Utóirat, 2007 (7. évfolyam, 1-2. szám)
2007 / 2. szám
25 A rakodópart köves vállalkozásba, építkezésbe. Budapest ekkor vált igazi nagyvárossá. Mindez a forgalom erősödésével járt: egyre-másra épültek a vasútvonalak. A hajóforgalom is gyorsan növekedett: a Duna fővárosi szakaszán „fokozódott a helyzet”. A parton folyamatos intenzív munka zajlott, még az előkelő belvárosi szakaszokon is. A teherszállító uszályok és dereglyék több sorban, helyenként ferdén beállva, magyarán szólva „slichtolva" álltak: a Duna partja egyszeriben szűkké vált. A városnak ezért szabályoznia kellett a kikötőhelyek használatát. A Duna városi partvonalát rendeletben osztották fel az egyes használók között. Az igénylők a kijelölt partszakaszt a várossal kötött szerződés alapján használhatták, ami után bérleti díjat fizettek. Nehéz volt régen a Duna-partot fotózni anélkül, hogy a rakodás meg ne jelenjen a képen. Az uszályokon érkező árut általában kézi erővel, a hajó és a rakpart között lefektetett pallókon át vitték a partra, de a rakodást szükség esetén a parton álló darukkal is segítették. A rakpartok nem csak a nagykereskedelemnek, hanem a kiskereskedelemnek is helyet adtak. A Duna víziútja adott, a kikötési lehetőség kiépítve, a rakpartokat a városból jól meg lehet közelíteni, ideális terep a kiskereskedelem számára. Éltek is vele akkoriban. Jöttek a terményeket szállító bárkák, sőt a Dunán egy időben menetrendszerű „kofahajók” is közlekedtek, az árusokat és áruikat Budapestre szállítva. A lépcsős rakpart nagyon is alkalmas volt a kiskereskedelmi funkcióra, amit képek tanúsága szerint ki is használtak: egymást érték a piacok a pesti belvárosi Duna-parton. A nyüzsgő sokadalom és a megkapó háttér a fotográfusok számára mindig is kedvelt téma volt, de festőinket is megihlette: sok fénykép és számos látványos festmény maradt ránk, amely a folyópart valamikori mozgalmas életét mutatja. Budán hagyományosan csöndesebb, visszafogottabb volt az élet, és ez a különbség még a főváros egyesítése után is évtizedekig fennmaradt. A budai Duna-parton kisebb „helyi érdekű” piacok voltak: a Vízivárosé a Bomba (Batthyány) téren, a Tabáné a Döbrentei téren. Az 1930-as években, a Csepeli Szabadkikötő felépítése után a teherforgalom kikerült a belső városi szakaszokról. A Duna-partot csúfító raktárakat lebontották, és a rakpart a rövid időre városlakóké lehetett. Tragikus, hogy kevéssel ezután jött a háborús rombolás. A helyreállítás időszakában a rakpartokat ismét rakodásra használták, ezúttal az újjáépítéshez szükséges nagytömegű építőanyag deponálására. Az 50-es években a „sóderhegyek” a legfrekventáltabb belvárosi szakaszokon is ott éktelenkedtek. Mire ettől is megszabadultunk, a rakpartokat a gépkocsik foglalták el, és azóta is megszállva tartják, a Dunát a város közönségétől szinte elzárva. „A rakodópart alsó kövén” — a rakpartok szerkezeti megoldásai A rakpartok kiépítése során változatos szerkezeti megoldásokat alkalmaztak, a különböző rendeltetéseknek megfelelően. Zárójelben az eredeti elnevezéseket is közöljük. Kétszintű függőleges rakpart (emeletes rakpart), a világörökség területén a legjellemzőbb megoldás a kétszintű függőleges rakpart. Ezt a szerkezetet eredetileg nagyobb teherhajók, uszályok rakodására építették. Ilyen épült a budai oldalon a Margit híd alatti részen, valamint a Vitéz utca - Fátyol utca között. A pesti oldalon a Margit híd - Balaton utca között, a Kossuth Lajos tér - Petőfi tér között, valamint a Fővám tér előtt. Lépcsős alsó és függőleges felső rakpart (lépcsős és emeletes rakpart): talán a legszebb, legelegánsabb megoldás a lépcsős alsó és függőleges felső rakpart. Eredetileg a kiskereskedés számára alacsony hajókon érkező áruk kirakodására, valamint a halászcsónakok, sajkák, kisebb dereglyék, és egyéb vízi járművek kikötésének lehetővé tételére építettek lépcsőzetes partokat. Ilyen épült a budai oldalon a Bem tér - Vitéz utca között, valamint a Fátyol utca - Gellért tér között, a pesti oldalon pedig a Balaton utca - Kossuth Lajos tér között (az Országházig). Az átépítések révén ilyenné vált a Szabadság hídnál 80 méternyi, majd az Erzsébet hídnál 336 méternyi - eredetileg kétszintű lépcsős szakasz. Kétszintű lépcsős rakpart (lépcsős rakpart): lépcsős alsó és felső rakpart egy helyen épült ki, a Petőfi tér és a Fővám tér között. A Ferenc József híd, majd később az új Erzsébet híd építésekor a felső lépcsősort megszüntették, helyette támfal készült. A megmaradt 360 méternyi szakasz a nemzetközi hajóállomás területére esik, de ennek jellegét is jelentősen megváltoztatják az állomásépületek, mivel a felső lépcsősort nagyrészt beépítették. Függőleges magas partfal (merőleges partfal, ill. egyenes rakpart): kevésbé elegáns megoldás a függőleges magas partfal. Eredetileg vasúti átrakáshoz építették a pesti oldalon, a Fővám tértől a Déli összekötő vasúti hídig. Nem takarékosság vezérelte az építőket, mivel a kétszintű függőleges rakpart építési anyagszükséglete - a súlytámfal megosztása miatt - mindössze 62%-a a teljes magasságra kiépített osztatlan partfalénak. Rézsűs alsó és függőleges felső rakpart (lejtős rakpart): ezt a megoldást a századfordulót követően kezdték széleskörűen alkalmazni a lépcsős helyett, takarékossági megfontolásokból. A rézsűs kőburkolatú rakpartok előbb tüzelő- és építőanyagok rakodására (Újpesti rakpart), később partbiztosítási és árvízvédelmi célra épültek. A budai oldalon így épült ki a Margit híd és az Üstökös utca közötti partszakasz, 60 méternyi szakasz az Ördögárok torkolatánál, valamint a Műegyetem rakpart a Gellért tér és a Bertalan Lajos utca között. Utólagos átépítés révén vált ilyenné a Petőfi hídtól délre a Pázmány Péter sétány. A pesti oldalon ilyen a Margit híd és a Tutaj utca között az Újpesti rakpart, valamint a Szabadság híd alatt egy 80 méteres szakasz. Kétszintű rézsűs rakpart: rézsűs alsó és felső rakpart van a budai oldalon a Margit hídtól északra az Üstökös utcától a Zsigmond téri szennyvízátemelőig (a felső rézsű ott burkolatlan földmű). Ilyen épült a Bertalan Lajos utca és a Déli összekötő vasúti híd között, melyből a Lágymányosi egyetemváros létesítésekor 865 métert átépítettek. A pesti oldalon ilyen a Dráva utca és a Tutaj utca közötti szakasz. Rézsűs partfal: a rézsűs kőburkolatú partszakaszok már eredetileg is és árvíz- és partvédelmi célból épültek. Ilyen védi a teljes Margit-szigetet, a budai oldalon az Árpád híd - Dara utca közötti szakaszt, a pesti oldalon pedig a Rákos-pataktól a Dráva utcáig terjedő partszakaszt. A teherhajók rakodását szolgáló úgynevezett emeletes rakpartok alapfalát szádfal-gerendasorok között betonból készítették. A beton alapanyagát, a homokos kavicsot a Duna helyben adta, amihez még zúzottkövet is kevertek. A kötőanyag kezdetben románcement lehetett, bár a rakpartok zömének kialakításakor Péterváradon már működött az első hazai portlandcement gyár. Ez az új technika tette