Ujság, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-24 / 69. szám

VASÁRNAP, 1928 MÁRCIUS 25 ÚJSÁG k H­ogyan fzalt meg R­iá-Olt trónörökös ? A meyerlingi tragédiáról lehull a titlote utolsó leple Larinci­ grófnő vallomásai, melyekben feltárja a borzalmas dráma összes részleteit Egyedül jogosított magyar kiadás. (Copyright By Anglo-American N. P. S.) IV. Hónapok hosszat tartó hajózás után végre a Jang Ce Kiang torkolatába fordult be Orth János és a Tangla-hegység tövében kötött ki. Ott megtelepedett és békében élt feleségével és testőrével, Bechirrel. Itt történt — beszélte nekem annak ide­jén Wilczek gróf —, hogy egy osztrák vasúti mérnök, ki az új lantshow-sang­­hai-i vasúti vonal építkezését ellenőrizte, eltévedt a rengetegben és véletlenül talál­kozott a volt főherceggel. Minthogy annak idején alatta szolgált az osztrák-magyar hadseregben, nyomban rá­ismert. Az eltűnt főherceg titkát földeríti Dáni­­el grófnő ismeretes, hogy toscanai János Salvátor főherceg nem sokkal azután távozott Ausztriából, hogy Rudolf cousinom öngyilkossá lett. Orth János feleségül vette barátnőjét, Stubl C,rétét és ketten azután a ,,Margherita“ nevű gaehlra szálltak Hamburgban. Miután az orosz hercegnő nyomára akad Kínában, a királyi száműzött Perzsiába me­nekül. Fordítsuk most tekintetünket abba a há­borút megelőző időbe, amikor az idősebbik Jurjevszkaja hercegnő császári nagybátyám lába elé vetette magát és elzokogta neki unokaöccsének történetét, azét a fiúét, aki egy amerikai árvaházban nevelkedett és aki törvényszerű örököse volt a Habsburgok ko­ronájának. Amint a hercegnő megkapta a császár ígé­retét, mellyel megengedte Orth Jánosnak a visszatérést, feltéve, hogy valóban tanúságot tesz Rudolf trónörökös egyetlen férfiörökösé­­nek azonossága mellett, Jurjevszkaja hercegnő elutazott Kínába. A hercegnő u­tcatartást fogad Miután jelentékeny mennyiségű pénzt el­költött és a világ mind a négy sarkában mozgósította a detektíveket, végre sikerült megtudnia a hercegnőnek, hogy hol tartózko­dik Orth János. Császári nagybátyám közvetetten környe­zetének több tagja is tudta, hol található Orth János, de ezt az értesülésüket államtitok módjára őrizték. Ismerve nagybátyámat és Wilczek gróf közléseinek birtokában, bizonyos vagyok, hogy Jurjevszkaja hercegnő csupán azzal a felté­­tellel kapott engedelmet a császártól arra, hogy Orth Jánossal érintkezésbe lépjen, hogy a volt főherceg hollétét senkinek el nem árulja. A császárnak nem volt más vá­lasztása, hiszen Jurjevszkaja hercegnő ura volt elhatározásának, oda mehetett, ahova akart; ő a tekintélyt legfeljebb arra használ­hatta, hogy titoktartást fogadtasson a herceg­nővel. érfemi és testi erőink kifejtéséhez a rendszeres táplálékon kívül olyan energiafor­rásra is van szükségünk, amely tartalékokat hal­moz fel a szervezetben. Amint az atlétikai és sportversenyeken azok győznek, akik a végső küzdelemben latba tudják vetni utolsó erőtartalé­kukat, úgy a létért való küzdelemben is azoké a siker, akik munkájukat nem erőpocsékolással, hanem szellemi és testi teljesítőképességük gazda­ságos felhasználásával és energiáik egy részének tartalékolásával végzik el. Ehez nyújt segítséget az OVOMALTINE, de csakis az modelll dr. Wander-féle OVOMALTINE, amely termé­szetes erősítő tápszer változatlan alakban, de koncentráltan juttat a szervezetnek nagy tápér­téket, az élethez nélkülözhetetlen vitaminokat, amellett kellemes izű, könnyen elkészíthető, jól emészthető. Ára a doboz nagysága szerint P 50, P 2.80, P 1.50. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban fűszer- és esz­mei­­­p­zésekl­pn Magyarországon .?vártj­­ mintát és is­,­mertetést ingyen küld a Dr. Wander gyógyszer- és tápszer­­gyár rt.­ Budapest, X-, Kereszturi-út 30/b sz. 100, postafiók- Ort­hi János Kóborlása a tengereden A nagyközönség soha többé hírt nem hal­lott róla. Orth János hűségesen beváltotta ígéretét, melyet császári nagybátyámnak an­nak fejében tett, hogy fegyelemsértés és fel­­ségárulás okán hadbíróság elé nem állítja. Orth János osztrák tengerészekből állí­totta össze hajója személyzetét, de az első ki­kötőben, melyben a „Margeritha" megállott, elbocsátotta személyzetét, és ettől fogva a száműzött főherceg a leg­furfangosabb cselekkel élt, hogy hajóját elváltoztassa és megsmerhetetlenné tegye. Sikerült is ez neki, olyan mértékben, hogy senki rá nem ismert yachtjára. Mikor Wilczek gróf kevéssel a háború ki­törése előtt elbeszélte ezeket nekem, rámuta­tott arra is, hogy milyen pontos számítással és mindent előre megfontolva járt el ebben Orth János. A volt főherceg arról is gondos­kodott, hogy több sorozatnyi más-más hajó­papirossal legyen ellátva, melyekkel igazol­hassa magát szükség esetén, de amelyek el ne árulják, hogy hajója tulajdonképpen a „Margherita“ nevű yacht. A „Margherita" tengeri tenger után meg­járt és nem egy súlyos vihart végigszenvedett. Az egyik ilyen vihar alkalmával történt az Atlanti-óceán déli részében, hogy Orth János élete kockáztatásával megmentett egy fiatal perzsa tengerészt, egy sötétképű, bús arcú karcsú fiatalembert. Orthnak már több ízben feltűnt a fiatal hajós, aki büszke modorával annyira elütött társaitól. Valóban semmi sem emlékeztetett rajta a többi hajósemberre. Bechir volt a neve. A perzsa ifjú less­a sélherceg meghitt embere Bechir, miután a halálos veszedelemtől megszabadult, talányos kifejezésű szemét Orth Jánosra függesztette, a keletiek szokása szerint meghajolt és így szólt: — Megmentetted az életemet, óh Uram. Engedd, hogy ezután én őrködjem fölötted, hátha egyszer nekem is sikerül, hogy meg­mentsem az életedet! Azzal megfordult és munkához látott, mintha semmi sem történt volna. Néhány héttel utóbb Orth János újra ki­cserélte hajója személyzetét, természetesen azzal a szándékkal, hogy minden nyomot el­töröljön maga mögött és a hajópapirosok harmadik sorozatával indult újra útnak. Az egész személyzetből az egyetlen Bechirt tar­totta meg. Hajóját ezúttal harmadszor és utoljára keresztelte el: az „Ignota“ (Ismeretlen) nevet adta neki. A fecsegő gyászos vége Miután visszatért Sanghaiba és szerencsés megérkezését több ital elfogyasztásával ünne­pelte meg, mint amennyi okvetetlenül javára Gedó Lipót bécsi rajzolónak a helyszínén készített vázlata vált volna, a mérnök az ital gőzében meg­feledkezett becsületszaváról, mellyel egykori , parancsnokának hallgatást fogadott és kife­csegte fölfedezését. Azoknak a detektíveknek egyike, akiket Jurjevszkaja hercegnő mozgósított s aki mind­­­dig résen állott, hogy a véletlenül kiszalajtott szavakra lecsapjon, neszét vette a dolognak, lovakat bérelt és kínai szolgákat, azzal elin­dult a Tangla-hegység felé. Betegnek tettetve magát, sikerült bejutnia a volt főherceg há­zába és ott arra a meggyőződésre jutott, hogy a régóta keresett Orth Jánossal áll szemben. Azon nyomban levelet küldött küldönccel Jurjevszkaja hercegnőnek. Levelében azt ígérte, hogy amilyen gyorsan teheti, szemé­lyesen visz hirt neki. De sohasem vitt hirt neki. Mondják, hogy „hirtelen" meghalt, azután, hogy levelét egy benszülött küldöncnek át­adta. „Hirtelen" eltűnésének részletei nem is­meretesek, de történetem további folyamatára nézve is fontosak. Az osztrák vasuti mérnök, Wilczek gróf elbeszélése szerint, azon való bánatában, hogy elárulta egykori parancs­nokát,­ öngyilkossá lett. M­unkában a h­ercegnő Jóllehet a detektívnek nem volt módjában, hogy személyesen tegyen jelentést a herceg­nőnek, Jurjevszkaja hercegnő megkapta leve­lét, azonnal kihallgatásra jelentkezett a csá­szárnál, biztosította magát arról, hogy Ferenc József megbocsátani hajlandó Orth Jánosnak, azzal elindult Kína felé. Kisérőt mindössze egyet vitt magával, a titkárát, egy igen lele­ményes és vakmerő magyart, akinek nevét is közölte velem Wilczek gróf, s aki a nagy há­borúban ezredének élén elesett. Kínába érkezvén, a hercegnő meg nem állt, míg a Tangla-hegységhez nem érkezett. Ott hamarosan meggyőződött arról, hogy né­hány évvel ezelőtt egy szemlátomást olasz em­ber telepedett meg a környéken fiatal felesé­gével. Az olasz embert Giovanni Orterzónak hívták. (Folytatjuk.) Heyerling 7 A finom vékony kashmir mellény nélkülözhetetlen a könnyű tavaszi kabát alatt Dús választékban TT 7 A TT­ A rabáron VA K Cs A Kossuth L­ajos-u. 11 és Petőfi Sándor-u. 6 BERLINI JEGYZETEK ÍRJA BÁRDOS ARTÚR Ibsen városa Ibsen városa nem Oslo, amely most eg­­y hétig ünnepelte, húsz nemzet szellemi képvi­­selőinek celebrálásával, nagy fiát Csak a halál és még inkább: a halhatatlanság avatta reprezentatív norvéggá és oslóivá Ibsent, aki életében mindvégig valami lappangó és hogy úgy mondjam: személyes ellenségeskedésben élt szű­kebb hazájával, amely nem értette, nem szerette és alig is ismerte el ezt a kérlelh­hetetlen, hazájának provinciális kicsinyessé­geivel meg nem alkuvó norvéget. Még akkor sem, mikor már a legnagyobb európai hír­név protegálta Norvégiában Ibsent és általa Európában — Norvégiát. Norvégiában akkor Björnson volt a nagy író, aki megalkudni, sőt szükség esetén híze­legni is tudott a vezető körök és a nép kis­­városias hiúságainak, aki utánajárt a népsze­rűségnek és szinte faluról-falura hódította meg a norvég közvéleményt. Ibsen városa akkor, mikor a költőnek a megértés, az elismerés és az otthon még ad­hatott valamit, valami élni érdemeset, erőt és támasztékot a mindenki, a minden konvenció elleni küzdelemben, Ibsen városa akkor is mindvégig Berlin volt. Berlinből sok külföldi író indult el már a világ felé és vissza, saját hazájába, ahol csak a berlini sikerek után ismerték el, ha egy­általában elismerték. Elég az új dráma két legnagyobb nevét: Strindberget és Sha­w-t megemlíteni. De Oscar Wilde is, néhány kül­­sőséges londoni siker után, itt talált csak igazán komoly értékelésre, itt kapta meg az európai fémjelzést. De személyileg — az embernek — egyik­nek sem jelentett Berlin és Németország any­­nyit, mint a zárkózott, mindenkivel hadakozó és mégis önemésztő kesers­éggel melegségre vágyó Ibsennek. '­­*­­Allein ist­ván ,im stárkstenl® — prédi­kálta az oroszlánfejű kis norvég és nagyon boldog volt, amikor már nem volt egyedül. * Itt vivta meg a dráma nagy forradalmá­nak leghevesebb és legdöntőbb csatáit. Itt nevették ki a leghangosabban és itt hódoltak meg előtte a legmesszebb ható gesztussal. 1876-ban a német színházi életben akkor vezető pozícióval biró meiningeniek előadták a Trónkövetelőket. 1880-ban a berlini Resi­­denztheater előadta a Nórát, egy másik szín­ház a Társadalom támaszait és mind a há­rom Ibsen-darab csúfosan megbukott.­­Soha­sem fogják Németországban megérteni Ib­sent® — írta akkor Brandes, aki azonban, akármilyen prófétája volt is Ibsennek, ebben még sem volt jó próféta. Berlin egyik külvárosában él egy öreg úr, az első német Oswald. Franz Wallner a neve ennek az öreg úrnak, aki most a jubi­leumi alkalommal elmondja az első német és általában is: az első Ibsen-siker hiteles tör­ténetét. A Residenztheaternek a régen elfelejtett, de kitűnő Anton Anno volt akkor az igazga­tója, jóérzékű litterátus, de, ami fontosabb, nagyon értelmes és erőskezű játékmester, ő vállalkozott arra a kalandos feladatra, hogy a Kísérteteket előadja és a teljesen más be­idegzéses színészeket a Kísértetek szerepeire megtanítja. A szereplők között csak egy —a későbbi — nagy nevet találhatunk: az Em­a­­nuel Reicherét. Oswaldot azonban felajánlották egy már akkor nagy színésznek, Kainznak, aki akkor Berlinben működött. Kainz visszautasította a szerepet — később egyik legjobb szerepét —, sőt nagyon óvta az igazgatót a vállalkozástól­­Az első felvonás után harsogó nevetésbe fog fulladni az egész® — mondta mosolyogva. És Oswaldot eljátszotta a fentnevezett Wall­ner, aki akkor a Residenztheater fiatal ko­mikusa volt. A próbák javában és nagy lelkesedéssel fíltak már, mikor a berlini színházi cenzúra megtiltotta a Kísértetek előadását. Ki tudná ma már megérteni azt a „mentalitást", amely a Kísérteteket erkölcstelennek bélyegezte? Tény az, hogy végül is megengedték, hogy egyetlenegyszer, jótékony célra, meghívott kö­zönség előtt, eljátszhassák. Első, lelkes német hívei: Paul Schenther és Otto Brahm, meghívták Ibsent Ber­nbe, a nevezetes bemutatóra. Az előadás előtt Brahm elment a szállodába Ibsenért és óvatosan du­­hajolódzott, hogy adott esetben — ha úgy for­dulna esetleg — hajlandó volna-e a kihí­vásra megjelenni a szinpadon? Ibsen nem válaszolt. Csak fel s alá járt ha­talmas John Gábriel Borkmann­ lépéseivel a

Next