százötven kilométerre is elnyúlnak Los Angelestől minden irányba (természetesen nyugat kivételével). A „Nyergesd meg a Királyok Útját" szintén irónia. A Királyok Útja (King's Highway) ugyanis az ősi El Camino Real, amelyet még a spanyol konkvisztádorok építettek több mint háromszáz évvel ezelőtt. Most ezt az utat is hasonló külvárosok szegélyezik. A harmadik sor arra emlékeztet bennünket, hogy a dolgok rendre megváltoztak, amióta az aranyláz odacsődítette az amerikaiak első nagy hullámát 1849-ben. Az irónia megimétlődik: ha ez az, amit keresel, gyere Nyugatra. A szimbolika ezek után valóban bonyolult lesz. A műút (először mint El Camino Real, azután a 66. útvonal, később Kaliforniai autóút, majd napjainkban, legalábbis egy része, a híres hollywoodi Naplemente sugárút) kígyóvá változik. A műút képzete az ötödiktől a kilencedik sorig folytatódik: végighajt a Naplemente sugárúton (a kígyó), majd a hegyek között kanyarog a Csendes-óceánig (az ősi tó), az út hét mérföld hosszú, régi, de kikövezett (a bőre hideg). Az említett öt sor második és harmadik értelmezése a szexuális szimbolizmusban van: gyere Nyugatra és a.) megbuzerálnak, b.) mértéktelen szexben lesz részed (a kígyó), illetve a.) vagy megdöglesz, b.) vagy rengetegszer kielégülsz (az ősi tó); nemi életed a. ) fájdalmas, b.) gyönyörteljes lesz (a mérföldet hüvelyeknek érsd, hét hüvelyk egyenlő 18 cm), ez egy a.) ősi és halálos művészet, b. ) egy tapasztalt szerető, aki rád vár. A két szexuális téma ellentétbe hozza a valóságot a.) a mítosszal, b.) Hollywooddal. Az „ősi tó" arra szolgál, hogy eszünkbe juttassa a tenger vénségét, mindannyiunkra kiterjedő apaságát, amint visszatartunk hozzá Nyugaton. A tóba folyó kígyó szimbólumának kiemelésével nemcsak a férfi és a nő közi történő közösülés beiktatásáról van szó, hanem a magömlésről is, amit a tenger jelképez. Tehát a tenger szüli a kígyót és a kígyó a tengert. Ötödik versszak — A sablon ismétlése az első sorokban éppen az ellenkezőjét jelenti. Az előző versszaktól eltérően a „Nyugat" itt a világ politikai felosztásának fényében van bemutatva, azzal a hozzáfűzéssel, hogy Kalifornia tulajdonképpen Amerika Nyugatja. A harmadik sor továbbfűzi a kétértelműséget: vajon „a többi" az előző versszak második vagy harmadik szövegértelmezése? A „kék busz” valószínűleg a vers legelbűvölőbb képzete, összeköti a két versszakot, és összegezi a 4—5. versszakban érezhető hangulatot. Mint „az ősi tó", a „kék busz" is elsősorban az óceánnal van kapcsolatban, de az idevágó tényezők más felosztásával. Ahogy a hetedik versszakból kitűnik, a busz hátsó része Kalifornia, az eleje pedig valószínűleg a Közel-Kelet — ha az egészet anatómiai szempontból nézzük, akkor a „Legjobb a Nyugat" jelszó iróniája még fokozódik. A tenger éppúgy vonz, mint azelőtt, mint az őrült, élvhajhászó rohanás Kaliforniában, mint az élet forrása, vagy mint a halál kívánása. A„kék busz" másik értelmezése társadalmi jellegű és bevezetőül szolgál a hatodik versszakhoz: Amerikában a rendőrség kék busszal szállítja a rabokat. A zárósorban vallatni bizonytalan félelem érezhető az Ismeretlennel szemben. Hatodik versszak — E rész előadási módja közelebb áll a beszédhez, mint az énekhez. Felépítéséban ez a legprózaibb, de érzelmileg a legerőteljesebb. Nagyon nehéz beszélni róla, mert itt van a csírája az amerikai érzéskomplexumnak, ami úgy tűnik, a tömeggyilkosságokban kulminál, vagy jut nyilvános kifejezésre. Nem azt akarom mondani, hogy csak a Richard Speckek meg a Charlie Starkweatherek (ez a kettő messzemenőleg a legismertebb tömeggyilkos) a bűnösek, hanem a Lyndon Johnsonok is, de lehet, hogy mindannyian. A harmadik sorban szereplő mellszobor Tiberius császár egy régi galériában megtalált mellszobrára vonatkozik, amelyről azt állítják, hogy a megszólalásig hasonlít Lyndon Baines Johnsonra. Hetedik versszak — Az utolsó Nyugatra hívó mókás szöveg után teljes felbomlás következik. A „kék argonauta" nemcsak a görög mítoszra vonatkozik, hanem a valamikor szintén „argonautáknak" nevezett 49-es, első kaliforniai aranyásókra is; ezzel cicomázza fel e valóban mítoszszerű költemény történelmi keretét és egészíti ki a „megviselt jelenetek" hátterét. A versszak kettéválasztott hangképzéseit egy elég hosszú zenei közjáték követi, amely a vadrivalgásig emelkedik, „ölj" felkiáltásokkal hatványozva, mint William Golding Lord of the Flies című művének befejező részében, azonban itt az irodalmi vonatkozáson túl Amerika vietnami és emberbarát magatartásáról van szó. Nyolcadik versszak — Visszatérés a kezdet lírai szomorúságához. Tisztázatlan marad a kérdés, hogy vajon csakugyan egy valóságos kulturális vagy pszichikai öngyilkossággal foglalkozik-e, de mindenesetre ez a vége, s így Amerika sohasem tudja meg az igazságot és a szépséget, amit ő lát.