Ujság, 1927. augusztus (3. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-26 / 192. szám

PÉNTEK, 1927 AUGUSZTUS 26 ÚJSÁG Forgács Anna színésznő Páris mellett turistakiránduláson egy szakadékba zuhant és azonnal meghalt A fiatal úriasszony tragédiája • Szűkszavú távirat számol be a szerencsétlenségről Parisból rövid távirat érkezett ma Buda­pestre, amely azt a tragikus hírt hozta, hogy Forgács Anna színésznő turistaszerencsétlenség áldozata lett. A távirat csak hiányosan közli, hogy For­gács Anna férjével, Erdélyi Béla dr. gyárossal Pak­sban tartózkodott. Onnan turistakirándu­lásra indultak és Forgács Anna egy magas hegyről a szaka­­ dékba zuhant. Azonnal meghalt. .Forgács Anna öt év előtt végezte a Színi­­akadémiát, a Belvárosi Színház és az And­­rássy­ úti Színház tagja volt, ahol kisebb sze­repekben tűnt fel. Legutóbb a Belvárosi Szín­házban a Darázsfészek című darabban­ aratott sikert. Forgács Anna a fiatal színészgeneráció egyik legkiválóbb és legtehetségesebb tagja volt. Amikor kikerült a színiiskolából, rögtön magára vonta a hozzáértők figyelmét és a Belvárosi Színházban komoly szerepeket ka­pott. Ő játszotta el Wedekind Tavasz ébre­désének híres Venda szerepét és ezzel a sze­repével osztatlan nagy sikert aratott. Sajnos, az a szerepkör, amelyre Forgács Anna egész előképzettségével, tehetségével és exterrierjé­­vel készült, a magyar színpadokon csak igen kevéssé jutott szóhoz. Forgács Annának ez a tipikus szerepköre okozta, hogy nem kapott tehetségének megfelelő feladatokat. Később ez meglehetősen elkedvetlenítette és csakha­mar vissza is vonult a színpadtól. De a színi­pálya iránti vágy állandóan megmaradt benne. Bár boldog családi életet élt, mégsem volt ez a boldogsága teljesen zavartalan, mert a színpad iránti régi vágya újra és újra visszatért. Férjével teljesen megegyezett abban a kérdésben, hogy nem tér vissza többé a szín­padra. Forgács Anna nem is próbálkozott többé, de idegei közben néhányszor felmon­dották a szolgálatot. Több hónap előtt súlyos mérgezési tünetek között megbetegedett. Eb­ben az időben a Britannia-szállóban laktak, honnan az egyik városligeti szanatóriumba szállították ki, ahol gyomormosást is alkal­maztak nála. A lapok ekkor sokat foglalkoz­tak esetével és megírták azt is, hogy ismétel­ten öngyilkossági kísérleteket követett el s robogó autók elé vetette magát. Ezeket a hí­reszteléseket úgy Forgács Anna, mint a férje is megcáfolták. Forgács Anna kijelentette, hogy véletlen baleset történt és semmi kedve sincs meghalni. A mérgezési eset után csak­hamar férjével együtt külföldre utazott és fürdőhelyeken igyekezett helyreállítani egész­ségét. Külföldi tartózkodása alatt mindenütt a legvidámabbnak mutatkozott és budapesti ismerőseinek is igen meleghangú leveleket írt, amelyekben örömmel újságolta, hogy kedély-depressziójából teljesen felszaba­dult. Ismerősei körében nagy örömet okoztak e hí­rek, mert mindenki végtelenül szerette a szim­patikus, okos és művelt fiatal úriasszonyt. Tragédiája megrendítő, mert Forgács Anna a színpad után, ahol igen jelentős sikereket ara­tott, az életben is mint értékes ember foglalta el a helyét. A szerencsétlenség híre művész­körökben mély részvétet keltett. Súlyos szerencsétlenség a japánok flottagyakorlatán Két cirkáló összeütközött két torpedórombolóval Több mint száz halott Tokio, augusztus 25. (Az Újság tudósítójának távirata.) A japán nagy flotta­­gyakorlatok alkalmával Maszuri város magasságában a Yonisu cirkáló összeütközött a Varahi torpedórom­bolóval. A torpedóromboló olyan súlyosan megsérült, hogy egy negyed­óra alatt elsülyedt. A hajó legénységéből mindössze huszon tudtak megmenekülni. Kilencven matróz és tizenkét tiszt a vízbe fulladt. Ugyane flottagyakorlat alkalmával az Unka cirkáló összeütközött az Ashi torpedórombolóval. Ez alkalommal köszönhet ember fulladt a vízbe. (United Press.) Tokio, augusztus 25. ("A. U­j s­á­g tudósítójának távirata.) A Maszurinál össze­ütközött és megsérült Vent­su és Laka másodosztályú cirkálók és 5900 tonna űzet szorí­tanak ki, 1923-ban épültek. Az elsülyedt Warabi és a megsérült Ashi torpedórombolókat 1921-ben építették, mind a ketten 850 tonna vizet szorítanak ki helyükből. A legutóbbi hírek szerint a végzetes szerencsétlenség akkor történt, amikor a cirkálók mesterséges ködbe voltak burkolva s a torpedórombolók megtámadták. A halottak számát még pon­tosan­ nem állapították meg, de az bizonyos, hogy a szerencsétlenség több mint száz emberéletet követelt. (United Press.) J­ÁVA-FEJ ANGOL REGÉNY ÍRTA JOSEPH HERGESHEIMER (131 A délután nyugodt volt, a tenger felől langy fu­vallatok szálldostak s velük együtt lassú méltósággal, a napsugárban meg-megragyogó főárboccal közele­dett a magas hajó. Rhoda látta családi zászlójukat lengeni rajta: fehér mezőben kék kockákkal. Ammidon Jeremiás megragadta a Rhoda karját: — Az Isten nem teremtett szebbet a világra, mint egy hajó! A Nautilus meglepően gyorsan közeledett. Rhoda már egész jól kivette a legénység készülődését a ki­kötéshez. — Nézd, apám — szólt —, Gerrit ott áll a pa­rancsnoki hídon! Egy nőszemély kipirult arccal szorult hozzájuk s izgatottan mondta: — Andrew is ott van ... akarom mondani, Mr. Broadrick, a másodkapitány! A hajó most már lassitotta mozgását s sötétzöld vízben jött közelebb. Ammidon Gerrit egyik kezét a korlátra támasztotta, a másikkal a szócsövet tartotta a szájához s parancsokat osztogatott, melyeket Broad­rick másodkapitány híven megismételt teljesítés előtt. A hajó mozdulatai nyomon követték a Gerrit paran­csait. Időközben az összes vitorlákat bevonták s végre kidobták a két vasmacskát. És a Nautilus megérke­zett otthonába . .. Gerrit Ammidon gyorsan elhagyta a hajót, de a másodkapitány ott maradt és átvette a parancsnok­­lást. A szél elcsitult s a behúzott vitorlák szomorúan ingtak. A kikötő vize szinte oly szelíden ringatta a ha­jót, mint anya gyermekét. A matrózok énekelni kezd­tek s szavaikat Rhoda felé hozta a légáramlat. Ő maga a korlátra támaszkodott s hol becsukta, hol kinyitotta a tenyerét az izgalomtól. És boldog nevetésben tört ki, amikor a Nautilus végre megcsendesedett. Úgy tet­szett neki, mintha Gerrit sokkal öregebb volna, mint amikor elment, de azért még most is csodálatosan fiatalnak hatott szőke hajával, mely arca két oldalára tolakodott. Ajka üde volt és mégis szigorú, arca fris­sen borotvált és a szemei még kékebbek a szokottnál, ha ugyan ez még egyáltalán lehetséges. — Egy kis dolgom van a hivatalban, az érkezés bejegyzésével — mondta, miután üdvözölte őket —, aztán Jáva-Fejre! Elhallgatott s félig félrehajolva, a vállán keresz­tül hozzátette: — Hálás lennék, ha a kocsit értem küldenétek. Visszafelé menet Rhoda a Jeremiás térdén tar­totta kezét a kocsiban és azon gondolkodott, miért akarja Gerrit a kocsit? Hiszen ez cseppet sem hason­lít hozzá és ha máskor ajánlják azt neki, méltatlan­kodva utasította vissza. Miután azonban nem talált magyarázatot e rejtélyre, odahallgatott, hogy mikép­pen gondolkodik a másik a dolgokról. —­ Persze, William első kérdése a rakományt fogja illetni — jegyezte meg az öreg Jeremiás — és én is remélem, hogy azt illetőleg, a hajó megtette a magáét. De engem jobban érdekel az, hogy Gerrit végre mégis szerencsésen hazaérkezett, igen Rhoda, ez a fő én előttem. — Előttünk is — nyugtatta meg őt Rhoda — és William éppen úgy örül, mint te vagy én. Kérlek papa, ne értsd félre az ő modorát. Remélem, a vacso­rával meg lesz elégedve. — Gerrit mindennel meg lesz elégedve itthon — nevetett az öreg úr. — Egy hónapja lesz legalább, amióta kalandoznak valahol. Észrevetted mily elnyúl­­tek a vitorlák s mily rongyos némelyik közöttük? Va­lahol bajba kerültek, mert Gerrit nem akarta bevonni a vitorlákat! Oh, ismerem már ezt! Az ő rettenetes tengerészgőgje egyszer komoly bajba keveri majd, csakugyan. Mindabból, amit mondott, kiérzelt titkos büsz­kesége fia viselkedése fölött. És Rhoda tudta, hogy hallgatni kell, mert az öreg nem tűrte volna, ha más valaki bírálgatja fia tetteit. A leányok izgatottan várakoztak a lépcsőn, Lati­ról énekelt, hogy az idő rövidebbnek tessék s Ka­milla idegesen dobogott lábával. Mindannyian ü­n­­neplőruhát vettek magukra. Rhoda kiszállt a kocsi­ból s a kocsishoz fordulva szólt: — Menjen vissza Derby Wharfra. Ismét eszébe jutott Gerrit furcsa kívánsága s az a fantasztikus gondolat fogamzott meg az agyában, hogy hátha Gerrit nincs egyedül? Csengetett szoba­lányának s fekete moliée-ruhát vett magára és egy pávakék Peri­taus-sált. Atyja és férje a könyvtár­­szobában vártak reá. — Nagyszerű rakományt hozott, úgy hallom — jegyezte meg William. Mire Jeremiás diadalmasan intett Rhodának, Rhoda elmosolyodott s bólintott, hogy érti. — Már itt kellene lennie — folytatta Wil­liam­s az órára nézett. Mialatt beszélt, Rhoda már látta is a kocsit befordulni a lépcső alá. Egy fényes és színes ruhába öltözött alakot látott Gerrit mellett ülni, ruhasuhogás hallatszott s Gerrit komor, határo­zott arccal lépett be, halványan, de egyenesen. És szólt: — Atyám, Rhoda és William, engedjétek meg, hogy bemutassam nektek feleségemet, Taou Yuent. Rhoda Ammidonnak elállt a lélekzete, midőn a kínai nő csillogó ruhájában a Jeremiás lábai elé ve­tette magát. Jeremiás felkiáltott: — Jó egek! — és hátralépett. William arckifejezése nem árult el semmit, de ajka körül soha nem látott kemény vonások jelent­keztek. Rhoda hitetlenül, megbántva, haragosan né­zett fel. A nő most felkelt s most William lába elé vetette magát, a térdén előrehajolt, két tenyerét a földhöz érintette s fejével is megérintette a padlót egyszer, kétszer, háromszor, Gerrit felkacagott. — Kezet kellett volna fognia veletek, a hajón már százszor elmondtam neki, hogy nálunk mi a szo­kás — jegyezte meg —, de úgy látszik, ez is sok volt arra, hogy megjegyezze. Most már kiegyenesedett a kínai nő és valami kedveset mormogott Rhodának. Rhoda egyszerre tisztában volt vele, hogy­ a nő kínai ugyan, de végte­lenül finom és arisztokratikus. Arcának oválja telje­sen ki volt festve, de mozdulatai, sötét szemének nyugodt figyelése, finoman ivett szemöldökei, gyö­nyörű és nyugodt mozdulata kezei mind a legcsodá­latraméltóbb s csaknem ösztönszerü önuralom alatt állottak. — üdvözlöm önt a Gerrit családja nevében — szólt Rhoda, mire a másik magas hangon, tört angol­sággal válaszolt: — Nagyon köszönöm. Az önök jósága a porig aláz. — Talán a szobájába akar menni — folytatta Rhoda gépiesen —, igaz, hogy csak egy személyre van előkészítve, de majd felküldöm a szobaleányt. Rhodát bosszantani kezdte a három férfi néma ostobasága­s szemével odatelegrafált férjének, hogy szóljon már valamit. — Nagy meglepetés ez — kezdte amaz ügyet­lenül — és nem mondhatom azt sem, hogy kellemes. Rhoda még sohase látott ilyen gyönyörű ruhá­kat: hosszú ujju, hosszú uszályu ruhát, fekete kék selyemből, barackvirágszin szirmokkal és sok-sok zafirkék és narancsszin lepkével hímezve. Fűzőid ujjatlan kabátkát, vörös vesekő gombokkal s magas­­sarkú ezüst és kék selyemhímzésű papucsot gyöngy­kirakással. Haja magas cox-ban végződött, rózsaszín vesekő, virágot ábrázoló tűk tartották azt, papiros vékonyságú remegő ezüstlevelek diszítették, hold­­kőből voltak rajtuk a harmatcseppek és egy csomó vérvörös lótuszbimbó. Karcsú csuklóit kőkarikák övezték, melyeknek munkája csipkefinom volt, fülei­ből kristálygolyók függtek alá s minden ujjának vé­gén elefántcsont körömvédő. (Folytatása következik.) 3 Hivatalos válasz az evangéli­kusok miskolci határozatára Az Újság csütörtöki számában részletesen ismertettük a tiszai evangélikus egyházkerület állásfoglalását a kultuszminiszternek a jog­akadémiákkal kapcsolatos intézkedéseivel szemben. A közgyűlés kimondotta, hogy a kultuszminiszter ismert rendeletét nem hajtja végre. Ennek kapcsán illetékes helyről az aláb­biakat közük: — Az egyik sérelmezett miniszteri rende­let a jogakadémiákra felvehető elsőéves hall­gatók létszámát negyvenben állapította meg. A létszámot az 1920. évi XXV. törvénycikk első §-a alapján a miniszter a tudományegyete­mekre, a műegyetemre, a budapesti egyetem közgazdaságtudományi karára és a jogakadé­­m­iákra évenként állapítja meg. Az idézett tör­vény tehát a jogakadémiákra kifejezetten ki­terjed, a miniszter tehát félreérthetetlenül megállapított törvényes hatáskörében járt el.­­ A másik sérelmezett intézkedés az, hogy a miniszter közölte mindhárom felekezeti jog­­akadémiával, hogy államvizsga-bizottságaikat, amelyeket évről-évre választanak, ezentúl meg­erősíteni nem fogja, tehát tekintsenek el azok­nak az 1927/28. évre való megválasztásától. Egyébről a két sérelmezett rendeletben nincs szó. Az államvizsga köztisztviselői pályára mi­nősít, a miniszternek tehát joga van azt megál­lapítani, hogy hol engedi meg ily vizsga leté­telét. A miniszter a jog- és államtudományi ál­lamvizsgákat mint másodosztályú és ma már ki nem elégítő minősítést a készülő jogi ok­tatási reformmal kapcsolatban teljesen meg akarja szüntetni s az azok megtartására vo­natkozó jogot sem az 1790. évi XXVI. törvény­cikk, sem a törvényesen bevett keresztény val­lásfelekezetek viszonosságáról szóló 1868. évi Lili. törvényeik­­alapján követelni nem lehet.­­ Nincs szó tehát felekezetközi sérelemről, mert a miniszternek mindkét rendelete az egri katolikus, a kecskeméti református és a miskolci evangélikus jogakadémiára egyaránt vonatkozik, és nincs szó a rendeletekben a jog­akadémiák megszüntetéséről, vagy nyilvános­­sági joguk megvonásáról sem, mert a jogaka­démiák továbbra is működhetnek. Négy szobrot emel Zaglul pasának az egyiptomi kormány Cairo, augusztus 25. (A­z U­j­s­á­g tudósí­tójának távirata.) Az egyiptomi kormány azt tervezi, hogy Zaglul pasának négy szobrot állítanak fel. (United Press.)

Next