Ujság, 1929. április (5. évfolyam, 74-97. szám)

1929-04-13 / 83. szám

SZOMBAT, 1929 ÁPRILIS 13 ÚJSÁG S­ZÍNHÁZ­I ZENE A szürke ruha Bethlen Margit grófnő színműve a Vígszínházban Tehertételek: 1. Bethlen Margit grófnő, A szürke ruha írója Bethlen István grófnak, Magyarország miniszterelnökének a felesége. 2. A Vígszínház emberemlékezet óta ma­gyar szerző első darabját nem adta elő. 3. A szürke ruha szerzője maga körül olyan irodalmi kört teremtett, amely ma az állami­lag mégjelzett írók legjobbjait foglalja magába­n. A Vígszínház bemutató előadása éppen a nagy készülődésben elveszítette tisztán iro­dal­mi és művészeti jellegét és társadalmi ese­ménnyé változott át. Mindezek a körülmények pedig alkalma­sak, hogy A szürke ruhát ne abban a világí­tásban helyezzék a közönség ítélete elé, ami pedig mindenképpen megilleti s jobbról is, balról is a darabtól független motívumok kel­­tegessék vele szemben a rokonszenvet, vagy az antipátiát. Holott A szürke ruha megérdemelné, hogy tárgyilagos jóakarattal foglalkozzék mindenki vele. Komoly, szimpatikus, rendes munka. Nem a nőies ellágyulás jellemzi, de inkább a férfias fölény. Mégis enyhe kvalitásaiban, sőt a hibáiban is enyhén, de összes célkitűzéseiben olyan merészen és olyan tapogatózva jelenik meg a rivalda mögött, ami teljesen megindo­kolja, hogy kezdő színpadi író műve a kö­zönség elé kerüljön, még ha ez a kezdő író véletlenül a miniszterelnök felesége is, a­hogy megindokolná, még egész csomó fiatal szerző színpadra kerülését, akiknek a sors nem adta m­eg, hogy társadalmilag ilyen előnyösen he­lyezkedhessenek el. Tehát minden rokonszenv a fiatal szerzőt illeti, akinek tehetségét most méltányolja a színház s minden esetleges rossz érzés a színház terhére esik, mert éppen csak ennek az egyetlen fiatal szerzőnek a tehetségét méltányolja. Bethlen Margit grófnő szinmű­ve a meg­szokott háromszögvágányokon jár. De ezeken is vágányokon nem a vegyesvonat unalmával, de a D-vonatok fürgeségével robog keresztül. Térj, feleség, barát: összegük száznyolcvan fok s a két férfi befogó négyzete egyenlő a női át­fogó négyzetével. A férj nem tud semmit, de mindent sejt, ám elbújik a bizonyosságok elöl, mert megalázottságában is akarja, hogy az asszony vele maradjon. Az asszony szenved a barátja miatt, szenved a férje miatt, mert érzi, h­ogy az egész élet szépséggel csak­ neki tartozik s ennek a szenvedésnek minden kon­zekvenciáját a férjével viselteti. A barát szen­zációkat keres, uj sikereket, uj élményeket, de a szenzációkon túl is szereti az asszonyt, akit akaratlanul a halálba taszít. Három ember­­­sors kuszálódik össze a ki nem mondott sza­vakban, sok szimbolizmusban (a férj gyűlöli azokat a ruhákat, amelyekben az asszony másoknak tetszik, a feleség gyűlöli a ruhákat, amelyeket a férje szeret, a gyermekkori barát tragédiája, az adriai utazás, a lángoló tavasz, a galamblövő gyilkosság, az eltört váza stb.), mindig elegánsan a csevegésnek azzal a művé­szetével, ami valahogy az alakok három dimenzióját megszünteti és a társasági mani­ léét dimenziójába szorítja. Virtuóz és fölényes ez a játék, ha nem is mindig meggyőző és kis ■Ionosén nem, mikor a drámaiság fokozására törekszik. A férj revolveres mókája, ahogy a fegyvert a barátja mellének szegzi, inkább fiaival, nem pedig izgalmasan hat. Ahogy túl­nőtt és erőltetett az asszony halálos ágya kö­rül kirobbanó féltékenységi dráma is, mikor az összes szereplők számára csak a helyzet tisztázása a fontos és senkinek eszébe se jut ,az orvoson kívül, hogy a haldokló asszony­­segítségére siessen. Valahogy érzik, hogy ez a két jelenet nem, fakad a szívből. Őszintén a két első felvonás hat, ahol minden gondolat és érzés a szavak finom játéka mögé búvik, ahol a kimondott szó soha nem megy olyan messze, hogy visszaszívni ne lehessen, ahol a játék nem vérre, de csak bizonyos pozíciók biztosítására és megvédésére törekszik, ahol a legélesebb kifakadás is belenyugszik, ha végeredményében félmegoldásokra talál. Mindezek a tulajdonságok pedig határozot­­tan megmutatják, hogy Bethlen Margit grófnő igenis irótehetség, aminek a bizonyítása négy megjelent kötete után nem is szükséges, de ennek az irótehetségnek a talaja nem a dráma, ahol primaireérzés és hit kell, de a vígjáték, ahol fölényesen érvényesülhet az életet felül­ről néző, az érzéseket komolyan nem vevő ember, minden megfigyelő készsége és kissé gúnyolódó hajlandósága. Elbeszélő műveiben Bethlen Margit grófnő sokkal őszintébbnek mutatkozott meg. A szín­padon is inkább novellistaként hat. Szerencse, hogy­­ez az elbeszélő karakter tehertételévé nem válik. Inkább sokat olvasott, nagyon mű­velt, világlátott ember kellemes kanzériájára emlékeztet. Ahogy erre a széles műveltségre m­utat az a furcsa fluoreszkálás is, ami a mese folyamán hol ennek, hol annak az írónak a hatását tükrözi vissza. Mintha valami nagy Irodalmi rádió előtt ülne a közönség: most Ibsent fogja, most Strindberget, most Mau- V­assant-t, most... és így tovább. Különös­képp még ezt a fluoreszkálás se h­at ellenszen­vesen. Inkább megint a fölényes csevegő vir­tuozitására emlékeztet, aki mint valami zsonglőr labdázik az ötletekkel s ebben a szemfényvesztő gyorsaságban kisebb dolga is nagyobb, semhogy mindig figyelje, vájjon a felkapott labdák közül melyik az övé s esetleg melyiket tette a keze ügyébe más. Mindenesetre tiszteletet parancsol a színmű feltétlen irodalmi hajlandósága. Három sze­replő játssza végig s minden történés bele­­sűrüsödik a dialógusokba. Bethlen Margit grófnő darabja érdekes munka és ő maga min­den kvalitással rendelkezik, hogy megfelelő kísérletek után jó vígjátékíró lehessen. A Vígszínház előadása gyors, friss és ki­egyensúlyozott. Góth Sándor jól töltötte be a pár excellence csevegő darab megrendezé­sének nehéz feladatát, bár a harmadik fel­vonásban kevesebb drámaiság erősebb dráma lett volna. Gombaszögi Frida mélységes ha­tást kelt. Fölénye az első felvonásban, vergő­dése, vívódása, gyötrődése a második felvonás­ban olyan szuggesztív jelentőségre emeli, hogy szinte személyes jelenléte érződik folyton a harmadik felvonásban is, amikor pedig a színpadra se lép. Törzs a férj szerepével küzd meg. A féltékenységnek ezt az önmagá­val kacérkodó, ki nem mondott belső vívódá­sát Törzs már megrajzolta sok esztendő előtt a Farkasban. Ez az alakítás a hajdani pará­dés szerep mellett elmélyültebb, emberibb és meggyőzőbb. A második felvonás nagy jele­netében olyan közvetlen hatásokat ér el, hogy szinte már a hideg borzong a nézők hátán. Somlay szerepét rajzolta meg a legbizonyta­lanabb kézzel a szerző. Talán éppen mert az „állandóan a jövő embere", a „nagy poli­tikus" megformálásánál bizonyos gátlásai jelentkeztek. Somlay a bizonytalan szerepből biztos figurát formál. Eszterházy Ilona és Bárdi egészíti ki tapintatosan az együttest. Mindenesetre a Vígszínházat nagy elisme­rés illeti, hogy Bethlen Margit grófnő darab­jával megkezdte az ismeretlen magyar dráma­írók műveinek bemutatását. Ha­ta frivol lát­szatok elkerülésére súlyt helyez, erkölcsi kö­telessége, hogy ezt a nemes programmot még ebben a szezonban új, magyar szerzők drá­máinak bemutatásával továbbépítse. Pünkösti Andor. Aktív Operaházat lehet teremteni a szubvencionált Operaház helyett Marton Jenő dr. nagy perspektívájn, és érdekes terve Klebelsberg Kuno gróf vallás- és közokta­tásügyi miniszter többször kijelentette, hogy az Operaház kőbe vésett deficit. Ez így van nemcsiak nálunk, hanem mindenütt széles e világon. A newyorki Metropolitan opera­házat, a chicagói operát és az amerikai ha­sonló intézmények túlnyomó részét az ottani milliomosok tartják fenn hozzáárulásaikkal. Az európai operaházakat az államfők, az álla­mok és a városok szubvencionálják. Marton Jenő dr. érdekes tervet dolgozott ki, amely­nek alapján véleménye szerint nemcsak fenn volna tartható az Operaház — úgy hogy szub­vencióját negyven év múlva már teljesen meg is lehetne szüntetni —, hanem a jövedelemből még pár millió évi fölösleg is maradna. A tervezet főbb vonalaiban a következő: Az Operaház évi szubvenciója jelenleg 1.850.000 pengő, ezzel az összeggel negyven év alatt 30 millió pengő amortizációs kölcsön törleszthető. Az új Nemzeti Színházra szánt tízmillió pengővel és az Operaház tízmillió­­pengős leltári értékével együtt összesen 50 mil­lió áll Marton Jenő dr. szerint rendelkezésre. Ezzel az összeggel a főváros legelőkelőbb he­lyén, szemben a leendő fürdővárossal, a világ egyik leghatalmasabb és legérde­kesebb épületkomplexuma lenne fel­­­­építhető. A tervezet szerint meg kellene szerezni az Eötvös­ tér, a Vigadó­ tér északi oldala és a Mária Valéria­ utca között fekvő három épü­letet. Ezzel nyolcvan méter széles és kétszáz­ötven méter hosszú terület állana rendelke­zésre. Ide kellene építeni az új nagyoperát, forgatható, süllyeszthető, víz alá borítható színpaddal, falhűsítő berendezéssel. Az északi oldalra kerülne az új Nemzeti Színház. A ket­tőt összekötné egy párját ritkító ötven méter széles és száz méter hosszú télikert, amely hangversenyekre is alkalmas lenne. A szuter­­rénben egy nagy mozihelyiség volna elhelyez­hető. Félemelet magasságig köröskörül száz üzlethelyiséget nyithatnának. Az első emele­ten tíz nemzetközi luxusappartementet lehetne létesíteni, a term­szt pedig a Duna felé kiké­­peztetn­ék szobrokkal és viziját­ékokkal. — Az új Nagyopera bevételi képessége —­ tervezi Marton Jenő dr. —, ha csak évi 250 előadásra napi 8480 pengőt veszünk, 2.120.000 pengő. A Nemzeti Színház és a koncertterem bevételét minimálisan egymillió pengőre számítjuk. A mozihelyiség bérletéért szintén meg lehetne kapni egymilliót és ugyanennyit könnyen el lehetne érni a száz üzlethelyiségért. A tíz nemzetközi luxus­­appartement bérletét 180.000 pengőre, az északi oldalon nyitható nemzetközi szín­vonalú étterem-, kávéház- és terraszbérletét 200.000 pengőre, a szubetrénben létesíthető hullámfürdő, továbbá a gőz, kád, éjjeli és téli strandfürdő bérletét összesen 200.000 pengőre, a ruhatárak jövedelmét pedig 300.000 pengőre tehetjük. Háromszáz szál­lodai szoba, továbbá több műterem is épít­hető lenne még az épület középső traktusán. Az összes jövedelem a fentiek szerint mi­nimálisan 7,8 millió pengőt tenne ki. Ilyen bevétel mellett azután haza lenne hoz­ható Németh Mária, Gyenge Anna, Feszty Ella, Angerer Margit, Alpár Gitta, Pataky Kál­mán, Pilinszky Zsigmon­d, Kálmán Oszkár és a többi külföldön élő kiváló magyar énekes. Hiszen ha az Operaházra öt millió pengő ki­adás számítunk, akkor már tíz, évi 100.000 pengős fizetésű világ­sztárt, tíz, átlag negyvenezer pengős fize­tésű drága énekest, öt harmincezer pengős fizetésű énekest, tiz húszezer pengős, öt tízezer pengős és húsz háromezer pengő fizetésű kezdő énekest foglalkoztathat az Operaház, amely egyúttal magában fog­lalhatná az állami vándoroperatársulatot is. Kikerül ebből az összegből kétszáztagú zene­kar, ugyanakkora énekkar, száztagú ballet és Az Új Színház az igazi sikerek színháza Szombaton, vasárnap, hétfőn és kedden este Szerdán, f. hó 17-én és a következő napokon 1 abLIaS. Bródy Sándor szenzációs háborús drámája Worldb­rail 1WP1 IFI Vasárnap d.u. fél 4 órakor mérsékelt helyárakka! j|j |y| Infi Tüzek az éjszakában • s«­^"».*""■ A BÉCSI BURGTHEATER EGYÜTTESE A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZBAN A jövő hét kimagasló színházi és művészi eseménye a bécsi Burgtheater együttesének vendégszereplése a Fővárosi Operettszínház­ban. Kedden, április 16-án színre kerül Károly és Anna (Karl und Anna), S­ Lonh­ard Frank e háromfelvonásos szín­műve, a legmodernebb német irodalom egyik legnagyobb értéke, amely a ma irodalmikig annyira divatba jött háborús témákról szól. A két hadifogoly történetét szintén a premier­­együttes mutatja be, amelynek élén ragyog a nagy Paul Slarm­man neve, a kiváló Auguste Pünkösdi­. Rwald Broiser, Wilhelm Schmindt, Philipp Zeska, Viktor Braun,­­Julie Jamsen, Else Bah­m, Julius Karsten. Rendező: Albert Heine, a Burg volt igazgatója. Pénteken, április 19-én színre kerül Utazás Sorrerítóba (Ilie Fahrt nach Sorrento), Ilans Ad­er és Paul Frank háromfelvonásos vígjátéka, a modern német irodalom e leg­­bűbájosabb vígjátéka. Játssza a Burgtheater premieregyüttese és pedig: Georg Reimers, a Burgtheater főrendezője és örökös tiszteletbeli tagja, Lili Marberg, Hans Ildorr, akiknek neveit nem kell a buda­pesti közönségnek külön beajánlani. Gisella Wilke, Hans Wlassak, Ernst Arndt tanár, a Burgszínház örökös tagja, Julius Strebinger, Rudolfine Kirsch, Walter Huber, Ludvvig Miesner. Rendező: Georg K­eimers. Elővételi díj nincs. — Jegyek már válthatók. ötventagú személyzet a művészi­ ügykezelésre­­ és az igazgatásra. És még mindig marad a do­logi kiadásokra is több, mint másfél millió pengő. — Marad tehát pozitív eredményként -1-­ mondja a tervezet készítője — Budapest mint nemzetközi művészváros, egy csodapalota,­ többezer embernek, munkásnak, kisiparosnak munkaalkalom vagy elhelyezkedés, megoldjuk, az ifjú generáció elhelyezkedésének kérdését és még mindig maradhat egy két millió pengő , feleslegünk évente, nem is szólva a várható nagy nemzetközi forgalomról. Az egész terve-­­zetből leszűrhetjük azt a tanulságot, hogy jobb építeni, mint szubvencionálni. Folyton tanakodunk, miként indíthatjuk meg Budapestnek nemzetközi világvárossá való fejlődését. Itt fekszik az asztalon a pénz, amire a művészeknek szükségük van, ott van a túlsó oldalon a csodás természeti szépség a budai hegyekkel és a föld mélyében Isten ál­dásával, a melegvizű gyógyforrásokkal. Még­ hét-nyolc ilyen palota a Dunapartra és a világ legcsodásabb panorámája áll előttünk. Ez a befektetés nemhogy elvinné a pénzt, hanem kamatostul meghozza az idegenforgalom révén a befektetett tőkét és sok fontos szociális pro­blémát is megold. Robeson * Pompás hangú, melegszívű, magával ra­gadó énekes, nagyszerű művész. A róla szóló beharangozások a „néger Saljapin“-nak mon­dották. Ez a megjelölése azonban egészen helytelen. Nem azért azonban, mintha nem tartozna a legelsők sorába, hanem mert mű­vészi egyénisége más természetű, mint a ha­talmas orosz basszistáé. Robeson csupa szív, csupa közvetlenség, csupa szerénység, igénytelenség és közvetlen­ség. Teljesen hiányzik belőle Saljapin monu­mentalitása és nagyarányúsága. Már amiket énekel, azok sem ilyenek. A néger spirituálék, a néger népdalok állanak Robeson műsorán, ezek a megindítóan, szinte naivan egyszerű vagy gyermekes kicsapongással jókedvű apró­ságok. Melyekben azonban annyi a mélységes szomorúság, soha el nem múló fájó bánat, bús elmerengés, hogy lehetetlen hatásuk han­gulata alól megszabadulni, míg nem követi nyomod őket valamelyik a pajzánál, szinte mámorosan jókedvűek közül. A késői, kulturált, egyetemi műveltségű Robeson finoman harmonizált, modern fel­dolgozásban tűzi műsorára ezeket a dalokat, néger őseinek fájdalmas örökségét. A hangjai nem éppen harsogóan erős, de olyan lágy, bársonyos, hajlékony, könnyed és természetes, hogy igazi öröm hallgatni. Az énektechnikája annyira fejlett, mindent forró és könnyen győző, hogy létezését egyáltalában nem is vesszük észre. És a legtökéletesebb technikák­nak ez a legjellegzetesebb sajátsága. Azonban ez csak külsőség, az, ami igazán páratlan Robeson énekében, az előadásának melegsége, közvetlensége, megindítóan egyszerű nemes­sége. És milyen temperamentum lakozik ebben a szelíden mosolygó művészben. Voltak olyan felfokozásai, a legegyszerűbb eszközök árán, hogy szinte elfulladt a lélegzetünk. A zongoránál egy Brown Lawrance nevű művész ült. Szintén néger. Kitűnően játszik és kedves tenorjával gyakran igen hatásosan egészítette ki Robeson zengve borongó bari­tonját. Az idei év egyik legélvezetesebb estje volt a pénteki a Vigadóban, mit még az sem bírt megrontani, hogy az énekszámok között Wechsler Illy elég jelentéktelenü­l zongorázott. _____ (s­gy.) * Városi Színház. Schwartz Vera sokszor méltatott nagyszerű művészete ma este is hosszú időre emlékezetes gyönyörűséget szer­zett a Városi Színház közönségének. Az­ Aida címszerepét énekelte s jól ismert alakításával ezúttal is teljesen magával ragadott minden­kit. Énekének varázsával és játékának meg­győző erejével nagy és megérdemelt sikert ara­tott. Melegen ünnepelték s szereplőtársaival, Radnai Erzsivel, Halmossal és a többiekkel együtt igen sokszor szólították a lámpák elé. * Hangverseny. Magas színvonalú hang­versenyt rendezett ma este a Felvidéki Egye­sületek Szövetségének a hölgybizottsága a Zeneművészeti­ Főiskola nagytermében. A fel­vidéki megyék és városok címereivel díszített hatalmas terem széksorait zsúfoltságig meg­töltötte az előkelő közönség, amely igaz élve­zettel hallgatta Dohnányi Ernő, Simonffy Mar­gót, Basilides Mária, Zsámboky Miklós, báró Szentkereszthyné Nyegre Rózsi, Laurisin La­jos és Koncz János kiváló művészettel elő­adott pompás számait. A változatos műsort Schöpflin Aladár hatásos prológusa vezette be, amelyet Betegh-Huszágh Éva adott elő. Az egyes számokat Herz Ottó dr. és Kösc György kísérték zongorán. A nagyszámú közönség so­kat tapsolt a műsor minden száma után. * Április 24-én premier lesz a Belvárosiban. A Belvárosi Színház megkezdte a következő darabja előkészületeit. Ismét operettet mutat be az intim kis színház kitűnő társulata, Libavásár címen. * Csortos egészségi állapota. Csortos Gyula, mint megírtuk, már hetek óta gyógyittatja kel­lemetlen torokbaját a Svábhegyen. Orvosai el­­tiltották minden beszélgetéstől. Ma ismét megvizsgálták az orvosok, akik konstatálták, hogy állapota lényegesen javult. Ezek szerint a művész betegsége miatt elhalasztott Raspu­­tin premierjét hamarosan meg lehet tartani. 9

Next