Ujság, 1942. április (18. évfolyam, 74-97. szám)
1942-04-01 / 74. szám
z "erőm EREDETI DÍJ 1 NAGYON OLCSÓN EICHEL MIKSA ÉS FIAI lakberendezők és gyárosok 01IAI-at 71 és 66/e Boldog otthon tájékoztatónk ingyen küldjük! súlyos feladat elé állították a németeket. „Azonban — úgymond — elégtétellel állapíthatjuk meg, hogy véderőnk győzelmesen megállotta a döntő próbát.“ Másrészt az NST idézi Liddel Hartnak, az ismert angol katonai szakértőnek azt a véleményét, hogy nem szabad lebecsülni a keleti arcvonalon lévő német ellenállási központok erejét. Azt kívánja ez az angol katonatiszt, hogy az angolok hajtsanak végre támadásokat nyugaton és ezzel teher- mentesítsék a szovjet arcvonalat. Különben a második európai arcvonal azonnali kialakítását követelték Londonban vasárnap este rendezett nagy politikai tüntetésen, amelyről távirataink között számolunk be. A KEDDI HÍREK közül kiemelkedik még az, hogy Izmet Inönü, a török köztársaság elnöke vidéki szemleútja végeztével visszaérkezett Ankarába. Figyelmet érdemel az amerikaközi védelmi bizottság ülésszaka is, amelyet hétfőn nyitottak meg. Végül említsük meg itt, hogy az olasz Nemzeti Bank elnöke a múlt évi üzletmenetről való beszámolóját így fejezte be: „Az olasz bankrendszer szilárd pillére annak az épületnek, amelyet a haderő, a király és császár, valamint a Duce nevében most emelnek.“ Német hadijelentés Berlin, március 31. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: A Donee-vidéken meghiúsultak az ellenség újabb támadásai. A Charkovtól keletre levő arcvomalszakaszon egyik tisztogatási vállalkozás során sok hadianyagot zsákmányoltunk. A középső arcvonalszakaszon az ellenség több helyen nagyobb erőkkel támadott. A támadások kemény harcok után összeomlottak és az ellenség súlyos és véres veszteségeket szenvedett. E harcokban 24 páncélost megsemmisítettünk. A keleti harctér több szakaszán néhány támadó vállalkozásunk újabb sikereket hozott. A légi haderő jó eredménnyel bombázott egy szebasztopoli repülőgépgyárat, valamint a keresi tengerszoros kikötői berendezéseit. A Szovjet repülőterei és vasúti összeköttetései ellen intézett légi támadások során az ellenség érzékeny veszteségeket szenvedett repülőgépekben és gördülő anyagban. Harci repülőgépeik bombázták Murmanszk kikötőjét. Március 23-a és 30-a között a keleti harctéren 13 ellenséges páncélost lőttünk szét A Murmanszk közelében haladó, a március 29-i és 30-i német hadijelentésben említett, ellenséges hajókaravánt német tengeralattjárók újból megtámadták. A kólai öböl bejáratánál elsüllyesztettek két, összesen 11.000 tonnányi súlyosan megrakott szállítóhajót. Egy harmadik szállítóhajót megtorpedóztak. A viharos tenger miatt ennek elvesztése is valószínű. Légi támadás során egy másik nagy kereskedelmi hajót megrongáltunk. Észak-Afrikában heves homokviharok miatt csak kisebb harci tevékenység volt. A Marmarkca-sivatagban bombáztunk egy repülőteret és sikeresen bombázták Tobruk kikötői berendezéseit is. Egy angol fehérhajót bombatalálat ért. Anglia keleti partjai előtt harci repülőgépek megrongáltak egy közepes nagyságú angol kereskedelmi hajót. A La Manche-csatorna partján a haditengerészeti tüzérség lelőtt négy angol vadászrepülőgépet. Egyes angol harci repülőgépek berepültek a Néanelbirodalom teleli vidékére. Angol bombázók éjszaka kísérletet tettek arra, hogy berepüljenek a megszállt Norvégia területe fölé. Három ellenséges repülőgépet lelőttünk. Ihlefeldt kapitány hét repülőgépet lőtt le és ezzel 82. légi győzelmét aratta. Az Endrass sorhajóhadnagy, a Vaskereszt tölgyfalombos lovagkeresztje tulajdonosának parancsnoksága alatt álló tengeralattjáró nem tért vissza útjáról. Egy kiváló búvárnaszádparancsnok és a hajó bátor legénysége elesett az ellenséggel vívott csatában. (MTI) Finn hadijelentés Helsinki, március 31. A hétfői finn hadijelentés a többi között a következőket közli: A keleti arcvonal középső és északi szakaszán az ellenség helyi jellegű harcok során érzékeny veszteségeket szenvedett. A Pukajervi-tavon egy ellenséges zászlóalj előre törést kísérelt meg, a csapataink azonban visszaverték a támadó köteléket. Az ellenség százötven halottat hagyott hátra a csatatéren. Az arcvonal egy másik szakaszán egy két zászlóaljnyi erősségű ellenséges különítmény támadást intézett egy edemarki falu ellen. Csapatainknak sikerült az ellenséget részben körülzárni és legnagyobbrészt megsemmisíteni. A bolsevisták ezekben a harcokban háromszázötven halottat vesztettek. Északabbra csapataink visszaüztek egy zászlóaljnyi erősségű ellenséges osztagot, amely általán terepen haladt előre és a csata során megöltek 75 ellenséges katonát. Vadászaink a keleti arcvonal déli részén lelőttek két ellenséges bombázó gépet. (MTI) Német felháborodás Lübeck bombázása miatt Berlin, március 31. (NST) A kedd reggeli német lapok igen éles hangon fejezik ki felháborodásukat a vasárnapra virradó éjszaka Lubeck ellen intézett angol légi támadás miatt. A Völkischer Beobachter ezt írja: " A britek Lübeck elleni légi támadásukkal ismét megszaporították a német kultúra hajlékai ellen intézett tervszerű megrohanásaik sorozatát. Ez a támadás késői időkig emlékezetes lesz a brit gyalázat tanujójeként. A Deutsche Allgemeine Zeitung szerint Anglia olyan kultúrszégyent vont magára, amely nem mosható le többé. Pótolhatatlan értékű építészei műemlékeket változtattak romhalmazzá, anélkül, hogy a támadásnak a legcsekélyebb katonai értelme lett volna. Saint Nazaireban megmutatták az angolok, hogy nem képesek a szárazföld elleni katonai lépésre. I.ubcekben megtoldották ezt azzal, hogy viszont képesek megsemmisíteni nők és gyermekek életét és képesek lerombolni drága kultúrkincseket. Szomorú háborús hírnév ez. Hasonlóképpen ír a többi lap is. Némely újság képeket is közöl műveikről. Második európai arcvonalat követeltek egy londoni tüntetésen Stockholm, március 31. (NST) A második arcvonal azonnali megteremtésére irányuló követelés Londonban a st. nazairei meghiúsult támadási kísérlet után sem némult el. Ezt a tényt a legjobban bizonyítja a vasárnap esti nagy politikai tüntetés, amelyet a Trafalgar Squareon rendeztek. A Göteborgs Handels och Stuarts Tidning londoni tudósítója a következő részleteket közli a tüntetésről. A tér közepét a Nelson-oszlop körül Churchill, Roosevelt, Sztálin és Csiraigkáj sek nagy arcképeivel, valamint az illető államok lobogóival díszítettél fel. A sok szónok között szerepelt O'Connor, a Daily Mirror Vezércikk- írója is, aki az utóbbi időben Cassandra álnév alatt írott cikkeivel lett különösen ismertté. O’Connor beszédében főleg a kormánynak a hosszú háborúra irányuló politikáját bírálta. A népgyűlésnek erősen kommunista jellege volt. A svéd tudósító arról számol be, hogy sok tüntető sarló és kalapács-jelvényt hordott kabátján. Hatalmas plakáton a Daily Worker című című kommunista lap betiltásának megszüntetését követelték és félreismerhetetlenül megmutatkozott, hogy a radikális szónokok aratták a legnagyobb tetszést. Egyébként azonban a tüntetésen valamennyi párt képviselői megjelentek. Élelmiszercsalók halálbüntetése Berlin, március 31. (Magyar Távirati Iroda.) Göbbels birodalmi miniszter a Reich című hetilap legutóbbi számában hosszú cikket írt a Német birodalom élelmiszerellátásáról és ezzel kapcsolatban súlyosan kikelt az élelmiszercsalók ellen. A német lapok most csokorba szedve egész sor élelmiszercsalási cselet közölnek, amelynek elkövetőit halállal, vagy igen súlyos börtönbüntetéssel sújtották. ÚJSÁG SZERDA, 1042 ÁPRILIS 1 A hindu kongresszusi párt bizottságának ülése New Delhi, március 31. (OFI) A kongresszus bizottságát, miután hétfőn négy órán át tárgyalta Sir Stafford Cripps javaslatait, ö1 órakor elnapolták. A bizottság kedden 8 órakor ült ismét össze. Gandhi, akinek „hallgatási napja“ volt, nem vett részt a gyűlésen. Bhublahl Lesai, a kongresszusi párt vezére hétfőn este megbeszélést folytatott Sir Stafford Cripps-szel. Gandhi előreláthatólag beszélni fog a bizottság keddi ülésén. Utána a kongresszus elnöke, Aulana Azad mond beszédet. (MTI) Illetékes német hely véleménye Cripps tárgyalásairól Berlin, március 31. Illetékes német helyről közült: Mértékadó német politikai körökben meg vannak győződve, hogy Sir Stafford Cripps, bármilyen javaslatokkal álljon is elő, indiai küldetésével kudarcot vall. A brit kiküldött hétfői beszédét Berlinben igen körmönfontnak jellemzik. Amennyiben Cripps azzal akar benyomást kelteni, hogy a „támadó“ által teremtett veszélyről beszél, német helyről rámutatnak arra, hogy ez az állítólagos támadó egyáltalában nem vádolható azokkal a kegyetlenkedésekkel, amelyek az angol számlát Indiában terhelik. Jellemzőnek tartják Crippsnek azt a kijelentését is, hogy vallási és egyéb ellentétüket igen könnyen egy kalap alá lehet venni, mint ahogy azt a Szovjet Unió példája is bizonyítja. Szovjet-Oroszországot tehát példaképül állítják India elé a vallási, szociológiai és egyéb ellentétek rendezésére. (MTI) Gandhi nyilatkozatot tett a kongresszuspárt keddi értekezletén London, március 31. (NST) Sir Stafford Cripps kedden újabb sajtóértekezletet tartott Delhiben. A hétfői vacsoráról, amelyet Nehru társaságában költött el, Cripps csupán annyit mondott, hogy az csak baráti találkozó volt és nem megbeszélés. Egyébként megjegyezte, hogy talán csak New Delhi, március 31. (OFI) A kongresszusi bizottság kebelében folytatott tárgyalások — úgy látszik — válságos szakaszukhoz értek. Cripps tervezetének utolsó pontja, amely India védelmének ellenőrzéséről szól, olyan ellenzést keltett a bizottságban, hogy feltehető, hogy az egész brit javaslatot elvetik. Azt hiszik, hogy a bizottságnak a védelmi kérdésre vonatkozó véleményét kedd délután közölték Cripps-szel. (MTI) Nyugat-Celebesz megszállása Tokió, március 31. (NST) Mint utólag közük, japán haditengerészeti csapatok még pénteken megszállták Enrekang városát, Közép-Celeibesz nyugati részén. Ezzel most már az egész sziget japán ellenőrzés alá került. Enrekangban 561 holland katonát foglyul ejtettek és többszáz puskát, valamint géppuskát zsákmányoltak. A burmai harcok Bangkok, március 31. (Német Táv-Tokio, március 31. (NST) Tozso miniszterelnök hétfőn este rádióbeszédet tartott abból az alkalomból, hogy ezen a napon volt második évfordulója a nankingi kormány határozatának, amellyel Nankingot a nemzeti Kína fővárosává nyilvánította. A japán miniszterelnök beszédében többek között rámutatott arra, hogy Kelet-Ázsia történelmének egyedülálló fordulópontjához érkezett és valamennyi keletázsiai nép kezd önmagára ébredni. Csupán a csungkingi kormány áll továbbra is az angolok és amerikaiak rendelkezésére anélkül, hogy tekintetbe venné viselkedése következményeit, a kínaiak millióinak okozott nyomort és szenvedést. — Rokonszenvem az ártatlan kínaiaké — mondotta Tozso miniszterelnök szó szerint —, akik e politika áldozataivá válnak. Ugyanakkor elítélem azokat a csungkingi politikusokat, akik még ma sem akarják törtökön közelebbi részleteket mondhat majd jövő terveiről. A kongresszuspárt tanácskozásai kedden is folytatódtak, New Delhiből érkező jelentések szerint Gandhi hoszszabb nyilatkozatot tett a párt bizottsága előtt, amelynek tartalmáról azonban még semmit sem tudnak. Irali Iroda.) A delhi rádió kedden délben jelentette Burmából, hogy a japán és burmai csapatok eljutottak Svedatng mellé, amely 20 mérföldnyire van Prometól délre. Ezen a szakaszon erősen hátráltatja az angolokat a nem kielégítő légi felderítés és az a tény, hogy az itteni lakosság tevékenyen együttműködik a japánokkal. A tungui harctéren a jelentés szerint 8000 japán katonát és sok harckocsit vetettek harcba a kínai csapatok ellen. (MTI) Német cáfolat Bőse halálhírére Berlin, március 31. Illetékes német részről közük. A Wilhelmstrassén megcáfolják az angol hírszolgálatnak Subhas Chandra Bose haláláról terjesztett híresztelését, amely szerint Bőse egy repülőszerencsétlenségnél életét vesztette. Bőse — mondják a Wilhelmstrassén — valószínűleg még a mai nap folyamán bebizonyítja, hogy az angol jelentés nem felel meg a valóságnak. (MTI) megszüntetni ellenséges magatartásukat és nem akarnak együttműködni a Kelet-Ázsiára váró nagy feladatok teljesítésében. A keletázsiai népeknek ezek az árulói azonban bizonyosak lehetnek abban, hogy a japán kormány el van szánva mindazok megsemmisítésére, akik Kelet-Ázsia újjáépítésének nagy feladatávalszembeszállnak és erre is meg van a hatalma. Csendesóceáni haditanács Washington, március 31. (NST) Az amerikai fővárosban hétfőn hivatalosan közölték a csendesóceáni haditanács megalakulását, amelyben az Egyesült Államok, Ausztrália, Újzeeland, Kanada, Csungking-Kína és Nagy-Britannia képviselői vesznek részt. A haditanács székhelye Washingtonban lesz és szerdán ül először össze a Fehér Házban. Olasz hadijelentés Róma, március 31. (Stefani.) Az olasz főhadiszállás 668. közleménye: A Kirenaikában dühöngő homokvihar, komolyan akadályozta a hadműveleteket. A Giuseppe Tovazzi kapitány parancsnoksága alatt álló harmadik vadászezred egyik légi köteléke vakmerő éjszakai bombatámadást intézett Tobruk kikötője ellen és földközelből rendkívül eredményesen támadta a parlmenti gépkocsiforgalmat és az ellenséges táborhelyeket. Tíz gépjármű elpusztult és mintegy száz megrongálódott, többhelyütt kiterjedt tűzvész támadt. A felszálló angol vadászgépeket visszaverték. Valamennyi repülőgépünk visszatért támaszpontjára(MTI) Légi riadó Ciprusban Istanbul, március 31. (NST) Nicosából jelentik, hogy Ciprusban hétfőn délben légi riadó volt. 24 óra alatt ekkor jeleztek másodízben légi veszélyt. Arról nem érkezett jelentés, vájjon az ellenséges repülők dobtak-e bombákat a szigetre. Az egyiptomi parlament megnyitása Kairó, március 31. (NST) Faruk király hétfőn ünnepélyes keretek közt megnyitotta az újonnan megválasztott egyiptomi parlamentet. A megnyitó ülésen jelen volt a királyi család, Nahaz pasa miniszterelnök, a kormány minden tagja és valamennyi képviselő és szenátor. Nahaz pasa felolvasta a királyi trónbeszédet, majd rövid beszédet mondott és kifejtette, hogy kormánya végre akarja hajtani az Angliával kötött szerződést, de nem kíván áldozatokat hozni. MTI és NST jelentések ANKARA: Mint az ankarai rádió mondja, Törökországban április 1-én bevezetik a nyári időszámítást. AMSTERDAM: Az angol rádió jelentése szerint Lewis Johnson ezredest Roosevelt indiai személyi képviselőjévé nevezték ki. BERLIN: A Führer Milch vezértábornagynak 50. születésnapja alkalmából ajánlással ellátott fényképét küldte meg, sajátkezű levél kíséretében, amelyben a vezértábornagy nagy érdemeit méltatja. Coring birodalmi tábornagy felkereste Milch vezértábornagyot a birodalmi légügyi minisztériumban levő hivatalos helyiségében és kifejezte a maga, valamint az egész német légierő szerencsekívonatait. BUENOS AIRES: Rio de Janeiróból érkezett jelentések szerint a hatóságok megkezdték a brazíliai börtönökből a tengelyállampolgárok átszállítását az Ilhadas Florea szigetén levő nagy gyűjtőtáborba. Országszerte újabb letartóztatásokat foganatosítottak. Válságos szakasz? Tozso japán miniszterelnök beszéde Szato japán nagykövet Visinszkij helyettes külügyi népbiztosnál Ifjabb Pétain-Laval találkozó készül Tokio, március 31. (Német Távirati Iroda.) A Domei-iroda kujbisevi jelentése szerint Szató új japán nagykövet hétfőn bemutatkozó látogatást tett Visinszky helyettes szovjet külügyi népbiztosnál. (MTI) Páris, március 31. (Német Távirati Iroda.) Laval kedden reggel elhagyta Parist és chaleldoni birtokára ment. Itteni politikai körökben arra számítanak, hogy a közeli napokban újabb megbeszélést folytat Pétain tábornaggyal. (MTI) A Wilhelmstrasse és a franciaországi események Berlin, március 31. (NST) A legutóbbi vichyi belpolitikai eseményeket, mindenekelőtt francia politikusok ottani látogatását és megbeszéléseit, valamint a megbeszélésekhez fűzött kombinációkat berlini politikai körökben francia belügyi kérdéseknek tekintik, amelyekkel kapcsolatban német részről külpolitikai szempontból nem foglalhatnak állást. A Wilhelmstrassen ezzel kapcsolatban azt is leszögezték, hogy a német politika végre is nem függ olyan megbeszélésektől, amelyeket franciák egymás között Franciaországban folytatnak. Berlini politikai körökben mindenesetre azon a véleményen vannak, hogy most már Vichyben is felismerik: bizonyos politikai kérdések tekintetében kátyúba jutottak és megoldást keresnek. Azt Berlinben nem tudják megmondani, hogy Lavale megoldás terén játszik-e majd különösebb szerepet, mint ahogy általában a legutóbbi francia megbeszéléseken felmerült személyi kérdésekkel kapcsolatban sem foglaltak állást. Újabb hír a riotm per elnapolásáról Páris, március 30. (Stefani.) Hiteltérdemlő értesülés szerint a komi pert április 14-én bizonytalan időre elnapolják. (MTI) Izmet Inönü visszatért Ankarába Ankara, március 31. (NST) Imet Inönü köztársasági elnök visszaérkezett Ankarába. Az elnök néhány napos vidéki szemleuton volt. Az ankarai bombamerénylet perét szerdán kezdik tárgyalni Ankara, március 31. (Német Távirati Iroda.) Az „Utas“ félhivatalos lap rövid jelentésben közli, hogy a Papén nagykövet elleni merénylet tetteseinek perében a tárgyalás április elsején féltíz órakor kezdődik. Az összes belépőjegyeket már kiosztották. (MTI) Knox amerikai miniszter beszéde az amerikaközi védelmi bizottság ülésén Washington, március 31. (NST) Az amerikaközi védelmi bizottság ülését hétfőn nyitották meg. Az érdeklődés középpontjában Knox egyesült államokbeli tengerészeti miniszter beszéde áll. Knox többek között azt mondta, hogy közvetlen veszély fenyegeti egész Amerika kereskedelmi hajózását s ezért parancsoló szükségesség, hogy mind a 21 amerikai köztársaság szoros együttműködésben tegye meg intézkedéseit. Knox óva intett attól, nehogy az amerikai nemzetek a közeljövőben várják a békét. Tartós és maradandó békére belátható időn belül gondolni sem lehet. Egyelőre csak a nyugati félgömb szabadságáért való harcról lehet szó. A miniszter végül ezt mondotta: — Meg kell mozgatnunk minden elképzelhető segítséget, hogy megvalósíthassuk az amerikaközi védelmi bizottság terveit.