Ujság, 1935. február (11. évfolyam, 27-49. szám)

1935-02-20 / 42. szám

SZERDA, 1935 FEBRUÁR 20 ÚJSÁG FACÉR ÁBRÁNDOK Az Ingatlanok forgalmáról szóló leg­utóbbi jelentések szerint a kisebb és olcsóbb telkek, házak gazdaváltozása rendkívüli mértékben megcsökkent. Csak a nagytőke vásárol a maga stílusá­nak megfelelően méretes és jelentékeny objektumokat. A kispolgár a garason­ként összegyűjtött pénzecskéjével, amit a harisnya helyett, amelyben odáig őrizte, a grund őrzésére kíván bízni ad­dig is, amíg sikerül téglánként össze­gyűjtenie a reá álmodott hajlékot, el­maradt a piacról. Ez a­ jelenség nagyon meglepő, mert egy egészen elemi vágy elhalkulásáról beszél. Nem minden ember ambicionálja, hogy bevonuljon a halhatatlanságba. Még odáig se szárnyal minden ambíció, hogy a virilisták listájába bevonuljon. De va­lami egészen ősi és egyetemes ambíció a bevonulás — a telekkönyvbe. Ez az, amiben nincs semmi rendkívüli. Sőt el­lenkezőleg. Azoknak a tulajdonságok­nak, amelyek összességükben az úgy­nevezett rendességet képviselik és a legegyszerűbb életideál megközelítésére kvalifikálnak, ez a vágy a legtartalma­sabb megjelenési formája. Mindnyá­junké a föld. De a biztosságnak és ön­tudatnak egészen más érzésével és kiegyenesedettségében áll ra­jta az, aki­nek ebből a csillagászati köztulajdonból egy tenyérnyi darab is a maga nevére van könyvelve. Úgy is lehet mondani: anyakönyvelve. Mert minden ilyen tu­lajdonbejegyzés az anyakönyve egy Polgár számára állítja ki a törvényes születési bizonyítványt. A konjunktúra törvényszerű energiái nyilatkoztak meg abban, hogy mikor a bérelt hajlék hozzáférhetősége nehe­zebb és drágább lett, a vágy a saját után megnőtt, fölfokozódott, feszítőbb, türel­metlenebb és áldozatkészebb lett. De megmaradt ennek az alakulásnak az el­múlása után és megvolt a bekövetkezése előtt is. A polgárosulás felé gyarapodó kisember más szükségletekre nem sür­gős első garasain egy tenyérnyi ingat­lant vásárolt a kültelkeken vagy a kör­nyéken akkor is, amikor az elhelyez­kedés a városban se különös gondot nem okozott, se aránytalan áldozatot nem követelt. Akkor is, amikor a távoli és terméketlen kis grund más hasznot nem jelentett számára, mir­t azt, hogy vasárnap délután asszonyával, gyereké­vel kivonulhatott rá és puha füvön vagy kopár agyagján végigheveredhetett. Va­lami nagyon jónak, fölemelőnek, elan­­dalítónak és megnyugtatónak, bátorító­­nak és inspirálónak kellett lennie az érzésében, mert ezerszámra éltek a vá­rosban apró műhelyek és apró boltok mélyén emberek, akik beérték vele éle­tük minden szórakozásául. Tökéletesen ellátta a hétköznapjaikat az emlékezés és a kivánkozás örömével a pult vagy a munkapad mellett. A vagyon illúziója? ... Mindenesetre belejátszhatott ez is. Mert ezt az illúziót csakugyan egyszerűbben, kompletteb­bül, erősebben és olcsóbban adja, mint bármely más tulajdon. Az a kispolgár, aki valahogy véletlenül egy vadonatúj, ötezer pengőt érő bundát örökölt, távol­ról se érezheti ezt az illúziót olyan in­tenzíven, mint érzi egy kétezer pengőt érő telek birtokában Pestelyhelyen. Vannak a léleknek törvényei, melyek erősebbek a matematika törvényeinél. És alaptörvénye a léleknek a parancso­lat, hogy kívánsága legyen Ábrándja legyen. Ambíciója legyen. A kispolgár nem jelentkezik többé a piacon, ahol az ő tipikus életálmának megvalósulását árulják Egészen rövid idővel ezelőtt még özönlött erre a fó­rumra. Ha nem venni, hát legalább gusztálni. Ha a garasok még nem is vol­tak egészen együtt, együtt volt, teljes volt, érintetlen volt a vágy, az ábránd, amely sarkallta. A lehetőségek tudata és hite élén élt benne. És most egyszerre elmaradt. Ijesztő és lehangoló. Mert amit mond, nem ke­vesebb annál, hogy nincs célja többé. Gondolatának azt a magaslati pontját, amelyen a cél vidám, színes kis zász­lója lobogott a remény friss szelében, szintén elárasztották már az elemi szük­ség falánk hullámai. Csak szükséget is­mer immár az élete. A cél, az ábránd az ambíció, az álom elmerült. Beleve­szett a gond homályába. A kispolgár fantáziájának képeskönyvébe nem raj­zol többé füves grundot vagy pláne ambitusos házikót az ábránd. Amit raj­zol, legfeljebb egy pár cipő a gyereknek vagy egy sikeres szívrehatás az árverés elhalasztása érdekében Egyébre nincs már se színe, se vo­nala, se képzelete. Mert arra, hogy a kereslet és kínálat egymást szabályozó paragrafusaira raktárra dolgozzék, ez a kisrendű­ fantázia nincs berendezve. Ez csak a tudomány stílusa, amely valami különös megszállottság különös ihleté­ben talán sohase volt annyira alkotó. Az Egyesült Államok had­ügyi költségvetése Nagyobbítják a szárazföldi haderőt Washington, február 19. Az Egyesült Álla­mok hadügyminisztériuma a képviselőház elé terjesztette a jövő pénzügyi év hadügyi költ­ségvetését, amelynek végösszege 378.699.488 dollár,­­ a második legnagyobb az Egyesült Államok történetében. A költségvetés a többi között előirányzatot tartalmaz 547 új katonai repülőgép építésére, a szárazföldi hadsereg létszámának 128.750 fő­ről 165.000 főre való emelésére és intézkedik arról is, hogy az elnök saját belátása szerint felemelhesse a nemzetőrség létszámát. Sortitz egy szlavóniai községben Hét szalon, hat súlyos sebesült Belgrád, február 19. (Inf.) Szibiny szla­vóniai községben, Szlavónbród közelében, véres események játszódtak le, amelyeknek hét halottjuk és hat súlyos sebesültjük van. A falucska lakossága fellázadt a csendőrök ellen, akik csaló sortűzzel tudtál­ helyreállí­tani a rendet. A kiadott hivatalos jelentésből nem derül ki, hogy tulajdonképpen mi volt a lázadás oka s a jelentés csak annyit mond, hogy a falubeli parasztok még hétfőn dél­után ki akartak szabadítani három parasz­tot, kiket egy csendőrőrjárat valamilyen vét­ség miatt őrizetbe vett. A három letartózta­tott segítségére siető parasztokat is elfogta a csendőrség, mire kedden délelőtt többszáz­főnyi paraszttömeg gyűlt össze a csendőr­­állomás előtt és fenyegető magatartást tanú­sított. Nemcsak a szibinyi parasztok vettek részt a felvonulásban, hanem a szomszédos Andrijevác községből is eljöttek a parasztok. A hivatalos jelentés szerint egy katolikus pap vezette őket, aki már régebben is szerepelt államellenes bűnügyekben és büntetve is volt. A felvonuló parasztok a katolikus lel­kész vezetésével viharosan követelték a le­tartóztatott parasztok szabadonbocsátást és a csendőrállomás parancsnoka hiába szólí­totta fel őket, hogy menjenek a dolgukra. Az egyik tüntető — mondja a jelentés — re­volvert rántott a csendőrparancsnokra, mire egy csendőr agyonlőtte. Az elekesseredett tömeg erre revolverekkel tüzelni kezdett a csend­őrökre és kettőt közülük súlyosan megsebe­­sített. A csendőrök erre sortüzet adtak a tö­meg közé s az eredmény hét halott és hat súlyos sebesült volt. A hivatalos jelentés az­zal végződik, hogy a sortűz után helyreállott a rend és a nyugalom a faluban. A belügy­minisztérium törvényszéki bizottságot kül­dött ki Szibiny községbe s a zágrábi báni igazgatóság is résztvesz a történtek kivizs­gálásában. Az eset óriási feltűnést keltett Belgrádban s azt hiszik, hogy a parasztláza­dásnak politikai okai vannak. ­ Elkészült az elektromos tarifareform Az Újság annak idején részletesen beszámolt arról, hogy a főváros csökkenteni akarja a villanyvilágítás tarifáját. .Az erre vonatkozó előterjesztés most elkészült. Ezideig — mint ismeretes — évi 2400 hektowatt fogyasztá­sig az úgynevezett háztartási tarifa volt ér­vényben, vagyis hektowattonként 3.5 fillérbe került a villanyáram. Ezenfelül 5.4 fillér volt az egységár. A reform szerint az 5.1 filéres tarifa teljesen megszűnik, a­ villany­áram ára általánosságban 3.5 fillér lesz hektowattonként, az előző évi fogyasztást túlhaladó mennyiséget pedig h­ektowatton­­ként 2 fillérrel számlázzák. A tarifarevízió tehát megszünteti azt a sokat kifogásolt rendszert, amely a nagyfogyasztókat való­sággal büntette és a minimális háztartási mennyiség után nagyobb összeggel fizettette meg a többletfogyasztást. Pontosan meg­állapítják, hogy az egyes fogyasztók 1934 január 1. és 1934 december 31. között mennyit fogyasztottak és am­ennyiben 1935- ben a fogyasztás ezt a mennyiséget túlha­ladja, az olcsóbb árat léptetik a többletre nézve életbe. A reformtól a fogyasztás nagy­mértékű fellendülését remélik. Az újítás a tizenhetes szanálási bizottság legközelebbi ülése elé kerül. Ugyancsak ide kerülnek azok a tervek is, amelyek a főváros alkal­mazottait érintik közelről. Kormánykörök már régóta követelik, hogy a főváros tiszt­viselőinek és alkalmazottainak javadalma­zását az állami alkalmazottak fizetésének színvonalára szállítsák le. A főváros veze­tősége szeretné a lehetőség szerint ezt el­kerülni és ezért más módon igyekszik meg­takarításokat elérni, illetve az alkalmazot­tak javadalmazását olyan formában meg­reformálni, hogy ez ne legyen annyira fáj­dalmas, mint a fizetések általános „arányo­sítása". Az Elektromos Művek alkalmazot­tai például ezideig mint „természetbeni el­látást" élvezték a díjmentes áramot. A jövő­ben hektowattonként egy fillért fizetnek az áramért. Az ingyenes szénjárandóság is megszűnik és mázsánként 1,50 pengőt fizet­nek majd a szénért. A gázgyári alkalma­zottak ingyen gáza és villanya is megszűnik a jövőben; a gáz köbméteréért 3 fillért, a villanyért pedig ugyanannyit fizetnek majd mint az elektromos alkalmazottak. A koksz ingyenessége is megszűnnek, mázsája 2 pengő lesz. A kedvezmények ilyen természetű re­formja azonban nincs összefüggésben a soha nem ontotta az uj­ját, szépet, ké­nyelmeset olyan bőségben, mint teszi nap nap után most, amikor nap nap után kevesebben vannak, akik ebből a sok új örömből valamivel megajándé­kozhatják magukat. Ami a többiben cél volt, ábránd volt, ambíció volt — elveszítette a kenyerét. Nincs mivel foglalkoznia. Foglalkozás­­nélküli ábrándok és ambíciók állanak a téren a többi munkátlanok tömegében és merednek velük együtt üres szemmel az üres levegőbe. Szőllősi Zsigmond közigazgatási alkalmazottak villany- és gáz­kedvezményének módosítássávolt, amiről kü­lön előterjesztés készül majd a tizenhetes szanálóbizottság számára. A bizottságnak kell eldöntenie, hogy a közigazgatási alkal­mazottaktól teljesen megvonják-e a villany- és gázkedvezményt, vagy pedig ők ugyan­olyan kedvezményes árak mellett kapják a gázt és villanyt, mint a fentebb említett üzemi alkalmazottak. A főváros vezetősége nem szívesen járul hozzá a belügyminiszter részéről sürgetett kedvezmény-megvonás­hoz, mert ennek a következménye az volna, hogy a városi tisztviselők és alkalmazottak az eddiginél sokkal kevesebb villanyt és gázt fogyasztanának, ami végeredményben nem megtakarítást, hanem ráfizetést jelen­tene, mert az üzemek a fogyasztás nagy­arányú csökkenését erősen megéreznék. ------------------------Inpal Nagyon megszívlelendőnek és tovább­fejlesztendőnek tartom azt a gondolat­menetet, amelyet a kitűnő Jesszenszky Sándor költői lendületű cikkében vá­zolt. Szerinte Pesten az a baj, hogy az utcák túl szélesek és ennek folytán az a kis kocsiforgalmunk, amink van, nem­ tud itt érvényesülni. Ezért olyan elcsüg­gesztő nálunk az utca képe; szegény pesti polgár ezért nem kapja itt meg az összezsúfolt, megbénult forgalomnak azt a nagyszerű látványosságát, amely más világvárosi utcákon oly pezsdítően hat az ember lelkére. Ez általános sivár­ságban az egyetlen üdítő csöpp, hogy néha a villamosok elakadnak. Ha villa­mosok nem lennének, igazán bús lenne a magyar élete. Épp ezért tiltakozni kell az ellen, hogy az illetékes hatóságok tervbe vették a Margit-híd kiszélesítését. Hiszen az, hogy az illetékes hatóságok valamit tervbe vettek, tapasztalat szerint még nem jelent imminens veszélyt, aminthogy a közönség tiltakozása se je­lent eredményes közbelépést. De azért mégsem árt tiltakozni ellene. Most, ami­kor keskeny a Margit-híd, mégiscsak megesik olykor, hogy a járművek össze­torlódnak, megakadnak rajta, a kocsi­sok, sofőrök összeveszekednek, néha egy-egy gyalogjárót el is gázolnak, szó­val néhány pillanatra megkapja az ember a világvárosi forgalom szívforraló illú­zióját. Ha a hidat kiszélesítik, mind­en­nek vége lesz, mint ahogy a gőz is el­veszti nagyszerű feszítőerejét, ha a kis kazánból a nagy kazánba eresztik át. Ez bizony így van és egyelőre nagyon bajos segíteni rajta. Csődbemenő keres­kedőinket, OTI-állásokért loholó orvo­­sosainkat, kamarai illetékükkel adós ügyvédeinket nemigen lehet rábeszélni, hogy autót tartsanak és ezzel is hozzá­­járuljanak Budapest világvárosi jellegé­nek kifejlesztéséhez. Viszont megtevő utcáinknak szőkébbre való összeépítése sokkal nagyobb költséggel járna, sem­hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok között erre komolyan gondolhatnánk. Viszont tudnivaló, hogy ha az ember önérzete senyved véznaságának tudata miatt, két segítség van: vagy meghízik, vagy pedig szőkébb ruhát csináltat ma­gának. Szűk ruhában minden ember Her­kulesnek érzi magát. Az ember önérzete egyszerre megdagad, ha azt érzi, hogy izmai minden mozdulatnál ruhájának férceit feszegetik szét. De szerencsére van nekünk egy utcánk, amely keskenységével a legkényesebb igényeket is kielégíthetné, csak eddig nem volt jól kihasználva. Ez a Dob­ utca. Egyszerűen a hatóságoknak egy rende­letet kellene kiadnia, amely szerint ezen­túl minden járműnek, akármilyen ház­ban, akárhová megy is, előbb a Dob utcán kell végighajtania. Nem mondom, ez egy kis kerülőt jelentene, de ezt az áldozatot mindenki meghozná, hogy Bu­dapestnek legalább egy kis pontját igazi világvárosi jelleggel ruházza föl. Akkor aztán ha a pesti polgár már­ nagyon elcsügged a széles, csöndes, nyu­galmas utcákon, csak elmegy egy kicsit a Dob­ utcába és annak őrjítő forgalmá­ban elég bizakodást szív magába, hogy­ továbbra is el tudja viselni az élet kelle­metlenségeit, amelyekben tudtommal Budapest nem marad el a világvárosok mögött. 7

Next