Ujság, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1928-03-24 / 69. szám
VASÁRNAP, 1928 MÁRCIUS 25 ÚJSÁG k Hogyan fzalt meg Riá-Olt trónörökös ? A meyerlingi tragédiáról lehull a titlote utolsó leple Larinci grófnő vallomásai, melyekben feltárja a borzalmas dráma összes részleteit Egyedül jogosított magyar kiadás. (Copyright By Anglo-American N. P. S.) IV. Hónapok hosszat tartó hajózás után végre a Jang Ce Kiang torkolatába fordult be Orth János és a Tangla-hegység tövében kötött ki. Ott megtelepedett és békében élt feleségével és testőrével, Bechirrel. Itt történt — beszélte nekem annak idején Wilczek gróf —, hogy egy osztrák vasúti mérnök, ki az új lantshow-sanghai-i vasúti vonal építkezését ellenőrizte, eltévedt a rengetegben és véletlenül találkozott a volt főherceggel. Minthogy annak idején alatta szolgált az osztrák-magyar hadseregben, nyomban ráismert. Az eltűnt főherceg titkát földeríti Dániel grófnő ismeretes, hogy toscanai János Salvátor főherceg nem sokkal azután távozott Ausztriából, hogy Rudolf cousinom öngyilkossá lett. Orth János feleségül vette barátnőjét, Stubl C,rétét és ketten azután a ,,Margherita“ nevű gaehlra szálltak Hamburgban. Miután az orosz hercegnő nyomára akad Kínában, a királyi száműzött Perzsiába menekül. Fordítsuk most tekintetünket abba a háborút megelőző időbe, amikor az idősebbik Jurjevszkaja hercegnő császári nagybátyám lába elé vetette magát és elzokogta neki unokaöccsének történetét, azét a fiúét, aki egy amerikai árvaházban nevelkedett és aki törvényszerű örököse volt a Habsburgok koronájának. Amint a hercegnő megkapta a császár ígéretét, mellyel megengedte Orth Jánosnak a visszatérést, feltéve, hogy valóban tanúságot tesz Rudolf trónörökös egyetlen férfiörökösének azonossága mellett, Jurjevszkaja hercegnő elutazott Kínába. A hercegnő utcatartást fogad Miután jelentékeny mennyiségű pénzt elköltött és a világ mind a négy sarkában mozgósította a detektíveket, végre sikerült megtudnia a hercegnőnek, hogy hol tartózkodik Orth János. Császári nagybátyám közvetetten környezetének több tagja is tudta, hol található Orth János, de ezt az értesülésüket államtitok módjára őrizték. Ismerve nagybátyámat és Wilczek gróf közléseinek birtokában, bizonyos vagyok, hogy Jurjevszkaja hercegnő csupán azzal a feltétellel kapott engedelmet a császártól arra, hogy Orth Jánossal érintkezésbe lépjen, hogy a volt főherceg hollétét senkinek el nem árulja. A császárnak nem volt más választása, hiszen Jurjevszkaja hercegnő ura volt elhatározásának, oda mehetett, ahova akart; ő a tekintélyt legfeljebb arra használhatta, hogy titoktartást fogadtasson a hercegnővel. érfemi és testi erőink kifejtéséhez a rendszeres táplálékon kívül olyan energiaforrásra is van szükségünk, amely tartalékokat halmoz fel a szervezetben. Amint az atlétikai és sportversenyeken azok győznek, akik a végső küzdelemben latba tudják vetni utolsó erőtartalékukat, úgy a létért való küzdelemben is azoké a siker, akik munkájukat nem erőpocsékolással, hanem szellemi és testi teljesítőképességük gazdaságos felhasználásával és energiáik egy részének tartalékolásával végzik el. Ehez nyújt segítséget az OVOMALTINE, de csakis az modelll dr. Wander-féle OVOMALTINE, amely természetes erősítő tápszer változatlan alakban, de koncentráltan juttat a szervezetnek nagy tápértéket, az élethez nélkülözhetetlen vitaminokat, amellett kellemes izű, könnyen elkészíthető, jól emészthető. Ára a doboz nagysága szerint P 50, P 2.80, P 1.50. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban fűszer- és eszmeipzéseklpn Magyarországon .?vártj mintát és is,mertetést ingyen küld a Dr. Wander gyógyszer- és tápszergyár rt. Budapest, X-, Kereszturi-út 30/b sz. 100, postafiók- Orthi János Kóborlása a tengereden A nagyközönség soha többé hírt nem hallott róla. Orth János hűségesen beváltotta ígéretét, melyet császári nagybátyámnak annak fejében tett, hogy fegyelemsértés és felségárulás okán hadbíróság elé nem állítja. Orth János osztrák tengerészekből állította össze hajója személyzetét, de az első kikötőben, melyben a „Margeritha" megállott, elbocsátotta személyzetét, és ettől fogva a száműzött főherceg a legfurfangosabb cselekkel élt, hogy hajóját elváltoztassa és megsmerhetetlenné tegye. Sikerült is ez neki, olyan mértékben, hogy senki rá nem ismert yachtjára. Mikor Wilczek gróf kevéssel a háború kitörése előtt elbeszélte ezeket nekem, rámutatott arra is, hogy milyen pontos számítással és mindent előre megfontolva járt el ebben Orth János. A volt főherceg arról is gondoskodott, hogy több sorozatnyi más-más hajópapirossal legyen ellátva, melyekkel igazolhassa magát szükség esetén, de amelyek el ne árulják, hogy hajója tulajdonképpen a „Margherita“ nevű yacht. A „Margherita" tengeri tenger után megjárt és nem egy súlyos vihart végigszenvedett. Az egyik ilyen vihar alkalmával történt az Atlanti-óceán déli részében, hogy Orth János élete kockáztatásával megmentett egy fiatal perzsa tengerészt, egy sötétképű, bús arcú karcsú fiatalembert. Orthnak már több ízben feltűnt a fiatal hajós, aki büszke modorával annyira elütött társaitól. Valóban semmi sem emlékeztetett rajta a többi hajósemberre. Bechir volt a neve. A perzsa ifjú lessa sélherceg meghitt embere Bechir, miután a halálos veszedelemtől megszabadult, talányos kifejezésű szemét Orth Jánosra függesztette, a keletiek szokása szerint meghajolt és így szólt: — Megmentetted az életemet, óh Uram. Engedd, hogy ezután én őrködjem fölötted, hátha egyszer nekem is sikerül, hogy megmentsem az életedet! Azzal megfordult és munkához látott, mintha semmi sem történt volna. Néhány héttel utóbb Orth János újra kicserélte hajója személyzetét, természetesen azzal a szándékkal, hogy minden nyomot eltöröljön maga mögött és a hajópapirosok harmadik sorozatával indult újra útnak. Az egész személyzetből az egyetlen Bechirt tartotta meg. Hajóját ezúttal harmadszor és utoljára keresztelte el: az „Ignota“ (Ismeretlen) nevet adta neki. A fecsegő gyászos vége Miután visszatért Sanghaiba és szerencsés megérkezését több ital elfogyasztásával ünnepelte meg, mint amennyi okvetetlenül javára Gedó Lipót bécsi rajzolónak a helyszínén készített vázlata vált volna, a mérnök az ital gőzében megfeledkezett becsületszaváról, mellyel egykori , parancsnokának hallgatást fogadott és kifecsegte fölfedezését. Azoknak a detektíveknek egyike, akiket Jurjevszkaja hercegnő mozgósított s aki minddig résen állott, hogy a véletlenül kiszalajtott szavakra lecsapjon, neszét vette a dolognak, lovakat bérelt és kínai szolgákat, azzal elindult a Tangla-hegység felé. Betegnek tettetve magát, sikerült bejutnia a volt főherceg házába és ott arra a meggyőződésre jutott, hogy a régóta keresett Orth Jánossal áll szemben. Azon nyomban levelet küldött küldönccel Jurjevszkaja hercegnőnek. Levelében azt ígérte, hogy amilyen gyorsan teheti, személyesen visz hirt neki. De sohasem vitt hirt neki. Mondják, hogy „hirtelen" meghalt, azután, hogy levelét egy benszülött küldöncnek átadta. „Hirtelen" eltűnésének részletei nem ismeretesek, de történetem további folyamatára nézve is fontosak. Az osztrák vasuti mérnök, Wilczek gróf elbeszélése szerint, azon való bánatában, hogy elárulta egykori parancsnokát, öngyilkossá lett. Munkában a hercegnő Jóllehet a detektívnek nem volt módjában, hogy személyesen tegyen jelentést a hercegnőnek, Jurjevszkaja hercegnő megkapta levelét, azonnal kihallgatásra jelentkezett a császárnál, biztosította magát arról, hogy Ferenc József megbocsátani hajlandó Orth Jánosnak, azzal elindult Kína felé. Kisérőt mindössze egyet vitt magával, a titkárát, egy igen leleményes és vakmerő magyart, akinek nevét is közölte velem Wilczek gróf, s aki a nagy háborúban ezredének élén elesett. Kínába érkezvén, a hercegnő meg nem állt, míg a Tangla-hegységhez nem érkezett. Ott hamarosan meggyőződött arról, hogy néhány évvel ezelőtt egy szemlátomást olasz ember telepedett meg a környéken fiatal feleségével. Az olasz embert Giovanni Orterzónak hívták. (Folytatjuk.) Heyerling 7 A finom vékony kashmir mellény nélkülözhetetlen a könnyű tavaszi kabát alatt Dús választékban TT 7 A TT A rabáron VA K Cs A Kossuth Lajos-u. 11 és Petőfi Sándor-u. 6 BERLINI JEGYZETEK ÍRJA BÁRDOS ARTÚR Ibsen városa Ibsen városa nem Oslo, amely most egy hétig ünnepelte, húsz nemzet szellemi képviselőinek celebrálásával, nagy fiát Csak a halál és még inkább: a halhatatlanság avatta reprezentatív norvéggá és oslóivá Ibsent, aki életében mindvégig valami lappangó és hogy úgy mondjam: személyes ellenségeskedésben élt szűkebb hazájával, amely nem értette, nem szerette és alig is ismerte el ezt a kérlelhhetetlen, hazájának provinciális kicsinyességeivel meg nem alkuvó norvéget. Még akkor sem, mikor már a legnagyobb európai hírnév protegálta Norvégiában Ibsent és általa Európában — Norvégiát. Norvégiában akkor Björnson volt a nagy író, aki megalkudni, sőt szükség esetén hízelegni is tudott a vezető körök és a nép kisvárosias hiúságainak, aki utánajárt a népszerűségnek és szinte faluról-falura hódította meg a norvég közvéleményt. Ibsen városa akkor, mikor a költőnek a megértés, az elismerés és az otthon még adhatott valamit, valami élni érdemeset, erőt és támasztékot a mindenki, a minden konvenció elleni küzdelemben, Ibsen városa akkor is mindvégig Berlin volt. Berlinből sok külföldi író indult el már a világ felé és vissza, saját hazájába, ahol csak a berlini sikerek után ismerték el, ha egyáltalában elismerték. Elég az új dráma két legnagyobb nevét: Strindberget és Shaw-t megemlíteni. De Oscar Wilde is, néhány külsőséges londoni siker után, itt talált csak igazán komoly értékelésre, itt kapta meg az európai fémjelzést. De személyileg — az embernek — egyiknek sem jelentett Berlin és Németország anynyit, mint a zárkózott, mindenkivel hadakozó és mégis önemésztő keserséggel melegségre vágyó Ibsennek. '*Allein istván ,im stárkstenl® — prédikálta az oroszlánfejű kis norvég és nagyon boldog volt, amikor már nem volt egyedül. * Itt vivta meg a dráma nagy forradalmának leghevesebb és legdöntőbb csatáit. Itt nevették ki a leghangosabban és itt hódoltak meg előtte a legmesszebb ható gesztussal. 1876-ban a német színházi életben akkor vezető pozícióval biró meiningeniek előadták a Trónkövetelőket. 1880-ban a berlini Residenztheater előadta a Nórát, egy másik színház a Társadalom támaszait és mind a három Ibsen-darab csúfosan megbukott.Sohasem fogják Németországban megérteni Ibsent® — írta akkor Brandes, aki azonban, akármilyen prófétája volt is Ibsennek, ebben még sem volt jó próféta. Berlin egyik külvárosában él egy öreg úr, az első német Oswald. Franz Wallner a neve ennek az öreg úrnak, aki most a jubileumi alkalommal elmondja az első német és általában is: az első Ibsen-siker hiteles történetét. A Residenztheaternek a régen elfelejtett, de kitűnő Anton Anno volt akkor az igazgatója, jóérzékű litterátus, de, ami fontosabb, nagyon értelmes és erőskezű játékmester, ő vállalkozott arra a kalandos feladatra, hogy a Kísérteteket előadja és a teljesen más beidegzéses színészeket a Kísértetek szerepeire megtanítja. A szereplők között csak egy —a későbbi — nagy nevet találhatunk: az Emanuel Reicherét. Oswaldot azonban felajánlották egy már akkor nagy színésznek, Kainznak, aki akkor Berlinben működött. Kainz visszautasította a szerepet — később egyik legjobb szerepét —, sőt nagyon óvta az igazgatót a vállalkozástólAz első felvonás után harsogó nevetésbe fog fulladni az egész® — mondta mosolyogva. És Oswaldot eljátszotta a fentnevezett Wallner, aki akkor a Residenztheater fiatal komikusa volt. A próbák javában és nagy lelkesedéssel fíltak már, mikor a berlini színházi cenzúra megtiltotta a Kísértetek előadását. Ki tudná ma már megérteni azt a „mentalitást", amely a Kísérteteket erkölcstelennek bélyegezte? Tény az, hogy végül is megengedték, hogy egyetlenegyszer, jótékony célra, meghívott közönség előtt, eljátszhassák. Első, lelkes német hívei: Paul Schenther és Otto Brahm, meghívták Ibsent Bernbe, a nevezetes bemutatóra. Az előadás előtt Brahm elment a szállodába Ibsenért és óvatosan duhajolódzott, hogy adott esetben — ha úgy fordulna esetleg — hajlandó volna-e a kihívásra megjelenni a szinpadon? Ibsen nem válaszolt. Csak fel s alá járt hatalmas John Gábriel Borkmann lépéseivel a