Ujság, 1932. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1932-02-07 / 30. szám
TALÁRNAP, 1932 FEBRUÁR , ÚJSÁG képpest-fysteriák. J. Mágnás Elza, az éj királynője Mágnás Elza sohase szerepelt regénykönyvben, legfeljebb hírlapban, a rendőrségi és törvényszéki tudósításban, egy magyar regénykönyv a háború előtt pedig éppen Mágnás Elzának köszönhette szokatlan sikerét. Akkoriban történt (1913-ban), hogy a péklegény megölte és kirabolta a fővárosi éjszakák ünnepelt hölgyét, a vízkékszemű, szőkére rizsporozott hajú tüneményt, a táncházak báva pillangóját. A hírlapírók, mint már ilyenkor szokás, részletesen megírták a rablógyilkosság körülményeit és az egyik rendőrségi tudósító úr, hogy lepipálja a többieket, jelentésében odavetőleg azt is megjegyezte, hogy annak az olvasónak, aki a kimerítő reportázs után még többet is akar tudni Mágnás Elzáról, el kell olvasni az akkoriban megjelent „Vörös postakocsi" című regényt, amelyet a regényíró Mágnás Elza változatos demimonde életéből „vett". Egy szóval se írt többet a rendőrségi riporter (igaz, egy nagyon olvasott hírlapban), de másnap, harmadnap, körülbelül egy-két héten át olyan mértékben nyilatkozott a közönség érdeklődése, hogy a regény első kiadását (békebeli 5—5500 példányt) a vásárlók elkapkodták a könyvesboltokban. Szerencsére a könyvkiadó nyomban segített a közönségen, amint a regénykönyvek elfogytak, újabb ötezer példányt nyomatott. A történelmi igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a rendőrségi tudósító értesülése a „Vörös postakocsi" tartalmáról, enyhén szólva, nem fedte az igazságot; ágasbogas, futamodással teli életében a rendőrségi tudósítónak nem is lehetett komolyan ideje a regény elolvasásához, csak úgy röptében célzott a madárra és a nyíllövésnek ilyen sikere volt. Mert rablógyilkosság akkoriban még nem volt hétköznapi esemény a főváros krónikájában, pláne egy Mágnes Elzához hasonló hölgyet ritkán öltek meg, őt inkább imádni volt szokás az urak és pékek részéről egyaránt. Mágnás Elza (egy mosónő gyermeke, aki „Mágnás" nevét ridegen büszke, szótlan és fenhéjázó magaviselete miatt nyerte az éji társadalomban), nem arra született, hogy egy péklegény, a cselédje kedvese megölje az ágyában, hanem arra volt kiválasztva, hogy minden este más és más toalettben pompázzon az ártatlansági fehértől kezdve a hercegnői uszályálmokig; a legújabb párisi remekműveket viselje testén ékszerek alakjában; méltóságteljesen hordja fejdíszeit, amely méltóságteljes magatartáshoz alkalmasak voltak a földig érő tükrök, amelyek az éjjeli mulatóhely (Orfeum, Ősbudavára, a „Casino") falait bevonták; — csak amidőn váratlan halálának híre megérkezett, akkor eszméltek rá ismerősei, hogy egész életében, amit a fénylő parketten, az illatszeres, langyos atmoszférában, szünet nélkül zengő hegedű- és fuvolahangok között töltött Elza, a saját elsőosztályú elmúlását példázta. Temette magát, mint egy fulladásig megtelt bálványt, amely mindent elért az életében, amiről kevéske fantáziájával valaha álmodhatott. Sleppes ruhát és saját lakást, drága ékszert és irigy tiszteletet a barátnőknél, megkülönböztetett bánásmódot a gavallérok részéről, mert tömöttebb erszénnyel Mágnás Elza asztalosmesterénél senki sem rendelkezett és a „direkció", a mindenkori mulatóhelyi direkció tiszteletét, mert Mágnás Elzát sohase kellett reggelenként kiseprűzni a takarítással együtt, szinte szolidan, józanon, méltóságosan, mint valami hivatalból ment haza hajnalban a táncteremből. Mondd, ó, mondd emlékezet! Nem élhetett volna e szőke púderbálvány ilyenformán az emberi kor legvégső határáig? ... Mikor már minden vágya beteljesült, amelyről a mosóteknő mellett, vagy a Városligeti Színkör körül vizet árulva, ősbudai korzón műsort sinálgatva és a Stefánia-úti mellékutak padjain hálva álmodott. Miért kellett a péklegénynek jönni egy hajnalon a mennyezet alatt szendergő, élete üdvösségét megélt kisasszonyhoz, lappangó léptekkel a cselédszobából, a mindeneslány vackából, hogy végezzen ezzel a megtestesült boldogsággal, aki mindazt, amiről egy kolduslány ábrándozhatott Pesten, megvalósulva látta maga körül. A végzet útjai kiszámíthatatlanok, mondták 1913-ban, amikor Mágnás Elzát a gavallér asztalosmester éppen olyan pénzpazarlással eltemettette, mint ahogy életében gondoskodott róla. A temetésen többen voltak, mint egy megyei püspökén, de nem olyan válogatott publikum, mert hallani lehetett megjegyzéseket, amelyek azt kérdezték, mit csinál várjon felesleges pénzével ezentúl az önfeláldozó eltartói Sőt némelyek hangosan hirdették, hogy egy jó állás üresedett meg a fővárosban, a Mágnás Elza állása. Vájjon ki merészeli a végzetes állást betölteni? II. Hol kezdődött a tüneményes élet? Ősbudában! — Fel, ősbudából — mond a századvégi pesti gavallér, aki abban is különbözött történelmi elődjeitől, hogy a legendás helyet nem a dunántúli regényes részekben, hanem Pesten, a Városliget helyén találta meg. A tizenkilencedik század vége és a huszadik század kezdete nemcsak a tudománynak és az emberi kultúrának volt megjelölve az idők horoszkópjában, de a raffinált élvezeteknek, a kifinomult mulatságoknak, a nem mindennapias szórakozásoknak is teljébe vitte az idő a benne élő emberiséget: az egész világon éppen úgy mulattak, mint ahogy napról napra művelődtek, mert a pesti gyönyörűségeket az emberiség nem tudja elválasztani a lélek örömeitől. Egy jó könyvet olvasni, valamely lelki szenzációban részesülni a kultúra révén csaknem ugyanannyi élményt jelentett, mint egy kiváló éji mulatság átélése, rendezése vagy akár csak kibirelése. A tudományos megállapításai, a haladó emberi elme, a világszerte terjedő új gondolatok éppen úgy áhították az érzéki örömöket, a női varázslatokat, a zenék lélekformáló hangjait, az érzékek kitakargatásait, a két nem között való érintkezésnek lüktetéseit, mint ahogy a mágnes vonzza a vasat, a pozitikum hívja a negatívumot, a tisztaság megkívánja a szennyességet, a csillagok a földre andalognak, az angyalok darabidőre elmennek ördögnek. Lechner bácsi, aki márvány palotákat épített Pesten, esténként a fából, vászonból, komédiából összetákolt Ős-Budavárában érezte magát legjobban. Régi rendőrnek vagy öreg lumpnak kell annak lenni, aki ősbuda igazi jelentőségét megértse az első hallásra Budapest történetében.— Ifjúsági emlék! — mond a tiszteletreméltó nőegyleti elnöknő. — Az ember sokfelé megfordul fiatal korában — felelnek rendjeles, tekintélyes, ezüst fejű urak. — Akkor még élni érdemes volt — vélik öreg kintornások, harmonikások, nagybőgősök, a zenéknek és az éjeknek nyugalmazott tisztviselői, akik hivatalból szolgáltatták a minden elképzelhetőt felülmúló jókedvét ennek a városnak. Az agglegények klubjában eldörmögi egyhang: — Egy ősbudai virágáruskisasszony volt az oka, hogy nőtlen maradtam. A pezsgőgyár irodájában öreg könyvelő nyilatkozik: — Akkor volt utoljára pezsgőüzlet a világon, míg ősbuda nyitva volt. A levitézlett, szürke varjúvá lett fiákeresmesterek mozognak. — Akkor mindenki kétfogaton járt még Pesten. Szabónők, kalaposnők, a nőies élet raffinériájával foglalkozó iparosok, virágkereskedők, tűzijátékosok, zászlógyárosok, mutatványosok, harisnyások, cipészek, ékszerészek, hordárok, énekesek, életpályát változtatott büffédámák, nagymamát korba jutott énekesnők, megrokkant táncosok, dalosok, árusok, kígyóbűvösök és céllövészeti segédek fejezték be élettörténetüket, amikor és Budavára elmúlt a földről, Pest lett szegényebb egy megélhetési alkalommal, midőn a gavallér többé nem mondhatta hölgyének: — Fel, ésbudába ! Kéznél volt az omnibusz, amelynek imperiálján csaknem annyit utaztak Pesten egy időtájt, mint Párisban a Paul de Rock regényeiben. Ragyogva, mint egy mesebeli álom száguldott a földalatti a mulatságok várába. Gyorsított a komfortáblis, ha olyan pasasérjai akadtak, akik a városligeti mulatóhelyre kívánkoztak. Az urak zsebében egész évre szolgáló belépőjegyek, talán csak az idegenek és vidékiek váltották, meg a napi belépésre jogosító kártyáikat. „Törzsvendég" volt itt minden fővárosi úriember, amikor még a törzsvendégség jelentett valamit.* ... Itt tűnt fel a „Nagymecset" udvarán, vagy a „Francia pezsgőpavillon" kerítésén kívül, a Johnson és Dean négerpár éneklésénél, vagy a Borozóban színlapot, műsort, képeslapot vagy legyezőt árulgatva a mulatókért látogatóinak a kis Elza! Sok női karrier kezdete fűződik ősbudához, mert a gondos anyák nemcsak a saját leányaikat, de vendégségben levő unokahugaikat is itt sétáltatták esténként a szerpentint és konfettit dobáló ősbudai korzón. A gavallérok szemügyre vették a korzó új látványosságait és ha nagyon ismerkedhetnékjük volt a megbénult tüneményekkel, kéznél volt a hűséges barát. Budapest utolsó lovagja, a szeretetreméltó gavallér (egyébként egyik magyar pezsgőgyár „vezérképviselője", mint akkoriban mondták a címeket), a közkedvelt Kapy Miklós huszárkapitány, aki minden szép nőt ismert Budapesten, főleg Úsbuda területén, aki szívesen átsegített a bemutatkozási ceremónián. A hagyomány szerint Elzát ugyancsak a jószemű Kapy Miklós fedezte fel és szerzett neki új ruhát és kegyes pártfogókat lovagbarátai körében. i III. Hogyan folytatódott a tünemény pályája ? A főváros telve volt csodaszép hölgyekkel, akiknek nem volt állandó foglalkozásuk. Némelyek még a millennáris kiállítás óta telepedtek itt le, mert ez az időpont volt az, amikor a földkerekség minden tájáról ideröppentek az énekes vagy színes madarak, akik a kiállítási ünnepek várható sokadalmában, mint egy madách-i új „londoni vásáron" kívánták megpróbálni szerencséjüket. Pestnek „jó híre volt" a kontinensen, sohase hagyták ki a várost a vándormadárcsapatok, akik síppal, dobbal, művészettel járják a világot. De a magányosan utazó tarka bankák, baglyok vagy vércsék is kikötöttek Pesten, miután a magyaroknak lovagias úri renoméjuk volt. Exotikus szépségek, valamint a párisi sanzonettek, kedélyes bécsi dámák, török hastáncosnők, varsói hercegnők, moszkvai télikerti szépek, néger Kleopátrák, balkáni hercegnők (hogy a honi vállalkozónőkről ne is beszéljünk) mindig megtalálták itt a maguk barátságos fogadtatását, csak pusztán szerencse dolga volt, hogy egy arisztokrata vagy egy facér pincér szerelmesedik beléjük. A millennáris cécó régen elmúlott, de a nők nem akarták abbahagyni a bált. A mulatóhelyek nem csuktak be, sőt szaporodtak. A Rákóczi-úton, ahol különben is minden kávéházban, ahol napközben lókupecek alkudoztak, estére tündérszínpadot állítottak: egy nagy földalatti helység (az Olimpia) nyílott, ahol az éjszaka összefolyt a nappallal, csak akkor lehetett észrevenni, hogy megvirradt, amikor a másvilágról a villamoskocsi csengetése hallatszott. A Váci-körutat (a Vilmos császár utat) úgynevezett „hölgyzenekarok" tartják megszállva, amelyek bokorugrós szoknyában vonják a talp alá valót nemzeti szinű szalagokkal díszítve és hódítva az ifjúkorát élő fővárosban. Persze, tingli-tangli is akadt bőven, ahol mindig a régi mókákat próbálgatták. — Jesszasz na, der Herr von Rückl A Király utcában sem tudnak elmúlni a különböző „Macskák", pedig a história azt mondja, hogy azok az itt szívesen időző velszi herceggel (a későbbi angol királlyal) befejezték ifjúkori csínytevéseiket. Sőt ellenkezőleg: a Király utca mellékutcáiban kis kocsmák nyílnak (be bableveshez", „A temetőhöz" címezve), amelyek hajnalban ébrednek azoknak a mulattatására, akik odáig már jóllaktak mindennel, amit a pesti éjszaka kínált és csupán megpihenni óhajtanak egy csendes kis zugban, zongorajáték mellett, amelyet a vérző tüdejű zongoramester, mintha a ravatalról kelt volna fel, mélabúsan „szolgáltat". Ezekben a hallatlan spelunkákban a legelőkelőbb urak is szívesen tanyáznak, mert azt mondják, hogy itt festék nélkül, a maga valóságában látni a hervadó éjjeli életet. Itt vetik le végre szoros fűzőiket a primadonnák és az éj folyamán elvesztett hosszú metszőfogat gyertyadarabbal pótolják arra az időre, amelyet a Bablevesben óhajtanak még tölteni. * ... Elza, aki már együtt repült a gavallérokkal csodákból csodákba, Stefánia-ittről a „Macskába", páholyból a lebujba, mert egyetlennek látszott minden éjszaka, amikor minden itt meg kell kóstolni, minden levesből és csapravert hordóból hörpölni, minden új nótát meghallgatni, minden talponálló gavallért és hölgyet megtekinteni a maga helyén, Elza ezeken a helyeken is megfordult. Talán csak a véletlen körülmények okozták, hogy reggel Elza is táncolt a Vasvári Pál utcai lebujban, ahová az utcáról egy zongoraverklit begurítottak, a „Süket Reich Fritz" (mint a vendéglőst hívták) hideg libamájjal kedveskedett a vendégeinek, éjszakából maradt bérkocsislegények pergették a fáradt urak helyett a legfinnyásabb tündéreket, a pincér kiállott az utcasarokra, hogy mindig újabb verkliseket hozzon, hordárok vitték a Darvashoz az aranyórákat és a briliánsgyűrűket, mert a mulatságnak nem lehetett véget vetni . . . De az is lehetséges, hogy Elzát felfedezője, Kapy kapitány úr oktatta arra, hogy minden helyzetben hűséggel kitartson azon lovag mellett, akinek karját és védelmét elfogadta, magára ne hagyja őt a könnyelmű nők társaságában, se ne szökjön meg azon ürügy alatt, hogy a frizérne hívja. Elza, bár ebben az időben még nem tudott sem írni, sem olvasni, jól megjegyezte a kapitány élő szóval előadott tanításait, kitartó volt a mulatságban, mint hajdan a mosásban, amikor még szegény anyjának segített a mindennapi száraz kenyér megszerzésében és egy részeges férfi eltartásában. IV. Mágnás Elza fénykora és elmúlása. Az orfeumban Az öreg Somossy Károlyról azt mondták, hogy nagyvilágiasan mulatni ő tanította meg Budapestet. Orfeumot épített a Nagymező utcában, amely konkurrált a bécsi Ronacherrel, később még magasabbra is emelte előadásai nívóját, amikor külföldi nagyvárosokból egyenesen idedirigálta az attrakciókat. Ez a része a történetnek azonban inkább Budapest művészeti krónikájába tartozik, mint jelen megemlékezésünk keretébe. Az orfeumnak volt egy kávéháza, ahol az akkori főváros ezerszinti éjjeli élete tükröződött a csillárok alatt a földig érő tükrökbe. Élmény volt az idevaló belépés előadás után, zenekar záróindulója kísérte a nézőtérről a kávéházba tóduló publikumot az újabb mulatságba, ahol a külföldet járt cigánybanda ünnepélyes megnyitóval fogadta a csodálatos mutatványoktól amúgy is felhevült vendégeket. Pest valóban olyan volt ezidőtájt, mint egy csodaváros, ahol a mulatságnak soha sincs vége. A kávéházban ekkor már elragadtató, de 25 Háziasszonyok! Jól fektessétek be pengéiteket és vegyetek »HRONPRINZ« petrollázgépet mely csodája a fűtési technikának. Elegáns, hordozható, füst-, szag- és veszélymentes, nincs korom, hamu. Ideális az otthon, iroda, műhelyütésére és egyúttal főzésre, sütésre is alkalmas. 70% tüzelőanyagmegtakarítás: Az egész világon legjobban bevezetve ! Szálktás 22 P-től félj. Látogassa meg lerakataimat ! Budapest, VI., Andrássy út 31. Sz. Kérjük a pontos dmre ügyein ! / Wien, Graz, Linz, München Próbafőzés természetes ételekkel minden csütörtökön d. n. 8 órától Kérjen ár- és referenciakatalógust ! Kronprinzwerke K. F. Kimpink, Guntramsdorf bei Wien csak ezt a lefooDóan Mit gyártmányt vaseroval