Ujság, 1929. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-04 / 199. szám
SZERDA, 1929 SZEPTEMBER 4 ÚJSÁG SZÍNHÁZI ZENE Nyugalomba vonul a maszkok nagymestere Réthey Lajos kényszerű pihenése Egy markáns, érdekes színészegyéniséggel lesz szegényebb ebben az esztendőben a magyar színpad. Nem hirdeti majd egyik színlap sem Réthey Lajos nevét. Az öreg színész nyugalomba vonul. Azt hisszük, nem egészen önként lép viszsza a nyilvános szerepléstől. A Magyar Színház vezetését új igazgatóság vette át és az új igazgatóság nem szerződtette Réthey Lajost. Koránál fogva már régen jogosult a nyugdíjra és így most befejezi mozgalmas színészpályáját. A legérdekesebb színésztípusba tartozott, a régi, lelkes, a kicsinyességig lelkiismeretes, az áldozatkészségig kötelességtudó, mesterségét hivatásnak érző típusba. Egy-egy szerepében szinte elmerült, transzban járta a folyosókat és színpadi szerepének hangján, színpadon alakított egyéniségének modorában társalgott kollégáival. Ebben a viselkedésében nem volt semmi affektálás, fontoskodás, csak a hívő művészlélek megható megnyilatkozása. Ha Réthey egy görnyedt, öreg embert játszott a színpadon, akkor a társalgóban is megtörtén járt és szerepének reszkető hangján beszélt Ha a cári udvarmester frakkját viselte, elegánsan hűvös maradt. Ha a francia forradalom prédikátorát, akkor lángolt. Egész estére átalakult és héttől tízig nem volt Réthey Lajos, hanem az a személy, amelyet éppen a színpadon alakított. . Szünetekben nem ment a társalgóba. Az öltözőjébe is csak akkor vonult, amikor ruhát kellett cserélnie. Máskülönben állandóan a színpadon tartózkodott. Mivel már nem volt fiatal és nem szívesen álldogált hosszabb időn át, kis tábori széket vitt magával, amelyet az ügyelő oda helyezett el, ahol a színpadról távoznia kellett. A jelenése után leült a kis tábori székre. A térdére könyökölt és nem figyelt másra, mint ami a színpadon történik. Ha százszor játszottak egy darabot, akkor Réthey százszor ült az oldaldíszletek hasadékánál és szívta magába a színpadról kiszűrődő szavakat. Nem volt, aki csodálkozzék Réthey különcségén, mert aki csak a szemébe nézett, látta rajta, hogy hivatásának önzetlen és átszellemült papja. Szinte természetesen hangzik ezek után, ha elmondjuk, hogy Réthey a maszknak legnagyobb mestere. Aprólékos gonddal, nagy tanulmánnyal, pompás stílusérzékkel, a naturalista művészet minden technikai fogásával elkészített maszkjai, parókái híresek voltak. Már fiatalkorában tökéletesen tudta az öregember illúzióját kelteni és nem került nagyobb fáradságába az sem, hogy most, időskorában fiatalnak maszkírozza magát. A színészek hozzá jártak tanulni. Akit szeretett, annak a maszkját maga készítette el. Könyveket bújt, hogy a korhű stílust eltanulja, vázlatokat készített és végül nekiült, ugyanazzal az átszellemült buzgalommal és keze alatt már megelevenedett Danton maszkja, ő készítette ugyanis Kiss Ferenc csalódásig hű Danton-maszkját is a Magyar Színház tavalyi Büchner-előadásán. Utolsó napig ott ült a színfalak mögött kis tábori székén. Mögötte díszletmunkások szaladtak, de Réthey csak a színpadra figyelt. Történetesen kis szerepe volt és így este félnyolctól kilencig ült egy helyben, amíg végre a sor rákerült. Most otthon ül és várja, hogy újra sor kerül rá, a lelkes, lelkiismeretes, megbízható öreg színészre. * Diákszerelem századsor. A századik előadás ritka jubileumát érte el ma este a Király Színházban a nagysikerű Diákszerelem című amerikai operett. A múlt szezon végén szakadt meg a nyári szünet idejére az operett szériája, hogy az írt szezonban megújult lendülettel haladjon a jubileumok újabb sora felé. Nagyjából a premier szereposztásában került színre a kedves operett. Gaál Franciska játssza az egyik női főszerepet, a másikat pedig Biliér Irén. A darab nagy sikere elsősorban az ő sikerük. Mellettük Bársony Rózsi, Kertész Dezső, D'Arrigo Kornél, SziklayJózsef osztozkodtak az őszinte és premier-hangulatra emlékeztető nagy sikerben. Tomboló siker LOYAL ORFEUMBAN Eggerth Márton és Renáta Feruccio vendégfelléptével: Aranymadár Azonkívül: Lilly és Emmy Schwarz, Sinkowsky, Hakens stb. stb. Kezdete Va9 órakor * Telefon: 1. 421 - 68 * Leszállítják a színházak adóját. A színházak már régóta panaszolják, hogy anyagi bajaik legfőbb kútforrása az adó. Még mindig fizetni kénytelenek a háborús eredetű és most már teljesen idejétmúltó vigalmi adót. Más közterhek is nyomasztják a színházakat és végül nagy terhet jelent a forgalmi adó is. Ebben a kérdésben most javulás várható, amennyiben hír szerint a színházak forgalmi adóját mérsékelni fogják. Nem győzhette meg régebbi álláspontjuk helytelenségéről semmi érvelés az adóhatóságokat, de meggyőzte a színházak rossz helyzetéről az a két színházbukás, amelyet még máig sem hevert ki a budapesti színpad. Miután most látják, hogy a színházak az adót úgysem tudják megfizetni, hajlandók a forgalmi adót mérsékelni. Körülbelül negyven-ötven százalékkal kisebb forgalmi adót fognak ebben a szezonban a színházak fizetni, ami azonban még mindig igen csekély segítséget jelent. * Pola Negri válik. A leghíresebb mozisztárok egyike, a népszerű Pola Tiegri most érkezett vissza európai utazásából Newyorkba, ahol az újságírók tömege várakozott rá. Elbeszélte európai élmétájait, melyek közül, mint mondta, a legédesebb, hogy minden reménye megvan arra, hogy novemberben a párisi bíróság végérvényesen el fogja választani, még nem is olyan régen imádott férjétől, az elegáns Serge Mdivani hercegtől. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy azért-e olyan sietős a válás, mert új házasságot akar kötni, Pola Negri ezzel a bölcseséggel válaszolt: — A szerelem rejtélyei még mélyebbek, mint a haláléi No csakhogy ezt is tudjuk! * Dénes Oszkár betegsége. Amióta nyári szabadságáról visszatért, azóta állandóan betegeskedik Dénes Oszkár, a Király Színház népszerű művésze. Fellépett ugyan a Diákszerelem sorozatos előadásául, de tegnap kénytelen volt lemondani szereplését. Nem léphet fel a Pesti család című előkészületben lévő operettben sem. Ebben a darabban Latabár Árpád fogja Dénes Oszkár szerepét eljátszani. * A bostoni szinfonikus zenekar Európában. A 'Boston Simphony Orchestre", a világ egyik legjobb zenekara a jövő évben tavasszal európai turnéra indul Kuszevitzki Sergej vezényletével. A zenekar Budapestre is ellátogat. * Szobovics Lajos halála. Szobovics Lajos pénzügyminiszteri nyugminiszteri tanácsos, a Budai Zeneakadémia Egyesületnek alapítása óta. 62 éven át tagja, hosszú éveken át elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke, szeptember 1-én elhunyt. Az elhunytat, aki az egyesület és zeneiskolája fejlesztése körül évtizedeken át hervadhatatlan érdemeket szerzett, szeptember hó 4-ikén, délután fél öt órakor temetik a farkasréti temető halottasházából. A színházak és kabarék hírei. A Magyar Színház ünnepélyes megnyitása Pénteken, szeptember 6-án nyitja meg a MAGYAR SZÍNHÁZ új szezonját MÓRICZ ZSIGMOND érdekes és mulatságos új vígjátékával, amelynek SZÉPASSZONY KOCSISA a címe. FEDÁK SÁRI egy nyírségi úriasszonyt, HEGEDŰS GYULA pedig egy zseniri figuráját — mindkettő ízig-vérig karakteralakítást — visz színpadra. SIMONYI MÁRIA egy bárónőt, ZOMBORY MERCEDES pedig egy 16 éves úrikisasszonyt, FÖLDÉNYI LÁSZLÓ egy aranyparaszt úri sorba emelkedett fiát, KÖRMENDY JÁNOS egy 72 éves magyar parasztot játszik. JUSTH GYULA vidéki fiskális, BALASSA JÁNOS ispán, SIMON MAROSA jószsi gazdasszony személyében hoznak mulatságos figurákat a darabba, amelyet magyar dalok — FEDÁK és HEGEDŰS előadásában — tesznek színpompássá és mozgalmassá. A SZÉPASSZONY KOCSISA főpróbája csütörtökön este 18 órakor, a bemutató pénteken este 148 órakor lesz. A főpróbajegyeket az arra illetékesek a MAGYAR SZÍNHÁZ irodájában válthatják meg. * Művészi fényképek Kossak u. Komáromi, Kossuth Lajos utca 12. Tel.: 897—27. * Szökik az asszony — ma és minden este — Városi Színház. Honthy Hanna, Zilahy Irén, Rátkai Dolly. Legdrágább hely 6 pengő. * Erdélyi diákok — ma és minden este — Budai Színkör. Vaály Ilona, Kiss Ferenc, Keglevich Marietta, Gőzön Gyula, Ferenczy Károly. Legdrágább hely 5 pengő. A Városi Színház operabérlői a jelenkor minden nagy énekesét (Gigli, Saljapin, Galli Curci, Latin Volpi, Alpár Gitta, Schwarz Vera stb.) és az operairodalom legkiválóbb remekműveit hallhatják az olcsó Operabérletben. Bérleti árak 30%-kal olcsóbbak és 10 részletben fizethetők. Operettelőadásokra bérlőknek 50% kedvezmény. Bérletek válthatók szeptember 12-ig. Első bérleti előadások szeptember 20-tól 30-ig: Maria Guglielmetti, a világhírű olasz énekesnő vendégjátéka (A., B., C., I), sorozatban. Kezdete 8 órakor ROYAL ORFEUM „Aranymadár”*, Zerkovitz—Harmatth operettje S képben: Renáta Feruccio, Eggerth Márta, Sugár Flóri, Erektivy, Iványi, azonkívül Lilly és Emmy Schwarz, The Hakens, Nicolai Stnkovsky stb., stb. Kezdete Vad órakor, vasár- és ünnepnap délután 6 órakor. A SZÍNHÁZAK MA! MŰSORA NEMZETI SZÍNHÁZ A TÁBORNOK Színmű három felvonásban. Irta Zilahy Lajos. Báró Szikszay Gy. Csortos Gyula Lausch dr. főorvos Gál Gyula A grófnő P. Márkus Emília Korponai, s.orvos Abonyi Géza Valentin, ápolónő Aghy Erzsi Judit Bajor Gizi Pásztorné Rákosi Szidi Tordassy kapitány Hosszú Zoltán Márkus hadnagy Kürthy György Műtősnő M. Iványi Irén Székely főhadnagy Tímár József Keresztes főhadn. Szőke Lajos Sarkady hadnagy Mihályfi Béla Vezérkar százados Somody Kálmán Schulek, kapitány Szőke Sándor Rácz, tiszti szolga Gyenis Ede Késmárki, szolga Gobányi László Egy apáca Eőry Kató Alezredes Barsi Ö. Kezdetek 18 órakor vígszínház A VOLGA BÁR Zenés vígjáték három felvonásban Írta: Félixlantiéra. Fordította: Harsányi Zsolt. Popovszky Góth Sándor Vera, a leánya Titkos Tlona Teddy Rajnai Gábor Picottené Góthné Kertész E Miriam Simon Gizi Jumeau László Miklós Souphené J. Kürthy Sári Paulette Tassy Mária Dimitri báró Kajmássy Miklós Olga grófnő D. Kende Paula Szolovjev tábornok Dózsa István Joseph Bárdi Ödön Elise Esterházy Ilona Kezdete 8 órakor NYÁRI OPERETTSZÍNHÁZ 32-ES BAKA VAGYOK ÉN , @3S !SUfe SSS! , VAROS! SZÍNHÁZ SZOKIK AZ ASSZONY Operett 3 felvonásban, 5 képben. Irta Kardos Andor, zenéjét Hamath Imre verseire szerzette Brodszky Miklós. Kóthy Kálmán * Dolly Ferenc Fóthy András Rátkai Márton Elly Dröpsz Honthy Hanna Ropsz Zilahy író, Gönczy Péter Kertész Gábor Zsuzsi, felesége Karátson Piri A mama Hamvas Józsa A főispán Horti Sándor Sáárosfalvy Kertész Kálmán Tommy Garai Nándor Marosa, szolgáló Farkass Mica Főpincér Abay Gyula Duraby, soffőr Sós Mihály Kezdete 1 8 órakor klátonszintŰ DIÁKSZERELEM (Good news) Operett az amerikai diákéletből 3 f elvonásban, 12 képben. Szövegét írták Lawrence Schwab és B. G. de Szíva. Átdolgozta Szilágyi László. Zenéjét szerzette Ray Bienderson. Charles Kenyon D'Arrigo Kornél Patrícia Szatmáry Margit Baby Biller Irén Flóra Kun Magda Millie Bársony Rózsi Connie Gaál Franciska Tóm Kertész Dezső Bobby Sziklay József Windy Dénes Oszkár Jackie Sándor István Sylvester, a gólya Kárász László Magoló diák Rónai György A kadét Kerekes György Johnson, tanár Latabár Árpád Kearney, tréner Bihary Nándor Jegyszedő Sarkady Endre Kezdete IS órakor. BUDAI SZÍNKÖR ERDÉLYI DIÁKOK ________Kezdete 08 órakor. TERÉZKÖRÚTI SZÍNPAD Salamon Béla, Rajna Alice, Majd a Jegenye, a sarzsi, Apámuram, A kenyeres, A remekmű, Nizzai kéjutazás, Étvágytalanná, Az aranyóra, Költészet stb., stb. Kezdete 9 órakor. Békely konferál. Szeparő (Somogyi Erzsi). Mios Európa (Szokolay, Gőzön). Házasság (Bársony—Dajbukát). A sarkutazó (Peti—Sittkey). A sav (Kökény— Radó-bluett). Kezdete 9 órakor. E HETI SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK NEMZETI SZÍNHÁZ Csütörtök: Az ember tragédiája. Péntek: Krétakör. Szombat: Cyrano de Bergerac. Vasárnap este: Váljunk el. VÁROSI SZÍNHÁZ Egész héten minden este és vasárnap délután: Szökik az asszony. vígszínház Csütörtök: Volga-bár. Péntek: Volga-bár. Szombat: Két lány az utcán. Vasárnap este: Két lány az utcán. . KIRÁLY SZÍNHÁZ Csütörtök: Pesti család. Péntek: Pesti család. Szombat: Pesti család. Vasárnap délután: Diákszerelem; este: Pesti család. MAGYAR SZÍNHÁZ Péntek: Szép asszony kocsisa. Szombat: Szép asszony kocsisa. Vasárnap este: Szép asszony kocsisa. ÚJ SZÍNHÁZ Szombat: Tüzek az éjszakában. Vasárnap este: Vakabbik. BUDAI SZÍNKÖR Egész héten minden este és vasárnap délután: Erdélyi diákok. NYÁRI OPERETTSZÍNHÁZ Egész héten minden este és vasárnap délután: 32-es baka vagyok én. BUDAPESTI SZÍNHÁZ Szombat, vasárnap délután és este: Nem tudok én zsidó nélkül élni. Rod La Rocque, Behe Daniels és Lukács Pali szerepelnek a Palace csütörtöki műsorán -----------------■. Nyitott tetői -p^.PAG41 __ 1 Gyönyörűen ■ „ ,, i I átalakított helyiségei | 11-tól I S| JégTu1t°,?e”,tkal |^g) 9 PESTEKEN PREMIER TERÉZKÖRUTI "s2iHPAPO?! Kezdete: 18 órakor. flekcion: 205— 04 A „Pesti család" bemutató előadása a Király Színházban csütörtökön este 18 ómkor lesz. Főszereplők: Lábass Juci, Somogyi Nusi, T. Forrai Rózsi, Bársony Rózsi, Kun Magda, Kertész Dezső, Sziklay József, Latabár Árpád, D’Arrigo Kornél. Főpróba nincs. * A Párisién Grill szeptember*. A Párisién Grill igazgatósága szeptemberi műsorával beigazolja, hogy méltán tart számot arra, hogy a magyar főváros legreprezentánsabb mulatóhelye legyen. Slágere a szezonnyitó programainak, Tanagra és Ernest mondám táncospár. Ebben a zsánerben amit csinálnak, a legkülönbek mindazok közül, akiket valaha is láttunk Budapest varieté színpadain. Tanagra a legbűvösebb táncosnő, Ernest zsenije a táncnak. Kitűnő Chappy, a dobos-táncos, aki külföldön tanult remek produkcióival felvillanyozza a hangulatot. Az egész műsor — egyébként — kitűnő. (—r). AZ ÚJ SZÍNHÁZ T. BÉRLŐIHEZ Az esedékes szeptemberi részlet f. hó 8-ig a bérleti pénztárnál fizetendő be. A Tüzek az éjszakában és a Vakablak előadásai bérleten kívüliek. A bérlők vagy bérleti igazolványok szelvénye ellenében vagy külön is bérleti áron kaphatnak jegyet. A mozik mai műsora: CAPITOL (a Baross téren, a keleti pályaudvar mellett. Tel.1. 343*87). Anna May Wong legnagyobb filmje, A bánat leánya (dráma 10 felv.). Itanese Mabel Morgan (dráma 9 felv., fősz.: Milton Sills és Dorothy Mackail). Amerikai és magyar híradó. Előadások hétköznap: 5, 048. Vál., vasárnap: H4, V16. H8, V1lO. CORSO (Váci-u.y. Tel.: Aut. 874 02). Clara Bow: Chicago leánya (filmregény 7 felv.). John Gilbert: Asszonyok ostora (Wassermann regénye 8 felv.). Hungária (2 felv.). Paramount és Magyar híradó. E műsort 15 éven aluliak nem nézhetik meg. Előadások: 4, 94. ...18. % 10. CORVIN-SZÍNHÁZ (József-körút és Üllői-út sarok. Tel.: 1. 389-88). Híradó. Bűnös-e Mabel Morgan? (dráma 10 felv., fősz.: Milton Lils és Dorothy Mackail). Édes paprika (Angliában készült magyar film Geoffrey Moss „Sweet pepper“» c. regénye nyomán, fősz.: Warwick Ward és Éva Gtty., Zsiga Kálmán cigányzenekarának kíséretével). EMortásék Kétk.: 146. &8. p.110. vas.: Hl. H6, HS. H10. DECS1 (Torix-körút 20. tel.: Aut. 259 bt és Aut. 23v)3).. Két Paramount-világattrakció egy műsorban: Clara Bow és Richard Arien főszereplésével: Egy világváros leánya (Chicago leánya) és Richard Dix, Nancy Carrell főszereplésével: A bolond milliomos. Híradók. Előadások hétk.s 4, 6, 8, 10. ELIT-MOZGÓ: Párisi erkölcsök (szerelmi regény 7 felv.* fősz.: León Maibel, Andrée Lafayette). Az ördög szeretője (izgalmas filmregény 9 felv., fősz.: Luciano Albertius). Előadások mindennap: 5. 0 8. 1410. FÓRUM (Kossuth Lajos-u. 18. Tel: Aut. 893-43 és 897—07) Anna May Wong legnagyobb filmje: A bánat leánya (dráma 10 felv.). A csibészkirálynő (szatíra 8 felv., fősz.: Betty Balfour). Magyar és amerikai híradók. Előadások hétköznap: 5, 18,10, vasárnap: 4, 6, 8, 10. KAMARA-MOZGÓ (Dohány-u. és Nyár-u. sarok. T. J. 440 27). Híradó. Bűnös-e Mabel Morgan? (dráma 10 felv., fősz.: Milton Lils és Dorothy Mackail). Édes paprika (Angliában készült magyar film Geoffrey Moss ,Sweet pepper“ c. regénye nyomán, fősz.: Warwick Ward és Éva Gey. Sági Pál cigányzenekarának kíséretével). Előadások hétköznap: 6, 8, 10, vasárnap: 4. fi. 8, 10. KERT-MOZI: Chicago leánya (nagyvárosi erkölcsdráma 8 felv., fősz.: Clara Bow és Richard Arlan). A bolond milliomos (vigj. 6 felv., fősz.: Richard Dix és Nancy Carroll). Paramount- és Pátria-hiradók. Katonazene. Folytatólagos előadások: 3.68. 9410. NYUGAT-MOZGÓ: A szerelem professzora (8 felv., fősz.: Marion Nixon). Amaullis (dráma 8 felv., fősz.: Jackelin Locan). Sátánlélek (színmű 8 felv., fősz.: Jack Travor). Előadások: 314. 3,ifj. 948, 9410. ORION (Eskü-ut 1. Tel.: Aut. 831-02). A bolond milliomos (komédia, fősz.: Richard Dix és Nancy Carroll). A titokzatos szálloda (misztikus történet 8 felv., fősz.: Livia Pavanelli, Magda Sonja, Angelo Ferrari). Magyar híradó. Előadások mindennap: V20, M-8, 1&10. PALACE FILMSZÍNHÁZ (Erzsébet-körút 8, a Newyorkpalotával szemben. Tel.: J. 385-23). Rod és a szerelem(filmjáték 8 felv., fősz.: Rod la Rocque). A moziriporter (amerikai attrakció 8 felv., fősz.: Bebe Daniels, Lukács Pál). Híradók: „The Revellers“ betétszám. Előadások hétköznap: 946, 8, 10, vasárnap: 4, 6, 8, 10. Ifj. Stephanides dirigál. , RADIUS (Nagymező u. 22—24. Tál.: Aut. 22008 és 292150). A bánat leánya (Anna May Wong legnagyobb filmje 10 fej.). A csibészkirálynő (szatíra 8 felv., fősz.: Betty Bafour). Híradók. Előadások hétköznap: 6. 8. 10, vasárnap: y24, Va6, VIL.10. ROYAL-APOLLÓ (Tel.: J. 429-46 és J. 419-02). Megnyitó műsor! Clive Brook, a Sárga liliom főszereplőjének legnagyobb alakítása: Elfelejtett arcok (Paramount attrakciós dráma 10 fej., fősz.: Clive Brook, Olga Baklanova és Mary Brian). A szerelem rabszolgája (Casanova mulatságos kalandjai 7 vidám felv., fősz.: Raymond Griffith). Hungária (Magyarország mai élete 2 felv.). Magyar és külföldi híradók. Előadások hétköznap: 5, 148. 3/Filő, vasárnap: 4. 6. 8. 10. TAMARA-PARKMOZGÓ (Márkus Emilin-parkban, Múzeumkörút 2. Tel.: 1. 374 90): William Boyd, Jaquelin Logan. Allan Hale főszereplésével: Óriások (szerelmi vígjáték 7 felv.,). Josef Schildkraut főszereplésével: A beszélő kutya (életkép 7 felv.). Csodadoktor (amerikai burleszk 2 felv., fősz.: Ferkó). Magyar hiradó: Pátria-híradó. Folytatólagos előadások kezdete 8 és 10 órakor. TURÁN-MOZI: Magyar rapszódia (8 felv., fősz . Lil Dagover, da Paolo, Willy Tritz. Török Jancsi és zenekara muzsikál). Shiras rózsája (8 felv.). Előadások: 5. 348. 9410. UFA-FILMSZÍNHÁZ: Magyar hiradó. Ufa-világhiradó. A rádzsa menyasszonya (India nagy színészeivel). A csempész tündér (Jenny Jugo spanyol filmje). Stephanides Károly dirigál. Előadások hétköznap: 3/16, 3/18. 9410, vasárnap: 4, 6, 8, 10.