Ujság, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-01 / 1. szám

ÚJSÁG «SZABADELVŰ NAPILAP* ,JlP^jA XVI. évfolyam, 1. Rim BORT, BÚZÁT, BÉKESSÉGET! Kria ERDŐDY ELEK Ez a három b-betűs ma­gyar szó jelképezte minden időkben az újévi jókíván­ságok összességét. Elsőd­leges jelentésében és szim­bolikusan is. Új esztendő napján, az ismeretlen új év hajnalán, kivánhatnánk-e szebbet és jobbat, többet kifejezőt és teljesebbet? A magyar nép szólás­­mondásai az érzések és gon­dolatok kifejezésmódjának legtökéletesebb párlatai. A raf­inált írásművészet, amely minden korok és minden népek terméséből egyfor­mán szüretel, hogy minél ízesebbé, illatosabbá és má­­morítóbbá keverje tulajdon otyvalékát, meg sem köze­li azt a napfényes szin­­tlampát, és szinte biblikus olajszerűséget, amely a nép szólásmondásait jellemzi. Napóleonnak vannak mon­datai, amelyek felérnek egy­­egy austerlitzi ütközettel — írja Carlyle. A magyar nép­nek viszont oly szólásmon­dásai vannak, amelyek az eleven élet valóságos diada­lát jelentik a fogalmak betű­­rajzba rögzített merevsége, és a szavak mégis csak már­vány­ keménysége fölött. Ne becsüljük le ezt a nagy értékünket és ne mondjuk, hogy napjainknak súlyo­sabb problémái vannak, mint a nyelv dicsérete. Kis­faludy Sándor nagyon fején találta a szöget, amikor száz év előtt minden magyarok lelkiismeretét figyelmeztette, hogy „a nyelv az a nemzet­nek, ami a napfény az ele­ven világnak. A nyelv köti az embereket oly nemzeti testté, melynek a politika részei nem árthatnak. Nyel­vünk nélkül egyenként inga­dozó, gyökeret sem verhető, gyenge nádszálak vagyunk, melyeket a politikának leg­kisebb szelei kitekerhetnek. Szóval: a nyelv a lelke a nemzetnek.“ A nemzet lel­kének kiformálásában pe­dig fontos szerepet játszik a nép egészséges nyelve, amelynek föld íze, vadvirág illata és természetes bölcses­sége uj tartalmat és uj érté­ket ad a városi és irodalmi nyelvnek is. A magyar nép szólás­­mondásai azért is oly plasz­tikus hangzásuak és töké­letesek, mert megszületé­sükben fontos szerepet ját­szik a hang, tehát maga az élő nyelv. A nép mindig fen­­hangon és kimondott szóval akarja kifejezni azt, amit a legnagyobb szó is rábíz a hangtalan tollra és a néma papirosra. A nép mondásai­nak akusztikájuk van, mert fontos szerepet játszik ben­nük a szavak muzsikája is. Azt is mondhatnók: színészi, sőt prédikátori megnyilat­kozások, mert a halláshoz is szólnak, a fülön keresztül gyakorolnak hatást — ellen­tétben a „vizuális“ iroda­lommal —, az értelemre és az érzésekre, fenhangon való ismétlés útján csiszolódnak, amíg elérik tökéletes formá­jukat. Az újesztendei jókíván­ság három b-vel kezdődő szava nem csupán játékos és zenei alliteráció, hanem teljesen kifejezi azt a kíván­ság-komplexumot, ami ezen a napon a szíveket meg­dobogtatja. Magához öleli és szavaival átkarolja az egész magyar életet, amikor csengő hangon odakiáltja minden magyarnak: — Bort, búzát, békes­séget!* Egyfelől az óhajtás, más­felől a vágy fortisszimójá­­val kezdődik, amennyiben első kívánságnak a „bort“ jelöli meg. Ez a szó, itt nem a búzának a kiegészítője, nem az italt akarja jelenteni az étel mellett. Sokkal több ennél, amit a nép a bor szó­val jelöl, sőt egészen más. Talán így mondhatnók: az élet minden szépségét, ma­gát a szép életet érti ezen. Hiszen a bor nem csupán itat, hanem a bajokat feled­tető, mámort okozó, kép­zelőerőt lángragyújtó, színes, éber álmokat adó, sőt oly­kor, legalább rövid időre, ezeket az álmokat realizáló, vagy legalábbis elhitető má­­kony, amely nem csupán elbódít, hanem elhitet, sőt valóra is vált. A bor jelenti azt a szebb életet, amelyre mindnyájan törekszünk és amit jó szívvel kívánunk embertársainknak is. A bor, a vidám szín és diadalmas csillogás, az ismeretlen jó­érzés és boldog beteljesedés, a hajlott gerinc kiegyenesí­­tése és az öntudatosan csengő hang, szóval: mind­az, amit a szürke élet rend­szerint nem engedélyez, de amit mindnyájan szeretnénk elérni, legalább az új eszten­­dőben. A bor menti a szebb életet, a jó­­módot, a dú­­sabb ászt­ , ahol bor van, ott az ételek is ízleteseb­­bek —, a pompásabb lakást, a finomabb ruhát és vele­járóit. Az antialkoholisták pedig tekintsék szimbólum­nak, mint ahogy valóban jelkép csupán az újesztendei jókívánságban. Másodiknak „búzát“ kí­ván az újévi magyar kö­szöntő. Ennek a szónak valóságos értelmét felesle­ges bővebben kifejteni. Min­denki tudja, hogy a búzát „élet“-nek is mondja a ma­gyar. Ezzel a szóval fejező­dik ki­­ hát mindaz a jó­kívánság, ami az élet reali­tásaival, a megélhetéssel függ össze. Az életem — cso­dálatos magyar nyelv, hi­szen ebben a szóban is meg­találjuk az „élet“ gyöke­rét —, a ruházkodás, a kere­set, szóval az élet gondtalan­sága, a munka és annak tisztességes ellenértéke, a rendes lakás és kiegészítői, minden, ami az élet elemi követelménye, szinte plasz­tikusan domborodik­­­ ebben az egyetlen szóban és diadalmas elevenséggel harsog ki belőle. Aki ezt nem érzi, az nem is magyar. * És most fűzzünk néhány kisérő megjegyzést a har­madik jókívánsághoz, ősi kívánság ez, ki tudja, hány évszázados múltja döbbe­netesen rávilágít a magyar história lapjaira és példázza az örök­ egy magyar sorsot Ezer esztendő óta, változó korokban és változó köve­telmények szerint, ez a föld és ez az ország mindig fenye­gető és védelmező bástya­ként komorlott Kelet és Nyugat között. Itt torpan­tak meg a Kelet felől jövő fegyveres népáradatok, mi védtük a kereszténységet és a kultúrát Kelet és Észak viharai ellen, örökös harc­ban, vagy legalább véde­kező magatartásban, amely­­lyel nem csupán magunkat, hanem az egész Nyugatot védelmeztük. Természetes tehát, hogy a jókívánságok legfontosab­bika: a „békesség“. Ez volt óhajtása minden igaz ma­gyarnak, amit tiszta szívből kívánt jó embereinek is. És ez a kívánság dobogtatja meg ma is a szivét. Bizony, ma is elcsodálkozhatunk, komoly imádságként, Cso­konai „Új esztendei gondo­latok“ című­ versének ezen a néhány során: J­ó, ha a nagy nemzetek sorsán Hatalmad így előmutattad: Hát mi, gyarló nemzetek, Mit várhatunk — mit várhatunk [miattad! Engedjék meg tehát, hogy minden igaz magyar címére őszinte szívből ezt az uj­esztendei jókívánságot küld­jük: — Bort, búzát, békés­séget!... IMÁDSÁG Irta BABAY JÓZSEF Urunk! Egeknek, fűnek, fának, madárnak, dalnak nagy Ura, Aki vigyázol városokra, utakra, csendre, falura, Miatyénk Isten, örök, Éber, Kegyekkel bérelt szent Urunk, Újév vagyon... Tekints le ránk, kik lábad elé borulunk... Imára tárult, bús szívünkből síró könyörgés száll feléd. Mondd ki felettünk, mondd ki végre ez egyetlen szót, hogy: Elég! Ítélj, Uram, hatalmas Isten. Elég a bú, a könny, a kín ... Elég a tábla gyászkeretben a törpe házak falain. Elég legyen a seb, mi tátong a nagy világ beteg szívén. Kilenc betű ragyogjon újra szivárványoknak szent Irén: Boldogság... ó, adj boldogságot... Mosolyt. Dalt. Fehér kenyeret. S ezerkilencszáznegyvenkettőn találjon ránk a Szeretet... Gyógyítsd meg Uram, Drága Orvos a világot. Már csupa vér. Gyógyítsd. Uram, ha nem is másért, öleld magadhoz Magadért. Te alkotod, Te vagy vezére, Te vagy korbácsa és hite, Könyörgő lelke éjszakáját szemednek fénye hinti be Új hajnalokkal, hogyha végre gyakorolod Irgalmadat... Tedd boldoggá Isten az Embert s vele a barmot és vadat... A fát, a fát, a kis virágot, a Téged néző csepp rögöt. Uram, Újév van, jaj, megenyhülj és adjál egy kis örömöd­ Arcod mására megteremted az embert, aki csak zokog. Arcodnak mása csupa könny ma. Hát nem lehetnénk boldogok? Szívünknek bús kis Zongoráján nem lesz többé egy lágy futam? — Csak egy egész csepp boldogságot küldjé! Újévre, Ó, Uram!

Next