Utóirat, 2007 (7. évfolyam, 1-2. szám)
2007 / 2. szám
Kolundzsija Gábor igazából lehetővé, hogy folyómederben, a víz szintje alatt alapozzanak le műtárgyakat, amely addig, a hagyományos falazással igen nehéz és lassú munka volt (a Lánchidat pl. több évig alapozták). Az alaptestek a folyóágyra vannak ültetve, alsó síkjuk tehát megegyezik a meder eredeti szintjével. A hiányzó töltést a víz felőli oldalon kőszórással pótolták: a medret a rakpartok mentén végig durva terméskövekkel töltötték fel, az alapok felső síkjáig. A kőszórás megtámasztja a partfalak alapozását, és védi a víz romboló hatásától. Ezt időről-időre megújítják. Eredeti feljegyzések tanúskodnak arról, hogy a munka során minden egyes szádgerenda leverését dokumentálták. A beépített vörösfenyő szádgerendafal általában még ma is megfelel rendeltetésének, az alaptestek védelmének, bár a vízszintingadozásnak kitett felső részei korhadásnak indultak. A rakpartok beton alapjának felszínét a 0 szint felett 5 láb, azaz 1,58 m magasra tették (mai mércével 2,58 m). Az alapok felső síkján egy keskeny, kővel burkolt lábazati padka alakult ki, amely alacsony vízállásnál látható. Ahol a medermélység kisvíz alatt 1,5 m mély, ott az alapok szélessége 2,5 m, míg mélyebb medrű helyeken egyre szélesedik, így a víz alatt 4 m mély mederfenék esetén az alapok szélessége már 5 méter. Hatalmas anyagmennyiséget dolgoztak be a Duna medrébe. A felmenő falak súlytámfalként kemény mészkőből, ill. vegyes kő- és téglafalazatból épültek. Magasságuk az osztott rakpartoknál 4,1 m körüli, a magas partfalnál 6,65 m. Vastagságuk 1,5-3,2 méter között váltakozik. A támfalakat a víz felőli oldalon piszkei fehér mészkőből, illetve süttői vörös mészkőből faragott kőtömbök burkolják. Ezeket nagyon gondosan, mívesen faragták ki, a részletekre is ügyelve Ezek a támfalak nem csak szépek, de immár 130-150 éve jól látják el a feladatukat. A víz felőli oldalon alkalmazott igényes kőburkolattal tehát kedvező megjelenésű és időtálló partfalakat alakítottak ki. A függőleges falú emeletes rakpartok csak a nagyobb hajók rakodására alkalmasak. A kisebb vízi járművek kikötésének lehetővé tételére lépcsőzetes partokat is építettek. A rézsűs rakpartok kis vízmagasságig (+ 2,58 m) lerakott kőhányásra támaszkodnak, alul 1,5 m széles kővel kirakott padka kiképzésével. A rézsű 1:2 hajlású, amelyben betonba ágyazott kettős kőlépcsőfokokat helyeztek el. A századfordulót követően kiépített rézsűs rakpartokat - takarékossági megfontolásokból - a lépcsőnél igénytelenebb kőburkolattal látták el. A rézsű dőlése általában itt is 1:2 arányú, de lépcsősorok helyett sima faragott kő burkolattal kiképezve, amibe helyenként (általában 50 méterenként) lépcsőket iktattak be. A felső rakpartot szintén beton alaptestre készült kőburkolatú falazott súlytámfal képezi, faragottkő mellvéddel. Magasságuk 2,5 méter körüli, vastagságuk 0,7-2,0 méter között van. A felső partfalak keresztmetszete helyenként már nem felel meg a megnövekedett igénybevételnek. Emellett az alapozási mélység általában kicsi, döntően az alsó partfalak mögötti feltöltésen állnak. Emiatt a felső partfalakat az idők folyamán többször is javítani kellett. A partfal mögötti alacsony területeket részben a Dunából kikotort anyagból, részben kocsival odaszállított anyagból töltötték fel. A Duna helyenként jelentős szűkítése miatt az alsó partfalat egyes szakaszokon a 0 szint alatt 3-4 méter mély mederbe kellett lealapozni, ami általában 5-6 méter mély vizet jelent. Ilyen körülmények között, a korabeli eszközökkel kellett stabil szerkezetet építeni, kilométereken át. Ráadásul a rakpart mögött nagyszabású feltöltési munkálatokat is végeztek. A Duna szabályozása és a rakpartok létesítése még a hidak építésénél is nagyobb feladat volt! A védművek fenntartása A rakpartok fenntartása rendszeres és folyamatos tevékenység. 1950 előtt ez a feladatot a Székesfőváros II. számú Ügyosztálya végezte. 1950 - 1990 között a Fővárosi Tanács Közlekedési és Közmű Igazgatósága irányította. Jelenleg a Főpolgármesteri Hivatal Kommunális Ügyosztálya feladatkörébe tartozik. A védművek kezelését és az árvízvédelmet a főváros területén a Fővárosi Csatornázási Művek Árvízvédelmi Főosztálya látja el. A teljes budapesti védvonalon évente bejárást tartanak, amelyen részt vesznek a Fővárosi Önkormányzat Kommunális Ügyosztálya, a Fővárosi Csatornázási Művek Árvízvédelmi Főosztálya, valamint a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság érintett szakaszmérnökségének munkatársai. A bejárásról jegyzőkönyv készül, a tapasztalt hibákat írásban dokumentálják. Ennek alapján tervezik és végzik a karbantartási és felújítási munkákat. A karbantartásra évente eddig általában mintegy 200 millió forintot tudtak fordítani. A rakpartok értékét, állapotát, és az igénybevétel mértékét tekintve ez csak abban az esetben lehetne elégséges, ha emellett komolyabb felújítási munkálatokat is végeznének. Erre azonban belátható idén nem 26