Uj Szó, 1948. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-01 / 1. szám
1948 január 1, esti förtitk Uj Ssedz Barabás Tibor: PETŐFI A költő, Kinek puszta fellépése iro ,dalmi és politikai forradalom volt egy I szerve, lei Európa nagy átalakulását, a I monarchia bukását, a köztársaság győz j aelmét jóelőre megjósolta és egyszerre I akarta népét az osztrák és a nemesi elnyomástól megszabadítani: Petőfi I Sándor volt. Élete, kora, a hazai és világesemé. I nyék minden reménye és fénye fel- I ragyog költészetében. Apja elszegénye- I dése, diákkorának megalázásai, a ván-dorszinészek irányt vetett élete, katonái. Ikodájának gyötrelmei, mind-mind csak I arra szolgált, hogy még hevesebbre g szítsa szívének költői és forradalmas indulatát. Miért és mikép forrott össze Petőfi I neve elválaszthatatlanul a magyar’ sza- I hadság ügyével? Mindenekfelett azáltal, I hogy a költő valóban megtestesítette I népének természetét s hogy ellentétben I elődeivel, ő nem a nemesi osztály nép I felé hajló fia, hanem maga a nép volt. I Megjelenése művészi és politikai forra. I dalom egyszerre abban a korban, I amelyben a szalonok finomkodó költői I félre kerülnek minden igazán művészi I tárgyat és mitsem törődve népükkel, I csak egymásnak írnak. De forradalom I Petőfi költészete még Vörösmarty nagy I nemzeti lírájához mérten is, mert benne I és általa a nemzeti jelleg népi és for- Iradalmi tartalmában jelentkezett. A I másodrangú német költők érzelmes ke- I hélyét másolók közepette a nép egyszerű, I igazi hangját, mindennapjait, örömét és I bánatát szólaltatta meg. S amíg a sza. I lónköltészet művelői azzal bíbelődtek, I hogy a maguk lagymatag költészetéhez I gyártsanak erőltetett, új szavakat, ad. Idig Petőfi a nép nyelvén énekelt. Kri- I tikusai nyerseséggel, aljas és alantas I hanggal, a műforma tökéletlenségével és I Indulatainak szakadozott, dramatikus I voltával vádolták. Petőfi így válaszolt I bírálóinak: .Ezeknek az uraknak a magyar rím- I lől és mértékről fogalmuk sincs, ők a I magyar versekben latin metrumot és I német cadentiát keresnek s ez az ért I költeményeimben nincs, az igaz, de nem I is akartam, hogy szorosan legyen ... S hol ők engem rím és mérték dolgában a I legnagyobb hanyagsággal vádolnak, ta. I tán éppen ott járok legközelebb a töké- I letes, az igazi magyar versformához .. . Ami költeményeimben az aljasságot ü- I leti, ez ellen ünnepélyes óvást teszek. I Ez alávaló rágalom ... Ha néhol egyes I kifejezésekre s a tárgyra nézve szaba- Idabb vagyok másoknál, ez onnan van, I mert énszerintem a költészet nem nagy. I úri szalon, hová csak fölpiperezve, fé. Inyes csizmákban járnak, hanem szent- I egyház, melybe bocskorban, sőt mezit- I láb is beléphetni. Végre, hogy bennem szaggatottság van, az, fájdalom, való, de nem csoda... Az én életem csatatéren folyt, a szenvedések és szenvedélyek csataterén ... Aztán e szaggatottság nem is egészen az én Hibám, hanem a századé. Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával. Az emberiség a középkor óta nagyot nőtt s még mindig a középkori öltözet van rajta... így van az emberiség szégyen és szorultság között... Ilyen e század s lehetek-e én más forma? én, századom hű gyermeke?« Petőfi szemében tehát nép és költő között nem csupán a nyelv és műforma a kapocs, elválaszthatatlan kötelékkel kell hogy egybefűzze őket a népérdek is. Petőfi vallotta, hogy a költő az emberség, a szabadság, a század evangélistája, akinek a nép ügyéről sem hallgatni, sem hazudni nem szabad. De mind e nagy és világos szándék kevés lett volna a megvalósuláshoz, ha nemű Petőfiről lenne szó. Mert egyszerűsége nem a szándékoké, hanem a népé, világossága nem nézetednek, hanem nyílt és nagy lelkének ajándéka, feledhetetlen képei, tüzes ifjúságának fel-felröppenő, cikkázó vagy lassúban lebegő madarai. Szabadságvágya nem indulatának zabolátlansága, hanem a francia forradalom történelmén nevelkedett szellem és a magyar élet keserű tényein lázadozó ember szent meggyőződése. Petőfi az egész magyar költészet legszerencsésebb alakja. A legjobbkor érkezett. A reformkor már előkészítette Magyarországot a nagy változásra. Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty felrázták már az alvó nemzeti lelket, a polgári-nemzeti forradalmak újabb lökéseit már érezte a föld és a jobbágyság, ha csak jelképesen is, egy Táncsics Mihályiam már nálunk is emelgetni kezdte fejét. De Petőfi nem csupán kifejezője a népi-nemzeti Magyarország nagy korszakának, hanem leghatékonyabb, legöntudatosabb előharcosa is. Ő nemcsak a Nemzeti Dal költője, hanem a márciusi forradalom öntudatos szervezője, vezetője is. Amiként költészetét az érzékenyen felfogott valóság és népérdek sugallta, azonképpen gyakorlati-politikai tevékenységét költészetének általános, történelmet megértő szelleme vezérelte. Nem egy nagy magyar költő szólalt meg előtte is a szabadságról. De Petőn mindenről, mindenkor tárgyi határozottsággal énekelt. Az osztrák elnyomás, a királyi önkény, a nemesség előjogai, nemzeti sajátosságainak fogyatkozásai, megannyi célpont volt, melybe költészetének nyilait eresztette. De nem csupán bírálni akart. Jogot a népnek, — kiáltotta — szabadságot, függetlenséget a nemzetnek, földet, tulajdont a szegényeknek, a szerlem kenyerét, minden magyarnak: a szólás, a gondolat, az írás teljes szabadságát kívánta. Nagyon is gyakorlati, forradalmi elképzelése volt arról, hogy miként kell mindezt elérni, kiküzdeni. A magyar népnek egyszerre kell megszabadulnia Ausztriától és a nemesi uralomtól, vagy sohse fog. A nép nagy I kérdéseit csak maga a nép és annak hivvatott államformája, a köztársaság old- Ihatja meg. Petőfi mélyen belepillantott a történelem műhelyébe, jóelőre látta, s amit kortársainak javarésze nem is sejtetett, hogy Európa elhárithatatlanul közeledik a forradalomhoz. Néhány, naplójából kiszakított töredéke igazolja ezt: Pest, március 17. 1848. Évek óta csaknem kirekesztőleges ollvasmányom, reggeli és esti imádságom, ■ mindennapi kenyerem a francia forradal- Imák története, a világnak ez az új I evangéliuma, melyben az emberiség má- I sodik megváltója, a szabadság hirdeti I igéit. Minden szavát, minden betűjét I szivembe véstem és ott benn a holt beli tűk megelevenedtek és az élethez jutott I taknak szűk lett a hely és tomboltak I és őrjöngtek bennem! A tűzokádó hegy közepébe kellene I tollamat mártanom, hogy napjaimat, I napjaim gyötrelmeit leírhassam! I így vártam a jövendőt, vártam azt a I pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkározottai elhagyhatják a börtönt, kínszenvedések helyét... vártam e pillanatot, nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Pest, ápriis 19. 1848. ... én hiszem, hinni akarom, hogy e szánakozásra méltó gyöngeség nem a magyar nemzeté, hanem a monarchiáé s a monarchiával együtt majd ezer üres cifraságokat is levett miként lehull a virág, hogy a gyümölcsnek helyet adjon. A monarchia a virág, a respublica a gyümölcs. Ez így van és azért nem kételkedem én diadalmatokban, republicanua elveim! Republicanus vagyok telkestül, testestül, az voltam, mióta eszmétek, az leszek végső lehelletemig. ... A monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását s ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fejlődik a világszellem, látom, mikén fejlődik, látom az utat, amelyen megy... Most újra emeli lábát, hogy egyet lépjen ... a monarchiából a respublicába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekintetével megátkozzon és megsemmisítsen ? Nem! Leborulok méltóságteljes színe előtt, fölkelek megáldva, belefogazom szent palástjába és követem dicsőséges nyomdokát. Beváltotta szavát. Pedig nem könnyű megtalálni azt a nyomdokot. Petőfi, akit sorsa, sérelmei, gondolatai, költészete teljesen egybeforrasztott a néppel. S amin mindenekelőtt parasztságunkat és forradalmi ifjúságunkat értette akkor is rátalált a nép útjára, amikor a nép céljait immár az első független magyar minisztérium maradi szárnyával szemben kellett megvédenie. Tovább küzdött az írás és szólásszabadságért, az egységes nemzet nagy fővárosáért a megyeházak bagolyvárai ellen, a főártalanítás nélküli földosztásért a nemesi válságtervek ellenében. A küzdelem, amely a márciusban megszületett ország társadalmi jövőjét akarta eldönteni, Petőfit a politikai csoportok balszárnyán találta. És mert, mint igazi forradalmi szellem, meggyőződését a végső következtetésig vállalta, sorsszerű, hogy a császár és udvara által kikényszerített harcban Bem zászlaja alatt küzdött és elesett. A demokráciát szülő magyarság e bukásában is dicsőséges harc századik fordulóját ünnepli. Senki se vezethet bennünket méltóbban vissza a múlt harcaiba, mint Petőfi költészete. Mert ez a költészet szülte, dajkálta a szabadság első reményeit, növelte erejét, világította be győzelmes és vereséges útjait. Ez a költészet hű tükre nemzetünk, népünk eleddig legnagyobb korának, de több a képet hűséggel visszavető tükörnél is, mert egy évezred ritka, és páratlan költői géniusza, legtüzesebb képzelete és a szabadságért leghevesebben verő szíve szól minden sorából. Petőfi Sándor: A XIX. század költői Ne fogjon senki könnyelműen • A húrok pengetéséhez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak. S azért a szent fát félre tedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet Isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben Isten ilyen Lángoszlopoknak renddé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tüzön-vizen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vágj’ lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad. Pihenjen az árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan. Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság. Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen,szomjan, Kétségbeesve lengenek. Ha majd a bőség kosarából , Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet. Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert Itt van már a Kánaán! fcs addig? addig nincs megnyugváa. Addig felj’vást küszködni kell. — Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. MAGYAR-SZOVJET NYERSOLAJ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG „MASZQVOL“ A 30 ÉVES TERV SZOLGÁLATÁBAN MA NEM HÚZUNK! Ma mi rá kordog újévet kivernünk! GUTMANN-SARQK S^SSSilLAw Steldacj, újévet kíván ügyfeleinek BLOCKNER J. HIRDETŐ R O D A J A IV, Városház ucca 10. Telefon: 188-442, 186-469 VI., Bajcsy Zsilinszky út 33. Telefon: 123-624