Ujság, 1942. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-01 / 1. szám

3 Természetborász,,­ gyomor- és béltisztítás « természetes­ségtriási keserűvizet haszná­lj Elég 5 u ) 1 n * Beiffszeresjük a kenyér- és lisztva­legyeket A kenyér- és lisztjegynek ar bevezetéséről intézkedő köze rendelet a kenyér és lisztvalló­két is rendszeresíti. A váltóje­l a zsírváltójegyhez hasonló: a még le nem járt kenyér- és jegyek szelvényeinek beszolga ellenében a községi elöljáró vagy bármely dohányárudábat beszerezni. A községi elöljárós mentesen adja ki a váltójegyi dohányárudákban pedig négy kell egy-egy szelvény becset fizetni. A le nem járt jegyszí­net egyszerre is be lehet ▼áltójegyekre. A finom liszth pedig hat dekagramm súlyú kenyeret, a finomliszt-váltójegyre főtt tésztát, vagy kelt tésztából készült süteményt szolgáltatnak ki. Amennyiben a gabonalappal ellátott vámőrlésre jogosultak vendéglátó üzemben kívánnak kenyeret, zsemlyét, főtt tésztát, vagy kelt tésztából ké­szült süteményt fogyasztani, ezeknek a személyeknek is kentyét­ és tészta­­váltójegyet kell igényelniük. Az igény­lés előfeltétele, hogy saját készletük­ből megfelelő men­nyiségű­ lisztet a községi elöljáróság által kijelölt helyi kereskedőnek hatósági áron beszolgál­­ta­tanak. A váltó­jegyeket le kell adni az ötsszes vendéglátóipari üzemekben, to­vábbá a nevelőintézetekben tiszti és altiszti étkezőkben, vállalati, üzemi gyári, intézeti étkezőkben történő ét­kezés esetén tekintet nélkül arra, hogy valaki csak esetenként, vagy pedig rend­szer­esen fogyaszt az illető étkező­helyen. Nem kell leadni váltójegyet azoknak a menetjeggyel rendelkező utasoknak, akik a vasúti étkezőkocsi­­ben rendszeresen étkeznek. A kenyérjegy és finomlisztjegy szel­vényeket csak abban a községben sza­bad váltóje­gyre becserélni és a váltó­­jegyre csak abban a helységben szol­gálnak ki kenyeret, zsemlyét, főtt tész­tát, vagy kelt tésztából készített süte­ményt, amely helységben a jegyet ki­adták. Vendéglátó üzemekben az or­szág bármely területén kiadott váltó­jegyre kiszolgálják a nevezett élelmi­szereket. POLITIKAI ÉLET BETHLEN ISTVÁN GRÓF a 8 Órai Újság újévi számában nyilatkozott az Erdély hazatérésével kapcsolatos ak­tuális kérdésekről. A volt miniszter­­elnök nyilatkozatában megállapítja, hogy az egybeolvasztás műveleténél a húszévi szenvedésen keresztülment erdélyi magyarságot bizonyos kímélet­ben kell részesíteni. Az újból bekap­csolódó rész organikus erőit támo­gatni kell. Követni kell azt a régi­­­sszót, hogy a népért a néppel. L­ethlen István gróf ezután beszélt a két erdélyi kisebbség: a szászság és a románság helyzetéről és megállapítja, hogy a magyar állam és kormány a kisebbségekkel korrektül, humánusan és előzékenyen bánik. A magyar ál­lam iparkodik azokon a bajokon se­gíteni, amelyek úgy álltak elő, hogy egyes magyar városok elvesztették „hinterlandjukat". Szakítani kell a túlzott centralizációval és megfelelő középfokú hatóságot kell Kolozsvárott felállítani. Rendezésre szorulnak még az igazságtalan román agrárreform folytán beállott birtokviszonyok és az adózás terén mutatkozó átmeneti ne­hézségek.* A BUDAPESTI NAPILAPOK poli­tikai rovatvezetői Szilveszter napján testületileg jelentek meg Allcra­­szeviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, sajtófőnök­nél és vitéz Tei­ránszky László mi­niszterelnökségi miniszteri osztály­főnöknél, hogy az újév alkalmából jókívánságaikat kifejezzék. A politikai rovatvezetők nevében vitéz Vass Sán­dor elnök köszöntötte Ullein-Reviczky Antalt és vitéz Thitránszky Lászlót. A politikai újságírók ezután felkeresték Dulin Elek miniszteri tanácsost és Zilahy-Sebess Jenő követségi titkárt. UJSÄfi CSÜtOSTÖlf, T94Ü JXNüAlf f •,N­agyarsáágunk és a nemzetiségek" . László minisztereld­alévi cikke a kisebbségi folyófraikass László miniszterelnök­kel cikket irt a Láthatár régi kulturszemlébe abból él, hogy a lap 1942 ja­­tizedik évfolyamába ért, többi között az alábbiakat a L­­áthatár“ kisebbségi kul­­tir esztendejének ünne­­ez a szám. Tíz esztendő de ez alatt az idő alatt áz­ ezer esztendős ősi gondolkozásunk változat­kutatta és hirdette. Ez az évfordulónak jelentő­magyarság politikai gon­­unak formái még azokon beláthatatlan tájakon ala­­k, ahonnan harcos lovas öbb, mint ezer évvel ez­­Duna völgyébe költözött,­­tágas, gazdag síkságokat s, bátor nép járta, ammely­­,­élől távol állott a mindig gből és félelemből fakadó ülelet. A magyarság a hi­­nságot, gyanakvást és az az idegen faluakkal sohasen visirtette. A ván­­­a körébe érkező idegen vendégnek számított, — élvezte a vendégjogot és védte is a vendég­ig­— S a történelem során mindig többen és többen húzódtak és me­nekültek ide a magyarság katonai erejével védett területre, jobb élet­viszonyok közé, idegen vendégek és jövevények. Hogy szeretettel fogadtuk őket, kenyerünket meg­osztottuk velük, védelmünket ki­terjesztettük rájuk is: — az fajtánk jellemző tulajdonsága, amely a magyarság politikai gondolkodás­módját irányítja. — Pedig a feladat, amit ezzel vállaltunk, nem egyszerű. A törté­nelem sokféle, egymástól teljesen különböző szellemiségű és lelkü­letű népelemeket sodort ide, akik­nek életformáit a magyarságéval összehangolni sokszor komoly ne­hézségeket jelentett. De nép és nép között mindig van mód arra, hogy életviszonyaikat őszinte szavak és őszinte kézfogások rendezzék. A magyarság — bármelyik szellemi vezetőnk tanításait nézzük — min­dig elismerte minden nemzetiség jogát arra, hogy nyelvét, sajátos faji jellegét és népi tulajdonságait szabadon ápolja és fejlessze. Mél­tón ezeréves politikai hagyomá­nyainkhoz, ma is a megértés vezet bennünket és nem a gyűlölködés. — A gyűlölködés ma is idegen tőlünk, pedig az elmúlt húsz év alatt megismertük és megtanultuk, mit jelent a kisebbségi sors idegen uralom alatt. Huszonkét év keser­ves tapasztalatai megtanítottak bennünket arra, hogy lemérjük, mi a különbség a magyarságra jogtalanul és minden igazság elle­nére rákényszerített kisebbségi sors és a Magyarországon élő nemzetiségek önként vállalt, a ven­dégjog alapján nyugvó élettformái között.­­ De ez sem változtat álláspon­tunkon és magatartásunkon. Csak azt valljuk, hogy az idegen impé­­riumok alatt jogtalanul, sokszor erőszakkal szerzett javak, hasznok és előnyök sohasem lehetnek a ki­sebbségi jogvédelem tárgyai. Európa igazságos életének meg­teremtésén dolgozunk. Ezért hoz­tunk a múltban is annyiszor áldo­zatot. Újé­v 25 évvel ezelőtt A­ visszautasított békejobb Egy régi újesztendő eseményeit idézi­ fel itt az emlékezet. Huszon­ötödik évi fordulójához érünk azon a január elsején, melyre most vir­radunk. A háború utolsóelőtti évé­nek első napja volt Két nappal az­előtt koronázták meg Budán IV Károly királyt, Szent István trón­ján I. Ferenc József, a nagy király utódát. A koronázó főtemplomban, ősi szokásnak megfelelően, közszem­lén állt még a Szent Korona s mel­lette a koronázási jelvények, hogy három egymásután következő na­pon hódoljon előtte és gyönyörköd­hessék benne az ország népe. Szent István koronája, kardja és palástja a szentély főoltárán pihent s előt­tük és a koronázási jelvények mel­lett ünnepi díszben a koronaőrség emberei álltak őrt. Tél volt, korán sötétedett, öt órakor már megjelent a templomban Széchenyi Béla gróf, a nagy Széchenyi fia és Ambrózy Gyula gróf, a két koronaőr; átvit­ték a szent klenodiumokat a koro­názótemplom Gara-kápolnájába, ott betették a vasládába, lezárták azt is, a kápolna ajtaját pedig le is pecsételték. Onnan hozták ki, az előírt szertartásoknak megfelelően a második és a harmadik napon, melynek végeztével nagy katonai dísszel vitték aztán vissza a királyi várpalotába. Ekkor már kiderült egy meg­döbbentő felfedezés titka. A korona­őrök vették észre, hogy a Szent Koro­nából hiányzik egy drágakő: a ko­rona baloldalán, a kereszttől balra lévő topáz veszett el. Keresték, ku­tattak, de nem találták nyomát. Azt hitték, akkor esett ki, mikor a ki­rály — koronás fővel már — a Várba ment lován. Topázt a régi helyett lehetett volna találni mást is, de mindenki érezte, hogy a tör­ténelmi eredetű drágakő értékét ne­m­ pótolhatjja semmi. A topáz, szerencsére, mégis megkerült. Hire ment, hogy­­­epold Antal érseki irodaigazgató, a koronázáson a hercegprímás löveghordozója talált a koronázás után a szentélyben egy drágakövet, melyről, sokfelé kérde­zősködve bár, nem tudta megmon­dani senki, hogy ki vesztette el. Nem tehetett mást: magához vette, hogy megbízhatatlan kézbe ne jut­hasson, s mikor a koronaékszert kutatók Esztergomhoz fordultak, nagy megkönnyebbülésükre kapták meg a távirati választ, hogy a drágakő megvan, a primási palotá­ban őrzik. A topáz megérkezett s az udvari ékszerész emberei visszahe­lyezték a Szent Koronába. Megálla­pították, hogy a koronát valaki túl­­erősen fogta meg és a topázt tartó drótocska elszakadt, majd mikor a király fejére tették a koronát, ki­esett belőle a drágakő. A koronázásnak ez epizódja mel­lett egy történelmi emlékezetességű nemzetközi eseményről tudósított újságunk 1917-iki újévi száma. A harctereken özönével folyt a vér s a háború kellő közepén megérke­zett Párisból a válasz, melyet az entente hatalmai adtak békeajánla­­tunkra. Végzetes jegyzék volt. Azt mondották benne a szövetséges és társult hatalmak állam­férfiai, hogy ez a békeajánlat nem más, mint háborús manőver, melynek célja, befolyást szerezni a háború további fejlődésére s egy német békét erő­szakolni reá a szövetségesekre. A politikai élet ennek az elutasító jegyzéknek hatása alatt állt. Ezzel foglalkoztak az újévi beszédek: Ti­sza Istváné, a miniszterelnöké épp­úgy, mint az egyesült függetlenségi és 48-as pártban Apponyié, az al­kotmánypártban Andrássyé. Csak Károlyi Mihály beszélt másról. S a háború folyt tovább. Hu­szonöt év múlt el 1917 új esztendeje után s Magyarország új életerővel tért vissza a sír széléről, melyet már megástak számára. KIEVI HÉTKÖZNAPOK (Magyar változatok) Kiév, 1941 decemberében. (Az Újság kiküldött munkatársától.) Azt mondják, a történelem meg­ismétli önmagát. Lehet. Hiszen több, mint ezer éve, 894 körül ős­magyar íjász állt őrt a Dnyeper partján és most, 1941 telén szuro­­nyos magyar honvéd védi a kievi hidat. De egy lényeges különbséget fel kell jegyeznünk: akkor hódítani jöttek az ősmagyarok Kiev falai alá, ma építeni. Álmos még évi tíz­ezer aranymárkára sarcolta meg a kievi hercegeket, a mai magyar honvéd nem sarcol, hanem építi a világ legnagyobb katonai műszaki hídját Kiev és a moszkvai út kö­zött. Játék a történelem, vagy valóban ismétlés? Akkor Álmos hozta Lobe­­diából a honfoglaló magyarságot a nagy keleti város ormótlan nagysá­gához, a Pecserszk alá és Igor és Oleg herceg oroszai hódolva adták meg Kievet Álmos hadainak. Még az oroszokkal szövetséges kunok is átpártoltak s Ed, Edömér, Ele, Acsád és a többi kun vezérek lebo­rulva közeledtek a magyar tábori sátrak kibu­kái alá. Hova lettek a kunok? Utódaik, a jó jászsági meg palóc legények most a kievi Dnyeper-híd cölöpjármait építik. Itt találkozott először az orosz és magyar tenger. Akkor még mi sarcoltuk őket, de a tenger világárrá dagadt ezer év alatt s ez a nyomasztó év Világos óta csapkodja a Kárpátok szikla­falát. Ezer év után újra itt állunk a Pecsersz-hegy katakombái előtt, de azóta áthullámzott már rajtunk Nyugat, kereszténység, e nemes fék . . . s tudjuk, hogy egy nép ak­kor áll meg időtlenül a történelem­ben, ha tud építeni. Jártam a ma­gyar megszálló csoport parancs­nokánál, látogatást tettünk a ma­gyar csapatok vezérkari főnökénél, bejártuk azt a Magyarországnál ha­talmasabb területet, ahol ma ma­gyar honvédség áll és egy tanul­ságot hoztunk haza tarsolyunkban: a magyar katona épít, csak épít Keleten. Ahol felrobbant egy híd, megjelenik a magyar utász és dol­gozni kezd. Ahol kettéhasította az ekrazit az országutat, megérkezik a magyar útépítő és kezdi törni a követ. Szóval a történelem ismétli ma­gát, de csak módjával. A nyomokat keresem Kievben, az első nyomo­kat, amelyen e két nép találkozott és feljegyezzük az ugor domb ne­vét, amelyet a bajvívó honfoglaló magyarság szálláshelyéről nevezett el e város népe, s megnéztük azt a magyar utcát és magyar kaput, amelyet a tizenegyedik században neveztek el rólunk. A magyar nyomokat nemcsak mi kutatjuk, hanem két fiatal budapesti tudós is. Egyik dél­előtt barátunk lelkendezve jön hoz­zánk: — A kolostorvárosban találkoz­tam a magyar kultuszkormány két kiküldött­jével, akik a megszálló ha­tóságok engedélyével a honfoglalás­­korabeli magyarság fegyverzetét, szerszámait é­s életmódját jöttek ta­nulmányozni. A Lavra-kolostor ud­varán beszéltem velük, édpmi azt a régi domborművet keresték,amelyet a kievi templom falán helyeztek el 1008-ban. A dombormű egy orosz harcost ábrázol, amint ledöf egy magyar szablyás vitézt. Persze, ez a dombormű sok mindent fog majd elmondani a honfoglalás magyar katonájának fegyverzetéről. Sajnos a két tudóssal, Fellich Nándor dr.-ral és László Gyula dr.-ral nem találkozhatunk. Hajnal­tól napestig dolgoznak. Kitér *hu­ frlsídt/A csipkés függöny a lakás komoly dísze Budapest, V. Dedfi Ferenc-utca 17 zeumait, templomait, régészeti em­lékeit járják és gyűjtik az anyagot, hogyan élt a honfoglalás korának magyarsága? De megtudtuk a kö­vetkezőket: Fettich Nándor dr. budapesti, a Nemzeti Múzeum őre, a Magyar Tu­dományos Akadémia tagja, kísérője pedig László Gyula dr., kolozsvári székely, egyetemi magántanár, az Erdélyi Tudományos Intézet tagja. Fettich­ gyermekkora óta foglalko­zik régészettel, már kétszer járt Oroszországban, 1926-ban és 1935- ben. Huszonöt éves volt, mikor meg­bízták a Magyar Nemzeti Múzeum honfoglaláskori gyűjteményének ren­dezésével. Ma negyvenegy éves, ke­veset hallani róla Budapesten, de tu­dósaink a honfoglalás korának egyik legkitűnőbb régészét látják benne. Egyik délután kutatva a magyar nyomokat és magyar vonatkozásokat, megnéztük, azt a hidat is, amelyet Kiev és Dar­­nica közt építenek a magyar utá­szok. Kiev mellett a Dnyeperen há­rom híd vezetett a szovjetek alatt. Két vasúti és egy közúti híd. A ne­gyedik építését megkezdték ugyan, de a háború kitörése miatt be­fejezni már nem tudták. Mielőtt a szovjet csapatok a várost feladták,­ a kievi hidakat felrobbantották Először, egy utászezred­ tíz nap alatt egy 650 méter hosszú szükséghidat épített, de a hid a vízállást és e jégzajlást nem állja. Ezért történt­, hogy megkezdődött egy állandó híd­ felépítése. A hidat a megkezdett szovjethíd romjaira építik — hossza­ - 1600 méter s ez lesz a világ leg-* hosszabb hídja, amelyet katonai műszaki alakulatok építenek. Feb­ruár végén lesz kész, huszonhárom pilléren fog állni s mivel faszerke­zettel legfeljebb csak húsz méter* leh­et áthidalni, a pillérek­ közé csi­ löftjármokat építenek. Hatalmas hangzavar fogad * hídnál: lengyel, cseh, flamant­, francia, német, szlovák, román ör­mény, belga munkások építik a Dnyeper-hidat. A magyar utászk az ötödik pillértől a tizedik pillé végzik a munkát és olyan munka teljesítményt mutattak már eddig is, hogy külön dicséretet kaptak Ezt a néhány futó képet és felületes vázlatot si­került feljegyezni a kievi hét hó­­napok alatt. Megsuhintott a város­ban a magyar múlt s elgondolkoz­hatott. Áradva kiömlött elénk az orosz életforma . . . kevéssé értet­tem. Megmutatkozott néhány szov­­jet arc, szemünk nem találkozott. Elénk toppant egy orosz gyerek, les­tük, sajnáltuk, de kevéssé értettük meg. Nehéz az orosz nyelv s milyen mérhetetlen a távolság a két hangzó közötti Ruffy Péter MTI és fzíSIT elöntéseit VICHY: fiz OFI hírszolgálati iroda a szerdára virradó éjszaka közli, hogy a német hatóságok szabadon bocsá­­tottak 6000 francia északafrikai hadi­foglyot. TOKIÓ: A japán propagandaügyi hivatal elhatározta, hogy megtiltja az angolszász zenének, akár modern, vagy klasszikus, akár jazz-zene, Ja­pánban való előadását. 1942-ben angol­szász filmeket sem vetítenek többé Japánban. A következő évre 12 japán film gyártását határozták BERLIN: Berlini jól értesült helyen közlik, hogy a birodalmi fővárosba rendelték Thermann báró argentínai német nagykövetet. A követ haza­hívásán­ak célja jelentéstétel. FIATRA HAZAI TÁRSASUTAZÁSUNK Január 31—február 2-ig . 61 50 P Január 30—február 2-ig . 73.90 P Kitűnő központi fűtéses, folyó hideg, meleg vizes szállóban való elhelyezés, kényelmes utazás. Feltilisositást nyújt Uitritig­u ÚJSÁG UTAZÁSI IRODÁJA V. Gróf Tisza I­stván-a­bel 181-004.

Next