Ujság, 1942. július (18. évfolyam, 147-172. szám)

1942-07-01 / 147. szám

CSÜTÖRTÖK, 1942 JÚLIUS 2 ÚJSÁG Ai iskola folyosóján, melyet hat- seme esztendővel ezelőtt hagytam el, magas, barna fiatalember jön szembe velem. Meghatódva köszöntöm s fiskán megkérdem, merre van a rajzterem. Néhány szót váltunk egymással; én elmondom, hogy érettségi találkozóra jöttem ide, ő közli, hogy most fejezte be középiskolai tanulmányait s mert az eredményről is érdeklődöm, kissé szemérmes mosollyal árulja el, hogy jelesen érett. Hát akkor már azt is megkérdem, milyen pályára készül. — Orvos leszek — feleli határozottan. Valami megrezzen bennem, régi, régi emlék, a fejem félrebillen, szórakozott kérdés szalad ki a számon. — Miért? — Természetesen nem érti ezt az ügyetlen kérdést s kissé akadozva válaszol; úgy érzi, ezen a pályán tudhat meg az ember a legtöbbet az emberről, itt segíthet alegtöbbet az emberen. Dolgozni, segíteni, gyógyítani, tanulni akar, s talán még fel is fedezhet valamit,, kis fényt is gyújthat tudatlanságunk sötétségében, mert bizony nem szeretne elaprózódni a napi gyakorlatban, hanem kutatómunkát is akar végezni. Szép terv, sok szerencsét kívánok s mikor már egyedül ballagok fel a lépcsőn, még mindig érvem tenyeremben kezének melegét, szememben sszemének fényét A fordulónál egyszerre csak meg kell állnom, hogy a fiú után fordulok. Mégegyszer akarom látni? Valamit szeretnék még mondani neki? Mit? ... De hiszen már eltűnt, talán sincs is az épületben. Csöndes délután, a levegő meg sem rezzen. Koán jöttem, mintha néhány percig ■gyedül akartam volna találkozni ’zzd a rég elhagyott épülettel. A prlátnak dőlök én lenézek a földönre Egyszerre halk zsibongást hallok, lénk árnyak gomolyognak a folyóón. Mennyi fiatal lélek! Mennyi fényesszemü, karcsú fiatal emberi Akapu szinte kitágul s különös sűrü fény zubog a kopott lépcsőre. Mind oda tódul, mind a fény felé igyekszik. Vonzza őket a jövő fénye. Milyen csodálatos ez a fény? Mily tisztának látszik, a sugarai szinte .egyenként megkülönböztethetők, elválaszthatók, megfoghatók. Vonzó is egyszerű. Azt hinné az ember, hogy csak el kell indulnia s ennyi iszta fénysugár közt bizonyára ,örinvedlen megtalálja az utat... különösen ha tudja, mit keres, merre igyekszik, hova akar eljutni. Az a kis bolygó, melyhez az életünket hasonlíthatjuk, olyan, mint a többi égitest: egyik oldala a nap felé fordul, a másik árnyékba borul. Életünk, napja a jövő, az árnyékot a múlt veti ránk. Minél fiatalabbak vagyunk, annál több fény hull ránk; éveink számával növekszik rajtunk a homály. Ez a sok fiatalember, aki innét tódul a kapu felé, még mind fényben fürdik. Valaha mi is köztük voltunk, valaha mindnyájan tisztán láttuk a célt és egyenesnek az utat, mi hozzá vezet. Tervre, akaratra, mi akára, kitartásra van szükség s íjt ■ '1 Ilyen, rendületlenül vár reánk, és olyasvalami, mint a jövő hürelmese: megkértük, hogy várjon ak mig távol vagyunk, megígérte, nom megőrzi számunkra a szivét s ime, megtartotta a szavát, a miénk lesz. Hát ez nincs egészen igy a valóságban. A célok egyáltalán nem ilyen hűek, mi magunk sem vagyunk hűek céljainkhoz s egyáltalán, mialatt elindulunk s naprólnapra, évről-évre jobban megközelítjük, a célok megködösödnek, átalakulnak, értelmükben és értékükben lényegesen megváltoznak, olykor teljesen el is tűnnek. Az élet nem merev rendszer, hanem állandó változás s mialatt változik a világ átalakulunk mi magunk is, még pedig a világgal nem egy időben és nem egyformán. Csak egy az állandó. A helyzet, a törekvés, az ember iránya. Ha meg akarnék rajzolni az embert az életben, hogy megrögzítsük legállandóbb, legjellegzetesebb gesztusát, akkor a jövő felé forduló ifjút kell modellül állítanunk. A legtöbb ember, az egész emberiség valósággal hátat fordít a múltnak, szinte eltapossa a jelent s lényének legjelentősebb részével a jövőben él. A múl A JÖVŐ írta FÖLDI MIHÁLY at jelentéktelennek érzi, a jelent annyira elhanyagolja, hogy alig veszi tudomásul s minden erejével, a boldogság minden káprázatával, a remény minden füzével hanyatthomlok rohan a jövő felé, melyet elképesztően valóságosnak vél. Az eddig élt és ma élő embernek oly különös az öntudata, hogy a megtörtént események egyáltalán nem hatnak rá a valóságnak olyan bizonyító erejével, mint a teljesülő események, a várt eredmények. Ennek egyik oka kétségtelenül az az illúzió, hogy a múlt többé-kevésbé változhatatlan romhalmaz, a jövő ellenben vágyaink és akaratunk függvénye. A múlt lezajlott, a jövőt azonban mi alakítjuk. Minél fiatalabb az ember, annál kevésbé törődik a valósággal és annál kisebb éberséggel vizsgálja meg a tapasztalatait. Ha a holnapról van szó, az a benyomásunk, hogy sem a magunk, még kevésbé a más kárán nem vagyunk hajlandók okulni s a múló perceket és éveket azzal lökdössük el magunktól, hogy a következő órák urai mi vagyunk. Az emberiség, amennyire arca, lelke a történelem tükrében tanulmányozható, az egészen ifjú emberhez hasonlít, aki nem kedveli a racionalitást és nem törődik realitás-érzékének fejlesztésével. Menekül a múlttól és mellőzi a jelent, majdnem teljesen a jövő foglya. Oly mélyen él a jövő kábító varázslatában, hogy a sajátjának érzi és azt hiszi, olyan lesz, amilyennek akarja. Eszmél-Várpalota, július 1. Jóleső meleg érzés dobogtatta meg szombaton Várpalota község lakosainak szívét. Az osztatlan öröm futótűzként terjedt el a községbe?- mikor tréter hullámain világgá repült a hír, hogy a firenzei szellemi olimpiászon Nagy Gyula levente, festőművésznövendék nyerte el Firenze város festészeti díját. Tizennégy nemzet válogatott fiai elöl vitte el ez a szerény magyar fiatalember a babért. Dicsőséget szerzett messze idegenben, hazájától távol a magyar névnek és szűkebb hazájának, Várpalota nagyközségnek. Itt született, nevelkedett, itt töltötte irraséveit és innen indult el a dicsőség útjára. Sárgára meszelt, takaros kis ház Nagy Gyula szülőháza, ebben lakik édesapja nevelőanyjával és kis testvéreivel. Édesanyja nem érhette meg fia világsikerét. Ragyogó napsütésben lépünk be a kiskapun. Nagy bácsi kint ül az udvaron, boldogan sütkérezik a kellemes simiusvégi ünnep napfényében és fia most elindult dicsőségében. Rokonok, jó ismerősök és apró gyerekek veszik körül a boldog apát, aki még gondolni sem mert volna erre a nagy sikerre. — Gratulálunk, Nagy bácsi az örömteljes eseményhez és engedje meg, hogy mint földiek, mi is osztozhassunk ebben az örömben — kezdjük a beszélgetést kölcsönös, meleg kézszorítás után. Az egyszerű, szerény ember nehezen jutszóhoz a hirtelen jött örömtől. Ismeretségünk már régi keletű, így hát hamar leküzdi zavarát és csillogó szemekkel, meghatódva beszélni kezd fiáról. Szójátékkal kezdi: — Nagy ugyan a fiam neve, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy sikere lesz és ilyen nagy örömet szerez szüleinek . . . — Mikor és hogyan értesült először erről a világraszóló eseményről, magyar dicsőségről, bizonyára a rádióból? — vetjük fel a kérdést. — A fiam volt főnöke hozta elsőnek a rádióhrt, azután jöttek a szomszédok is gratulálni. — Mielőtt kiment Firenzébe, volt itthenykedésének eddigi folyamán még azt sem állapította meg, hogy a jövő mindig más, mint amilyennek reméljük, hogy akaratunk csak kis, nem is döntő része a jövőt alakító tényezőknek s mialatt feláldozzuk magunkat a holnapiakért, még megvizsgálni is elfeledjük azt a múltat, amely pedig életünknek folyton növekvő birodalma s azt a jelent, amely méltó helye lehetne az emberi öntudatnak és harmóniának. Immár évezredek óta vérzik az ember a jövő várának ostromában s minden ember és minden nemzedék azzal váltja fel az elbukókat, hogy akármilyen áldozatok árán is, de övé lesz az álmok diadala. Várjon egyformán látják a várat? A zűrzavarnak egyik oka éppen az, hogy csak az illúzió, az illúzióban élés a közös, a vár maga káprázat, melynek minden ember, minden nemzedék, minden kor más-más nevet ad. Így épül az időben a jövő bábeli tornya, állandó kínban és égigcsapó zajban anélkül, hogy viselkedésünket akár végzetnek, akár törvénynek nevezhetnők. .. . Lépteket hallok, felriadok. A kapu alól eltűnik a fény, a fiatalemberek, a karcsú derekunk és tüzes szeműek szétrebbezniek. Megyünk a díszterem felé, ahol hardline éve nem voltunk. Egyik-másik megkopaszodott, a többség megőszült. Fehérhajú diákok. . . vájjon kiből lett az, akinek készült? Ki érte el a célját, ki hódította meg a jövőt, amely felé immár majdnem . Három héttel ezelőtt volt itthon és akkor újságolta, hogy mennek Olaszországba. — Most kint marad egy évig Olaszországban Firenzében és a sáros vendége lesz. Beíratják a firenzei festészeti akadémiára. Nagy szó ám ez. Nagy bácsi, most már nem kell róla gondoskodni. — Eddig sem kellett kérem gondoskodnom róla, én szegény ember vagyok, nem tudtam taníttatni — melegszik bele a beszédbe —, hat elemit végzett, azután kitanulta a szoba- és címfestő szakmát és szerény keresetéből eltartotta magát. — Ez szép és dicséretreméltó dolog. Szabad idejében bizonyára tanult és képezte magát, vagy valaki tanította rajzolni, festeni? — Nem tanult az kérem senkitől, csak úgy magától... Tehát őstehetség ... — Esténként képeket, meg firmatáblákat festett, ha ráért, olvasgatott. Gondolatban filmszerűen peregnek le szemünk előtt a helybeli üzletek jól ismert címtáblái, melyek között egynéhány, vidéki viszonylatban szokatlanul feltűnő a városka boltjai felett. — Községünkben van egypár cégtábla, bizonyára ezek az ő művei? — érdeklődünk Nagy bácsitól, habár előre tudjuk a választ, mert ezek a művészies táblák elárulják, hogy vérbeli festő alkotásai. — Igen, azokat a fiam festette és sok más képet, meg rajzot is csinált. — Magyaros vendégszeretettel betessékel egyszerű kis szobájukba, ahol a falon függő képekre mutat. — Ezek is a Gyula mesterkedései, nagyrészt meg inaskorában pingálta, ötven év óta iparkodik? Valaha mi is ott álltunk a kapuban, az időnek ebben a zsúfolt pályaudvarában, ahová befutnak a jövő sínjei... valaha? Még fent ülünk az álomvonaton s robogunk tovább, robogunk egy állomás felé, melyet sosem érünk el, robogunk egy vonaton, melyből kihullanak a halottak, mert azt a titokzatos állomást csak élők ismerik és úgy hívják, úgy imádják kínlódva és boldogan: jövő. Itt fent az ősz diákok egy-két pillantást vetnek a múltra, aztán rohannak a fiatalok után, amerre a csillapíthatatlan étvágyú, fényfejű bálvány hívogat, a bálvány, amely minden erőt és álmot felfal. Gondolkodni sincs idő, az idő is a jövőé. Azonnal ráismerünk boldog emlékezetű Prohászka Ottokár püspök képére. Mellette a Duce élethű mellképe, katonai díszben és még néhány táj- és arckép díszíti a felén e meszelt falakat. A sarokba állítva megkezdett, befejezetlen képiek: apja portréja, édesanyja ifjúkori arcképre... — Most már ne potyázzam el, Nagybátyám ezeket és a házban még fellelhető képieket, rajzokat, mert ezek értékeseik! — világosítunk’ fel. — A fiamé, az rendelkezik velük. — Mikor idejöttünk, láttuk, hogy az Erzsébet-szálló egyik helyiségébe már kirakták a fia műveit, arcképeket, melyeket helybeliekről készített. Személyes ismerősök, a megszólalásig élethűek. — Hallottam már róla — mondja boldogan. — Eddig hol tanult? — Szeptemberben felvették a Képzőművészeti Főiskolára, azóta ott tanult és onnan vitték most ki Olaszországba. A családi körülmények után érdeklődünk. Elmondja a boldog nevelőanya, hogy a húszéves Gyulán kívül még öt fiuk és egy leányuk van, de ezek még mind kicsinyek, iskolásak. — Isten tartsa meg őket, ezek is jó gyerekek — mondja a mama és a gazda mosolyogva toldja hozzá: — De ezekből már nem les. „Gyula . . .“ Nem zavarjuk tovább, megköszönjük a szíves vendéglátást, további szerencsét és még sok világsikert kívánunk nagytehetségű fiához. Meghatóban búcsúzunk az új magyar művész szüleitől. Mikor kilépünk az utcára, alaposan szemügyre vesszük ezt az egycsapásra híressé lett kis házat és meggyőződésünk, hogy idővel márványtábla hirdeti majd e kis ház nagy szülöttének világhírnevét.. . Látogatás a firenzei ifjúsági festészeti díj magyar nyertesének szülőházában Metrctérre indiaié honvédek bucsussiafdscs Bensőségesen búcsúztatták Csíkszeredán a honvédségnek az orosz harctérre induló egyik alakulatát. A zászlódíszbe öltözött székely város ujjongó lelkesedéssel és virágesővel ünnepelvé" a hadbainduló honvédekét. A körség nevében Bérczy Kás.'' a polgárság stegármester-,' ^ a ho-,6-iy ■' n* s A nap mindig melegebben és erősebben süti Ne mulassza el tehát idejekorán megkezdeni a szakszerű bőrápolást. Csak NIVEA tart már Eucer NIVEA erős bőrszöv ellenállóvá és az erősbe napfényben idévé varázsolja külsejét. Svájci lap a Kormányzó pályafutásáról Genf, julios 1. (Magyar Távirati Iroda.) A Nyonban megjelenő Ceeiirkre de la Cote a Kormányzó 74. sziklezésenapja alkalmából cikket közöl a Horthy-családról. Azután a Kormányzó pályafutásával foglalkozik. Megemlékezik arról, hogy milyen gyorsan emelkedett mint tengeren tiszt, milyen ragyogóan bevált az otrantói csatában és hogy 1818-ban az ondrák-magyar hajóhad főparancsnokává nevezték ki. A cikk a szegedi időszak leírásával is foglalkozik, majd Horthy kormányzóvá választásával és összefoglalja az azóta lezajlott politikai fejlődést, amelyre Horthy Miklós erős személyisége rányomta bélyegét. Különösen nehezek voltak a Horthy kormányzóságának legelső évei — írja a lap —, nevezetesen Károly király kétszeri hazatérési kísérlete következtében. Horthy kormányzó állhatatos magatartásának köszönhető, hogy Magyarország akkoriban megmenekült. A sorsdöntő 1822. év óta Horthy Miklós Kormányzó ritka áramvezetői érzékkel és biztonsággal vezette Magyarország sorsát és ezzel a legmagasabb elismerést érdemelte ki. A Kormányzó kiváló munkatársai élén mindig értett hozzá, hogy a magyar politikát összhangba hozza az ált-járof.v fejlődéssel. Vasúti szerencsétlenség a celldSSImSki vonalon A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Győr—Sopron—Ebenfurti Vasút celldömölk—eszterházai vonalán június 30-án este 18 óra 20 perc körüli időben a Celldömölkről Eszterháza felé közlekedő 218. számú motorosvonat fékhiba következtében Vöröck állomáson nem tudott megállni. Az állomáson átfutó motorosvonat az állomás felé a nyitt pályán ellenirányból haladó 231. számú vegyesvonatba beleütközött, noha a vegyesvonat mozdonyvezetője ellengőzzel megállította és hátrafelé megindította vonatát. Az összeütközés során a motorosvonat három utasa meghalt. A többi megsérült utast a Celldömmölkről azonnal a baleset helyére kiérkezett segélyvonat, valamint a celldömölki és pápai mentőautók a celldömölki, illetve pápai kórházba szállították. A vasút igazgatósága a baleset ügyében a vizsgálatot azonnal megindította.