Ujság, 1937. október (13. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-31 / 248. szám

VASÁRNAP, 1937 OKTÓBER 31 ÚJSÁG BAGYÓ JÁNOS Dr. RIPORTJA: Lehiggadt közhangulatban a nagy közjogi szociális és gazdasági problémák megoldása felé Jövő héten már nagyobb lendületet vesz a parlament munkája. Magas szín­­vonalúnak ígérkezik a tűzharcos-javas­lat megvitatása, számos képviselőt juttat hálás szerephez a mezőgazdasági mun­kásság öregségi biztosításáról szóló ja­vaslat bizottsági és plenáris tárgyalása, majd a felsőházi javaslat élénkíti fel a Ház üléstermét és folyosóit. Közben pe­dig fokozott érdeklődés kíséri a kor­mánynak a szélsőségek szóbeli és írás­beli üzelmeinek meggátlására irányuló akcióját, amely néhány soros törvényja­vaslat alakjában a parlamentet is köz­vetlenül fogja foglalkoztatni. Nem lesz hiány választójogi megbeszélésekben, vi­tákban sem. Ez a kérdés a kulisszák mö­gött és a nyílt színen egyaránt napiren­den van s nem kerül le onnan mindad­dig, amíg megnyugtatóan meg nem old­ják. Már alig másfél hónap választ el attól az időponttól, amelyikre a kormány elnöke a reformjavaslat benyújtását is­mételten megígérte, de sok kérdés még teljesen nyitva áll, sőt magában a kor­mánypártban sincsenek közös nevezőn a vélemények. Egy azonban változatlan: néhány szélsőséges csoport kivételével az egész politikai világ állja a Treuga Dei fentartására adott szavát. Jótékony szelek fújdogálnak az ellenzék felől, csupa jóindulat és megértő várakozás minden politikai párt. Mind-mind biz­tató jelenség arra, hogy a kormány nem válllakozik reménytelen feladatra. Déli látogatás írta Vázsonyi Endre Az igazat megvallva, bárgyú cselekedet, ha egy tisztaszándéku öregasszony lopva s fur­­fanggal behatol idegen emberek lakásába, ahol csak egy vidékről jött tapasztalatlan és elemi félreértésekre is hajlamos minde­nes cseléd tartózkodik, — a lakó ízlése elle­nére átrakja a szobák bútorzatát, rendbe­­teszi az éléskamrát és a ruhaszekrényeket s végül borssal szerecsendióval meg hagy­más zsirral fűszerezi kéretlenül egy gyomor­bajos férfi ebédjét. Amikor pedig, ideje letelvén, távozni készül, puha és biztató csó­kot lehel a villanyórára, mint egy ketyegő szívre, amely magára marad hűségében és bánatában. Miért is tette ezt Pick néni? Más mentsége aligha lehet, mint hogy élemedett évei meg­fosztották helyes ítélőképességétől és újra gyermekké változtatták. Ilyen korban a tü­relmetlenebb vágyakozások már ismét köny­­nyen hatolnak át az aggodalom és megfon­toltság gyatra barrikádján. Így aztán az idős hölgy, szerencsésen megválasztott délelőtti órában valóra váltotta azt a kétségkívül fél­szeg és oktalanul érzelmes kívánságát, hogy viszontlássa a hajdani lakást s önmagát is, otthonosan tevékenykedve a hajdani lakás­ban, melyben huszonhárom évig élt s amely­ből nemrégen költözött el. Nemrégen? Iste­nem, idestova egy hete. Van, akinek ez sok idő, van, akinek kevés. Persze, azóta tör­tént egy és más. A lakást, csinos tatarozás és gondos féregtelenítés után, Steifherz Ká­roly és felesége bérelte ki. Ugy-ahogy, már el is takarították a hurcolkodás gorombább szemetjét. Legkevésbé sem volt tehát jogos, illendő és értelmes, hogy Pick néni titokban és illetéktelenül megőrzött régi kulcsával fel­nyissa az előszobaajtót s aztán­­- a gyámol­talan mindenes hallgatag csodálkozására — kedve szerint tegyen-vegyen mások holmijai között. Úgy van, ez együgyű­ dolog volt. Nem is érdemelné meg, hogy bárki szót veszteges­sen reá, ha Pick néni bizarr és esetlen láto­­gatása nem járt volna izgatóan sejtelmes, végső kimentelükben azonban mégis nagy­mértékben előnyös következményekkel. Így például Steifherz, örvendetes meglepetésül, nyomban kiszolgáltatta Jolánnak az állótük­röt s noha ugyanekkor­ elsápadt és átmene­tileg erős szédülést érzett, hamarosan észre­vette, hogy sokesztendős gyomorbántalmai váratlanul és figyelem­rem­éltóan enyhültek. Ettől fogva, az okkult sugalm­ak megértésé­nek maradandó jeléül, gyakran olvasgatta félhangosan rebegve, Gyulai Pál „Éji láto­­gatás“ című költeményét és végképpen letett arról, hogy valaha is sárga nyakkendőt viseljen. Igen, olykor aprócska események indítják el dübörgő útjára a sorsot, mint olvadékony évszázadokban egy-egy óvatlan kurjantás meredek hegyoldalakon a hógör­geteget. Steifherz Károly már az utcán találkozott a feleségével. Ebédidő volt pontosan. Éppen akkor lépett ki Pick néni a kapun. Steif­­bierzék nem ismerték s így észre sem vet­ték. Mi néznivaló lett volna vájjon egy kis, kopott öregasszonyon? Szives derűvel m­ászta az egyébként kevésbé vidám alaphan­­gulatu házaspár az emeletet. Egy-két napig mindenki örömmel motoz az új lakásban, tologatja ,a szekrényeket, méricskél, kaktu­szokat rakosgat, lábatlankodik, bámulja a kárpitost és a villanyszerelőt, képeket akaszt és serényen leveri a friss vakolatot. Tegnap még sután ácsorogtak a bútorok az isme­retlen falak között és riadtan tolongtak egy csom­óba a hurcolkodás zivatara elől; mára megnyugodtak és felvidultan helyükre talál­­­tak, sőt az ügyesek még ahhoz is értettek, hogy miképp fészkeljék be magukat a szoba kényelmesebb és meghittebb zugaiba. Úgy lát­­szik, a bútorok lassan és pihegve megbarát­koztak az uj környezettel s végtére ez a fontos. Sunt lacrimae rerum. Ilyenkor már arra is gondolhat az ember, hogy délután leheveredik egy félórára s ha történetesen gallért akar váltani, csak éppen ki kell húz­nia a fiókot, amelyben most áttetszőbb a rend, mint bármikor a múltban, vagy a jövőben. Kettőt ugrott a lépcsőn Steifherz és csak­nem orrabukott. Kuncogva markolta meg a felesége karját. — Kitöröd a nyakad! — mondta Steif­­herzné kedvesen. Vigyázni kell, nem tudod? Aztán itt maradok özvegyen. — Éhes vagyok! —kiáltott Steifherz vidá­man. — Gyere, Olga. A lépcsőház, szolgalelküségében, lelken­dezve morajlott fel minden szóra. Steif­­herzné dallamos keresztnevét papolta, vissz­­hangosan s hizelkedve mélység és magasság. Tárt konyhaajtóban várakozott már a mindenes. Steifherzék mégis megtorpantak a folyo­són. Meredten álltak és a végtelenbe bámul­tak. A végtelenbe bámult egy magánhivatal­­nok zöld velurkalapban és egy hölgy, ap­róbb berendezési tárgyakkal a hóna alatt, így állt s igy bámult Szent Lactantius is, amikor megtudta, hogy a föld titkos erők­nek nyüvött és gömbölyded labdája s nem szilárd pajzs az Isten harcos kezében, így állt s ilyen kietlen rémülettel bámult álta­lában szent és halandó, valahányszor meg­kísértette a képtelen valóság. — Csak nem? — lihegte Steifherzné. A mindenes hátrált.­­— Jaj, — mondta — történt valami? ■ — Hagyma!­­—' -kiáltott az asszony. — Idáig érzem. Csak nem tett hagymát az ételbe? — Nem, — suttogta a lány. — Csak egy kicsit. Steifherz érdesen felkacagott. — Hagyma! Nem rossz. És éppen nekem. — Bolond maga? — zihálta Steifherzné fojtottan és gyűlölettel. — Örült maga? Nem érti maga, amit mondanak magának? Az úrnak rossz a gyomra. A fűszer méreg neki. Lekapta a fedőt a lábasokról, mint aki még a vallomásnak sem hisz, ha élet és ha­lál forog a kockán. S mint aki nem ismeri a reménytelenséget és lemondást, ha igaz értéket kell menteni a végveszélyben. Forró és illatos gőzök köptek az arcába, mintha maguk a sértődött húsok és mártások inzul­­tálták volna a kevély úriasszonyt. Steif­herzné visszatántorodott. A fedővel pofon­vágta a tepsit, amely egy otromba mindenes cinkosává szegődött. — Hagyma, — sziszegte, már a bizonyos­ság és tehetetlenség haragjával — most nincs ebéd. — Hagyma? — mondta Steifherz szima­tolva. — Ez nemcsak hagyma. Ebben más is van. Tudod mi? Én már tudom. Szere­csendió. Mosolygott. Rázta a fejét, mintha az emlé­­kezete valami szekrény volna, amelyet sür­gősen fel óhajt nyitni s amelynek elkalló­dott a kulcsa a hurcolkodásban. — Szerecsendió! — ismételte örvendezve.­ — Milyen régen nem ettem már szerecsen­diót. Nálunk otthon, az anyámnál, mindig szerecsendióval főztek. A szerecsendiót a táskájában tartotta az anyám. Nem furcsa? Volt egy nagy zöld táskája. Szerecsendióval járt a szomszédokhoz és mindenkinek reszelt belőle az ételébe. Leemelte a fedőket. Lágy párák simo­gatták körül, szeretettel. —­ Azért vagy beteg, — mondta a felesége Az örvendetes negatívum Az utóbbi napokban országszerte hig­gadtabb hangulat vette át az uralmat. Széll József belügyminiszter nyilatko­zata, a kormány elnökének a nemzeti egység pártjának értekezletén mondott beszéde és főként a bejelentett rendsza­bályok megtették jótékony hatásukat. Bizonyára olyan intézkedések jönnek, amelyek nemcsak a kedvező atmoszfé­rát támasztják alá, hanem a lelkek meg­­békülését is komolyan elősegítik. Gaz­dagabbak lettünk egy örvendetes nega­tívummal: a legtávolabbról sincsenek olyan tömegesen szélsőséges elemek, ahogyan hangosságukkal, a törvények ellen irányló nekirugaszkodásukkal, a parlamentarizmus feszélyezetlen szidal­mazásával s az egész alkotmányos rend­szer megcsúfolására szánt vakmerősé­gükkel nagyarányúaknak igyekeztek a közvélemény előtt szerepelni, bár két­ségtelen: ha kevesebben vannak is, va­lamennyien elszántak és a mai köznyo­­morúságban rendkívül veszedelmesek. Az egész országban észlelhető felléleg­zés révén bebizonyosodott, hogy a ma­gyar társadalom hatalmas rétegei a leg­merevebben szembenállanak velük, s ha a kormány egyrészt a törvényhozás köz­reműködésével, másrészt a rendelkezé­sére álló egyéb törvényes és alkotmányos szellemű, de könyörtelenül alkalmazott rendszabályokkal a tettek mezejére lép, nem fenyegethet az a veszedelem, hogy a szélső­ségesek az élet küzdelmeiben el­­alélt embersorokból politikai program­n­­juk ágyútöltelékeként hadsereget tobo­rozhassanak szirénhangjukkal. Egyrészt törvényes büntetőexpedíció, másrészt a korszerű szociális intézkedések régóta esedékes sorozata teremti meg a lehető­séget arra, hogy az „új programmok“, „új rendszerek*­, ködös „uj világok** für­­gelábú és teliszájú hívatlan előhírnökei valaha is komoly tényezőkként szerepel­hessenek a magyar közéletben. A szociális haladás útján Darányi Kálmán miniszterelnök em­lékezetes kormánynyilatkozatában a szo­ciális intézkedések egész soráról emlé­kezett meg, köztük olyanokról, amiket a kormány már megvalósított, de még inkább olyanokról, amiket a kor paran­csoló szavára egyre gyorsabb tempóban életre kell hívni. A tömegek intézményes gazdasági felemelésében jelölte meg a célt, amely felé halad s ebben a törek­vésében nemcsak a saját pártja támo­gatja, hanem valamennyi politikai párt és a magyar társadalom túlnyomó több­ségben levő józan rétegei részéről is hat­hatós segítségre számíthat. Magában a kormánypártban is ezért a célkitűzésért lelkesednek fokozott lendülettel. A múlt­ban annyit szerepelt és kormányzati részről annyit kifogásolt külön csopor­tosulások, vacsoraösszejövetelek és egyéb hasonló mozgalmak — személyi vonat­kozásokon túl — azért is bokrosodhat­­tak ki, mert a különböző foglalkozási ágak különleges képviselőiként fellépő törvényhozók gyorsabb szociális hala­dást, korszerűbb gazdasági megerősö­dést sürgettek, s miután a párton belül teljes egységgé éppen a kívánságok kü­lönbözősége miatt nem forrhattak össze, kisebb, határozottabban elkülönült cso­portokban igyekeztek elgondolásaiknak érvényt szerezni. Most, amikor a kor­mány elnöke a szociális feladatok egész sorát iktatta a munkarendbe és mind­egyiknek megvalósítására egyformán irányítja munkáját, a kormánypárt is összeforrottabb testületté alakulhat át s egyúttal megerősödhetik abban az alap­vető elvben is, hogy Magyarországon a kibontakozást kizárólag a hagyomá­nyok, az alkotmány keretei között lehet és kell keresni, szemben minden olyan kísérlettel, amely egyszerűen letörli a múlt tanulságát, hagyományát és vég­eredményben az egész Corpus juris meg­döntésével, diktatórikus módszerekkel akar utat nyitni a maga jövőjébe. Ko­moly szociális eredmények, a minden­napi élet problémáinak az idők szellemé­hez mért megoldása és elsősorban a ma­gyar parlament ilyen irányú törvényal­kotó működése, csupa újabb pillére az egyébként is viharálló magyar alkotmá­nyos rendszernek, másfelől pedig egyet­len hatásos propaganda és a tények ere­jén alapuló történelemalakítás azokkal szemben, akik az egész történelmi ala­pot ki akarják rántani a jövő fejlődése alól, ha százszor is, — akármilyen a szélsőségek felé csaléteknek szánt tetsze­tős szóvirághalmozással, •*— az „új bol­dogabb korszak" patentírozott zászlóvi­vőinek és eszmei lovagjainak szerepében tetszelegnek. a PHILIPS „YORK" RÁDIÓVAL Vegye szakembertől! K­emény Róbert kitüntetett rádió­mestertől, csak VI. Szondy-u. 9 Telefon: 11-22-68. Csere, részlet. Valamennyi típus díjtalan bemutatása Csere - Részlet - Árjegyzék. VÉSZI kft. Irányi-utca 13. Tel. 38-71-58 VI. Podmaniczky-u. 89. Fióküzlet Rákóczi-út 80 Aas újtípusú rádiókészülékek képes árjegyzékét díjtalanul küldjük Készséggel bemutatja és ajánlja az alanti jó állapotban lévő használt készülékeket is klio­ni,v­vii, rím m­eo P U|| |PQ Fi­:: I U Modern P 30.— 1 * ' B TM ^ Luxus P 58.— stb. Szakszerűen bemutatja Hoffmann Rádió V., Szent István­ körút 19. Telefon: 120-531. Készséggel bemutatja ODEOil Bármely rádióhoz kapcsolható elektrogramoton havi 8.a pengőtől.

Next