Utóirat, 2007 (7. évfolyam, 1-2. szám)

2007 / 2. szám

Kolundzsija Gábor A rakodópart kövei A budapesti dunai rakpartok Budapestet méltán nevezik a Duna gyöngyének: ez a város büszkélkedhet a legszebb dunai lát­képpel, amit elődeink nagyszerű alkotása, a rakpartok foglalnak méltó keretbe. A Duna szabályo­zása és a rakpartok kiépítése nemcsak árvízvédelmi, közlekedési és kereskedelmi szempontból, hanem a városfejlesztés és a városszépítés terén is meghatározó jelentőségű volt. Ez a cikk tisztel­gés mérnökeink e monumentális műve előtt, amely minden tekintetben kiállta az idők próbáját. „Mintha szívemből folyt volna tova” Budapest eklektikus város. Jellegzetes egyéni arculata a kiegyezéstől az első világháborúig tartó korszakban alakult ki, amelynek végén alig lehetett ráismerni egykori önmagára. Városunk e korszaka egyfelől az „amerikai ütemű" növekedés­sel vált emlékezetessé, amelynek révén Budapest Bécs méltó párja, versenytársa lett. Ez az igen dinamikus fejlődés ráadásul értékek létrehozásával, a városkép gazdagodásával járt együtt. Ennek eredménye az eklektikus városmag, amely városunk önálló karakterét, egyedi arculatát és hangulatát adja, amire ma is büszkék vagyunk, ami Budapest igazi vonzereje. Mindaz, ami azóta történt, erre rétegződik, gazdagítja vagy szegényí­­ti a várost. Magam is azért lettem urbanista, mert Budapest elvarázsolt. Vonzalmam azóta is tart, ha viszonzatlan is ez a szerelem. Talán ha máshol születek és növök fel, más, alkal­masint sikeresebb pályát választottam volna, de gyerekkorom óta meghatározza érdeklődésemet ez a város. Másik kedvencem a Duna. Ezt már nehezebb kifejteni: úgy érzem, valamennyi folyó közül ez áll hozzám a legközelebb. A Duna városunk lelke. Ha nincs Duna, nincs Budapest. A világ folyói közül ez érinti a legtöbb országot, szám szerint kilencet, összekötve, amit az ember elválasztott. A Duna ezért is több mint folyam, jelkép. Ezt a legjobb művészek is érezték, amit több kitűnő műalkotás bizonyít, és nem csak hazánkban. E két „vonzalom" a rakpartoknál olvad össze, válik eggyé. Ez az írás egyben sajátos tisztelgés József Attila előtt is. Engem az ő költészete érintett meg leginkább. Nem azért, mert magam is a költészet napján születtem, hanem mert ő magas szintű beava­tott volt. Ezt éppen A Dunánál című verse mutatja nekünk elemen­táris erővel. E művét a kortársak is nagyra értékelték, ezt bizonyítja az a fénykép is, amely József Attiláról készült a rakparton, mintha a híres versét írná. Szobrát is stílszerűen a Duna-partnál helyezték el, a költőt a rakodópart alsó kövén mutatva. Buda és Pest fejlődése a 18. század második felében élén­kült meg. Ekkor kezdték meg nagyobb arányban a pesti városfalon kívüli építkezést. Árvédekezésre - az ismétlődő árvizek ellenére - kevés anyagi áldozatot hoztak. Áradás esetén csak csónakokon és hajókon lehetett menekülni. A Duna jegének elindulásakor a parton őröket állítottak fel, akik a lakosságot veszély esetén kiáltásokkal és taracklö­vésekkel figyelmeztették. 1775-ig Pestet és Budát semmilyen töltés nem védte a Duna áradásától. Az 1775. évi jeges árvíz az addig észlelt legmagasabb volt, amely a ma mért­­ vízszinthez képest (a lánchídi mércénél + 95,59 m A. f.) +8,77 méteres magas­sággal tetőzött. Ennek következtében Pest 1200 házából 611 összeomlott. A városok alacsonyan fekvő részeinek védelmére ezután kezdtek töltéseket kiépíteni. Ekkor zárták el a későbbi Nagykörút helyén húzódó Duna-ágat is, melyet azután Reitter Ferenc hasztalan próbált helyreállítani. Amikor a Duna-parton már védőtöltések is voltak, árvízkor minden csatorna-kitorkolláshoz felvigyázó biztosokat rendeltek ki, akik a csatornákat a jégzajlás megindulásakor eltömték és árvízveszély esetén az elöntésnek legjobban kitett utcákra csónakokat vittek. A város gyorsan növekedett, de közben a Duna-part telje­sen rendezetlen maradt. Ha télen sok hó esett, azt kocsikon odahordták, az olvadó hólét és a szennycsatornák vizét pedig kézi szivattyúkkal átemelték a Dunába. A szemét elszállítása kezdetleges volt, ráadásul a csatornák is közvetlenül a Duna­­partra vezettek ki, így a part a Duna hullámainak rongálásán kívül a szennyezésnek is ki volt téve. A Duna partja - még Széchenyi István leírása szerint is - hosszú szemétdombhoz hasonlított, amely a városok képét elcsúfította. „Zavaros, bölcs és nagy volt a Duna” — a zabolátlan folyam 21 A rakodópart kövei

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék