Új Szó, 1961. augusztus (14. évfolyam, 212-242.szám)
1961-08-26 / 237. szám, szombat
SAS ANDOR:Toll az igazmondás szolgálatában Theodore Dreiser születésének 90. évfordulójára Theodore Dreiser (1871—1945) hetvennégy esztendős volt, amikor 1945- ben, közvetlenül halála előtt, belépett kommunista pártba. Az Egyesült Államokban történt ez, ahol a nagytőke két győzelmes háború gazdasági és politikai előnyeit tudta kiaknázni s az igényei szerint formált világban, ahol a közvéleményt befolyásoló eszközök rendelkezésére álltak, önmagát hirdette az igazi demokrácia és szabadság zászlóvivőjének. Már a XIX. század utolsó negyedében, amikor a kialakuló amerikai kapitalizmus a bevándorlók millióinak tárt kaput, mert kellett a munkaerő, az Európából átáramló tömegekre nem maradt hatás nélkül az a rés, hogy Amerika, — amin az hírve USA-t értették, — „a korlátlan földje, ott az emberi jólét lehetőségek" valóságos otthonra talált és a bevándorlóknak egyéni boldogulásra való kilátása — mint állítólag minden tengerentúli jelenség — a legnagyobb, a legrendkívülibb. E hamis illúzió ködének eloszlatójává vált a regényíró Dreiser azzal, hogy rámutatott a kapitalista társadalom áthidalhatatlan szakadékaira, egyfelől a nagygazdagok és az ő példájuk szerint törtetők elenyésző kisebbségére, másfelől a kíméletlenül kizsákmányolt dolgozók tengődésére minden szociális gondoskodás híján. Ez is individualizmus, a gazdagok Individualizmusának — Halmozz, nyerekedj, ahogy csak tudsz! — visszája: Nyomorogj, ahogyan körülményeid között képes vagy elvergődni! Dreiser sokgyermekes szegény családból származott s otthonról magával az érzéket az egyszerű hozta dolgozók küzdelmes sorsának megértéséhez. Mint újságíró betekintett az imperializmus felé torzuló kartellkapitalizmus polip-szerepének kulisszái mögé. Igen szerény fizetéssel kapott állást mint munkatárs vagy szerkesztő képes folyóiratoknál, majd magazinokat kiadó vállalat alkalmazottja lett, de a vállalat megszűnt és nem maradt más hátra, mint megpróbálkozni regényírással. Maga bevallotta, hogy könyvek írása eleinte nem hozott eredményt. 1900-ban jelent meg Carrie nővér című regénye. Ebben arról van szó, hogy egy Broadway-hírességgé vált színésznő beavatkozott egy férfi sorsába, aki a nő miatt sikkasztóvá lesz, és végül nyomorban öngyilkosságot követ el. Ilyesmiről Amerika urai nem akartak olvasni, és az ő sugalmazásukra a kritika erkölcstelennek bélyegzi Dreiser kritikai realizmusát s a Carrie nővért kiadója kivonja a forgalomból. A viktoriánus korszak Angliából Amerikába átterjedő álszenteskedését pellengérezi ki Dreiser Jenny Gerhardt című regényében: az uralkodó osztály konvenciója nem tűrte, hogy egy nő a világ előtt, nyíltan, azt szeresse, aki iránt vonzalmat érez. Egy brutálisan törtető pénzember alakját jellemzi az 1912—1914 ben megjelent többkötetes Titán, melyet 1915-ben egy művészregény, a Lángelme követ. Ötvenöt éves volt Dreiser, mikor főműve, az Amerikai tragédia döntő sikert aratott. Egy barátjának, Lester Cohennek magyarul is megjelent visszaemlékezése szerint Dreiser 1925-ben azzal adta át az Amerikai tragédia kéziratát egy haladó kiadóvállalat lektorának, hogy tetszése szerint szabdalja szét és kerekítse két vagy három kötetté. A következő évben a mű megjelent és íróját a hírnév és az anyagi jövedelmezőség csúcspontjára emelte. Az Amerikai tragédia főalakja Clyde Griffiths, szegény utcai prédikátorcsalád sarja. Felküzdi magát a gazdagságot képviselő rétegek közelébe s ott feleségül akar venni egy gazdag örökösnőt. Közben erkölcsi lénye megrendül, teljesen megzavarodik, s hogy házassági tervét megvalósítsa, korábbi kedvesét, egy szegény gyári munkásnőt, aki gyermeket várt tőle, gyilkos szándékkal olyan helyzetbe hoz, hogy elpusztul. A férfi bűnössége azonban kiderül és villamosszékben végzi életét. Dreiser szépítés nélkül mutatja be egy egyszerű ember tragikus sorsát, amint megfertőzi őt az embert letipró kapitalizmus kíméletlensége. E regényt színdarabbá is átdolgozták. Dreiser az Amerikai tragédiában a szegények számára új társadalmat teremtő jövőbe vetett hitét fejezi ki. Társadalomszemléletét és művészetét az 1917-es Nagy Október forradalmasította. Addig nem látta lehetőségét a kapitalizmus legyűrésének hazájában. A nagy szovjet példára azonban eszmeiségében fokozatosan közeledett a kommunizmushoz és művészetében a szocialista realizmushoz. 1930-ban nyilatkozata jelent meg, s ebben a kommunista párt foglalt állást. 1932-ben A dollár mellett uralma című leleplező munkája jelent meg az amerikai imperializmusról. Közben látogatást tett a Szovjetunióban és úti tapasztalatairól, amelyek lenyűgöző hatással voltak rá, könyvet írt. A második világháborút megelőző években küzdött a fasizmus térfoglalása ellen. A második világháború befejezésekor már jóval túljárt a hetvenedik éven. 1931-ben az Amerikát is érintő gazdasági világválság idején, Dreiser, az akkor nagyhírű író, a sztrájkoló szénbányászok mellé áll, félelem nélkül szembefordul a mindenható bányatársaságokkal. Hirdeti, hogy az Egyenlőség szívügye és Amerika népének rá kell eszmélnie arra, hogy az Individualizmus, mint társadalmi elv letűnésre van ítélve. Ugyanekkor kérte felvételét a kommunista pártba, de nem akarták felvenni, polgárinak, ingadozónak tartották. A polgári radikalizmus értelmiségének ellentmondásaitól nem maradt megkímélve. A proletariátus nyomora láttára előharcosa lesz a társadalombiztosítás sokkal később bekövetkező megvalósításának, arról nem tehetett, hogy számára személyesen akkor ez nem volt probléma, mert művei bőséges jövedelmet hoztak. Abban is van valami ellentmondás, hogy mikor a húszas években felkeresi a Szovjetuniót, lelkesedik érte, de útleírása az amerikai nagyburzsoázia szédületes elterjedtségű hetilapjában, a Saturday Evening Post-ban jelenik meg. Nem sokkal 1945-ben bekövetkezett halála előtt megnyílt előtte az út a kommunista párthoz. Nyilvánvalóvá lett, hogy a társadalmi torzulások harcos kárhoztatása — tehát a jó — sajátja, de ami gátlás átmenetileg megkötötte, az annak a kornak és társadalomnak rovására írandó, amelyben élete letelt. Az Amerikai tragédiában kifejezésre jut, hogy Clyde Griffiths egyéni bűnösségéért a társadalom is felelős, mert az ifjúságot megfertőzte azzal, hogy az ember becsülésének mértékéré a dollárhajszában elért sikert tette. Dreiser egész rokonszenve Roberta Aldené, a szegény munkáslányé, aki hűségével és szerelmének tisztaságával a kacér nagyvilági dámák felszínességét és önzését kirívóvá teszi. Róbertónak nem jutott osztályrészül, amit Dreiser közvetlenül az Amerikai tragédia után, Ernita című elbeszélésében megírt, hogy ennek címet adó hősnője a húszas években elmegy az USA-ból a Szovjetunióba, ahol mint munkásnő megtalálja azt a megnyugvást és kielégülést, amit a szocializmus építésében való részvétel nyújt. KULTURÁLIS HÍREK Frederico Garcia Lorca Don Perlimplin című műve ihlette operája megírására Wolfgang Fortner komponistát. Az új dalművet a német kölni opera mutatja be. • A Gagarin űrrepüléséről szóló színes szovjet riportfilmet szeptemberben Angliában is bemutatják. » Az űrrepüléssel foglalkozó első játékfilmet a Leningrádi Filmstúdióban két évvel ezelőtt kezdték írni. Amikor a fantázia valósággá vált, a filmet átdolgozták. A női főszerepet Nyina Drobiseva játsza, a Tiszta ég hősnője. A színészek külön kiképzést kaptak, hogy szerepüket eljátszhassák. A legelsők című film az SZKP XXII. kongresszusára készül el. • A római börzén, az olimpiai városban és a Szent Péter templom mellett játszódik Michelangelo Antonioni új filmje, A Letörés főszereplője Alain Delon. Vasárnap megkezdődött a 15. edinburghi zenei és színházi fesztivál. A három hétig tartó ünnepségekre a világ minden részéből érkeztek vendégek. A fesztivál keretében 183 előadást tartanak, 6 zenekar, 8 kamaraegyüttes, 6 dráma együttes, a Convent-Garden Opera, egy balett- együttes és mintegy 40 szólista részvételével. Filmbemutatók is lesznek.' 1961. augusztus 28-tól szeptember 3-ig esek! 21.07 Magyar népdalok. 21.20 Edinburghi Fesztivál 1961. 22.00 Hírek. PETŐFI ADÓ. 14.15 Kamarazene. 15.00 Tánczene. 16.00 Hírek. 16.30 Kantátahangverseny. 17 45 Az Oszipov-együttes műsorából. 18.00 Hírek. 18 05 Csárdások. 18.15 Rádió-szabadegyetem 19.00 Hírek. 19.05 Könnyű dalok 19.20 Hangverseny. 19.45 Mesterséges nyelvek, beszélgetés. 20.00 Richard Strauss-művek. HÉTFŐ A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA. 16.00: Szórakoztató zene. 17.00 Hírek. 17.05: Dunajevszkij dalaiból. 18.00: Sportműsor. 19.00: Hangos újság. 20.00: Tarka műsor. 21.00: Jan Cikker műveiből 22.00: Versek. 22.15: Szórakoztató zene. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.55: Hírek. BRATISLAVA. 5.00: Hírek. 5.10: Reggeli zene 6.00: Hírek. 6.10: Időszerű kérdések. 6.20: Reggeli zene. 7.00: Hírek. 7.15: Reggeli zene. 8.05: Népdalok. 8.30: Operarészletek. 910: Rádiójáték. 10.40: Szórakoztató zene. 11.00: Hírek. 11.05: Lányok , asszonyok. 11.25: Fúvószene. 13.00: Hírek. 13.20: Kedvelt dallamok. 14.00: Esztráddalok 15.00: Hírek 15.15: Táncdalok 16.00: Híres énekesek 16.30: Népdalfeldolgozások. 17.00: Hírek. 17.05: Pionírműsor. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Ajándékműsor. 2100: A Szlovák Nemzeti Felkelés 17. évfordulójára. 21.30: VItézslav Novák: Eroica, zongoraszonáta. 22 00: Irodalmi fejtörő. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10 Operarészletek B.20 Tánczene. 10.00 Hírek. 10.30 Schubert: II. szimfónia. 11.30 Népdalok. 12.00 Hírek. 12.10 Könnyűzene. 13.20 Operettrészletek. 14.00 Heti zenés kalendárium. 15.00 Hírek. 16.00 Szív küldi szívnek szívesen. 17.00 Hírek. 17.15 Ötórai tea. 17.55 Mozart: C-dúr zongoraverseny. 20.00 Esti Krónika. 20.25 Offenbach operettjeiből. 20.40 Csongor és Tünde. 22 00 Hírek. PETŐFI-ADÓ. 14.15 Mezei csokor. 15.00 Könnyűzene. 16.00 Hírek. 16.15 Szkrjabin: Poéma d'extas. 16.55 Paraszttáncok. 17.25 Áriák. 18.00 Hírek. 18.25 Operettegyvelegek. 19.00 Hírek. 19.25 Kórusok 19.40 Édes anyanyelvünk. 19.45 Kamarazene. 21.00 Hírek. KEDD " • ••"». " 3iSiJ • A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSÓRA: PRÁGA. 13.00: Hírek. 13.15: Szórakoztató zene. 14.50: Tudomány és technika 15.00: Hírek. 15.15: Fúvószene. 17.00: Hírek. 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.00: Operettnyitányok. 19.00: Hangosújság. 20.00: Ajándékműsor. 21.30: Táncdalok. 22.00: Író a mikrofonnál. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.55: Hírek. BRATISLAVA. 5.00: Hírek. 5.10: Reggeli zene. 6.00: Hírek. 6.15: Reggeli zene. 7.00: Hírek. 7.15: Reggeli zene. 8.05: Dalok a felkelésről. 9.10: Népzene. 10.30: A Szlovák Nemzeti Felkelés zeneművészetünkben. 11.00: Hírek. 11.05: Irodalmi adás. 12.05: Hangverseny a Szlovák Nemzeti Felkelés 17. évfordulója alkalmából. 13.00: Hírek. 13.20: Kedvelt dallamok. 19.15: Kórusok. 15.30: Halló, Itt Moszkva beszéli 18.00: Kívánsághangverseny. 17.00: Hírek. 17.05: Štefan Németh-Šamorínsky: A béke nevében, kantáta. 17.30: Irodalmi adás. 18.00: Dalok. 19.00: Hangos újság. 19.45: A szocialista demokrácie fóruma. 20.00: Táncdalok. 20.40: Katonák műsora. 21.00: Zenés összeállítás. 21.40: Korunk problémái. 22.00: Ritmus és melódia. 22.30: Hírek. 22.50: Hangverseny. 23.55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MOSÓRA: KOSSUTH-ADÓ: 8.10 Tánczene. 9.20 Búcsú a nyártól. 9.40 Utazás a világ körül. A laoszikben. 10.00 Hírek. 10.10 Könnyűzene. 10.40 Élő világirodalom. A szovjet irodalom friss áramlatai. 11.00 Zenekari muzsika. 12 00 Hírek. 12.15 Népszerű operettekből 14.00 Grófé: Missisippi-szvit. 15.00 Hírek 15.20 Élőszóval — muzsikával. 17.00 Hírek. 18.00 Schumann-dalok. 18.15 Tudományos híradó. 18.30 Magyar nóták. 19.25 Operafelvételekből. 20.00 Esti Krónika. 20.25 Tánczene. 21.10 Rádiójáték. 22.00 Hírek. 22.15 Közvetítés Szófiából a nemzetközi főiskolai játékokról. PETŐFI ADÓ. 14.15 Tánczene. 15.00 Kórusok. 15.15 Zongoraművek. 16.00 Hírek. 16.05 Fúvószene. 16.15 „Fűzfák a Parnasszuson 17.15 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.25 Zenekari muzsika. 18.00 Hírek. 18.05 Fúvószene. 19.00 Hírek. 19.05 Könnyűzene. 20.40 Falurádió. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA. 13.00: Hírek. 13.15: dalok. 13.30: Halló, itt Moszkva Esztrádbeszéli 14.30: Tudomány és technika. 15.00: Hírek. 15.30: Daljáték. 17.00: Hírek. 17.05: Fúvószene. 18.20: Ajándékműsor. 19.00: Hangos újság. 20.00: Vidám műsor. 20.30: Mindenkinek kedvére. 21.30: Tánczene. BRATISLAVA. 5.00-től 7.10-ig azonos a hétfői műsorral. 7.10: Riport a tanév megnyitásáról. 9.45: Gyermekdalok. 10.00: Az iskolaügyi miniszter beszéde. 11.00: Hírek. 11.05: Orvosi tanácsadó. 11.15: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. 13.20: Dalok a felkelésről. 14.00: Halló, itt Moszkva beszéli 14.30: Operarészletek. 15.00: Hírek. 15.15: Tánczene. 16.00: Hangverseny. 17.00: Hírek. 17.05: Lányok , asszonyok. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Hogyan éljünk szocialista módon? 21.00: Hangverseny. 22.30: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK KOSSUTH-ADÓMŰSORA: 9.10 Dvorák és Goldmark operáiból. 10.00 Hírek. 10.15 Tánczene. 11.00 Vidám percek. 11.15 Zenekari muzsika. 12.00 Hírek. 12.15 Népzene. 14.35 Wagner: Tannhauser. 15.00 15.10 Ifjúsági kórusok. 15.30 Szív Hírek. küldi szívnek szívesen. .. 17.00 Hírek. 17.15 Ötórai tea. 18.00 Puccini: Pillangókisasszony. 20.00 Esti Krónika. 22.00 Hírek. PETŐFI ADÓ. 15.00 Könnyűzene. 16.00 Hírek. 16.05 Zenés irodalmi műsor. 16.45 Csárdások. 17.35 Schubert: A-dúr szonáta. 18.00 Hírek. 18.05 Könnyűzene. 18.20 Élő világirodalom. A szovjet irodalom friss áramlatai. 19.00 Hírek. 19.05 Zenekari muzsika. 21.00 Hírek. 21.10 Népzene. 21.40 Operettzene. 22.30 Tánczene. CSÜTÖRTÖK A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA. 13.00: Hírek. 13.15: Katonák énekelnek. 13.38: Grieg: A-moll zongoraverseny. 15.00: Hírek. 15.15: Operanyitányok. 17.00: Hírek. 17.05: Hangverseny. 18.25: Népdalok. 19.00: Hangosújság. 20.00: Rádiójáték. 22.00: Kis éji zene. 22.30: Hírek. 22 50: Éji zene. 23.55: Hírek. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a keddi műsorral. 8.05: Szórakoztató zene. 9.10: Gyermekműsor. 11.00: Hírek. 11.05: Rejtvényműsor. 11.25: Fúvószene. 13.00: Hírek. 13.20: Kedvelt dallamok. 14.00: Táncegyveleg. 15.00: Hírek. 15.15: Szovjet dalok. 16.00: Korunk problémái. .16.20: Szimfonikus táncok. 17.00: Hírek. 17.05: Ifjúsági adás. 18.00: Orvosi tanácsadó. 18.20: Kínvánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 19.45: Ipari adás. 22.15: Népdalok. 22.30: Hírek. 22.50: A XX. század zenéje. 23.55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK KOSSUTH-ADOMOSORA. 8.10 Népzene. 8.55 Édes anyanyelvünk. 9.00 Mesejáték. 9.40 Fúvószene. 10.00 Hírek. 10.15 Zenekari muzsika. 11.00 Radar a csillagászatban. 11.25 Operettrészletek. 12.00 Hírek. 12.15 Könnyűzene. 14.00 Kórusok. 14.25 Táncdalok. 15.00 Hírek. 15.10 Népdalcsokor. 15.30 Rádiójáték. 16.00 Könnyűzene. 17.00 Hírek. 17.10 Paganini: H-moll hegedűverseny. 18.00 Szív küldi szívnek szívesen. 19.00 Könnyűzene. 20.00 Esti Krónika. 20.35 Csajkovszkij: Anyegin. 22.00 Hírek. PETŐFI ADÓ. 15.35 Filmzene. 16.00 Hírek. 16.05 Az óriáskígyók földjén. 17.00 A Les Djinne együttes énekel. 17.30 Csárdások. 18.00 Hírek. 18.05 Áriák. 18.40 Dalok. 19.00 Hírek. 19.05 Hangverseny. 19.40 Operettrészletek. 20.20 Élőszóval — muzsikával. 21.00 Hírek. SZERDA A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA. 13.00: Hírek. 13.15: Hangverseny 15.00: Hírek. 15.15: Balettzene. 16.00: Híres énekesek. 16.30: Halló, itt Moszkva beszéli 17.00: Hírek. 17.05: Szórakoztató zene. 17.40: Technikai adás. 18.30: Fiatalok műsora. 19.00: Hangosújság. 19.45: Szülői tanácsadó. 20.30: Esztrádzene. 20.55: A modern tudomány kalandja. 22.00: Liszt-művek. 22.30: Hírek. 22.50: Spanyol zene. 23.55: Hírek. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a hétfői műsorral. 8.35: Halló, itt Moszkva beszéli 9.10: Fúvószene. 10.00: Képeslap a bardejovi fürdőből. 11.00: Hírek. 11.05: Lányok , asszonyok. 11.25: Népzene. 13.00: Hírek. 13.20: Kedvelt dallamok. 14.00: Táncdalok. 15.00: Hírek. 16.10: Táncdalok. 17.00: Hírek. 17.05: Népzene. 17.50: Ipari adás. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Peter Karvaš: Bástya (felkelés), rádiójáték. 20.55: Forradalmi dalok, melodráma. 22.00: Rejtvényműsor. 22.20: Jurovský: Zúgnak a szülőföld hegyei, kantáta. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.55: Hírek. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK KOSSUTH-ADÓ:MOSÓRA: 9.20 Népzene. 10.00 Hírek. 10.10 Könnyűzene. 10.30 Rádió-Játék. 11.30 Fúvósátiratok. 12.00 Hírek. 12.15 Tánczene. 13.20 Operarészletek. 15.10 C énekszó csendül Közép-Ázsia pusztáin. 15.55 Chopin-zongoraművek. 16.30 A barátság hullámhosszán .. . 16.40 Cigánydalok. 17.00 Hírek. 17.15 Zenés ajándékműsor. 19.20 Oprettrészletek. 20.00 Esti Krónika. 20.25 Jóestét, Ha- SZOMBAT - A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MŰSORA: PRÁGA. 13.00: Hírek. 13.15: Kívánsághangverseny. 14.00: Rádiójáték. 15.10: Tánczene. 15.30: Hírek. 15.40: Szerencsés utad 16.40: A dolgozó nők fóruma. 17.00: Hírek. 17.05: Esztrádműsor. 18.30: Rejtvényműsor. 19.00: Hangos újság. 20.30: Táncdalok. 20.45: Kulisszák mögött. 21.15: Táncdalok. 22.30: Hírek. 22.50: Hangverseny. 23.55: Hírek. 1.55: Hírek. BRATISLAVA: 5.00-től 8.05-ig azonos a keddi műsorral. 8.05: Suchon-művek.* 8.30: Vidám műsor. 9.10: Zenés séta Magyarországon. 9.45: Hogyan éljünk szocialista módon. 10.30: Új felvételeinkből. 11.00: Hírek. 11.25: Táncdalok. 13.00: Hírek. 13.20: Operarészletek. 14.30: Népzene. 15.00: Hírek. 15.15: Pionírok műsora. 17.00: Hírek. 17.05: Verses zenés összeállítás. 17.45: A világ a mikrofon előtt. 18.00: Kívánsághangverseny. 19.00: Hangosújság. 20.00: Fiatalok klubja. 21.00: Tarka zene. 22.00: Népdalok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ. 8.10 Könnyűzene. 9.20 • Szimfonikus zene. 10.00 Hírek. 10.30 Operettrészletek. 11.10 Kórusok. 11.25 Nép • zene. 12.00 Hírek. 12.15 Operarészletek. , 13.15 Szív küldi szívnek szívesen. 14.00 ' A moszkvai rádió magyar nyelvű adásának időpontja 1 A moszkvai rádió naponta 20.00 — 20.30 és 21.30 - 22.00 órája sugároz i Tingvar nyelvű műsort a 41. 49 ás 1 577 méteres hullámhosszon. Fúvószene. 14.15 Vietnam nemzeti ünnepén. Irodalmi összeállítás. 14.45 Liszt-dalok. 15.00 Hírek. 15.10 Élőszóval-muzsikával 16.50 Hét nap a külpolitikában. 17.00 Hírek. 17.40 A német utakon. 18.00 Debussy-művek. 18.30 Moszkvai tudósítónk jegyzete. 18.40 Népzene. 19.05 A Szabó-család. .19.35 Áriák. 20.00 Esti Krónika 20.30 Kabaréparádé. 21.45 Zenei műsor. 22.00 Hírek. 22.20 Közvetítés Szófiából a nemzetközi főiskolai játékokról 22.35 Táncoljunk. 24 00 Hírek. PETŐFI ADÓ. 14.15 Csárdások. 16.00 Hírek. 17.30 Doluhanová énekel. 18.00 Hírek. 18.05 Operettrészletek. 18 45 Ismeretterjesztő előadás. 19.00 Hírek. 19.05 Könnyűzene. 19.35 Orvosi tanácsok. 20.00 Bécsi Ünnepi Hetek. 21.02 Hírek. VASÁRNAP A CSEHSZLOVÁK RADIO MŰSORA: PRÁGA. 13.00: Mesedélután. 14.05: Falurádió. 15.00: Hazai képeslap. 16.00: Zenés műsor. 17.30: A vasárnap sportja. 19.00: Hangosújság. 20.00: Vasárnapi esték. 21.15: Szórakoztató zena. 22.30: Hírek. 22.50: Éji zene. 23.55: Hírek. BRATISLAVA: 6.00: Hírek. 6.05: Reggeli zene. 7.45: Hírek. 8.00: Gyermekműsor. 9.00: Élő szavak. 9.10: Kodály: Dalárdai táncok. 10.00: Egy óra a kelet-szlovákiai síkságon. 11.00: Tudomány és technika. 11.10: Kívánsághangverseny. 12.05: Népdalcsokor. 12.30: Hírek. kommentár. 13.00: Falurádió. 15.00: Kívánsághangverseny. 16.20: Esztrádzene. 17.30: A vasárnap sportja. 18.50: Zenés kalendárium. 19.00: Hangosújság. 19.40: Pillantás a nagyvilágba. 20.00: Beethoven: Fidélio. 21.30: Vonósművek. 22.00: Táncdalok. A MAGYARORSZÁGI ADÓÁLLOMÁSOK MŰSORA: KOSSUTH-ADÓ. 6.00 Hírek. 6.10 Zenés műsor. 7.15 Egy falu , egy nóta. 8.00 Hírek. 8.10 Operett-hangverseny. 9.00 Zenés fejtörő. 9.55 Édes anyanyelvünk. 12.00 Hírek. 12.15 Népzene. 12.50 Hétvégi Jegyzetek. 13.00 Szív küldi szívnek szívesen. 13.00 Rádiólexikon. 14.00 Könnyűzene. 14.40 Nemzetközi kaleidoszkóp. 16.00 Kincses Kalendárium. 18.50 Hírek. 17.00 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.15 Tánczene. 19.00 Zenekari muzsika. 20.00 Hírek. 20.10 A ló két oldala. Szatíra. 22.10 Hírek. 22.20 Közvetítés Szófiából a nemzetközi főiskolai játékokról. 22.45 Népzene. 23.35 Álomáriák. 24.00 Hírek. PETŐFI ADÓ. 9.50 Szív küldi szívnek szívesen. 10.55 Bergen! Fesztivál. 1961. 12.20 A Szabó-család. 12.50 Művészlemezek. 14.35 Fúvószene. 15.15 Csárdások. 18.00 Tánczene. 16.40 Zenés összeállítás 18.15 A békéről . . . 18.30 Így írtok ti. 18.55 Az Állami Népi Együttes műsorából. 19.45 Három Johann Strausskeringő. 20.45 Zongoraest. 22.35 Operettrészletek. 23.00 Hírek. A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ magyar nyelvű adásának műsora a 202,1, 233,3, 243,5 és 314.7 méteres hullámhosszakon 1991. augusztus 28-tól szeptember 3-ig HCIFÚ 6.00: Hírek. sporthíradó. 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Baráti népek dalai. .17.00: Ismerd meg hazádat. 17.30: Népzene. 17.50: Hírek. KEDD 6.00: Hírek, vezércikk. 6.50: Hírek. 12.00: Vojtech Michálik: Felkelés, vers. Előadja: Viola Mihály. 12.03: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: A Lúčnica műsorából. 17.00: Grek Imre: A Petőfi partizáncsoport, verses zenés összeállítás a Szlovák Nemzeti Felkelés 17. évfordulójára. 17.50: Hírek. SZERDA. 6.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Népzene. 17.00: Falurádió. 17.30: Fúvószene. 17.50: Hírek. 8.00: Hírek, csütörtöK, vezércikk. 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: Népzene. 17.00: Tudomány és technika. 17.30: Mozgalmi dalok. 17.50: Hírek. PÉNTEK , 6.00: Hírek, mezőgazdasági tanácsadó. • 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Hangos újság. 12.30: A Vlach-zenekar játszik. • 17.00: Megnyílnak az iskolák kapui, • összeállítás. 17.30 Együttesek műsoraiból. 17.50: Hírek. SZOMBAT: 6.00: Hírek, kommentár. 6.50: Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Zenés séta a Vietnami Demokratikus Köztársaságban. 12.30: Hírek. 12.40: Hangos újság. 13.00: El• feledett dallamok. 13.30: Nyitott szemmel. 14.00: Világhírű operaáriák. 14.30: • Üzemeink életéből. 15.00: Kínai versek. 15.15: Népzene. 15.50: Hírek. 16.00: Szórakoztató zene. VASÁRNAP 8.00: Hírek, vezrécikk. 8.15: Dunajevszkij és Miljutyin dalaiból. 8.45: Szlovák nyelvtanfolyam. 9.00: Népdalcsokor. 9.20: Kicsinyek műsora. 9.40: Irodalmi adás. 10.10: Régi táncok. 10.30: Lányok-asszonyok. 11.01: Részletek Dunajevszkij Szabad szél című operettjéből. 11.05: Riport a komárnói cigányiskolából. 11.25: Barangolás a zene világában. 12.02: Egy hét a külpolitikában. 12.10: Zenés köszöntő. 13.00: Faluról-falura. 13.30: Mozart operáiból. 14.00: Moliére: Tartuffe, rádiójáték. 15.52: Magyar nóták. ÚJ SZÖ 9 * 1981. augusztus 26.