Ujság, 1941. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-09 / 6. szám

T CSÜTÖRTÖK, 1941 JANUÁR 9 U ESSÍ AZ ERDÉLYI ZSIDÓSÁG írta PERÉDI GYÖRGY Újabban szőnyegre került Er­déllyel kapcsolatban az erdélyi zsidókérdés. Az erdélyi ember sze­mében a világháború előtt csak az a zsidóság tartozott a zsidó foga­lom alá, amely kultúrájában, lel­kében nem asszimilálódott­ a ma­gyarsággal, nem vett részt semmi­féle kulturális ügyben, sem szemé­lyes, sem anyagi hozzájárulással, akik a nyolcvanas-kilencvenes évek­ben vándoroltak be Bukovinából, Galíciából, de akik természetesen élveztek minden polgárjogot, meg­bízható támogatói voltak a válasz­tásokon a mindenkori kormányok­nak és a szigorúan ortodox vallás megtartásával magukat is kifeje­zetten zsidónak, zsidó nemzetiségű­nek vallották. Ezekkel nagyon éles ellentétben, ha nem is ellenséges, de azt lehet mondani, hogy nem is barátságos viszonyban állott szemben az a zsi­dóság, amely hitében hű maradt ugyan apai hitéhez, ragaszkodott ősei temetőjéhez, de már kultúrá­jánál fogva is magyarnak vallotta magát, sokaknak apja, nagyapja részt vett a 48 as szabadságharcban. Nagyváradon, ahol a zsidóság­nak olyan sokféle rétege él, amely­hez hozzá nem értőnek fogalma sem tehet, ahol maga az ortodoxia is több rétegre oszlik, a magyar­sághoz tartozónak tekintették min­dig a neológokat, ak­­­khez a ki­fejezetten intelligens zsidóság tar­tozott és az ortodox vallásúak kö­zül azokat, akik a magyar társa­dalmi életben szerepet vittek, ma­gukat magyarnak vallották és an­nak is tekintették. Ez volt az oka annak, hogy amikor 1921-ben a Magyar Párt, alakítására az első kérvényt a város magyar társadal­mának mintegy húsz tagja aláírta s a prefektushoz juttatta, az alá­írók­ között szerepelt a neológ fő­rabbi, Kecskeméti Lipót dr. és unokatestvére, Fuchs Benjámin, az ortodox főrabbi is, mindketten kecskeméti eredetű s magyarságát nyíltan valló főpap. A két zsidó fő­papot a prefektus magához hivatta és alanosan megmagyarázta nekik, hogy ők nem a magyarsághoz tar­toznak, hanem a zsidó kisebbség­hez, a kérvényt jogtalanul írták alá. Nem is engedélyezte a közgyű­lést azon az alapon, hogy idegenek is szerepelnek az aláírók között. A Magyar Párt kolozsvári köz­pontja azonban nem fogadta el ezt a román véleményt, nem volt haj­landó a magyarsághoz hű zsidósá­got a románságnak átengedni és Kecskeméti Lipót dr. neológ fő­rabbit beválasztotta éveken át, a Magyar Párt országos választmá­nyába, mindaddig, amíg maga Kecskeméti Lipót nem kérte, hagy­ják ki, mert híveinek egy része gazdasági és opportunitási szem­pontokra hivatkozva azt óhajtja, hogy maradjon távol minden poli­tikától. Az erdélyi magyar zsidóságnak első összeütközése a román uralom­mal az 1920-as népszámláláskor tör­tént, amikor a magukat magyarnak valló zsidóknak kellemetlen össze­tűzéseik voltak a népszámláló bizto­sokkal, mert azt követelték, hogy vagy zsidónak, vagy románnak ír­ják be magukat. Ennek ellenére nagyon sokan megmaradtak a „magyar“ bejegyzés mellett, főkép­pen a városokban az intelligencia, orvosok, tanárok, ügyvédek, stb. vagyis azok, akik szembe mertek állani és nem féltek a következmé­nyektől. Igaz, hogy ezek bejegyzését utólag hivatalból „román“-ra korri­gálták. De ez a korrigálás nem befolyá­solta ezeket a magyar zsidókat abban, hogy amikor bebörtönözött magyarok, szính­ázmentés, színház­bérlet, s egyéb magyar ügyre, kul­turális, jótékonysági célra gyűjtés indult, minden időben ne álljanak rendelkezésre. Az anyaországiak, akik Erdély átvételekor az erdélyi részeken jártak, sehogy sem tudták megérteni az ottani magyarság több tényezőjének, közte katolikus fő­papoknak és protestáns püspökök­nek.A megnyilatkozásait, ragaszkodá­sát zsidó vallású emberekhez s oda nyilatkoztak, hogy az erdélyi szellem elzsidósodott. Nem értették meg, hogy Erdélyben, ahol a zsidók arányszáma jelentéktelenül kisebb volt mindig, volt olyan huszonkét esztendő, amikor nem volt sem opportunus, sem gazdaságos a zsi­dóknak a magyarsághoz hivek lenni s hogy azokat a zsidókat, akik a tűzben is állották magyarságukat, becsületbeli kötelességnek tartották védelmezni olyan áramlat ellen, amire nézve a különbség léteit nem látták lelkiismeretükkel összeegyez­­tethetőnek. Az erdélyi zsidóság egy része tagja is lett a Magyar Pártnak, fizette tagsági díját, részt vett ülé­sein, szerepet vállalt bizottságai­ban, sokszor fenyegetések dacára is, ami több esetben súlyos követ­kezményeket vont maga után, így Moskovits József dr., a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara elnöke, egy választás alkalmából olyan magyarpárti ülésen elnökölt, ahol igen éles kifakadások hangzottak el a románság, a kormány ellen. Ennek az lett a következménye, hogy hajszát indítottak ellene, rá­mentek vagyonára, exisztenciájára, és a hajsza vége. Moskovits József dr. főbelőtte magát s meghalt. A zsidóság nagy többsége azon­ban népkisebbségi alapra helyez­kedett még 1918-ban, külön pártot alakított, amit a magyarság hűt­lenségnek vett azoktól, akik ma­gyar kultúrán nőttek fel és akik­nek elvesztésével többezer szavaza­tot vesztettek. Nehezen tudták el­fogadni azt az érvelést, hogy a ro­mánok követelik ezt a zsidóságtól, akiket mint kisebbséget tartanak számon.* A nagyhatalmaknak 1918-ban telt az az ígérete, hogy elősegítik Pa­lesztinában a zsidók nemzeti ottho­nának felépítését, az erdélyieknél is erős visszhangra talált. Hamarosan zsidó nemzeti szervezetek alakultak Ausztriában, Lengyelországban, sőt Magyarország egyes vidékein is és az amerikai szervezetek a békekon­ferencián is képviseltették magu­kat. Erre nézve Balogh Artur dr. egyetemi tanár, országgyűlési kép­viselő „A kisebbségek védelme“ című munkájában ezt írja: „A ki­sebbségi szerződések létrejövetelére nagy befolyása volt annak az em­lékiratnak, amelyet a békekonfe­renciánál működő hét zsidó kül­döttség bizottsága 1919 május 10-én intézett a békekonferenciához“. Eb­ben az iratban nemcsak a zsidók, hanem­ az összes kisebbségek szá­mára követeltek kisebbségi jogokat. Ez az irat igen nagy hatással volt Wilson amerikai elnökre és annak tulajdonítható jórészben, hogy Wil­son olyan szívósan ragaszkodott ahhoz: az illető államok a kisebb­ségi szerződéseket fogadják el. A zsidók bizottsága által kidolgozott tervezetnek hatása a kisebbségi szerződésekre kétségbevonhatatla­nul kimutatható. Nem egy esetben a kisebbségi szerződések szó szerint átveszik annak a tervezetnek sza­vait, melyet a zsidók bizottsága ké­szített.“ Az Erdélyi Zsidók Nemzeti Szö­vetsége tulajdonképen nem is a ro­mán uralom alatt, hanem 1918 no­vember 20-án alakult meg a magyar hatóságok jóváhagyásával. A romá­noknak azt a kérését azonban meg­tagadták — mondja az Erdélyi Zsi­dók Nemzeti Szövetsége —, hogy nyilatkozatot adjanak ki Erdélynek a román államhoz való csatolása végett, mint azt a szászok megtelték. Mántu Gyulának arra vonatkozó ja­vaslatát, hogy országos kongresszu­son mondják ki a Romániához való csatlakozást — visszautasították, aminek zsidóüldözés lett a következ­ménye. Sőt — s ezt hangoztatja a zsidó nemzeti szövetség — Fischer Tivadar dr. elnök kijelentette, hogy a békekonferencia feltételezett dön­tését a zsidóság annál kevésbbé te­heti valamely politikai cselekvés alapjává, mert ez ellenkeznék azzal a ragaszkodással, amely őket a ma­gyar állameszméhez fűzte. Később pedig a szövetség 1919 márciusában külön futárral küldött emlékiratban a Cionista Világszervezet vezetőségét s a párisi békedelegációt a Magyar­­ország területi integritása melletti állásfoglalásra kérte fel. Ennek kö­vetkezménye volt az amerikai és angliai sajtókampány Magyarország érdekében. A magyar állameszme mellett ki­tartottak a magyar zsidó ügyvédek akkor, amikor a keresztény ügyvé­dekkel együtt megtagadták a hűség­­esküt. A magyar zsidóság hivatko­zik arra, hogy a zsidó kisebbségi mozgalom sohasem élvezte a román­ság kegyeit, hiszen Tatarescu állam­titkár engedélyével törték össze a román diákok 1927 december 11-án Nagyváradon, Bánffyhunyadon, Ko­lozsvárott a zsidó templomokat, a zsidó és magyar kereskedők üzle­teit és a cionista újságnak, az Új Kötet-nek szerkesztőségét, nyomdá­ját. Anghelescu iskolapolitikája kö­vetelte meg, hogy vagy héberül, vagy románul tanítsanak a zsidó iskolákban s csak erre szüntették meg a magyarnyelvű tanítást. Két iskolát, amelyekben tovább is ma­gyarul tanítottak, Kolozsváron be­tiltottak. A magyar zsidóság általában a Magyar Pártra szavazott mind­addig, amíg a zsidót á­­t j°ióltet nem állított s e­miatt a román sajtó a Magyar Pártot sokáig „zsidó magyar pártnak“ nevezte. A Magyar Pártnak célja sem lehe­tett, tehetsége sem volt ahhoz, hogy a folyton ismétlődő pogromszerű eseményektől, mint a zsidók ve­rése, vonatból való kidobása, stb. a zsidóságot megvédhesse, küzdjön állampolgári jogainak elismerésé­ért, amik nemcsak az erdélyi, ha­nem az egész romániai zsidóságot érték. Tehát egy zsidó politikai szervezetre szüksége volt a zsidó­ságnak, de mindig ügyeltek arra, hogy a magyar kisebbséget meg ne bántsák, harmóniában éljenek és 1931-ben a zsidók a magyarokkal közös listán jutottak be a kolozs­vári városi tanácsba. * Nem vitatható, hogy az erdélyi zsidóságnak az a része, amely ma­gyar kultúrán nőtt fel, tovább is a magyar nyelvet* tartotta meg házá­ban és az egymás közötti beszélge­tésben. Sajtója is magyarul íródott, nem jelent meg egyetlen zsidó zsar­gonban írt lap se, mint Bukoviná­ban. A magyar színháznak, magyar könyvnek a zsidók huszonkét éven át változatlanul erős támogatói vol­tak. A neológ zsidó templomokban sem szűnt meg máig sem a magyar istentisztelet s magyar maradt a hit­oktatás nyelve is, a hitközségi jegy­zőkönyveiket is magyarul vezették. Ezért is sok támadásban részesültek a román sajtó részéről és sok pén­zükbe is került. Ez volt az oka annak is, hogy Goga Oktavian volt belügyminiszter 1929 február 1-én a képviselőházban azt mondotta, hogy ,,a cionizmus Erdélyben nem más, mint a magyarosító törekvéseknek egyik formája“. Felmutatta az Uj Kelet cimü cionista napilap egy pél­dányát s Fischer Tivadar felé for­dulva egy folytatta: — Önök mindennapos propagan­distái a magyar kultúrának és esz­mének, magyar költeményeket és Önfeláldozás írta Villányi Andor­ t. Akkoriban Livingstonban voltam, abban az elátkozott fészekben, a köszvényemet gyógyittatni. Ha rablófészeknek mondtam, meg is van rá az okom. Rajtam s egy csúzos angol ezredesen kívül nem volt ott más, csak csupa meg­szédült rulettjátékos, no meg a krupiék, slepperek s hotelportások elszánt hada. Itt ismerkedtem meg Higgins Tommal, aki véletlenül a játék­terembe vetődvén, már harmadéve nem tudott e gyalázatos bűnbar­­langtól elszakadni. Hősünk azonban nem ő, hanem a nagybátyja lesz, akinek hónapok óta esedékes megérkezése, ott tar­tózkodásom második hetében kö­vetkezett be. II. A nagybácsi, aki, mint egy fila­­delfiai egyház feddhetetlen erköl­csű lelkésze nagy felháborodással értesült szép reményekre jogosító öccsének elzülléséről,­­ délben jött meg. Hatalmas volt, tiszteletet paran­csoló. Óriási Vörösre gyűlt arcáról szürke pecsenyekabátjáról a mor­mon egyházfiak méltóságos jólelkű­­­sége áradt. A bácsi a­­ szállóban letette a poggyászát, lemosta magáról a port, azután így szólt: — Hol ,az a bűnbarlang? — Oda akarok menni! A kérszolga szolgálatkészen sza­ladt előre megmutatni az utat. A kaszinóban már javában folyt a játék. A kerék pergeti. A játéko­sok izzadt keselyűarccal meredtek a körbesüvöltő golyóra. — Kilenc — mondta kis szünet után a krupié s beseperte a pénzt. A nagybácsi figyelmesen szem­lélte az asztalt, majd rosszal, arc­cal fordult az üdvözlésére elősom­­polygó öccséhez: — Ez tehát az a hely — mondta —, ahol az üdvösségedet elrabol­ták? Nos, én majd teszek róla! — Mit szándékszik a bácsi tenni? — kérdezte a fiú a bűntudattól meghunyászkodva. A bácsi a nemes hevülettől felin­­dultan rázta meg öklét. ■ — Táviratozok a belügyminisz­ternek s kormányintézkedéssel csu­­katom be. — Ez lehetetlen! — világosított fel a fiú, alig tudván a bácsi tájé­kozatlanságán való mosolyát elfoj­tani. — A bank állami engedély-­ivel működik. Az ilyen bünbarlan­­got csak felrobbantani lehet! — Nos — mondta a bácsi pilla­natnyi habozás után, miután a fia megmagyarázta neki, hogy a fel­­robbantás a bank pénzének elnye­rését jelenti — úgy hát majd fel­robbantjuk. III. A bácsi kioktattatta magát a já­tékszabályokból, azután elővett egy kis pénzdarabot. — Ezt az ötösre! — mondta a krupiénak. Az öccs, akinek nem az volt a kínos, hogy a nagybácsi maga is lea­jasítja magát a játékhoz, ha­nem, hogy a tablón szokatlanul kis léttel indul, szégyenkezve húzta el az ajkát. .— Ugyan bácsikám — mondta rarulva — csak nem teszi magát nevetségessé. — Te hallgass! — másította rendre a bácsi —. Te a játéknál már levizsgáztál! — S íme, az ötös nyert. A bácsi felvillanó szemmel sö­pörvén be a pénzt, most az egészet a tízesre tette. — Ne számokra tegyen a bácsi! — intette újból a fiú —. Ezen csak veszíthet. Tegyen inkább feketére vagy pirosra. — Ehl — mondta bosszúsan a bácsi. — Te engem ne taníts! — És íme, a tizes jött ki. — Ne látod! — mondta a bácsi, gondosan megszámolván a nyere­séget. — Már mindjárt robbanni fog! Néhány óvatos kísérlet után elő­véve a pénztárcáját, estig ezer dol­lárt nyert össze és igen megelége­detten hagyta el a bűnbarlangot. — Csak azt nem értem — mondta, miközben vacsora után fukar borravalókat osztott szét a pincérek közt —, hogy válhat az ilyen marhaság valakinél szenve­déllyé? IV. A bácsinak hamarosan udvara támadt a kaszinóban. Akadtak, akik szolgálatkészen ugrottak szá­mára vízért, mások a pénzét ren­dezték, vagy lelkesen tartották orra alá az égő gyufát, ha rá akart gyújtani. A bácsi nyert, míg egyszerre be­következett a fordulat s elkezdett veszíteni. Előbb csak kis összegeket, az­után nagyobbakat. Egy hét múlva annyira elkészült, hogy újabb pénz­szállítmányért kénytelen volt haza­­küldeni­­ az öccsét. Az új pénz megérkezését követő héten találkoztam Tómmal. Rossz kedve volt. Aggódott a bácsiért. Gondterhelt arccal járkált. Egész valója azt mutatta, hogy a nagy férfiúban való bizalma megrendült. Egy hónap múlva, mint hallot­tam — végkép levette róla a kezét. Ott is hagyta a fürdőt. Visszament Oxfordba s tetette szigorlatait. Ren­des ember lett. Kártyát nem vett többé a kezébe s maga helyett az egyházfit küldte el, hogy ez hasson az öregre.­­Hogy milyen eredménnyel, majd mindjárt megtudjuk. V. Egy év múltán, ugyanis, amikor kiújult köszvényem megint csak visszahurcolt, a perronra lépve egy rongyos vén csavargó ugrik elém s derűs mosollyal kapja ki kezemből a táskát. Egy pillantást vetettem rá: meg­ismertem: a bácsi volt. — Hohó! — kiáltottam rá csodál­kozva —, hát idáig jutott? — Hála Istennek! — felelte elé­­gülten. — A nagy mű sikerült. — Miféle mű? — tudakoltam meg szánakozva. — Felrobbantotta tán mégis a bankot? — Ugyan! — legyintett fölénnyel — Csak nem hiszi, hogy ilyen bu­taságra fecséreltem erőimet? Magyarázatot várva néztem rá, amellyel nem is váratott meg. — Nézzen rám! — mondta dia­dallal felém hajolva, miközben tün­tetően megrázta rongyait. — Nem látja, hogy teljesen el vagyok züllve? Az öcsém szégyell. Az eklézsia ki­rúgott. Azzal tehát, hogy a játék­­szenvedély demoralizáló voltát intő például magamon mutattam be, — végül is őt mentettem meg­! — Hogyant— kérdeztem tiszte­lettel, miközben az öregúr hirtelen mérhetetlenül nagyot nőtt szemem­ben. — Mindezt tehát csupán az öccséért tette? — S várjon ki másért? — felelte természetes s büszke hangsúllyal s úgy állt előttem, rongyaiban felma­gasodva, mint az önfeláldozás szobra. »— El voltam ragadtatva. Egyszeriben világosság gyűlt bennem ... Rajta keresztül megértettem az emberi áldozatkészség történelmi példáinak szimbolikusan mély, lé­lektani inditékait. S miközben meg­becsülésem jeléül megráztam a ke­zét, lelkesen így szóltam hozzá: "— Gratulálok!... Hajmássy. Időtt a Nelson. ExLdy. első közös nagy zenés filmje, a BALALAIKA jött, látták és győzött! Kik dítha­t­o£angxí£ta kizárólagos joggal » ROYAl APOllO (Metro—Goldwyn- Mayer-attrakció) regényeket írnak, önök a magyar­ság parazita megnyilatkozásai! Tény, hogy a huszonkét év alatt a magyar zsidóság a magyarságtól lé­lekben nem szakadt el minden erő­szak ellenére sem. Azzal pedig, hogy a zsidó nemzeti szövetségbe, illetve a zsidó pártba tömörülve, megköny­­nyítették a Magyar Párt helyzetét a saját speciális kérdéseik, sérelmeik gondjától, gáncs nem érheti őket. Az elrománosítás sikertelensége miatt az erdélyi magyar zsidóság nagy ré­szét jogosan érhette vád és támadás a román kormányok részéről. Meghosszabbították az olasz behozatali engedélyeket Az olasz pénzügyminisztérium vám­­igazgatóságának rendelete értelmébe® mindazon behozatali engedélyeket, ame­lyek 1940 január elseje óta 1940 de­cember 31 ig még érvényben voltak, ez és június 30-ig meghoszabbítják. Ez az intézkedés csak olyan országokra vo­natkozik, amelyekkel Olaszországnak klíring-egyezménye van és nem terjed ki az ilyen országokból szabad deviza­fizetés ellenében behozott árukra. Árvis Ausztráliában Sydney, január 8. A nagyarányú esőzések következtében Útj-Walesben az áradások mindenütt átszakították a gátakat, ötven helységet elárasztottak és a tartomány nyugati, valamint északnyugati részében nagy felülete®­elborították a vasúti vonalakat. Az ára­dás következtében a vasúti közlekedés megszakadt Az árvíz elöntötte ez or­szágutakat és a termésben nagy kárt okozott.

Next