Ujság, 1930. július (6. évfolyam, 146-172. szám)

1930-07-09 / 153. szám

SZERDA, 1930 JULIUS 9 ÚJSÁG ÉS WATSON? ! No és Watson? Vele mi lesz? Hallgat róla a sajtó és a közbeszéd, nem találom nyomát a nekrológokban, melyek kegyeletes­­szavakat mekegnek megboldogult Sir Conan Doyle után, s míg Sherlock Holmes meg­kapja a magáét, egy szó nem esik Watson­­ról, a szelídről. Sir Conan Doyle, detektív­­regényíró és spiritiszta, máskülönben kifo­gástalan gentleman és H. G. Wells barátja, ki mulatságos és érdekfeszítő történeteivel polgárjogot adott az irodalomban a társa­dalmi rend összes ellenségeinek, terjedelmes művében egyetlenegy rokonszenves emberi­­figurát kreált s ez Watson, a famulusa. Már gimnazistakoromban szerettem Watsont, körülbelül úgy, ahogy a gyerek szerzhet a felnőttek ellenséges világában egy jóindulatú nagybácsit, aki, bár szakállt hord és arany­lánc himbál pocakján, éppen oly gyámolta­­lan és éppen oly kevéssé érti a felnőttek prak­tikáit, mint a gyermek. Sir Conan Doyle, ta­lán öntudatlanul, mindenesetre mindig jólne­­velten és szobatisztán s egy angol úriember fejlett társadalomerkölcsi érzékével kreálta meg Sherlock Holmest, az az Übermenschet, akinek tagadhatatlanul megvan a maga bája, de jelenléte tönkreteszi már előre a legszebb történetet, mert tudjuk, hogy végén átadja a rejtelmes bűnöst a kissé lenézett londoni rendőrségnek, már­pedig a detek­­tívregény mindaddig, míg egy, a conan­­doyleinél bonyolultabb társadalmi rend ér­telmében legalább egyszer elégtételt nem szoláltat a betörőnek s pellengérre nem ál­lítja a kopót, nem tud kielégíteni teljesen, ,. akármennyire tiltakozik is e feltevés el­len állampolgári öntudatunk. Sajnos, mi­­em­berek nemcsak állampolgárok vagyunk, hanem egy kissé mind bűnösök is és köpök is s végül maindannyiunkban van egy jó adag Watson, egy adag gyámoltalan jóindu­lat egy emberiséggel szemben, mely éppen ugy hajlamos a bűnre, mint amilyen szen­­­ve­déllyel bünteti. Ezért engedjék meg, hogy a magam részéről elégtételt szolgáltassak a­­szomoru alkalomból mellőzött Watsonnak , néhány kegyeletes szót küldjék utána abba az álomvilágba, ahová varázslója, Sir Conan Doyle halálával ő is véglegesen el­távozott. Már a külseje rokonszenves volt, kissé sántított, mert a gyarmati háborúkban egy kartács súrolta ballábát. Állandóan zsakettet viselt, sőt előfordult az is, hogy nagy és ve­szélyes kirándulásokra, mikor is gyakran kellett falakon átmászni, vagy árkot ugrani, redingotban és keménykalapban, hóna alatt orvosi táskával kísérte el barátját és­ meste­rét, aki ilyenkor persze kivette pipáját szájá­ból és a falnak dúlt a kacagástól. Kissé tes­tes volt, mozdulataiban inkább félénk, óva­tos és ügyefogyott. Sűrűn pislogó szemei aranykeretes pápaszem mögött bújtak meg, arcát gesztenyebarna szakáll körítette. Ahogy­an emlékszem reá, harminc éven át állan­dóan negyven-ötven év között lehetett, éppen í­gy, mint mestere, Holmes. Vannak foglal­kozások, melyek egy bizonyos fix életkorban stabilizálják az embert, ilyen például a re­gényhősi foglalkozás. Bováryné ma is har­minc év körül van, Aljosa Karam­azoff húsz és Watson negyvenhárom. Száz év múlva is annyi lesz. Nem tudom elképzelni, hogy Watson, bármennyire hajlamos is reá, va­laha megnősüljön, végképpen elhízzon, gesz­­tenyeszin szakálla megőszüljön és unokáit ringassa térdein. Évtizede nem hallottam róla, de nagyjából ismerem életkörülményeit. S ha egy igazi író — s Conan Doyle, talán eb­ből látszik leginkább, mégis csak az volt — életre hív egy figurát, bizonyos idő múltán Úgy él a hős emléke bennünk tovább, mint egy távoli ismerősé, akinek hús és vér­ élete és emberi sorsa van s valóban, miért ne élne bennünk valóságosabban Watson, vagy Mis­­kin herceg, vagy Viktória, mint egy német majolikagyáros, akivel megismerkedtünk egy fürdőhelyen? Foglalkozására orvos volt, amolyan keve­­set­ gyakorló orvos. Hogy őszinte legyek, min­den személye iránt érzett rokonszenv mel­lett, egy család véres titkát szívesebben bíz­tam reá, mint egy tüszős mandulagyulladást. Mint megrögzött gyarmati orvosnak, minden betegségre csak egy gyógyszere volt: a chi­­nin. Ha valami szörnyű eset adódott, például levágták valakinek a fejét. Watson, úgy kép­zelem, fejcsóválva jódot keresett elő táskájá­ból s a fejnélküli törzs tátongó sebét bekente jóddal a nyakon. A szörnyűségek háziorvosa­­volt, aki az emberi galádságot legszívesebben kamillateával és purgóval gyógyította. Vala­hol az Old Bond Street mögött lakhatott, vagy nem is, talán az Endsleigh Garden kö­zelében, egyikében az Oxford Street szűk és hosszú mellékutcáinak. Hóna alatt titokzatos háziorvosi táskájával, melyben levágott fülek, aszpirin, egy hőmérő, egy ismétlő pisztoly, viaszlenyomatok, egy zacskó savanyúbonban és bádogdobozban tisztességes virginiadohány keveredtek, állandóan utón volt, azzal az ürüggyel, hogy pácienshez megy, esőcsatorná­kon kúszott fel fájós lábaival, szekrényekben szorongott órákon át hősiesen, gyermekes makacssággal és kíváncsisággal. Nem, Watson nem értette az életet, mely tele volt gyilko­sokkal és áldozatokkal,­­ nem értette és, mint minden háziorvos, módfelett kiváncsi volt reá. Háziorvosok általában érdeklődő kedélyek s ez a kíváncsiság fűzte Watsont barátjához, a felnőtt, hideg és spleenes Hol­­meshez, akit élet és tapasztalás kissé cini­kussá savanyítottak. A két férfi barátsága, Castor és Polluxnál alig kevésbé híres és megható, egy életre, sőt a halhatatlanság idő­tartamára szólt. Watsonnak örök gondja és fájdalma maradt ugyan a titkos szenvedély, mely zseniális barátját emésztette: a morfium. Mit meg nem próbált a kitűnő barát, hogy a rajongással szeretett zsenit e káros stimuláns szerről leszoktassa! Jó szó és intő tanács, duzzogás és harag, semmi nem használt. Ha valamilyen nagy kaland idegborzoló izgalma elmúlt, ha Holmes visszaesett a nyugalmi állapot lethargiájába, már tapogatózva nyúlt keze az Íróasztalon heverő morfiumfecskendő után. A hegedű, egy jó könyv és a morfium: ez volt Holmes élete, amikor nem dolgozott. Megérthetjük Watson aggodalmát, ő, aki fejcsóválva állt az élet rémdrámái mellett, tanácsot és feleletet várva zseniális barátjá­tól az élet gonosz rejtélyére, melyre válasz nincsen, ezt az egyetlen életet féltette igazán, Sherlockét. Egy pillanatig közel volt hozzá, hogy megnősüljön, egy áldozat szőke özvegye veszedelmes nyugtalanságot hozott Watson életébe,­­ de nősülhetett-e ő, akit Holmesnek egy távirata minden pillanatban felrendelhe­tett a westminsteri apátság templomának te­tőzetére? S így maradt egyedül, jóindulatúan, kissé törvényesen, a bűn és bűnhődés Sancho Pansája, — szinte azt mondhatnám, egyedül a világirodalomban. Ez a legnagyobb ma­gány. S látom őt, amint egy gyöngén ködös, délután belép, hóna alatt táskával, az Oxford Street egyik mellékutcájában Holmes laká­sába, az öreg háziasszony fogadja az előszo­bában, lehúzza cipőit és átmeneti kabátját, gondosan kézbeveszi táskáját a levágott fü­lekkel és a savanyú bonbonnal, s fülel a szo­bából szűrődő elmosódó hegedüszó felé. A magányos Holmes hegedül. — Már megint? — kérdi fejcsóválva Watson a gazdasszonyt, aki tudja, mit jelent ez a hegedüszó... —■ Egész éjjel fenn volt — feleli a gazdasszony — reggel üresen találtam asztalán a fiolát. Beszéljen vele, könyörgök, Mr. Watson. S bemegy a szobába, jóindulatúan pislog, megáll a küszöbön és csóválja a fejét, így lá­tom őt. Az a varázslat száll fel belőle, mely egyformán eleme az életnek és a ponyva­­regénynek. Most, hogy a varázsló, kinek keze felidézte, nincs többé, illik valakinek elbú­csúzni Watsontól is. . . (m. s.) Y a/ 'wr* L FISCHER | SELYEM és NŐI DIVATHÁZ M BÉCSI­ UTCA 10. 4­8- a LELTÁRI ÁRUSÍTÁSA 1 MA KEZDŐDIK!­0­­ Ezen julius havában rendezett nyári kiárusításunk esemény- (ímf ) számba menő alkalmat nyújt minőségben és olcsó árakban áll vevőközönségünknek, hogy vásárlásával jelentékeny összeget n v takarítson meg. fi­­ Nálunk mindig a legjobbat, legszebbet, (Lfl legujabbat vásárolhatja legolcsóbb árban. IM Hasonlítsa össze árainkat és a vásárolt minőséget a mondva- M csinált olcsóságokkal! (­ Néhány csoport egységárunk csak tájékoztatást ad arról, hogy mily rendkívüli alkalmakat nyújtunk: Mosevoile ok, divatos min­i- | Butorkreton gyönyört, mo- , m­­­­ákl' •09 dern múlták l1 -Divatos cérnagrenadí* Fonlard-selymek $ Válogatott minm. 3 _ | Sima és csikós pyjama- Crepe de Chine­k l|§§ '! poupiinok_____e 1.95 a^em’ legdiTat0,ab5 6.80 Njgl Eürdőruhakülönlegességek leszállított árakon! W Nézze meg mindennap kirakatainkat! a ^FISCHER SIMON ÉS TÁRSAI R.-T.^ selyem és női divatház, Budapest V, Bécsi­ utca 10 JFjj Garas Márton filmrendező tündöklése és nyomorúsága „ ..­az éhenhalásig Egy karrier és egy élet *3* története, amelyet a magyar filmgyártással folytatott lelkiismeretlen játék tett tönkre Több mint egy hete a temetőben nyugszik már Garas Márton, a Magyar Színház egykori nagytehetségű­ tagja, a későbbi, külföldön is elismert, sok nagy sikerrel büszkélkedhető magyar filmrendező. Azzal azonban, hogy egyszerű fakoporsóját néhány régi barátja jelenlétében lebocsátották a sírba és a kopor­sóra rádübörögtek a göröngyök, Garas Már­ton eltávozása után még nem lehet pontot tenni. Egy héttel a halála után mély részvét­tel és megdöbbenéssel egyre többet beszélnek a kitűnő magyar filmrendezőről, aki tragikus körülmények között, a szó szoros értelmében­­ éhenhalt. A filmrendező a sikerek útján Garas Márton a Magyar Színház háború­­előtti nagy együttesének volt a tagja s egyik emlékezetes sikere a Sasfiók Metternichjéhez fűződött. Kulturált és kitűnő színész volt, aki azonban, akárcsak a Magyar Színház akkori gárdájának egy másik tagja, a ma Ameriká­ban világhírűvé emelkedett Kertész Mihály, megszerette szárnyait abban az időben bonto­gató filmet. Garas Márton is megérezte a film szédületes perspetiváját és a szolgálatába sze­gődött. A szép sikerek után otthagyta a szí­nészi pályát és kiment külföldre, hogy a fil­met tanumányozza. Rövid ideig Kopenhágá­­ban élt, amely abban az időben az európai filmgyártás centruma volt, majd Berinben ta­nulmányozta a filmgyártást, itt szerepelt is néhány filmben s amikor már eltanulta a film­készítés mindért napját-binját, hazajött Ma-­­gyarországra, hogy a­ltal és még fejletlen magyar filmgyártást szolgálja. Garas Márton filmjei már abban az idő­ben nagy feltűnést keltettek, ő volt az első igazán nagy, magyar filmrendező. Janovics Jenő kolozsvári filmgyárában kezdte meg a működését, itt készült el első igazi nagy filmje, A börzekirály, amelyet Incze Sándor írt, főszerepét pedig Gál Gyula játszotta. Azután a Havasi Magdolna és az Éjféli ta­lálkozás következett és ezek a filmek olyan nívót reprezentáltak, hogy méltó verseny­társai voltak a dán és német filmeknek. Garas filmjei eljutottak külföldre is és 1917-ben a berlini Terra filmgyár elhódí­totta a magyar filmtől, ötezer márka fizetést ajánlott fel, ami olyan összeg volt, hogy Garas felbontotta Janovits Jenővel a szer­ződését és kiment Berlinbe. Arra, hogy mit jelentett Garas Márton a magyar filmgyártásnak, éppen ez a szerző­dés adott bizonyságot. Garas távozása után megállt a magyar filmgyártás, nem volt, aki filmet rendezzen és ebben a helyzetben buk­kant fel Korda Sándor, a fiatal újságíró, aki foglalkozott ugyan a filmmel, de mégis vn­kanguljszerűen vállalta Janovics kolozsvári gyárában a rendezői állást. Két évvel később tért vissza Garas Berlin­ből és újra a magy­ar filmgyártás szolgála­tába állott. A Hungária-filmgyárhoz szerző­dött, ahol többek között Olga Wohlbrück Barbárok, Tolsztoj Karenina Anna és Elinor Glyn Három hét című regényét vitte filmre és mindegyikkel kivételes sikere volt. A Bar­ A lejtőn Garas Márton sorsa, élete olyan volt, mint egy jól megkomponált filmdarab, amelynek hőse pazar környezetből szenvedések és nagy nyomorúság közé zuhan. A háborút követő években, megszűnt a magyar filmgyártás és Garas Márton ekkor kiment Berlinbe, ahol azonban hasonlóan rosszak voltak a gazda­sági viszonyok és az infláció viharában nap­­ról-napra elhullottak vagyonok, tönkremen­tek exisztenciák. Garas Márton eladta a pesti gyönyörűen berendezett lakását és az azért kapott összeget, valamint a megtakarított pénzét mind elveszítette az alatt az idő alatt, amíg Berlinben próbált elhelyezkedést ta­lálni. Az elhelyezkedési lehetőség azonban egyre kevesebb lett, mert a német filmgyárak is egyre-másra beszüntették üzemüket, a márkazuhanás tragikus , idejében minden számítás, minden előirányzás halomra hul­lott . Garas Márton egy szép napon arra esz­mélt, hogy az utolsó fillére is elúszott s nem­csak reáköszöntött a nyomorúság Berlinben, hanem Budapesten hagyott feleségére és négy gyermekére is, akik a fényes, elegáns lakásból egy külvárosi­­nyomortanyára kerül­tek. A filmrendező minden reménykedése ab­ban volt, hogy a magyar filmgyártás mégis csak talpraáll valahogy, akkor hazajön és újra munkalehetőséget kap, újból dolgozha­­tik a filmateliében, amelyben annyi nagy si­ker született az irányítása alatt. Ebben az időben írta Berlinből egyik pesti jóbarátjá­nak kétségbeesett levelét, amelynek néhány kiszakított sora a következő: ..... Az istenért, csináljatok valamit! Ér­tessétek meg az illetékesekkel, hogy a ma­­gyar filmgyártást fel teli támaszh­va Ha s bárok­ban Fenyvesi Emil játszotta a főszere­pet, a Karenina Annában játszotta egyetlen filmszerepét Varsányi Irén, a Három hét-nek pedig Fedők Sári volt a főszereplője. A Hu­n­­gária-filmgyártól a Corvin-filmgyárhoz került, ahol Upton Sinclair Kutató Sámuel, Dickens Twist Olivér című regényét és néhány Jókai történetet vitt a mozivászonra. A Garas-filmek nagy sikert eredményeztek a magyar filmgyáraknak, a magyar mozik­nak és elsősorban rendezőjüknek, aki ebben az időben a legnépszerűbb magyar szakem­berek sorába tartozott. Garas Márton körül mindig nagy udvar volt, színészek, írók ke­resték a kegyét, ám ebben a pozícióban is mindig és mindenkihez kedves és szolgálat­­kész volt. Úgy ismerték, mint a magyar filmgyártás egyik legjobban fizetett egyéni­ségét és Garas Márton, ebből a magasságból zuhant le a nyomorba, a megpróbáltatá­sokba, abba a kálváriába, amely­­ az éhen­­haláshoz vezetett.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék