Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-09-03 / 35. szám

Talán mégsem. Hiszen nem minden kislány­ból lesz színésznő, akit gyermekkorában az iskolá­ból vagy az úttörőházból szerződtetnek mesefilm szereplőjének. Szvetlána Orlovával azonban ez tör­tént. Borisz Bunujev rendező Valentyin Katajev egyik regényét készült filmre vin­ni, és a Gorkij-stúdióba be­hívott mintegy száz „elő­­zsürizett“ kislányt. A jelent­kezők közül Szvetlánára esett a választása, így de­bütált 1970-ben, tizennégy évesen a kamerák előtt. Az azóta eltelt tizenkét esztendő alatt sok minden történt vele. Szvetlána az­ EGÉSZEN HÉTKÖZNAPI CSODA? lova egy elektrotechnikus apa és építőmunkás anya lánya hét évig látogatta a moszkvai balettiskolát és határozott szándéka volt, hogy balett-táncos lesz. Aztán egy együttessel be­járta az országot. Felléptek falusi művelődési házak­ban, díszes, elegáns kultúr­palotákban, előadtak klas­­­szikus és modern táncmű­veket. Aztán úgy adódott, hogy Szvetlána mégis a film mellett döntött. Te­hetsége, tánctudása, moz­gáskultúrája sokat segített, de egyre jobban érezte, hogy szüksége van a tanu­lásra. És tanult, miközben sorra kapta a legkülönfé­lébb zsánerű szerepeket a különböző műfajú filmek­ben. Játszott háborús drá­mában, Szergej Nyiko­­nyenko mai tárgyú, Mada­rak a város fölött című pro­dukciójában, és játszott mesefilmekben is. Szépsé­ge, finomsága, légies alka­ta különösen jól érvényesül ez utóbbiakban. Egyik legjelentősebb si­kerének Az utolsó találat női főszerepét tartja, annál is inkább, mert tizenhét évesen végig kellett kísér­nie egy kislány nővé éré­sét, tizenhárom éves korá­tól harminchárom éves ko­ráig. (e) I­­A­OIUL MB, imim Négyszemközt Magda Vásáryovával A belvárosban találkozunk. Ott van a téren, már messziről látom, krémszínű ballonkabátban, ernyő nélkül sé­tál a szemerkélő esőben. Dühös vagyok magamra, hiszen jöhettem volna korábban is, de nem siettem, mert valahogy biztosra vettem, hogy késni fog. Mosolyog. A kezét nyújtja. Látom az arcán, hogy jó kedve van. - Igen, tudom, én jöttem korábban - mondja -, még a toronyóra sem ütötte el a tízet. Hát hol is kezdjük? Ja, persze, a Sörgyári capriccio... Te jó ég, milyen régen volt. Két éve? Vagy még annál is régebben? Hogy szalad az idő! Szóval Jirí Menzel. Hogy mennyire meglepődött, amikor meglátott... Azt mondta, nem is vagyok olyan törékeny, mint amilyennek a filmekből ismert. - Ezek szerint a forgatást megelőzően találkoztak először? - Nekem is hihetetlennek tűnik, de koráb­ban valahogy elkerültük egymást. Most vi­szont életre szóló barátságot kötöttünk, s ez az elszalasztott évekért is kárpótol. Szóval Menzel átadta a forgatókönyvet, és arra kért, minél előbb jelezzem, tetszik-e vagy sem. Azt hiszem, sosem vártam annyira, hogy hazaérjek, mint akkor. Alighogy lerakodtam, már bele is vetettem magam az olvasásba. S mire az utolsó oldalra értem, úgy meg­éheztem, hogy mindent felfaltam, amit a kony­hában találtam. Aztán nekiálltam levelet írni. Mindenről beszámoltam Menzelnek. Arról is, hogy olyan hatással volt rám Marie jóízű falatozása, hogy farkasétvággyal estem neki a hűtőnek. És pár nap múlva megszólalt a telefon. Enyém a szerep, mondta Menzel De én csak a tizedik forgatási napon tudtam elhinni, hogy Marie igen is én vagyok. - A kollégái hogyan fogadták, hogy ön mellett döntött a rendező? -Tudom, mire gondol. Igen, voltak, akik a szemembe mondták, hogy úgysem sikerül igazából megformálnom ezt a figurát. - Nem zavarták az ilyen elhamarkodott vélemények? -Nem, mert bíztam Menzelben. Tudtam, ha ő bennem látta meg azt az asszonyt, akkor az én vagyok. - Minden rendezőben ennyire megbízik, akivel együtt dolgozik? - Nézze, az én pályám olyan szerencsé­sen alakult, hogy csupa neves rendezővel forgathattam. De egy biztos: Menzel mind­egyiküket felülmúlja. - Menzeltől tudom, hogy Bohumil Hrabal, a Sörgyári capriccio szerzője párszor el is látogatott a forgatásra. - Igen, nem egyszer volt ott, s én nagyon boldog voltam, ugyanis évek óta megszál­lottja vagyok Hrabal alkotásainak. Szeretem sajátos humorát, egyéni gondolkodásmódját, képzeletvilágát és azt az életörömöt, derűt, amely minden regényét, novelláját átjárja. Hogy milyennek láttam őt? Különösnek, va­rázslónak, egyszerű embernek, aki nem játssza meg, hogy nagy író, pedig a legna­gyobbak között a helye. Amikor nála jártam, úgy éreztem, minden percem kárba vész, amit nem a közelében töltök el. - Marie, az imádott asszony, nem más, mint az író édesanyja. A rendező mellett, gondolom, Hrabaltól is kapott néhány inst­rukciót a szerepformálást illetően. - Nem, egyetlen szóval sem irányított. Képeket mutatott róla, de azt is csak azért, hogy lássam, milyen volt. -És? - Egyszerű teremtés volt, akiben mind­össze az lehetett érdekes, hogy nagyon szerette az életet. Hihetetlen könnyedség­gel, elszántan valósította meg mindazt, ami­re mások csupán álmo­kban gondoltak. És azt is nagyra értékelem benne, hogy sosem hagyta betörni magát. Ha fürödni volt kedve, akkor megfürdött a sörben, ha a fejébe vette, hogy megválik a hosszú hajától, akkor sem­mi sem riasztotta el őt a fodrásztól, ha a sörgyár kéményére hívták fel, hát oda is felmászott. Mert Marie felnőttként is megma­radt őszinte, mindennek örülni tudó gyerek­nek. És erre kevesen képesek.­­Talán éppen ez az oka annak is, hogy a Sörgyári capricciót sokan fanyalogva fo­gadták. - Rengeteg levelet kaptam a filmmel kap­csolatban. És bizony, a levélírók közül sokan olyan kérdéseket tettek fel, hogy teljesen elszomorodtam. Meglepett, hogy a főiskolá­sok sem éreztek rá igazán Hrabal és Menzel költői látásmódjára, nem nagyon értették a filmet és még a fontosságát is megkérdője­lezték. Azt, hogy a sajátos cseh humort sokan távolinak érzik, még meg tudom érte­ni. De azt, hogy egy olyan alkotás hagyja hidegen a nézőt, amelyből derű, nyugalom és egészséges életfelfogás árad, azt már nem. Ezzel kihoznak a sodromból. Az NSZK- ban és Olaszországban is csak bolondos komédiaként fogták fel a filmet. Nem egy fesztiválról jöttem haza csalódottan, mert a sok krimi, horror- és katasztrófafilm után alig-alig vették észre a Sörgyári capriccio igazi értékeit. Mindezek után boldog vagyok, hogy Budapesten telt házak előtt vetítik a filmet. - A csavar fordul egyet. Ez a címe leg­újabb filmjének, amelyet a prágai Peter Weigl rendezett Henry James baljós, mélylélek­tani regénye alapján. - A film az angol televízió megrendelésé­re készült, s a londoni bemutatóról felső fokon írtak a kritikusok. Én egy nevelőnőt keltek életre benne, aki két angyalarcú gye­rekkel él egy elhagyott várban, ahol még a legvalószerűtlenebb dolgok is elképzelhe­tők. Nézze csak meg ezt a fotót, ez sokat elárul a film hangvételéről. Ennél többet én sem akarok mondani róla a hazai bemutató előtt. SZABÓ G. LÁSZLÓ Gulyás Mihál­­­lyal A csavar fordul egyet cí­mű filmben A rendező ALAIN DELON Alain Delon annyi mindennel próbálkozott már filmszakmában, hogy a hír, miszerint ezúttal most már nemcsak maga gyártja, írja, játssza filmjeit, hanem rendezi is - senkit sem lep meg. ,,Nem lehet 63 filmet anélkül elkészíteni, hogy az ember ne volna kíváncsi rá, mi zajlik körülötte - nyilatkozta Delon. - Szerencsés voltam, a világ legnagyobb rendezőivel dol­gozhattam, tőlük leshettem el a szakmai szigort, a profiság minden fogását. Sohasem szabad úgy érkezni a stúdióba, hogy ne tudnánk mi is az aznapi feladat. Igazából már hónapok óta kész a fejemben a film, minden plánját ismerem, és már csak szalagra kell venni. És miután már annyiszor kellett külön­böző technikai problémákkal foglalkoznom, óhatatlan volt, hogy egyszer ne álljak én is a kamerák mögé. Gyűlölöm azokat, akik visszaélnek mások szabad idejével. Az ud­variasság legelemibb feltétele az, hogy az ember legyen tisztában a szakmájával. “ Alain Delon ezúttal Patrick Manchette kri­mijét viszi filmre, amely természetesen most is a kérlelhetetlen bűnüldöző szerepét ígéri számára, oldalán új felfedezettjével, Veroni­­que Janet- val, aki bizonyára az új film nagy meglepetése lesz - legalábbis ez Delon véleménye. Egyébként Delon legújabb pro­dukciója, az Egy zsaru bőréért nemrég jelent meg a párizsi mozikban és a jelek szerint csak tovább növeli a sztár amúgy is nagy népszerűségét. (gy) E­lsősorban a legifjabb filmbarátoknak jelentenek örö­met azok a román filmek, amelyek a közeljövőben kerülnek bemutatásra. Mindenekelőtt itt van Ion Popescu- Gopo, a nemzetközi díjas rendező legújabb - színészekkel és rajzfigurákkal készített - alkotása, a Maria Mirabella. A szovjet koprodukcióban forgatott film egy bűbájos kis­lányról szól, aki a mesevilágba téved. És persze akad a történetben egy rossz kislány is, meg rakoncátlankodó béka, szentjánosbogár, csigakirály, sőt nem hiányzik az a bizonyos jóságos erdei tündér sem, aki már csak a pedagógiai hatás kedvéért is nemcsak bőkezűen jutal­maz, hanem ha kell - és a filmben is akad példa - még büntet is. A csupa ének, csupa tánc produkció, amelynek létrehozásában oroszlánrészük volt a moldáviai Kisinyev­­film munkatársainak, egyik érdekessége, hogy benne mint az Idő bácsi megjelenik maga a forgatókönyvíró, rendező Ion Popescu-Gopo is a maga bűvös órapalotájában. Nem titkolja a másik ugyancsak kedves alkotás, a Ko­médiások sem, amelyet Elisabeta Bostan neve fémjelez, BUKARESTI KÖRKÉP hogy „családi film“ a javából, vagyis egyaránt kíván szólni a legkisebbekhez és persze kísérőikhez, a szülőkhöz, nagyszülőkhöz is. A történet főhőse ezúttal egy mókás jegesmedve, Fram és természetesen a gyerekek, akik mellette állnak nemcsak a cirkusz csillogó porondján, de még a távoli kies Északi sarkon is. Az egykori ifjúsági regény, amelyet Cézár Petrescu írt, hazájában kétségkívül a legnépszerűbb olvasmánya a fiataloknak, ezúttal a Moszfilm és a Bukarest filmstúdió összefogásából szüle­tett újjá abból a közös tapasztalatból, amelyet a Veronika, illetve a Mama forgatása eredményezett. Kifejezetten felnőttekhez csupán A kígyó jegye című Mircea t­erc­­u-alkotás szól, amely a nagy visszhangot kiváltott társadalmi regény, a Szenvedély szabad adaptáci­ója egy erdélyi falu lakosainak hányattatásáról valamikor a negyvenes évek közepén. Indulatok, szenvedélyek, gyűlö­letek csapnak össze ebben a látszólag eseménytelen világ­ban, régi sebek gyógyulnak és újabbak keletkeznek. Ugyan­csak a drámai műfajt képviseli Manóié Marcus Gőg című filmje, amely szintén nagy sikerre számíthat a nézők köré­ben. (n) ÚJ SZÓ 14 1982. IX. 3.

Next