Útunk/Utunk, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-16 / 37. szám

2 Az atomenergia a larki szélgálatában 1945 AUGUSZTUS 6 — 1955 AUGUSZTUS 8 Két felejthetetlen dátum, két történelmi je­lentőségű esemény. Az egyik a pusztítás és az öldöklés, a másik a tudomány, a technika, a termelés, az egész emberiség haladásának történetében nyit új fejezetet. Hirosima és Genf. Az első tízezreket pusztító atomrobban­tás — és az első nagyszabású tudományos atomértekezlet. Hirosima után a mexikói és bikini robban­tások döreje még túlharsogta az új energia békés felhasználását célzó kutatásokról szóló szórványos híreket. Az atom szó sok ember tudatában egyenértékűvé kezdett válni a pusz­títás, a tömeghalál fogalmával. A kocka azonban lassan megfordult. Nem magától. Emberek tíz és százmilliói fordították meg. Korunk nagy mozgatóereje, a népek béke­vágya és küzdelme egyik nagy eredménye­ként a múlt hónapban az atomtudósok genfi értekezlete összefoglalta és a világ elé tárta az atomenergia békés felhasználása terén el­ért eddigi eredményeket. Az értekezlet igen széles mederben folyt. Hetvenhárom ország tudósai — fizikusok, vegyészek, technológusok, mezőgazdászok, biológusok és orvosok — részvételével. Az értekezletre néhány száz dolgozat érkezett, (csak a Szovjetunióból 100!), melyek három­ezer nyomtatott oldalon jelentős eredmé­nyekről számoltak be. A tapasztalatok kicserélésén túlmenően a vi­lág legnevesebb atomszakemberei megismer­ték egymást, barátságok fonódtak. Mindenki érezte, tudta: megtették az első lépéseket a rendszeres kapcsolatok létrehozása érdeké­ben. Hazánk küldöttei, más küldöttségekkel együtt, meglátogatták a svájci felsőoktatási intézetek kísérleti laboratóriumait, megtekin­tették a Harwell-i angol és a Saclay-i fran­cia atomenergiakutató intézeteket. A szov­jet kormány meghívott számos küldöttséget, köztük az Amerikai Egyesült Államokét, lá­togasson el a Szovjetunió Tudományos Aka­démiája legközelebbi ülésszakára. A szovjet tudósok pedig az Egyesült Államokból kap­tak meghívást. A világ szeme aggódva függött az érte­kezleten: beváltja-e a hozzáfűzött reménye­ket? A sajtó, a rádió biztató híreket, ered­ményeket közölt: a haladás, a tudomány szempontját érvényesítették Genfben. „Az atom a béke szolgálatában” — ez a jelmon­dat díszítette az előadótermet, ez volt ol­vasható minden nyomtatvány élén, ez uralta az egész értekezletet. HONNAN AZ ÚJ ENERGIA? Az atomok sokoldalú és minden téren for­radalmasító hatásának titka lényegében az atommag három nevezetes tulajdonságában rejlik. Az anyagok alapvető építőkövei — mint ismeretes — a molekulák, melyek sok tíz­ezernyi változatukban nem másak, mint kö­rülbelül százféle atomnak különböző kapcso­lódásai. Az eddigi legfontosabb, „klasszikus” tüzelőanyagjaink, a kőszén és kőolaj úgy termelnek hőt, hogy molekuláikban az ato­mok átrendeződnek, és ebből a változásból szabadul fel a hőenergia (égés). De az ato­mok maguk teljesen változatlanul maradnak, csak a molekulában elfoglalt helyük vál­tozik. Korszakalkotó felfedezés volt, hogy rájöt­tek arra: az atom, mely egy koncentráltabb középponti részből (mag) és egy kisebb sű­rűségű kerületi rétegből (héj) áll, magjában hatalmas energiakészletet tárol. Ezt az ener­giát külső hatásokkal részben fel lehet sza­badítani. A számítások és kísérletek megdöb­bentő adatokat szolgáltattak ennek az ener­giának a nagyságáról. Ma még az uránium­atom magjában rejlő energiának csak ele­nyésző részét tudjuk felhasználni, de már így is annyi energiát tudunk nyerni egy kiló uránból, mint tízezer kilogramm szén­től. Az értekezleten arra a következtetésre jutottak, hogy fejlettebb módszerekkel egy kiló uránból két teljes vonatszerelvény szén­nek (1 millió kg) megfelelő energiát lehet kivonni. Ez az atommag első sajátsága. Az atom­magok átalakulásakor (szétszakadás apróbb részekre, vagy egyesülés nagyobb maggá) hatalmas energiamennyiség szabadul fel. Pillanatnyilag talán ez a nagymennyiségű energia a leglényegesebb a gyakorlat szem­pontjából. Ezt az energiát használják áram­fejlesztésre az atomerőműveknél. Az atom­energia tehát nem közvetlenül kerül az iparba, hanem elektromos energiává ala­kítva. Az atomerőműben az atomenergia csak „tüzelőanyag”, a szenet helyettesíti. De egy­részt nagyon kevés mennyiség kell belőle, másrészt olcsó. Már az első működő szovjet atomerőműveknél sikerült elérni a gyengébb minőségű, szénnel hajtott villanyerőművek önköltségét: egy kilowattóra elektromos ener­gia tíz képekbe kerül. De a „tüzelőanyag”, az uránium minimális fogyasztása a legfontosabb. Az első szovjet atomerőmű naponta urániumból nem néhány tonnát, hanem mindössze harminc grammot fogyaszt. Ez a csekély fogyasztás és nagy energiatermelés teszi alkalmassá az atom­üzemanyagot a jövő rakétarepülőgépe hajtá­sára is. Az üzemanyag-takarékosságnak az egész emberiséget közvetlenül érintő jelentősége is van. A Föld közönséges tüzelőanyagkészlete eléggé korlátozott mennyiségű. Sok ország­ban már ma sem fedezi a fogyasztás szük­ségleteit és sok helyen (például a szénben elég gazdag Angliában is) pár éven belül képtelenek lesznek eddigi energiaforrásaik­kal kielégíteni saját szükségleteiket. A világ energiaszükséglete évenként 3,5%-kal emel­­kedik. Ez a kis szám pár év alatt megsok­­szorozódik. 1955-től 2000-ig a szükségletek négy és félszeresre fognak emelkedni; a szénbányászat ezzel azonban nem tud lépést tartani. Urániumkészletünk viszont elegendő lenne pár évszázadra, még akkor is, ha addig nem sikerülne más anyagot olyan atommag-átala­kításnak alávetni, mely az urániumhoz ha­sonlóan állandó energiát szolgáltatna. Márpedig ezt a kérdést elvben már rég megoldotta a tudomány. A természetben előforduló elemek legnehezebbike, az urá­nium helyett a legkönnyebbet is vehetjük, a hidrogént. Ezzel is hatalmas energiát lehet előállítani. A hidrogénbomba működésének éppen ez az alapja. Csakhogy mi nem rob­bantani akarunk, nem egy század másodperc alatt akarunk kolosszális energiát felszabadí­tani, hanem évtizedeken keresztül gyakorla­tilag felhasználható mennyiséget. A feladat tehát az atomok magjában lejátszódó folya­mat lassítása. Ezt a feladatot már sikerült megoldani az uránium-atom esetében, s a hidrogén-atom esetében sem lehetetlen. Erről beszélt Horni G. Bhaba indiai tudós, a genfi atomértekezlet elnöke, ezt támasztotta alá sir George Thompson angol atomfizikus is előadásában. Márpedig ha ezt a technikai feladatot megoldják, az emberiség megsza­badul teljesen az energiaforrás gondjától, hiszen a hidrogén a víz egyik alkotóeleme és így korlátlan mennyiségben áll rendelke­zésünkre. A SUGÁRZÓ ATOMOK Az atommagból felszabadult energia mennyi­sége elsősorban a fizikusokat és az energeti­kával foglalkozó szakembereket érdekli. Az orvostudományt, mezőgazdaságot, élettant, technológiát, vegytant az atommag két má­sik tulajdonsága forradalmasította. Hogy felsorolásunkat folytassuk, az atommag má­sodik tulajdonságának fogjuk nevezni az atommagátalakulásoknál felszabaduló ener­gia minőségét. Ez az energia különféle sugár­zások formájában jelentkezik, melyek közül a legjelentősebb az úgynevezett gamma sugárzás. Ez erősen hasonlít a röntgensu­garakhoz: szilárd testeken áthatol, láthatat­lan, a fényképező lemezt megfeketíti. De nem ugyanolyan: rövidebb a hullámhossza, na­gyobb az energiája. Ez utóbbi előnyön kívül még más szempontból is célszerű technikai alkalmazásokra.­­Ha egy kis anyagdarabot mesterséges úton „rádióaktívvá” teszünk, vagyis olyan bom­lási folyamatot indítunk meg az atommagok­ban, amely azután lassacskán magától is folytatódik, akkor ez az anyag hosszú időn keresztül önállóan, minden külső behatástól függetlenül folyamatosan bocsájt ki sugara­kat. Ezt a kis sugárzó anyagdarabot termé­szetesen könnyebb és olcsóbb szállítani és kezelni, mint az elég nehézkes röntgenkészü­lékeket. A harmadik sajátosság a természettudomá­nyok legkülönbözőbb ágában elvi jelentőségű feladatot old meg: atomok és molekulák mozgásának követését. A madarak vándorlá­sát úgy figyelik meg, hogy egyeseknek szám­mal ellátott gyűrűt erősítenek a lábára. Az atomot is „megjelölik”, különböző eljárá­sokkal rádióaktívvá teszik. Ezáltal minden vegyi tulajdonsága változatlan marad, kap­csolódik más atomokhoz, leválik azokról, molekulákat képez éppen úgy, mint a kö­zönséges atomok. Egyetlen pontban különbö­zik: jelzett. Bármikor könnyen megtalálhatjuk. Mint hajó fényjeleket a sötétben, úgy bo­csájt ki a jelzett atom sugarakat. Ezeket pe­dig igen egyszerűen kezelhető készülékekkel azonnal fel tudjuk fogni és ezáltal követhet­jük útjukat. Az anyagok rádióaktívvá tétele eddig rendkívül költséges volt. Az atomerőmű se­gítségével ez a lehető legegyszerűbbé vált. A rádióaktívvá teendő anyagot egyszerűen az erőművet fűtő urániumrudak közelébe helye­zik, ahol az uránium sugárzásának hatására az rádióaktívvá válik. Ez a legkisebb mérték­ben sem gyengíti az erőmű működését, ugyan­úgy, ahogy a gőzgép fűtője (ha fáznék) nyu­godtan megmelegítheti a kezét a tűznél, et­től a gőzgép nem fog lassabban járni. Már az első kísérleti atomerőmű rendkívül értékes, nagymennyiségű rádióaktív anyagot szolgál­tat — melléktermékként. Nagy eredmények születtek: sikerült a természetben előforduló 92 féle atom mindegyikét rádióaktívvá tenni és ma már 900 fajta sugárzó atommal ren­delkezünk. ELSŐ EREDMÉNYEK — NAGY EREDMÉNYEK A genfi értekezleten elhangzott beszámo­lók rendkívül széles kutatási területet öleltek fel és közülük jónéhány korszakalkotó felfe­dezésekről adott hírt. Különös érdeklődés fogadta Blohincev és Nikolajev szovjet tudósok részletes beszámoló­ját a világ első atomerőműjéről, mely 1954 jú­nius 27-e óta több, mint 15 millió kilowa­t­­óra villamosenergiát állított elő. Már az erőmű modellje és kiállított dokumentációs anyaga is osztatlan elismerést aratott. „A Szovjetunió, atomeszközeinek bemutatásával, az első nap egész dicsőségét learatta” — írja Saxton, a United Press tudósítója. Az atomerőmű elvi alapjai már régen köz­ismertek. De üzemeltetése nagyszámú olyan technikai probléma megoldását követelte, ame­lyeket egyetlen más országnak sem sikerült maradéktalanul megoldania. (Például az urá­­niumrudak hűtése, a hő elvezetése a turbi­nákhoz, stb.) A nyugati szakemberek kérdé­seinek özöne éppen ezekre a „műhelytitkokra" irányult. A szovjet küldöttek az atomerőmű működésének tapasztalatai alapján részletes válaszokat adtak, amelyeket, mint a többi szovjet beszámolót is, az alapos dokumentált­ság jellemzett. A United Press tudósítása aláhúzza: „A szovjet dokumentumok világo­­­­san bebizonyították, hogy a Szovjetunió volt a legelső ország, melyben atomenergia üze­met építettek.” A Szovjetunió a közeljövőben építi fel 100—200.000 kw-os atomerőműveit. (Összeha­sonlításul: a békási vízierőmű összteljesít­ménye 230.000 kw. lesz). Angliában egy 50.000 kw-os erőművet építenek. 1960-ban a világon körülbelül 10 nagy 100—200.000 kw-os atomerőmű működik majd, a Szovjet­unióban ekkor már többszázezer kilowattnyi energiát fognak termelni a különböző atom­erőművek. És ezek csak az első lépések. A második évezred végén a világ erőműveinek nagy többségét majd atomerőművek alkot­ják. Hogy az atomkorszak milyen gyökeres vál­tozásokhoz vezetett a fizikában és a kísér­leti berendezések elkészítésével foglalkozó technikában, azt felesleges részletezni. Tá­volodjunk lassanként az atom-tudomány for­rástól, nézzük, milyen hullámokat ver a nagy felfedezés távolabbi tudományok területén is. A vegytanban az atommag második és har­madik tulajdonságának varázslatos hatása­­volt. Kiderült, hogy a rádióaktív sugárzás rendkívül meggyorsít sok vegyfolyamatot, különösen szintézist (pl. műgyanta, nylon, kapron előállításánál). Egyes folyamatok, amelyekhez eddig 2000 atmoszféra nyomás volt szükséges, erős gammasugárzás hatására közönséges nyomáson is végbemennek. Meny­nyivel csökkenti ez az előállítási költségeket! Más vegyfolyamatok gammasugarak nélkül nem is mennek végbe. A molekulák szerkezeté­nek vizsgálata terén hatalmas segítséget je­lentenek a jelzett atomok. Márpedig ez a kulcsa az élő anyag mesterséges előállításá­nak is. Egyes anyagok kivonását is könnyen lehet követni jelzett atomokkal (pl. bányalég tisztítása). A mennyiségi elemzés különösen kényes és hosszadalmas kísérleteket igényel. A jel­zett atomok és molekulák menyiségét igen könnyen meg lehet állapítani a sugárzás erős­ségéből. Sok vegyelemzést könnyít meg a jelzett atomok módszere. Hogy csak egy pél­dát adjunk: Ha 18 napon keresztül felfog­nánk a Duna vizét a Vaskapunál (kb. 1010 m3) és az így összegyűjtött vízben elkever­nénk egy gyűszűnyi jelzett foszfort (1 cm3), akkor nincs a világon olyan vegyi eljárás, amellyel ezt az elenyésző foszformennyiséget ki lehetne mutatni. A jelzett atomok módsze­rével mennyiségét még számszerűen is meg lehet határozni. A növénytan és a mezőgazdaság előtt is új utak nyíltak­. Számos elméleti eredmény született, amelynek gyakorlati alkalmazása rendkívül nagy jelentőségű. Szovjet kutatók megállapították, hogy enyhe rádióaktív sugár­zásnak kitett növények jobban és gyorsabban fejlődnek. Számos kísérlet folyik annak meg­állapítására, hogyan lehetne ezt a megfigye­lést nagy méretekben felhasználni. Szintén sugárzás segítségével sikerült kártékony rova­roktól megmenteni a növényzetet, anélkül, hogy ez a növénynek ártott volna. Ha a növény táplálékába rádióaktív anya­gokat keverünk, akkor ezek bekerülnek a nö­vény anyagcseréjébe és pontosan követhetjük, hol mennyi ideig marad a táplálék és milyen vegyi változásokon megy keresztül. Ezzel a módszerrel a növények belső életének­ számos titkát lesték el, például megállapították a le­velekben képzett cukrok vándorlási sebessé­gét (40—100 cm óránként). Kiderült továb­bá, hogy a levelekre eső kék sugarak inkább a fehérjék képzését serkentik, míg a sárga és vörös szín a szénhidrátok előállításának kedvez. A fény színének változtatásával be­folyásolhatjuk tehát a növény anyagösszeté­telének arányát. Különféle műtrágyák minő­ségét, hatását sikerült úgyszólván „belül­ről” ellenőrizni a nyomjelző atomok módsze­rével. Jobban ismerik már minden műtrágya sajátosságát és újakat, hatásosabbakat állí­tottak elő. Például Grinjekt szovjet tudós kí­sérletei nyomán a cukorrépaföldek trágyázásá­hoz használt egyik anyag megváltoztatásával (ammóniumszulfát helyett ammóniumkarbo­­nát) 14—16%-kal növekedett a terméshozam. Még általánosabb jelentőségük van azoknak a kísérleteknek, melyek a fotoszintézis folya­matának megismeréséhez segítenek hozzá. Ezen az úton nemcsak az egész növénytan és élettan előtt nyílnának pillanatnyilag alig fel­becsülhető távlatok, hanem forradalmasodna az energetika is. A. L. Kurszanov akadémikus írja: „Mivel a fotokémiai folyamatok során a fényenergia a keletkező új anyagokban ál­landóan felhalmozódik, e folyamatok kulcsá­nak feltárásával az emberiség előtt új kor­szak nyílik meg, melynek energetikai lehető­ségei valószínűleg jóval nagyobbak, mint az atomkoréi”. Az iparban is egyre szélesebb körben al­kalmazzák a nyomjelző atomokat. A fémek és öntvények szilárdságát, rugalmasságát és egyéb mechanikai tulajdonságát elsősorban a fém molekuláinak mozgékonysága szabja meg. A fém molekulái közé kevert jelzett molekulák pontos képet adnak erről a moz­gékonyságról. Az atommag második tulaj­donságát alkalmazzák az öntvények ellenőr­zésénél. Eddig röntgensugarakkal végezték ezt a műveletet. A gammasugarak alkalma­zása technikailag könnyebb, és segítségükkel jóval vastagabb tárgyak belső öntési hibáit is meg lehet találni. Hazánkban az elmúlt napokban az elha­gyott kőolajkutak vizsgálatánál ún. rádió­aktív elektródokkal jelen­ős eredményekre ju­tottak. Rendkívül tág alkalmazási területre találtak a jelzett atomok az automatizálás terén. Sok, látszólag a sugárzó atomoktól teljesen távol eső kérdésben is nyertek már alkalmazást, így például esztergakések leg­célszerűbb alakjának meghatározásában, fes­tőanyagok vastagságának ellenőrzésében a textiliparban stb. Az élelmezési iparban a tejsav előállításánál jut szerepe a rádióaktív sugárzásnak, sőt a sörgyártás idejét is si­került segítségével felére csökkenteni. Érde­kes példáról számolt be dr. H. Seligmann, a Glasgow városának vízművei által termelt vízmennyiség 50%-a elveszett a csövekben. Minimális (a fogyasztókra veszélytelen) mennyiségű jelzett molekulával pontosan megállapították, hol a kiszüremlés helye. A rádiónk,ív sugarak, de különösen a jel­­­­zett atomok módszere teljességgel új és rendkívül hatásos eljárásokkal látta el az élettani és orvosi kutatásokat. Már az első eredmények olyan nagyj­zentőségűek, hogy joggal tekinthetjük az új fordulatot az orvos­­tudomány számára egyenértékűnek a mik­roszkóp felfedezésével. Jelzett molekulákkal követik a táplálék útját az emberi szervezet­ben, a vérképződés folyamatát, az egyes szer­vek működé­st és az egyes kóros elválto­zások menetét. Megállapították például —és ennek nagy gyakorlati jelentősége van —, hogy szervezetünkben a tápanyag állandóan felfrissül. Nem a frissen felvett zsírokat fo­gyasztjuk el, hanem régebb lerakott táp­anyagot, az új zsírokat raktározzuk. Ugyan­ez történik a fehérjékkel is. Érdekes megje­­­gyezni, hogy a vörösvérsejt vastartalmú ve­­gyületei nem frissülnek ilyen folyamatosan, hanem csak akkor lép helyükbe friss anyag, ha elpusztulnak. Különösen sok beszámoló hangzott el a­­ rák elleni küzdelem eredményeiről. M. N. Fatyejeva a bőrrák kezelése terén elért ered­ményeiről számolt be. Egy másik szovjet orvosnő a gégeráknál ért el 77%-os tartós gyógyulást. Más orvosok 94 0/n-os eredmé­nyekről számoltak be szemhéjrák gyógyí­tásánál. A rák ellen különösen rádióak­v fémek sugárzását használják (arany, kobalt, irídium). A jelzett atomokat az agytumor he­lyének megállapítására is felhasználják. Ha a szervezetbe jelzett foszforatomokat jutta­tunk, azok nagy része éppen az agydaganat­ban fog lerakódni. V. R. Khend­ker indiai or­vos a lepra kórokozójának útját vizsgálta jelzett atomokkal. Hazánkban rádióaktív jód­dal kiterjedt kutatások folynak a pajzsmi­rigy rendellenességeinek megállapítása és ke­zelése érdekében. Mindezek a jelentős eredmények lényegé­ben csak kezdeti tapogatózásoknak tekint­hetők. A természettudományok új korszaka, a technika fergeteges iramú fejlődése előtt állunk. És bár az atomkutatásnak még csak a kezdetén vagyunk, máris bizonyos, hogy nehéz túlbecsülni e felfedezések jelentősé­gét. AZ ÁRNYÉKOK A genfi értekezlet mindenkit megörvendez­tető kitűnő eredményeinek fényénél az ár­nyékok is élesebben látszanak. Magán az értekezleten is akadtak ilyenek. A jelenlevő kutatók nagy többségében jogos megdöbbenést váltott ki, hogy az értekezlet­ ■ ről két Nobel-díjas fizikus hiányzott. És ép­pen az a kettő, aki talán a legtöbbet tett az atomenergia felhasználása érdekében: Fre­­deric és Iréne Joliot-Curie. A francia kor­mány törölte őket a küldöttség névjegyzéké­ből. Az árnyékban azonban más is történik. Mint pénzváltók a középkor nagy piacain, úgy jelentek meg a nagy nyugati trösztök képviselői a tudósok tanácstermének előszo­bájában. Nagy, világraszóló üzleteket szima­toltak. Kezd már rosszul menni az atombom­ba-üzlet, hátha kerül itt egy bomba-atom­­üzlet. Az amerikai atomenergia bizottság már az értekezlet első napján közölte az ame­rikai cégek atom-nyersanyagjainak napi árait. * Lélegzetelállító gyorsasággal fejlődik a tudomány. 1946-ban a legderűlátóbb szakem­berek 1966-ra várták az atomerőmű megjele­nését, és 2000-re a hidrogénatom energiájá­nak felhasználását. 1955-öt írunk és mindkét megvalósításon túl vagyunk igen nehéz do­log­ra jósolni. De egy dolog bizonyos: minél szélesebb körben ismerik meg az emberek az atomener­gia békés felhasználásának csodálatos kilátá­sait és egy eljövendő atomháború borzalmait, annál egyöntetűbben fognak kiállni az atom­bomba eltiltásáért, annál biztosabb, hogy még nagyobb iramban fogják egymást kö­vetni a felfedezések. A természettudományok, a technika, a ter­melés új korszakának küszöbét lépjük át. Az atomszerkezet felfedezése olyan jelentő­ségű a világtörténelem távlataiban, mint a tűz felfedezése. És talán az a legcsodálato­sabb, hogy az emberiség tudatában van kor­szakunk nagyszerűségének. A világ legha­­­­talmasabb felfedezéseit nem engedjük a leg­aljasabb célokra használni; az emberiség so­hasem látott felvirágzását kell szolgálniuk. HAMBURG PÉTER KISS JENŐ KÖLTÉSZETE A RÉVI BARLANGBAN, a költő egyik kirándulásán szerzett élményének rajza, gyönyörű példája a művészet természet­­megszemélyesítő hatalmának. A talaj élete és a levegő hatása alatt különböző alakokat öltő cseppkövekre és a barlang körül elterülő látványra a saját szívéből fényt vetítve, a költő az egész emberiség történetébe világít bele. A mennyet, Máriát, szenteket, poklot társító sok alak, a bar­lang sötétsége, börtönszerűsége, ádázsága a múlt jelképévé válik: „Az a világ, mit sejtve hittem, / mivel volt másabb, mint ez itten? / nem úgy oszlott-e földre, mennyre, / mint ez földszintre s emeletre? / Ó, rémek gyermeteg világa! ..." A barlang körüli fénylő táj, az épülő pihenő­ház, a vidáman fürdőző munkások — a jelenből valók: „S nagyot lélegzem kinn, a fényen. / Nagy út­ról érkeztem, úgy érzem. / Felmérhetetlen, hosszú útról, / A barlangból, a vaksi múlt­ból — is szétnézek győztesen, kevélyen. / Hajrál be szép, de más így élni! / Mögöt­tünk hagyni ami régi, s friss lábbal bele­tűnni végre, / való világunk tág terébe; / az ót az újjal felcserélni..." A völgyön átcsattogó gyorsvonat ablakából barátian integető kezek a jövőbe hívnak. A költe­mény, a hazafiság, az alkotó munka,­­az örök haladás fenséges akordjaival zárul: „Mindennél szebb, örök valóság, / polgárod lettem, drága ország! / Szeresd barlangok volt lakóját, / Szeressél­­ engem s annyi sok mást! így zeng a lelkem és elárad, / fé­nyével benne zeng a század, j S biztat menni, haladni folyvást!" Megragadó a költemény formai szépsége. Állítsuk csak egymás mellé a barlang kar­bidlámpájának rengeteg fényét; a didergő baktatást a hideg patak mentén, a nyirkos sziklaboltok alatt, a szűk kürtőn, lucsok közt, görnyedő háttal való átvergődést; a nagy riasztó mély űrből felsíró sötétséget; a rémült húzódozást; az igéző, áltató, gyötrő, sejlő arcokat és sima szörnyeket s fent: a győztes kevély széttekintést, a dalt, a csillogó eget, az épülő pihenőházat, a fényben és örömben üdülő munkásokat, a végtelennek tartó vonatból híven integető kezeket és a költőnek e két világ közt meg­­újra felhangzó szívbemarkoló kiáltását, hogy: „Ki innen, ki, minél előbb ki! / Ki a nyárba, ki megfürödni!­­ ... Ki innen, ki a napvilágra! / ki a zengő arany sze­lekbe!" — és sejtelmünk lesz a költő mes­terhegedűjében lappangó hangok hatalmá­ról. A Révi barlangban a fel nem ismert szükségszerűség birodalmából a felismert szükségszerűség, a szabadság birodalmába érő ember győzelmi éneke. A belső felszabadulással — amely az élet­nek értelmet és célt ad — szükségszerűen együtt jár a megújhodás. Korántsem vélet­len, hogy a költő alkotásának, mióta a marxizmus-leninizmushoz eljutott, az ifjú­ság meg újra visszatérő motívuma: „Hogy zengd új szívvel a dalt” (Csend); Még ifjú vagyok fénylő és vihar­zó” (Nappali hold); „új harc bátor kezdete" (Szórjál a földbe új magot); „Én csak az életnek hiszek! Az életnek, amely merészen­­ újul... " (Szív­ben is szabad) stb. A megifjodás motívuma adja meg az ifjú ámulattal tiszta üdeségét és derűjét. A JÓSKA BÁCSI jelentőségét Kiss Je­nő művészetében három tényező adja meg: a költő egész pályafutását szintetizálja ben­ne, vele tér át először a szélesebb epikus formára és, — mint rámutattunk, — ez a szocializmus építéséről és a velejáró osz­tályharcról szóló első kiváló alkotása. A költemény hőse egy középparaszt, akinek több évtizedes fejlődését kapjuk, az első világháborút megelőző időtől napjainkig. Jóska bácsit, az ábrázolás szerint, rokoni kötelékek fűzik a költőhöz s ez meleg in­tonációt ad a költeménynek. Mindez korántsem jelenti azt, hogy a Jóska bácsi akár a költőnek, akár valame­lyik rokonának verses életrajza lenne. Hangsúlyoznunk kell ezt, mert Söni Pál a költeményt különben nagyon pozitívan érté­kelő, szép cikkében annak a felfogásnak adott kifejezést, hogy Jóska bácsi fiumei útjának ábrázolása nem tipizált: ahhoz, hogy a paraszt földhöz való ragaszkodását kidomborítsa, a költőnek nem kellett volna ilyen nagy utat megtétetnie a hősével, te­hát nyilván rabja maradt Jóska bácsi élet­rajzi adatainak, túlságosan ragaszkodott az esetlegeshez. De vajon esetleges-e a fiu­mei út? A tömegek kommunista nevelése szempontjából oly nagy jelentőségű költe­mény megköveteli e kérdés tisztázását. KISS JENŐ KÖLTŐI ELGONDOLÁSA Jóska bácsi fiumei útjáról félreérthetetlenül több volt, mint az, hogy a parasztnak a földhöz való ragaszkodását kidomborítsa: „Nem ülhetett ott, visszahívta / a szülő­föld ... S a föld .A föld!” Ámde a hon­vágy eszméje kidomborításának szándéka se adja meg a fiumei út több részletének páldául Jóska bácsi pénzügyőrösködé­snek, a módos szép olasz lány eljegyzésének stb. elégséges okát s ezért ezek a részletek va­lóban könnyen kelthették az esetlegesség, az életrajzi adatokhoz való ragaszkodás látszatát. És mégis: sose lehetünk elég óvatosak az olyan mély ihletű művészek negatív megítélésénél, mint Kiss Jenő. Bjelinszkij figyelmeztet: a bírálónak nem azt kell néz­nie, hogy az író mit akart alkotni, hanem azt, hogy mit alkotott. A költő Jóska bácsi földéhségét és honvágyát akarta kidomborí­tani. Csakhogy az ábrázolás során érzelem­­világának, szenvedélyének logikája felül­kerekedett költői elgondolásán és olyan esz­mei mondanivalót sugallt, amely az egész utat, minden részletével együtt megmagya­rázza, tipikussá teszi. És ehhez semmit sem kell belemagyaráznunk a költeménybe, min­dent kiolvashatunk belőle. Miért ment a tömzsi parasztlegényke pénzügyőrnek? A költő világosan meg­mondja: ,,Másokból altiszt, hajdú, rendőr / és efféle vált, ha nem tupás­z, / a fojtó, bús paraszti rendből / nem nyílt más út, szabadulás. / Elment hát ő is pénzügyőr­nek s feszes egyenruhát kapott / ... a szü­zet nem tűrte dohányban,­­ de kedvelte a szűz leányt. / S szerette a zenét, a jó bort, / a friss, vasalt fehérneműt, / s ami­ben otthon része nem volt, / a színházfélét s a betűt!" Mint látható, többről is szó van itt, mint a földről meg a szülőföldről. Jóska bácsi a nép ama sokmillió gyermekének tí­pusa, akik a régi rendszer alatt nem tud­ták felszínre hozni és érvényesíteni a szí­vükben szunnyadó tehetséget és ez a valóság­ban nem találva kivezető utat, az álomvi­lágban volt­ kénytelen keresni: az alko­holban, a virtusban, az asszonycsábításban, a bűnben, az istenben és sok más efféle önámításban. Jóska bácsi számára a költő a „hatalmat” jelentő egyenruhát és az utazgatást választotta álomvilágul. Tipikus volt-e ez az akkori magyar falura? Ami­kor Jóska bácsi visszavitte a menyasszonyát Fiuméba s egy ideig ott maradt vele, a földi­jei „százszínbe vonták álmuk hősét: / nagy úr lesz, felsőbb rangra jut. / Mért áldozná fel szebb jövőjét? / Mért bánná ezt a rongy falut? ” Tehát a falu is elvágyott, álmodo­zott. Ami pedig az utazgatást illeti: Fia­mén keresztül a Jóska bácsik tízezrei ke­restek „kiút”-at az új világba. (Folytatás előző számunkból) Az egyenruha, utazás, szűzleány, zene, jóbor, friss vasalt fehérnemű, színház, betű, — mindez a népnek hatalomra, jólétre a kultúra fényére való éhét, sőt jogának ösztönét, homályos tudatát és azt tükrözi, hogy az akkori valóság nem adta meg a módot e joga érvényesítésére: „Hullámzó város, zajgó, léha, / ott teltek csak jól nap­jai.” I „Tenger, hajó, olasz leányok, / őr­járat holdas éjszakán” ki ne érezné ki eb­ből a megoldás csalóka úton való keresé­sét?! A tömzsi parasztlegényke megismerkedik a módos szép olasz lánnyal: El-elkisérte, megszerette, / a lány sem kérette magát — / Pár hét után el is jegyezte, / Csaptak egy görbe éjszakát.” Már együtt örülünk a hőssel, amikor váratlanul: „Akkor már hadaktól viharzott / a tépett föld..." Mi ez? Szerte akarja foszlatni a költő az illú­ziónkat? Nem, tovább szövi: Jóska bácsi hazaviszi a menyasszonyát, nagy esemény a faluban. Már kezd visszatérni bizakodásunk, arrakor: „Pár nap s indultak vissza..És mi a nóta vége? Jóska bácsi végleg haza­jön. „S másnap már nyűtt parasztruhában / láthatták járni-kelni őt.” Mi történt? Jóska bácsi ennyit mond: „Nem vettem el”. S a költő? Hőse földéhségéről és hon­vágyáról beszél, meg arról, hogy „Végéhez ért közben a roppant­­ tusa...” és „Fiamét más térképre írta­­ a harc ..." Megmagyaráz-e ez valamit? Miért nem vette el a hős a leányt és nem hozta haza, hogy az a „más térkép” ne álljon útjukba? És ha nem tette, mi szükség volt arra, hogy pár napra hazahozza, aztán visszavigye, majd újra és egyedül végképpen hazajöjjön, elvegyen egy halk parasztasszonyt s hit­vány, elvadult földet véve, vele együtt fel­törje és dolgozzanak: „...mint kiket veszet­ten / egy ispán durva botja hajt?!" Mire való az egész macska-egér játék, amelyet a köl­tő hősével űz? Miért villantja fel előtte a boldogságot, hogy mindjárt elkapja, majd ismét meglóbálja s végül is egyszers min­­denkorra elkergesse? Mit utaztatja — rá­­zatja hősét ide-oda, értelmetlenül, céltala­nul? Nem, mélységesen mély értelme van en­nek az utaztatásnak-rázatásnak. A költő nemcsak a földhöz —szülőföldhöz akarja visz­­szahozni a hősét, hanem és mindenekfölött a valósághoz. Azért lóbálgatja előtte a boldogságot, hogy megmutassa: az adott társadalmi feltételek között elérhetetlen. Azért rázogatja, hogy felrázza, hogy az álomvilágból is hazahozza, hogy megmu­tassa, mennyire csalóka ez az álomvilág, mennyire nem visz sehova sem, mégha mil­liók járnak is benne. Figyeljük meg: Jóska bácsinak hazatérte után eszébe sem jut, hogy folytassa előbbi szolgálatát, utazgatá­sait! Ráébredt a valóságra. Csakhogy milyen volt ez a valóság? A halk parasztasszony, a rossz görcsös föld, a veszett munka, az agyat szétrobbantó anyagi gondok, a „fizess!” a „büdös ma­gyar” a „pusztulj el parasztja!”, a dobszó, árverés, védtelenség, a tőkés-földesúri rend­szer valósága volt! Igaz, Jóska bácsi vé­gül zöldágra vergődött a régi rendszer alatt is. Jóska bácsi tehetséges és erős akaratú, szorgalmas és kitartó ember. Az ilyenek közül egyesek a múltban is kivere­­kedték magukat a nyomorból s a költő nem keni el ezt a valóságot. De ábrázolása mégsem válik békítővé, sőt csak fokozza a gyűlöletet a régi rendszer ellen. Mert a költő azt is megmutatja, hogy milyen em­berfeletti erőmegfeszítésbe került minden­kinek, hogy áttörjön azon a vasgyűrűn, amelybe társadalmi származása szorította bele. Jóska bácsi zöldágra vergődött, de milyen törékeny kicsi ág volt az! Amikor társaival hében-hóban összeült, „­ meg­­hánytorgatták a világot, / valami jobbról álmodon — / s a lelke immár újra szál­lott, / csitult 11 gond, a fájdalom" s amikor a második ének zárósoraiban Jóska bácsi ott áll a rozs között s nézése el­barangol a zsendülő vetéseken és „ ... halkan dudorá­­szott / s érezte: nem hiába élt” és ez bol­dogság volt számára — akkor ebben az áb­rázolásban a munka áhitatos tisztelete van; ebben a „boldogság”-ban pedig olyan el­­hagyatottság, olyan szomorúság, olyan cél­talanság, mint egy siralomházban. A FIUMEI ÚTTAL álmából felébredt hősnek tehát ebből a valóságból is fel kellett ébrednie. Kitűnt, hogy a múlt valósága szintén ostoba és cél­talan álom volt és nem vitt sehova sem. Igaz, Jóska bácsi, mint nemes természet, úgy érezte, hogy az élet adott neki vala­mit: annak tudatát, hogy ő is adhatott va­lamit az életnek. Csakhogy ez is álom volt: önámítás. Az emberek évezredeken át egyre csak gazdagították az életet és köz­ben ők maguk, noha szintén az élet voltak, semmivel sem gazdagodtak. Fel kellett már egyszer ébredniük ebből az álom­ból is. A költőnek el kellett hoznia hősét, mai valóságunkba, ahol ugyan a sült ga­lamb csak egyik-másik író művében repül az ember szájába, de ahol minden cukorporo­zás nélkül is megvannak az emberhez egyedül méltó és számára tényleges kiutat biztosító hősies építő munka és harc lehe­tőségei. A költő emberi és művészi becsületesség­gel rajzolja meg Jóska bácsi útjának ezt a legújabb szakaszát is. Feltárja születő világunk hiányosságait, nehézségeit és hibáit is. Gátolja haladásunkat az osztály­ellenség, deklaszált törtetők és bürokraták, akik elfelejtik, hogy a dolgozók önmaguknak és nem az ő számukra vették kezükbe a ha­talmat, nyeregbe jutva, magas lóról beszélnek velük, felelős állásukat jogcímnek vélik a fel­­előtlenségre, népi származásukat arra, hogy ne törődjenek a nép ügyével-bajával. A hősnek rendszerünk és pártunk őszinte hívévé való fejlődése négy síkon történik: A költő 1. megmutatja a múltat, amely si­vár és kegyetlen volt, elgyötörte az embert, megalázta méltóságában és nemzeti ön­érzetében; 2. megmutatja számottevő vív­mányainkat a népnevelés, a kultúra fejlesz­tése, az ember tiszteletben tartása, a népi testvériség terén, őszinte törekvéseinket gazdasági helyzetünk fellendítésére; 3. meg­mutatja, hogy a még előforduló igazságta­lanságok, az ember megbántása és megszo­­m­ontása nem pártunk és rendszerünk szel­lemének, hanem e szellem sárbatiprásá­­nak következménye és csak becsületes, bá­tor,semmilyen áldozattól vissza nem riadó harccal küszöbölhető ki; 4. megmutatja a hős fejlődését: „megnőtt a lelke és tu­dása / több lett és jobb — valaki más”. A politikai tájékozódás lehetővé tette számá­ra a jelenségek összefüggésének helyes­­ megértését. . A költő kiválóan rajzolja meg a földjé­hez ragaszkodó, de a közös gazdaság elő­nyeit felismerő középparaszt belső vívódá­sát. Amikor, Jóska bácsival folytatott be­szélgetése során, rámutat neki arra, hogy előrehaladásunk kerékkötője a Magánérdek, magántulajdon / ez pártfogolja itt a bűnt / rossz gúzzsá mindent ez fon / s idézi fel, mi már letűnt”, és az öreg azzal szakítja félbe a beszélgetést, hogy „tempó­san feláll” és estebédhez invitálja a köl­tőt, magatartásában annak az embernek a tiltakozását érezzük, akinek az igazat mond­ták meg, melybe nehezen tud ugyan bele­törődni, de amelyet kénytelen belátni és be is lát. „Majd végigtörli száját s közben / így szól, vagy inkább csak morog: / az­ért nem rossz az, úgy közösben, / s a gép... A gép, az nagy dolog”. Jóska bácsi öntudatra nem ébredt, a va­lóságtól és a közösségtől elszigetelődő, passzív emberként indult el és a realitás, a törvényszerűség világában élő öntudatos, a közösség kérdéseivel törődő aktív harcos­ként érkezik meg, így, — a költő ábrázo­lásának mélysége folytán, — Jóska bácsi, a középparaszton túl, mindazoknak a dolgo­zóknak típusává nő, akiket a­ múlt megcsalt és kisemmizett és akik rendszerünknek — a szocializmus építésével elkerülhetetlenül velejáró nehézségek ellenére — őszinte hí­veivé és támogatóivá lettek. Lehetetlen nem éreznünk a hasonlóságot Jóska bácsi és a költő útja között, aki joggal írja hőséről „De én átérzem és megértem / Bár erről sohasem szólt nekem. / Szívét az én szí­vemhez mértem, / és könnyű volt megér­tenem”. Ha meggondoljuk, hogy dolgozó parasztságunkban (és általában dolgozóink közt), a múlt átkos „nevelés”-e következ­tében, még milyen nagy a száma az olya­noknak, mint az elinduló Jóska bácsi, és hogy milyen fontos állami érdekünk ezeknek az embereknek a megérkezett Jóska bácsi színvonalára való emelése, akkor világossá válik számunkra a költemény felbecsülhe­tetlen politikai, öntudatosító és mozgósító jelentősége. A költemény, mint minden művészet, amely ezt a nevet megérdemli, igaz, egyszerű és szép: benne a költő a nép egyik legéletbevágóbb kérdéséről, a nép nyelvén beszél a néphez. A költő olvasói, akiknek Jóska bácsi oly vonzó és példa­mutató egyénisége a szívükhöz nőtt, sze­retnék tudni, hogyan alakul majd tovább a derék öreg magyar paraszt sorsa. BEFEJEZÉSÜL a költő egyik nagy lírai verséről akarunk még megemlékezni: A Megyek fiammal három nemzedék sor­sának rajza. A meséje ennyi: a költő Szovát felé tart a fiával, már a templom tornya is feltűnik előttük. Minden belül történik itt. A költő visszagondol egyik ifjúkori út­jára, amelyet az édes­apjával ugyanitt tett meg: „És ingerülten szállt vitába vélem, / ha a jövőbe villant a szemem. / Ábránd­nak mondta lelkes szép reményem / Csak visszanézni bírt, előre nem..." Most a fiá­val megy és „A múltról s jövőről is szó esik / de már bizony rajta mi nem vitá­zunk, / hisz egyek a mi szent reményeink.” És a múlt és a jövő közt a jelen, a múlt ellen, a jövőért vívott harcával — erről beszélget a költő a fiával. A költemény főeszméje: a múltat a jelentől elválasztotta sivár távlatlansága, a jelent a jövővel összeköti merész perspektívája. A költő, miközben ezt a főeszmét formába leheli, egy másik eszmét is felvillant, amely a főeszmén túlnőve, az egész Úti Rapszódia egyik legmélyebb gondolatává lesz; ő már nem ismer, átkos nemzedékharc! / minket nem oszt meg gazul az idő. [, A bajtárs arca ez a nyílt merész arc. / Az elv jogán is drága fiam ő.” Az elv jogán is drága fia!... A költő nemcsak Szovátra jutott el ezen az úton! A nép fia hazajött népéhez. A költő fejlődése hazánk széles tömegei­nek fejlődésével párhuzamosan ment végbe és ezt a fejlődést tükrözi. Művészetét azért szeretjük, mert minden magáról énekelt dalából népünk nagy szívének dobogását halljuk ki, mert vívódása, szenvedése, harca és győzelme — mind egyaránt a dolgozó millióké. Az övéké derűs jövő várása is. A lírai hős mögött ott állnak hazánk jóindu­latú, békeszerető, haladó emberei. Merre visz feljebb a művész útja? Már bontakozik is iránya — nem nehéz meg­látni. Ha eddig legtöbbször önmagában, (vagy családtagjaiban), tükröztette az em­bereket, ezután az emberekben fogja tük­­röztetni önmagát. Korántsem véletlen, hogy a Megyek fiammal után a költő tehetsége kezdi áttörni a szűkebb lehetőségű líra kor­látait és a szélesebb műfajok: a verses­regény, sőt a színmű felé tör utat magának. Kiss Jenő újabb költeményei, — és külö­nösen a művész örök feljebbtörését tükröző, remekbe vésett Hegedű, — a költő szaka­datlan fejlődéséről beszélnek. Ami ebben a megérkezésben a legmegragadóbb, az az indulás. MÁT­HÉ ERNŐ mum VETRO ARTHUR Emlékmű-terv UTUNK

Next