Uj Szó, 1948. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1948-01-01 / 1. szám

1948 január 1, esti förtitk Uj Ssedz Barabás Tibor: PETŐFI A költő, Kinek puszta fellépése iro­ ,­dalmi és politikai forradalom volt egy­ I szerve, lei Európa nagy átalakulását, a I monarchia bukását, a köztársaság győz j aelmét jóelőre megjósolta és egyszerre I akarta népét az osztrák és a nemesi­­ elnyomástól megszabadítani: Petőfi I Sándor volt. Élete, kora, a hazai és világesemé. I nyék minden reménye és fénye fel- I ragyog költészetében. Apja elszegénye- I dése, diákkorának megalázásai, a ván-­­­dorszinészek irányt­ vetett élete, katonái. I­kodájának gyötrelmei, mind-mind csak I arra szolgált, hogy még hevesebbre g szítsa szívének költői és forradalmas­­ indulatát. Miért és mikép forrott össze Petőfi I neve elválaszthatatlanul a magyar’ sza- I hadság ügyével? Mindenekfelett azáltal, I hogy a költő valóban megtestesítette I népének természetét s hogy ellentétben I elődeivel, ő nem a nemesi osztály nép I felé hajló fia, hanem maga a nép volt. I Megjelenése művészi és politikai forra. I dalom egyszerre abban a korban, I amelyben a szalonok finomkodó költői I félre kerülnek minden igazán művészi I tárgyat és mitsem törődve népükkel, I csak egymásnak írnak. De forradalom I Petőfi költészete még Vörösmarty nagy I nemzeti lírájához mérten is, mert benne I és általa a nemzeti jelleg népi és for- I­radalmi tartalmában jelentkezett. A I másodrangú német költők érzelmes ke- I hélyét másolók közepette a nép egyszerű, I igazi hangját, mindennapjait, örömét és I bánatát szólaltatta meg. S amíg a sza. I lónköltészet művelői azzal bíbelődtek, I hogy a maguk lagymatag költészetéhez I gyártsanak erőltetett, új szavakat, ad. I­dig Petőfi a nép nyelvén énekelt. Kri- I tikusai nyerseséggel, aljas és alantas I hanggal, a műforma tökéletlenségével és I Indulatainak szakadozott, dramatikus I voltával vádolták. Petőfi így válaszolt I bírálóinak: .Ezeknek az uraknak a magyar rím- I l­ől és mértékről fogalmuk sincs, ők­ a I magyar versekben latin metrumot és I német cadentiát keresnek s ez az ért I költeményeimben nincs, az igaz, de nem I is akartam, hogy szorosan legyen ... S hol ők engem rím és mérték dolgában a I legnagyobb hanyagsággal vádolnak, ta. I tán éppen ott járok legközelebb a töké- I letes, az igazi magyar versformához .. . Ami költeményeimben az aljasságot ü- I leti, ez ellen ünnepélyes óvást teszek. I Ez alávaló rágalom ... Ha néhol egyes I kifejezésekre s a tárgyra nézve szaba- I­dabb vagyok másoknál, ez onnan van, I mert énszerintem a költészet nem nagy. I úri szalon, hová csak fölpiperezve, fé. I­nyes csizmákban járnak, hanem szent- I egyház, melybe bocskorban, sőt mezit- I láb is beléphetni.­­ Végre, hogy bennem szaggatottság van, az, fájdalom, való, de nem csoda... Az én életem csatatéren folyt, a szen­vedések és szenvedélyek csataterén ... Aztán e szaggatottság nem is egészen az én Hibám, hanem a századé. Minden­­ nemzet, minden család, sőt minden em­­ber meghasonlott önmagával. Az embe­riség a középkor óta nagyot nőtt s még mindig a középkori öltözet van rajta... így van az emberiség szégyen és szorult­ság között... Ilyen e század s lehetek-e én más­ forma? én, századom hű gyermeke?« Petőfi szemében tehát nép és költő között nem csupán a nyelv és mű­­forma a kapocs, elválaszthatatlan köte­lékkel kell hogy egybefűzze őket a nép­érdek is. Petőfi vallotta, hogy a költő az emberség, a szabadság, a század evan­gélistája, akinek a nép ügyéről sem hallgatni, sem hazudni nem szabad. De mind e nagy és világos szándék kevés lett volna a megvalósuláshoz, ha nemű Petőfiről lenne szó. Mert egyszerűsége nem a szándékoké, hanem a népé, vilá­gossága nem nézetednek, hanem nyílt és nagy lelkének ajándéka, feledhetetlen képei, tüzes ifjúságának fel-felröppenő, cikkázó vagy lassúban lebegő madarai. Szabadságvágya nem indulatának zabo­­látlansága, hanem a francia forradalom történelmén nevelkedett szellem és a magyar élet keserű tényein lázadozó ember szent meggyőződése. Petőfi az egész magyar költészet legszerencsésebb alakja. A legjobbkor érkezett. A reformkor már előkészí­tette Magyarországot a nagy változásra. Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty felráz­ták már az alvó nemzeti lelket, a pol­gári-nemzeti forradalmak újabb lökéseit már érezte a föld és a jobbágyság, ha csak jelképesen is, egy Táncsics Mi­hályiam már nálunk is emelgetni kezdte fejét. De Petőfi nem csupán kifejezője a népi-nemzeti Magyarország nagy kor­­szakának, hanem leghatékonyabb, leg­­öntudatosabb előharcosa is. Ő nemcsak a Nemzeti Dal költője, hanem a már­ciusi forradalom öntudatos szervezője, vezetője is. Amiként költészetét az ér­zékenyen felfogott valóság és népérdek sugallta, azonképpen gyakorlati-politikai tevékenységét költészetének általános, történelmet megértő szelleme vezérelte. Nem egy nagy magyar költő szólalt meg előtte is a szabadságról. De Petőn mindenről, mindenkor tárgyi határozott­sággal énekelt. Az osztrák elnyomás, a királyi önkény, a nemesség előjogai, nem­zeti sajátosságainak fogyatkozásai, meg­annyi célpont volt, melybe költészetének nyilait eresztette. De nem csupán bírálni akart. Jogot a népnek, — kiáltotta — szabadságot, függetlenséget a nemzetnek, földet, tulajdont a szegényeknek, a szer­­­­lem kenyerét, minden magyarnak: a szó­­lás, a gondolat, az írás teljes szabadsá­gát kívánta. Nagyon is gyakorlati, for­radalmi elképzelése volt arról, hogy miként kell mindezt elérni, kiküzdeni. A magyar népnek egyszerre kell meg­szabadulnia Ausztriától és a nemesi uralomtól, vagy sohse fog. A nép nagy I kérdéseit csak maga a nép és annak hiv­­­vatott államformája, a köztársaság old- I­hatja meg. Petőfi mélyen belepillantott a­­ történelem műhelyébe, jóelőre látta, s amit kortársainak javarésze nem is sejt­e­tett, hogy Európa elhárithatatlanul kö­­­­zeledik a forradalomhoz. Néhány, naplójából kiszakított töredék­e igazolja ezt: Pest, március 17. 1848.­­ Évek óta csaknem kirekesztőleges ol­­l­vasmányom, reggeli és esti imádságom, ■ mindennapi kenyerem a francia forradal- I­mák története, a világnak ez az új I evangéliuma, melyben az emberiség má- I sodik megváltója, a szabadság hirdeti I igéit. Minden szavát, minden betűjét I szivembe véstem és ott benn a holt bel­i tűk megelevenedtek és az élethez jutott I taknak szűk lett a hely és tomboltak I és őrjöngtek bennem! A tűzokádó hegy közepébe kellene I tollamat mártanom, hogy napjaimat, I napjaim gyötrelmeit leírhassam! I így vártam a jövendőt, vártam azt a I pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szívemnek ezen elkár­o­­zottai elhagyhatják a börtönt, kínszen­vedések helyét... vártam e pillanatot, nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jönni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Pest, ápriis 19. 1848. ... én hiszem, hinni akarom, hogy e szánakozásra méltó gyöngeség nem a magyar nemzeté, hanem a monarchiáé s a monarchiával együtt majd ezer­ üres cifraságokat is levett miként lehull a virág, hogy a gyümölcsnek helyet ad­jon. A monarchia a virág, a respublica a gyümölcs. Ez így van és azért nem kételkedem én diadalmatokban, republi­­canua elveim! Republicanus vagyok telkestül, testes­tül, az voltam, mióta eszmétek, az le­szek végső lehelletemig. ... A monarchia emberei nem hiszik, vagy gátolni akarják a világszellem fejlődését, haladását s ez istentagadás. Én ellenben hiszem, hogy fokonként fej­lődik a világszellem, látom, mikén fej­­lődik, látom az utat, amelyen megy... Most újra emeli lábát, hogy egyet lép­jen ... a monarchiából a respublicába. Elébe álljak, hogy szemrehányó tekinte­tével megátkozzon és megsemmisítsen ? Nem! Leborulok méltóságteljes színe előtt, fölkelek megáldva, bele­fogazom szent palástjába és követem dicsőséges nyomdokát. Beváltotta szavát. Pedig nem könnyű megtalálni azt a nyomdokot. Petőfi, akit sorsa, sérelmei, gondolatai, költé­szete teljesen egybeforrasztott a néppel. S amin mindenekelőtt parasztságunkat és forradalmi ifjúságunkat értette akkor is rátalált a nép útjára, amikor a nép céljait immár az első független ma­gyar minisztérium­ maradi szárnyával szemben kellett megvédenie. Tovább küz­dött az írás és szólásszabadságért, az egységes nemzet nagy fővárosáért a megyeházak bagolyvárai ellen, a főárta­­lanítás nélküli földosztásért a nemesi válságtervek ellenében. A küzdelem, amely a márciusban meg­született ország társadalmi jövőjét akarta eldönteni, Petőfit a politikai cso­­portok balszárnyán találta. És mert, mint igazi forradalmi szellem, meggyő­ződését a végső következtetésig vállalta, sorsszerű, hogy a császár és udvara ál­tal kikényszerített harcban Bem zászlaja alatt küzdött és elesett. A demokráciát szülő magyarság­ e bu­­kásában is dicsőséges harc századik for­dulóját ünnepli. Senki se vezethet ben­nünket méltóbban vissza a múlt har­­caiba, mint Petőfi költészete. Mert ez a költészet szülte, dajkálta a szabadság első reményeit, növelte erejét, világí­totta be győzelmes és vereséges útjait. Ez a költészet hű tükre nemzetünk, né­pünk eleddig legnagyobb korának, de több a képet hűséggel visszavető tükör­­nél is, mert egy évezred ritka, és párat­lan költői géniusza, legtüzesebb képze­lete és a szabadságért leghevesebben verő szíve szól minden sorából. Petőfi Sándor: A XIX. sz­áz­ad költői Ne fogjon senki könnyelműen • A húrok pengetés­éhez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak. S azért a szent fát félre tedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet­ Isten kü­lde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben Isten ilyen Lángoszlopoknak renddé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tüzön-vizen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját, Átok reá, ki gyávaságból Vágj’ lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad­, izzad. Pihenjen az árnyék alatt! Vannak hamis próféták, akik Azt hirdetik nagy gonoszan. Hogy már megállhatunk, mert itten Az ígéretnek földe van. Hazugság, szemtelen hazugság. Mit milliók cáfolnak meg, Kik nap hevében, éhen,szomjan, Kétségbeesve lengenek. Ha majd a bőség kosarából , Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet. Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert Itt van már a Kánaán! fcs addig? addig nincs m­egnyugváa. Addig felj’vást küszködni kell. — Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. MAGYAR-SZOVJET NYERSOLAJ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG „MASZQVOL“ A 30 ÉVES TERV S­ZO­LG­ÁL­ATÁB­A­N MA NEM HÚZUNK! Ma mi rá kordog újévet kivernünk! GUTMANN-SARQK S^SSSilLAw Steldacj, újévet kíván ügyfeleinek BLOCKNER J. HIRDETŐ R O D A J A IV, Városház ucca 10. Telefon: 188-442, 186-469 VI., Bajcsy Zsilinszky út 33. Telefon: 123-624

Next