Új Zenei Szemle, 1952. (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-05-01 / 5. szám

és akit — ugyancsak a legenda szerint — a mester elragadtatva hallgatott, majd megcsókolt. Liszt már párizsi tartózkodása idején lelkes propagálója volt Beethoven műveinek, később nemcsak előadóművészetét állította e remekművek szolgálatába, hanem kiadta Beethoven zongoraversenyeit, kadenciákat írt hozzájuk és a szimfó­niák zongoraátirataival elősegítette azok ismertté válását. A bonni Beethoven­­szobor felállításában is része van az ő lelkes agitációjának. Nem kis érdemeket szerzett a Beethoven-oeuvre körül egy másik kiváló magyar­származású előadóművész, Joachim József is. A hegedűversenyt ő vitte igazán diadalra. És az ő vonósnégyes-együttese szerzett valójában polgárjogot Beethoven késői kvartettjeinek Európa hangversenytermeiben. E világhírű kamaraegyüttes átélt, világos, tisztavonású előadása tárta fel ezen művek addig rejtett szépségeit. A Fil­harmóniai Társaság megalakulásától kezdve műsorpolitikájának középpontjába Beethoven szimfóniáit helyezte, ami a magyar közönség ízlésének kialakulására és egész hangversenyéletünk fejlődésére döntő jelentőségű volt. Elmondhatjuk: a magyar előadóművészet elsősorban Beethoven művein csi­szolódott és a Beethoven-kultusz kovácsolta hangversenyközönséggé a magyar közönséget. Persze ez a közönség a felszabadulás előtt csak közönség volt és nem maga a magyar nép. A hangverseny látogatók száma 1000—1500 főre korlátozódott. A magyar nép új honfoglalása óta ezen a területen is gyökeresen megváltozott minden. A felszabadított és felszabadult nép a politikai és gazdasági hatalom birtokában egyre erőteljesebben követeli a kultúrához, a művészethez való jogát — Beethovenhez való jogát. A közelmúltban az Állami Filharmónia Beethoven-ciklust hirdetett. A hangversenyeket a Zeneművészeti Főiskola 1200 főt befogadó hangversenytermében tartják. A bérletek órák alatt (ténylegesen 3—4 óra alatt) elkeltek. A Filharmónia másnap meghirdette a hangverseny-ciklusnak a 2500 főt befogadó Városi Színházban való megismétlését. Még aznap 11.000 jegyigény­lő jelentkezett — főleg az üzemi munkásság köréből. Beszédes számok ezek ! Népünk kultúrszomjáról beszélnek, de arról is, hogy Beethoven művészetének agitatív ereje nőttön nő. A legnagyobb magyar alkotóművészek igen sokat köszönhetnek a beethoveni inspirációnak. Liszt éppen legjobb és leginkább előre mutató műveiben gyakran tudatosan lép Beethoven útjára. A h-moll szonátában, a Dante-szonátában a beetho­veni mondanivaló kísért s faktúrában is a beethoveni fellazult formát próbálja, itt Liszt tovább bontani és ugyanakkor új szintézisbe összefoglalni. Liszt példaképének kantátával is hódol, a Beethoven-kantátával, melyben a nagy B-dúr zongoratrió lassú tételének anyagát használja fel. Szoros a kapcsolata Beethovennel a magyar zene másik forradalmi lángelméjének Bartók Bélának is. Különösen kvartettjeiben tekinthető a beethoveni mű örökösének. Bartók művészetének Beethovennel való rokonságára már 1921-ben rámutatott Bartók egy angol méltatója. Bartók 1921 után még nagyon sokat fejlődött. Legjava műveit éppen azután írta, jelentősége egyre nőtt, de élete útján mindvégig hű maradt művészi és emberi példaképéhez. A Beethovenhez való viszony — úgy hiszem — döntően jellemző minden zene­szerző és minden mai zeneszerző egész művészi habitusára, művészi, emberi és poli­tikai magatartására. »Nem eszmei tartalma miatt nagy az ő zenéje, hanem mert oly kitűnően hangzik« — írja Sztravinszkij Beethovenről 1937-ben közzétett memoárjaiban. A zene mes­terségének ez a kiváló szakembere ezzel a mondatával világosan bizonyságát adta vigasztalan pesszimizmusának és művészetszemlélete — s egyben világszemlélete — embertelen voltának, valamint annak, hogy egész emberi magatartása mennyire homlokegyenest ellenkező Beethovenével, aki embertársainak s az egész emberi­ségnek a sorsát mindenekfelett szívén viselte. Kiközösíti magát az emberiségből az a »művész« , aki nem tartja fontosnak, legelsősorban fontosnak a mondanivalót, akinek nincsen a világ számára mondanivalója. Nekünk mai magyar zeneszerzőknek nagy szerencsénk az, hogy két nagy jelenkori mesterünk, Bartók és Kodály következetesen vallották és hirdették a mondanivaló primátusát a formával szemben és ezzel megakadályozták azt, hogy teljesen elvesz­­szünk a formalizmus útvesztőiben. Beethovennek a művészet agitatív hatalmáról vallott elveit hirdetik munkájukban és tanításukban Bartók és Kodály és ezeknek az elveknek a követésével válhatunk nemzeti zeneművészetünk nagy mestereinek igazi követőivé, munkájuk folytatójává. Elsősorban mit kell — sok minden más mellett — Beethoventől megtanulnunk? Példaképünk kell hogy legyen következetes forradalmi magatartása, egész világot átfogó emberszeretete, emberi és politikai kiállása. Ami pedig a szakmai vonalat .

Next