Ukrajnai Magyar Krónika, 2006. január-június (129-154. szám)

2006-01-04 / 1. (129). szám

1. (129.) szám 2006. január 4., szerda Közéleti hetilap www.kronika.bereg.net.ua SZÉP UJÉV AJÁNDÉK KÁRPÁTALJÁN 1­14. oldal ÖNFELÁLDOZÓ HAZASZERETET Petőfi Sándorra emlékeztünk Január elseje, az év első napja minden családban az ünneplésé, a reményekkel, bizakodással várt új esztendő kezdetének méltatásáé. Nekünk, magyaroknak még egy fontos esemény kapcsolódik e jeles naphoz: Petőfi Sándor, egyik legnagyobb költőnk születésének évfordulója, aki rövid élete során olyan poétává vált, akit soha nem felejt el a magyar nép. Szép hagyomány, hogy ezen a napon megyeszerte, így Beregszászban is mél­tatják a lánglelkű költő születésének évfordulóját. A Beregvidék központjában, az Arany Páva étterem előtt álló Petőfi-szobornál idén is összegyűltek, hogy meg­emlékezzenek a forradalmár, az ifjú szabadságharcos életének emlékezetes ese­ményeiről, meghallgassák költészetének néhány gyöngyszemét. Az egybegyűlteket Pirigyi Béla, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség városi szervezetének vezetője köszöntötte. Bírta Viktória, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákjának elő­adásában Petőfi Sándor egyik csodálatos költeményét hallhattuk, majd dr. Balogh József emlékezett a költőre. A BMKSZ választmányi tagja kihangsúlyozta: Petőfi Sándor a forró hazaszeretet példaképe. Verseiben a szabadságvágy jut kifejezésre, a sorsunk alakulásáért való aktív tenniakarás. S hogy mit üzen Petőfi nekünk, XXI. századbeli magyaroknak? Maradjunk meg annak, akinek születtünk. Itt, Kárpátal­ján magyarnak maradni — a legfőbb kötelességünk. Megemlékezett még a lánglelkű költőről Csobolya József, a BMKSZ választ­mányi tagja, Valla György, a Rákóczi Szövetség városi szervezetének elnöke, UMDSZ-alapszervezeti elnök, valamint Imre Margit, a Petőfi Sándor nevét viselő nyugdíjasklub elnöke. A rendezvény záróakkordjaként a jelenlévő társadalmi szervezetek képviselői koszorút helyeztek el a szobor talapzatán. //_ Cs. Egymásra mutogat Ukrajna és Oroszország „GÁZ” VAN: NINCS GÁZ! Az orosz Gazprom beváltotta fenyegetését: miután nem vezettek eredményre az ukrán—orosz tárgyalások a gázár ügyében, január 1-jén délelőtt napi 36 millió köbméterrel csökkentette az Ukrajnába továbbított gáz mennyiségét. Az óriásvállalat vezetése eközben rámutatott, hogy az Európába irányuló gázmennyiséget fo­lyamatosan biztosítja. Az intézkedés hatását néhány óra múlva mégis meg­érezték az Ukrajnától nyugatra lévő országok: előbb a ma­gyarországi MOL jelentette be, hogy 25—30 százalékkal csökkent a gáz nyomása a beregdaróci mérőállomáson, később hasonló helyzetről számoltak be a szlovákiai, len­gyelországi mérőállomásokról is. Csökkent a beérkező földgáz mennyisége Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Ausztriában és másutt is. A Gazprom, illetve az európai országokban akkreditált orosz diplomaták siettek bejelenteni, hogy rövid időn be­lül pótolják a kiesett mennyiséget. Az óriáscég vezetése ezzel párhuzamosan azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy meg­csapolja a Nyugat-Európába irányuló gázvezetékeket. Viktor Juscsenko erre válaszul kijelentette, hogy az uk­rán fél teljes mértékben eleget tesz nemzetközi kötelezett­ségeinek és biztosítja a Nyugat-Európába irányuló föld­gázszállítás zavartalanságát, saját tartalékait mozgósítva eh­hez. Ukrajna államfője erről tájékoztatta az EU-tagorszá­­gok, az USA, illetve Japán nagyköveteit is, azt kérve tő­lük, adják át kormányaiknak, hogy „olyan körülmények­ről van szó, amelyeket Ukrajna nem vállalt, ám az ország civilizált államként a jószomszédi kapcsolatok megőrzése érdekében eleget tesz ezeknek” — adta hírül a korrespon­­dent.net internetes hírportál. Az orosz földgázszállítás akadozása aggodalmat keltett az európai országokban. Az aggodalom érthető, hiszen erő­sen függnek az oroszországi gázszállításoktól, ráadásul a norvégok — akik komoly mennyiségű földgázt tem­elnek ki — bejelentették: nem képesek pótolni a kiesést. Kóka János levelet intézett a visegrádi négyek vezető­ihez annak érdekében, hogy dolgozzanak ki közös állás­pontot az ügyben, s terjesszék azt az EU illetékesei elé. A Magyar Köztársaság gazdasági minisztere javasolta azt is, hogy az Európai Unió következő költségvetésében irá­nyozzanak elő forrásokat alternatív gázvezetékek megépí­tésére. A MOL egyébként arra kérte a nagyfogyasztókat, hogy lehetőség szerint álljanak át más fűtőanyagra, fűtő­olajra stb. P. S.: Az MTI jelentése szerint helyreállt a szokásos nyo­másszint az Oroszországból Ukrajnán keresztül Magya­rországra érkező gázvezetékben — közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hétfőn késő este. A távirati iroda érdeklődésére Kántor Sándor, a MOL Rt. üzleti és stratégiai kommunikációs vezetője este fél tízkor megerő­sítette, hogy­ a gázvezetékben a nyomás szintje eléri a szo­kásos értéket. •k k k k k Ami szűkebb pátriánkat illeti, az orosz fél által bevezetett intézkedések nem gyakoroltak negatív hatást a lakossági és a közületi fogyasztók földgázzal való ellátására. Ahogy arról a Krónikát Fegyir Vajdonics tájékoztatta, a Beregvidéken nem csökkent a gáz nyomása a rendszerben, semmiféle korlátozó intézkedést nem vezettek be. A járási gázszolgáltató vállalat vezetője kihangsúlyozta, hogy feleslegesen vert fel akkora port a tévé, a rádió és a sajtó e téma körül, s megnyugtat mindenkit: reményei szerint a továbbiakban sem lesz sem­miféle fennakadás a földgázellátás terén. Bíró László A KRÓNIKÁVAL CSAK NYERHET! Szeretne egy színes tévét vagy más értékes ajándékot? Fizesse elő az Ukrajnai Magyar Krónikát 2006-ban is. Ahhoz, hogy tavasszal részt vehessen a sorsoláson nem kell mást tennie, mint előfizetni legalább fél évre a Krónikát (a postai szolgáltatások díja nélkül egy hónapra csupán 2,85, három hónapra 8,55, fél évre 17,1, míg egy évre 34,2 hrivnyába kerül lapunk, indexünk 08759), az előfizetési szelvény másolatát pedig eljuttatni szerkesztőségünkbe. Ne habozzon: december elején a Mikulás színes tévét vitt valakinek, Húsvétkor pedig már Önre moso­lyoghat a szerencse!

Next