Útunk/Utunk, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-09-16 / 37. szám
2 Az atomenergia a larki szélgálatában 1945 AUGUSZTUS 6 — 1955 AUGUSZTUS 8 Két felejthetetlen dátum, két történelmi jelentőségű esemény. Az egyik a pusztítás és az öldöklés, a másik a tudomány, a technika, a termelés, az egész emberiség haladásának történetében nyit új fejezetet. Hirosima és Genf. Az első tízezreket pusztító atomrobbantás — és az első nagyszabású tudományos atomértekezlet. Hirosima után a mexikói és bikini robbantások döreje még túlharsogta az új energia békés felhasználását célzó kutatásokról szóló szórványos híreket. Az atom szó sok ember tudatában egyenértékűvé kezdett válni a pusztítás, a tömeghalál fogalmával. A kocka azonban lassan megfordult. Nem magától. Emberek tíz és százmilliói fordították meg. Korunk nagy mozgatóereje, a népek békevágya és küzdelme egyik nagy eredményeként a múlt hónapban az atomtudósok genfi értekezlete összefoglalta és a világ elé tárta az atomenergia békés felhasználása terén elért eddigi eredményeket. Az értekezlet igen széles mederben folyt. Hetvenhárom ország tudósai — fizikusok, vegyészek, technológusok, mezőgazdászok, biológusok és orvosok — részvételével. Az értekezletre néhány száz dolgozat érkezett, (csak a Szovjetunióból 100!), melyek háromezer nyomtatott oldalon jelentős eredményekről számoltak be. A tapasztalatok kicserélésén túlmenően a világ legnevesebb atomszakemberei megismerték egymást, barátságok fonódtak. Mindenki érezte, tudta: megtették az első lépéseket a rendszeres kapcsolatok létrehozása érdekében. Hazánk küldöttei, más küldöttségekkel együtt, meglátogatták a svájci felsőoktatási intézetek kísérleti laboratóriumait, megtekintették a Harwell-i angol és a Saclay-i francia atomenergiakutató intézeteket. A szovjet kormány meghívott számos küldöttséget, köztük az Amerikai Egyesült Államokét, látogasson el a Szovjetunió Tudományos Akadémiája legközelebbi ülésszakára. A szovjet tudósok pedig az Egyesült Államokból kaptak meghívást. A világ szeme aggódva függött az értekezleten: beváltja-e a hozzáfűzött reményeket? A sajtó, a rádió biztató híreket, eredményeket közölt: a haladás, a tudomány szempontját érvényesítették Genfben. „Az atom a béke szolgálatában” — ez a jelmondat díszítette az előadótermet, ez volt olvasható minden nyomtatvány élén, ez uralta az egész értekezletet. HONNAN AZ ÚJ ENERGIA? Az atomok sokoldalú és minden téren forradalmasító hatásának titka lényegében az atommag három nevezetes tulajdonságában rejlik. Az anyagok alapvető építőkövei — mint ismeretes — a molekulák, melyek sok tízezernyi változatukban nem másak, mint körülbelül százféle atomnak különböző kapcsolódásai. Az eddigi legfontosabb, „klasszikus” tüzelőanyagjaink, a kőszén és kőolaj úgy termelnek hőt, hogy molekuláikban az atomok átrendeződnek, és ebből a változásból szabadul fel a hőenergia (égés). De az atomok maguk teljesen változatlanul maradnak, csak a molekulában elfoglalt helyük változik. Korszakalkotó felfedezés volt, hogy rájöttek arra: az atom, mely egy koncentráltabb középponti részből (mag) és egy kisebb sűrűségű kerületi rétegből (héj) áll, magjában hatalmas energiakészletet tárol. Ezt az energiát külső hatásokkal részben fel lehet szabadítani. A számítások és kísérletek megdöbbentő adatokat szolgáltattak ennek az energiának a nagyságáról. Ma még az urániumatom magjában rejlő energiának csak elenyésző részét tudjuk felhasználni, de már így is annyi energiát tudunk nyerni egy kiló uránból, mint tízezer kilogramm széntől. Az értekezleten arra a következtetésre jutottak, hogy fejlettebb módszerekkel egy kiló uránból két teljes vonatszerelvény szénnek (1 millió kg) megfelelő energiát lehet kivonni. Ez az atommag első sajátsága. Az atommagok átalakulásakor (szétszakadás apróbb részekre, vagy egyesülés nagyobb maggá) hatalmas energiamennyiség szabadul fel. Pillanatnyilag talán ez a nagymennyiségű energia a leglényegesebb a gyakorlat szempontjából. Ezt az energiát használják áramfejlesztésre az atomerőműveknél. Az atomenergia tehát nem közvetlenül kerül az iparba, hanem elektromos energiává alakítva. Az atomerőműben az atomenergia csak „tüzelőanyag”, a szenet helyettesíti. De egyrészt nagyon kevés mennyiség kell belőle, másrészt olcsó. Már az első működő szovjet atomerőműveknél sikerült elérni a gyengébb minőségű, szénnel hajtott villanyerőművek önköltségét: egy kilowattóra elektromos energia tíz képekbe kerül. De a „tüzelőanyag”, az uránium minimális fogyasztása a legfontosabb. Az első szovjet atomerőmű naponta urániumból nem néhány tonnát, hanem mindössze harminc grammot fogyaszt. Ez a csekély fogyasztás és nagy energiatermelés teszi alkalmassá az atomüzemanyagot a jövő rakétarepülőgépe hajtására is. Az üzemanyag-takarékosságnak az egész emberiséget közvetlenül érintő jelentősége is van. A Föld közönséges tüzelőanyagkészlete eléggé korlátozott mennyiségű. Sok országban már ma sem fedezi a fogyasztás szükségleteit és sok helyen (például a szénben elég gazdag Angliában is) pár éven belül képtelenek lesznek eddigi energiaforrásaikkal kielégíteni saját szükségleteiket. A világ energiaszükséglete évenként 3,5%-kal emelkedik. Ez a kis szám pár év alatt megsokszorozódik. 1955-től 2000-ig a szükségletek négy és félszeresre fognak emelkedni; a szénbányászat ezzel azonban nem tud lépést tartani. Urániumkészletünk viszont elegendő lenne pár évszázadra, még akkor is, ha addig nem sikerülne más anyagot olyan atommag-átalakításnak alávetni, mely az urániumhoz hasonlóan állandó energiát szolgáltatna. Márpedig ezt a kérdést elvben már rég megoldotta a tudomány. A természetben előforduló elemek legnehezebbike, az uránium helyett a legkönnyebbet is vehetjük, a hidrogént. Ezzel is hatalmas energiát lehet előállítani. A hidrogénbomba működésének éppen ez az alapja. Csakhogy mi nem robbantani akarunk, nem egy század másodperc alatt akarunk kolosszális energiát felszabadítani, hanem évtizedeken keresztül gyakorlatilag felhasználható mennyiséget. A feladat tehát az atomok magjában lejátszódó folyamat lassítása. Ezt a feladatot már sikerült megoldani az uránium-atom esetében, s a hidrogén-atom esetében sem lehetetlen. Erről beszélt Horni G. Bhaba indiai tudós, a genfi atomértekezlet elnöke, ezt támasztotta alá sir George Thompson angol atomfizikus is előadásában. Márpedig ha ezt a technikai feladatot megoldják, az emberiség megszabadul teljesen az energiaforrás gondjától, hiszen a hidrogén a víz egyik alkotóeleme és így korlátlan mennyiségben áll rendelkezésünkre. A SUGÁRZÓ ATOMOK Az atommagból felszabadult energia mennyisége elsősorban a fizikusokat és az energetikával foglalkozó szakembereket érdekli. Az orvostudományt, mezőgazdaságot, élettant, technológiát, vegytant az atommag két másik tulajdonsága forradalmasította. Hogy felsorolásunkat folytassuk, az atommag második tulajdonságának fogjuk nevezni az atommagátalakulásoknál felszabaduló energia minőségét. Ez az energia különféle sugárzások formájában jelentkezik, melyek közül a legjelentősebb az úgynevezett gamma sugárzás. Ez erősen hasonlít a röntgensugarakhoz: szilárd testeken áthatol, láthatatlan, a fényképező lemezt megfeketíti. De nem ugyanolyan: rövidebb a hullámhossza, nagyobb az energiája. Ez utóbbi előnyön kívül még más szempontból is célszerű technikai alkalmazásokra.Ha egy kis anyagdarabot mesterséges úton „rádióaktívvá” teszünk, vagyis olyan bomlási folyamatot indítunk meg az atommagokban, amely azután lassacskán magától is folytatódik, akkor ez az anyag hosszú időn keresztül önállóan, minden külső behatástól függetlenül folyamatosan bocsájt ki sugarakat. Ezt a kis sugárzó anyagdarabot természetesen könnyebb és olcsóbb szállítani és kezelni, mint az elég nehézkes röntgenkészülékeket. A harmadik sajátosság a természettudományok legkülönbözőbb ágában elvi jelentőségű feladatot old meg: atomok és molekulák mozgásának követését. A madarak vándorlását úgy figyelik meg, hogy egyeseknek számmal ellátott gyűrűt erősítenek a lábára. Az atomot is „megjelölik”, különböző eljárásokkal rádióaktívvá teszik. Ezáltal minden vegyi tulajdonsága változatlan marad, kapcsolódik más atomokhoz, leválik azokról, molekulákat képez éppen úgy, mint a közönséges atomok. Egyetlen pontban különbözik: jelzett. Bármikor könnyen megtalálhatjuk. Mint hajó fényjeleket a sötétben, úgy bocsájt ki a jelzett atom sugarakat. Ezeket pedig igen egyszerűen kezelhető készülékekkel azonnal fel tudjuk fogni és ezáltal követhetjük útjukat. Az anyagok rádióaktívvá tétele eddig rendkívül költséges volt. Az atomerőmű segítségével ez a lehető legegyszerűbbé vált. A rádióaktívvá teendő anyagot egyszerűen az erőművet fűtő urániumrudak közelébe helyezik, ahol az uránium sugárzásának hatására az rádióaktívvá válik. Ez a legkisebb mértékben sem gyengíti az erőmű működését, ugyanúgy, ahogy a gőzgép fűtője (ha fáznék) nyugodtan megmelegítheti a kezét a tűznél, ettől a gőzgép nem fog lassabban járni. Már az első kísérleti atomerőmű rendkívül értékes, nagymennyiségű rádióaktív anyagot szolgáltat — melléktermékként. Nagy eredmények születtek: sikerült a természetben előforduló 92 féle atom mindegyikét rádióaktívvá tenni és ma már 900 fajta sugárzó atommal rendelkezünk. ELSŐ EREDMÉNYEK — NAGY EREDMÉNYEK A genfi értekezleten elhangzott beszámolók rendkívül széles kutatási területet öleltek fel és közülük jónéhány korszakalkotó felfedezésekről adott hírt. Különös érdeklődés fogadta Blohincev és Nikolajev szovjet tudósok részletes beszámolóját a világ első atomerőműjéről, mely 1954 június 27-e óta több, mint 15 millió kilowatóra villamosenergiát állított elő. Már az erőmű modellje és kiállított dokumentációs anyaga is osztatlan elismerést aratott. „A Szovjetunió, atomeszközeinek bemutatásával, az első nap egész dicsőségét learatta” — írja Saxton, a United Press tudósítója. Az atomerőmű elvi alapjai már régen közismertek. De üzemeltetése nagyszámú olyan technikai probléma megoldását követelte, amelyeket egyetlen más országnak sem sikerült maradéktalanul megoldania. (Például az urániumrudak hűtése, a hő elvezetése a turbinákhoz, stb.) A nyugati szakemberek kérdéseinek özöne éppen ezekre a „műhelytitkokra" irányult. A szovjet küldöttek az atomerőmű működésének tapasztalatai alapján részletes válaszokat adtak, amelyeket, mint a többi szovjet beszámolót is, az alapos dokumentáltság jellemzett. A United Press tudósítása aláhúzza: „A szovjet dokumentumok világosan bebizonyították, hogy a Szovjetunió volt a legelső ország, melyben atomenergia üzemet építettek.” A Szovjetunió a közeljövőben építi fel 100—200.000 kw-os atomerőműveit. (Összehasonlításul: a békási vízierőmű összteljesítménye 230.000 kw. lesz). Angliában egy 50.000 kw-os erőművet építenek. 1960-ban a világon körülbelül 10 nagy 100—200.000 kw-os atomerőmű működik majd, a Szovjetunióban ekkor már többszázezer kilowattnyi energiát fognak termelni a különböző atomerőművek. És ezek csak az első lépések. A második évezred végén a világ erőműveinek nagy többségét majd atomerőművek alkotják. Hogy az atomkorszak milyen gyökeres változásokhoz vezetett a fizikában és a kísérleti berendezések elkészítésével foglalkozó technikában, azt felesleges részletezni. Távolodjunk lassanként az atom-tudomány forrástól, nézzük, milyen hullámokat ver a nagy felfedezés távolabbi tudományok területén is. A vegytanban az atommag második és harmadik tulajdonságának varázslatos hatásavolt. Kiderült, hogy a rádióaktív sugárzás rendkívül meggyorsít sok vegyfolyamatot, különösen szintézist (pl. műgyanta, nylon, kapron előállításánál). Egyes folyamatok, amelyekhez eddig 2000 atmoszféra nyomás volt szükséges, erős gammasugárzás hatására közönséges nyomáson is végbemennek. Menynyivel csökkenti ez az előállítási költségeket! Más vegyfolyamatok gammasugarak nélkül nem is mennek végbe. A molekulák szerkezetének vizsgálata terén hatalmas segítséget jelentenek a jelzett atomok. Márpedig ez a kulcsa az élő anyag mesterséges előállításának is. Egyes anyagok kivonását is könnyen lehet követni jelzett atomokkal (pl. bányalég tisztítása). A mennyiségi elemzés különösen kényes és hosszadalmas kísérleteket igényel. A jelzett atomok és molekulák menyiségét igen könnyen meg lehet állapítani a sugárzás erősségéből. Sok vegyelemzést könnyít meg a jelzett atomok módszere. Hogy csak egy példát adjunk: Ha 18 napon keresztül felfognánk a Duna vizét a Vaskapunál (kb. 1010 m3) és az így összegyűjtött vízben elkevernénk egy gyűszűnyi jelzett foszfort (1 cm3), akkor nincs a világon olyan vegyi eljárás, amellyel ezt az elenyésző foszformennyiséget ki lehetne mutatni. A jelzett atomok módszerével mennyiségét még számszerűen is meg lehet határozni. A növénytan és a mezőgazdaság előtt is új utak nyíltak. Számos elméleti eredmény született, amelynek gyakorlati alkalmazása rendkívül nagy jelentőségű. Szovjet kutatók megállapították, hogy enyhe rádióaktív sugárzásnak kitett növények jobban és gyorsabban fejlődnek. Számos kísérlet folyik annak megállapítására, hogyan lehetne ezt a megfigyelést nagy méretekben felhasználni. Szintén sugárzás segítségével sikerült kártékony rovaroktól megmenteni a növényzetet, anélkül, hogy ez a növénynek ártott volna. Ha a növény táplálékába rádióaktív anyagokat keverünk, akkor ezek bekerülnek a növény anyagcseréjébe és pontosan követhetjük, hol mennyi ideig marad a táplálék és milyen vegyi változásokon megy keresztül. Ezzel a módszerrel a növények belső életének számos titkát lesték el, például megállapították a levelekben képzett cukrok vándorlási sebességét (40—100 cm óránként). Kiderült továbbá, hogy a levelekre eső kék sugarak inkább a fehérjék képzését serkentik, míg a sárga és vörös szín a szénhidrátok előállításának kedvez. A fény színének változtatásával befolyásolhatjuk tehát a növény anyagösszetételének arányát. Különféle műtrágyák minőségét, hatását sikerült úgyszólván „belülről” ellenőrizni a nyomjelző atomok módszerével. Jobban ismerik már minden műtrágya sajátosságát és újakat, hatásosabbakat állítottak elő. Például Grinjekt szovjet tudós kísérletei nyomán a cukorrépaföldek trágyázásához használt egyik anyag megváltoztatásával (ammóniumszulfát helyett ammóniumkarbonát) 14—16%-kal növekedett a terméshozam. Még általánosabb jelentőségük van azoknak a kísérleteknek, melyek a fotoszintézis folyamatának megismeréséhez segítenek hozzá. Ezen az úton nemcsak az egész növénytan és élettan előtt nyílnának pillanatnyilag alig felbecsülhető távlatok, hanem forradalmasodna az energetika is. A. L. Kurszanov akadémikus írja: „Mivel a fotokémiai folyamatok során a fényenergia a keletkező új anyagokban állandóan felhalmozódik, e folyamatok kulcsának feltárásával az emberiség előtt új korszak nyílik meg, melynek energetikai lehetőségei valószínűleg jóval nagyobbak, mint az atomkoréi”. Az iparban is egyre szélesebb körben alkalmazzák a nyomjelző atomokat. A fémek és öntvények szilárdságát, rugalmasságát és egyéb mechanikai tulajdonságát elsősorban a fém molekuláinak mozgékonysága szabja meg. A fém molekulái közé kevert jelzett molekulák pontos képet adnak erről a mozgékonyságról. Az atommag második tulajdonságát alkalmazzák az öntvények ellenőrzésénél. Eddig röntgensugarakkal végezték ezt a műveletet. A gammasugarak alkalmazása technikailag könnyebb, és segítségükkel jóval vastagabb tárgyak belső öntési hibáit is meg lehet találni. Hazánkban az elmúlt napokban az elhagyott kőolajkutak vizsgálatánál ún. rádióaktív elektródokkal jelenős eredményekre jutottak. Rendkívül tág alkalmazási területre találtak a jelzett atomok az automatizálás terén. Sok, látszólag a sugárzó atomoktól teljesen távol eső kérdésben is nyertek már alkalmazást, így például esztergakések legcélszerűbb alakjának meghatározásában, festőanyagok vastagságának ellenőrzésében a textiliparban stb. Az élelmezési iparban a tejsav előállításánál jut szerepe a rádióaktív sugárzásnak, sőt a sörgyártás idejét is sikerült segítségével felére csökkenteni. Érdekes példáról számolt be dr. H. Seligmann, a Glasgow városának vízművei által termelt vízmennyiség 50%-a elveszett a csövekben. Minimális (a fogyasztókra veszélytelen) mennyiségű jelzett molekulával pontosan megállapították, hol a kiszüremlés helye. A rádiónk,ív sugarak, de különösen a jelzett atomok módszere teljességgel új és rendkívül hatásos eljárásokkal látta el az élettani és orvosi kutatásokat. Már az első eredmények olyan nagyjzentőségűek, hogy joggal tekinthetjük az új fordulatot az orvostudomány számára egyenértékűnek a mikroszkóp felfedezésével. Jelzett molekulákkal követik a táplálék útját az emberi szervezetben, a vérképződés folyamatát, az egyes szervek működést és az egyes kóros elváltozások menetét. Megállapították például —és ennek nagy gyakorlati jelentősége van —, hogy szervezetünkben a tápanyag állandóan felfrissül. Nem a frissen felvett zsírokat fogyasztjuk el, hanem régebb lerakott tápanyagot, az új zsírokat raktározzuk. Ugyanez történik a fehérjékkel is. Érdekes megjegyezni, hogy a vörösvérsejt vastartalmú vegyületei nem frissülnek ilyen folyamatosan, hanem csak akkor lép helyükbe friss anyag, ha elpusztulnak. Különösen sok beszámoló hangzott el a rák elleni küzdelem eredményeiről. M. N. Fatyejeva a bőrrák kezelése terén elért eredményeiről számolt be. Egy másik szovjet orvosnő a gégeráknál ért el 77%-os tartós gyógyulást. Más orvosok 94 0/n-os eredményekről számoltak be szemhéjrák gyógyításánál. A rák ellen különösen rádióakv fémek sugárzását használják (arany, kobalt, irídium). A jelzett atomokat az agytumor helyének megállapítására is felhasználják. Ha a szervezetbe jelzett foszforatomokat juttatunk, azok nagy része éppen az agydaganatban fog lerakódni. V. R. Khendker indiai orvos a lepra kórokozójának útját vizsgálta jelzett atomokkal. Hazánkban rádióaktív jóddal kiterjedt kutatások folynak a pajzsmirigy rendellenességeinek megállapítása és kezelése érdekében. Mindezek a jelentős eredmények lényegében csak kezdeti tapogatózásoknak tekinthetők. A természettudományok új korszaka, a technika fergeteges iramú fejlődése előtt állunk. És bár az atomkutatásnak még csak a kezdetén vagyunk, máris bizonyos, hogy nehéz túlbecsülni e felfedezések jelentőségét. AZ ÁRNYÉKOK A genfi értekezlet mindenkit megörvendeztető kitűnő eredményeinek fényénél az árnyékok is élesebben látszanak. Magán az értekezleten is akadtak ilyenek. A jelenlevő kutatók nagy többségében jogos megdöbbenést váltott ki, hogy az értekezlet ■ ről két Nobel-díjas fizikus hiányzott. És éppen az a kettő, aki talán a legtöbbet tett az atomenergia felhasználása érdekében: Frederic és Iréne Joliot-Curie. A francia kormány törölte őket a küldöttség névjegyzékéből. Az árnyékban azonban más is történik. Mint pénzváltók a középkor nagy piacain, úgy jelentek meg a nagy nyugati trösztök képviselői a tudósok tanácstermének előszobájában. Nagy, világraszóló üzleteket szimatoltak. Kezd már rosszul menni az atombomba-üzlet, hátha kerül itt egy bomba-atomüzlet. Az amerikai atomenergia bizottság már az értekezlet első napján közölte az amerikai cégek atom-nyersanyagjainak napi árait. * Lélegzetelállító gyorsasággal fejlődik a tudomány. 1946-ban a legderűlátóbb szakemberek 1966-ra várták az atomerőmű megjelenését, és 2000-re a hidrogénatom energiájának felhasználását. 1955-öt írunk és mindkét megvalósításon túl vagyunk igen nehéz dologra jósolni. De egy dolog bizonyos: minél szélesebb körben ismerik meg az emberek az atomenergia békés felhasználásának csodálatos kilátásait és egy eljövendő atomháború borzalmait, annál egyöntetűbben fognak kiállni az atombomba eltiltásáért, annál biztosabb, hogy még nagyobb iramban fogják egymást követni a felfedezések. A természettudományok, a technika, a termelés új korszakának küszöbét lépjük át. Az atomszerkezet felfedezése olyan jelentőségű a világtörténelem távlataiban, mint a tűz felfedezése. És talán az a legcsodálatosabb, hogy az emberiség tudatában van korszakunk nagyszerűségének. A világ leghatalmasabb felfedezéseit nem engedjük a legaljasabb célokra használni; az emberiség sohasem látott felvirágzását kell szolgálniuk. HAMBURG PÉTER KISS JENŐ KÖLTÉSZETE A RÉVI BARLANGBAN, a költő egyik kirándulásán szerzett élményének rajza, gyönyörű példája a művészet természetmegszemélyesítő hatalmának. A talaj élete és a levegő hatása alatt különböző alakokat öltő cseppkövekre és a barlang körül elterülő látványra a saját szívéből fényt vetítve, a költő az egész emberiség történetébe világít bele. A mennyet, Máriát, szenteket, poklot társító sok alak, a barlang sötétsége, börtönszerűsége, ádázsága a múlt jelképévé válik: „Az a világ, mit sejtve hittem, / mivel volt másabb, mint ez itten? / nem úgy oszlott-e földre, mennyre, / mint ez földszintre s emeletre? / Ó, rémek gyermeteg világa! ..." A barlang körüli fénylő táj, az épülő pihenőház, a vidáman fürdőző munkások — a jelenből valók: „S nagyot lélegzem kinn, a fényen. / Nagy útról érkeztem, úgy érzem. / Felmérhetetlen, hosszú útról, / A barlangból, a vaksi múltból — is szétnézek győztesen, kevélyen. / Hajrál be szép, de más így élni! / Mögöttünk hagyni ami régi, s friss lábbal beletűnni végre, / való világunk tág terébe; / az ót az újjal felcserélni..." A völgyön átcsattogó gyorsvonat ablakából barátian integető kezek a jövőbe hívnak. A költemény, a hazafiság, az alkotó munka,az örök haladás fenséges akordjaival zárul: „Mindennél szebb, örök valóság, / polgárod lettem, drága ország! / Szeresd barlangok volt lakóját, / Szeressél engem s annyi sok mást! így zeng a lelkem és elárad, / fényével benne zeng a század, j S biztat menni, haladni folyvást!" Megragadó a költemény formai szépsége. Állítsuk csak egymás mellé a barlang karbidlámpájának rengeteg fényét; a didergő baktatást a hideg patak mentén, a nyirkos sziklaboltok alatt, a szűk kürtőn, lucsok közt, görnyedő háttal való átvergődést; a nagy riasztó mély űrből felsíró sötétséget; a rémült húzódozást; az igéző, áltató, gyötrő, sejlő arcokat és sima szörnyeket s fent: a győztes kevély széttekintést, a dalt, a csillogó eget, az épülő pihenőházat, a fényben és örömben üdülő munkásokat, a végtelennek tartó vonatból híven integető kezeket és a költőnek e két világ közt megújra felhangzó szívbemarkoló kiáltását, hogy: „Ki innen, ki, minél előbb ki! / Ki a nyárba, ki megfürödni! ... Ki innen, ki a napvilágra! / ki a zengő arany szelekbe!" — és sejtelmünk lesz a költő mesterhegedűjében lappangó hangok hatalmáról. A Révi barlangban a fel nem ismert szükségszerűség birodalmából a felismert szükségszerűség, a szabadság birodalmába érő ember győzelmi éneke. A belső felszabadulással — amely az életnek értelmet és célt ad — szükségszerűen együtt jár a megújhodás. Korántsem véletlen, hogy a költő alkotásának, mióta a marxizmus-leninizmushoz eljutott, az ifjúság meg újra visszatérő motívuma: „Hogy zengd új szívvel a dalt” (Csend); Még ifjú vagyok fénylő és viharzó” (Nappali hold); „új harc bátor kezdete" (Szórjál a földbe új magot); „Én csak az életnek hiszek! Az életnek, amely merészen újul... " (Szívben is szabad) stb. A megifjodás motívuma adja meg az ifjú ámulattal tiszta üdeségét és derűjét. A JÓSKA BÁCSI jelentőségét Kiss Jenő művészetében három tényező adja meg: a költő egész pályafutását szintetizálja benne, vele tér át először a szélesebb epikus formára és, — mint rámutattunk, — ez a szocializmus építéséről és a velejáró osztályharcról szóló első kiváló alkotása. A költemény hőse egy középparaszt, akinek több évtizedes fejlődését kapjuk, az első világháborút megelőző időtől napjainkig. Jóska bácsit, az ábrázolás szerint, rokoni kötelékek fűzik a költőhöz s ez meleg intonációt ad a költeménynek. Mindez korántsem jelenti azt, hogy a Jóska bácsi akár a költőnek, akár valamelyik rokonának verses életrajza lenne. Hangsúlyoznunk kell ezt, mert Söni Pál a költeményt különben nagyon pozitívan értékelő, szép cikkében annak a felfogásnak adott kifejezést, hogy Jóska bácsi fiumei útjának ábrázolása nem tipizált: ahhoz, hogy a paraszt földhöz való ragaszkodását kidomborítsa, a költőnek nem kellett volna ilyen nagy utat megtétetnie a hősével, tehát nyilván rabja maradt Jóska bácsi életrajzi adatainak, túlságosan ragaszkodott az esetlegeshez. De vajon esetleges-e a fiumei út? A tömegek kommunista nevelése szempontjából oly nagy jelentőségű költemény megköveteli e kérdés tisztázását. KISS JENŐ KÖLTŐI ELGONDOLÁSA Jóska bácsi fiumei útjáról félreérthetetlenül több volt, mint az, hogy a parasztnak a földhöz való ragaszkodását kidomborítsa: „Nem ülhetett ott, visszahívta / a szülőföld ... S a föld .A föld!” Ámde a honvágy eszméje kidomborításának szándéka se adja meg a fiumei út több részletének páldául Jóska bácsi pénzügyőrösködésnek, a módos szép olasz lány eljegyzésének stb. elégséges okát s ezért ezek a részletek valóban könnyen kelthették az esetlegesség, az életrajzi adatokhoz való ragaszkodás látszatát. És mégis: sose lehetünk elég óvatosak az olyan mély ihletű művészek negatív megítélésénél, mint Kiss Jenő. Bjelinszkij figyelmeztet: a bírálónak nem azt kell néznie, hogy az író mit akart alkotni, hanem azt, hogy mit alkotott. A költő Jóska bácsi földéhségét és honvágyát akarta kidomborítani. Csakhogy az ábrázolás során érzelemvilágának, szenvedélyének logikája felülkerekedett költői elgondolásán és olyan eszmei mondanivalót sugallt, amely az egész utat, minden részletével együtt megmagyarázza, tipikussá teszi. És ehhez semmit sem kell belemagyaráznunk a költeménybe, mindent kiolvashatunk belőle. Miért ment a tömzsi parasztlegényke pénzügyőrnek? A költő világosan megmondja: ,,Másokból altiszt, hajdú, rendőr / és efféle vált, ha nem tupász, / a fojtó, bús paraszti rendből / nem nyílt más út, szabadulás. / Elment hát ő is pénzügyőrnek s feszes egyenruhát kapott / ... a szüzet nem tűrte dohányban, de kedvelte a szűz leányt. / S szerette a zenét, a jó bort, / a friss, vasalt fehérneműt, / s amiben otthon része nem volt, / a színházfélét s a betűt!" Mint látható, többről is szó van itt, mint a földről meg a szülőföldről. Jóska bácsi a nép ama sokmillió gyermekének típusa, akik a régi rendszer alatt nem tudták felszínre hozni és érvényesíteni a szívükben szunnyadó tehetséget és ez a valóságban nem találva kivezető utat, az álomvilágban volt kénytelen keresni: az alkoholban, a virtusban, az asszonycsábításban, a bűnben, az istenben és sok más efféle önámításban. Jóska bácsi számára a költő a „hatalmat” jelentő egyenruhát és az utazgatást választotta álomvilágul. Tipikus volt-e ez az akkori magyar falura? Amikor Jóska bácsi visszavitte a menyasszonyát Fiuméba s egy ideig ott maradt vele, a földijei „százszínbe vonták álmuk hősét: / nagy úr lesz, felsőbb rangra jut. / Mért áldozná fel szebb jövőjét? / Mért bánná ezt a rongy falut? ” Tehát a falu is elvágyott, álmodozott. Ami pedig az utazgatást illeti: Fiamén keresztül a Jóska bácsik tízezrei kerestek „kiút”-at az új világba. (Folytatás előző számunkból) Az egyenruha, utazás, szűzleány, zene, jóbor, friss vasalt fehérnemű, színház, betű, — mindez a népnek hatalomra, jólétre a kultúra fényére való éhét, sőt jogának ösztönét, homályos tudatát és azt tükrözi, hogy az akkori valóság nem adta meg a módot e joga érvényesítésére: „Hullámzó város, zajgó, léha, / ott teltek csak jól napjai.” I „Tenger, hajó, olasz leányok, / őrjárat holdas éjszakán” ki ne érezné ki ebből a megoldás csalóka úton való keresését?! A tömzsi parasztlegényke megismerkedik a módos szép olasz lánnyal: El-elkisérte, megszerette, / a lány sem kérette magát — / Pár hét után el is jegyezte, / Csaptak egy görbe éjszakát.” Már együtt örülünk a hőssel, amikor váratlanul: „Akkor már hadaktól viharzott / a tépett föld..." Mi ez? Szerte akarja foszlatni a költő az illúziónkat? Nem, tovább szövi: Jóska bácsi hazaviszi a menyasszonyát, nagy esemény a faluban. Már kezd visszatérni bizakodásunk, arrakor: „Pár nap s indultak vissza..És mi a nóta vége? Jóska bácsi végleg hazajön. „S másnap már nyűtt parasztruhában / láthatták járni-kelni őt.” Mi történt? Jóska bácsi ennyit mond: „Nem vettem el”. S a költő? Hőse földéhségéről és honvágyáról beszél, meg arról, hogy „Végéhez ért közben a roppant tusa...” és „Fiamét más térképre írta a harc ..." Megmagyaráz-e ez valamit? Miért nem vette el a hős a leányt és nem hozta haza, hogy az a „más térkép” ne álljon útjukba? És ha nem tette, mi szükség volt arra, hogy pár napra hazahozza, aztán visszavigye, majd újra és egyedül végképpen hazajöjjön, elvegyen egy halk parasztasszonyt s hitvány, elvadult földet véve, vele együtt feltörje és dolgozzanak: „...mint kiket veszetten / egy ispán durva botja hajt?!" Mire való az egész macska-egér játék, amelyet a költő hősével űz? Miért villantja fel előtte a boldogságot, hogy mindjárt elkapja, majd ismét meglóbálja s végül is egyszers mindenkorra elkergesse? Mit utaztatja — rázatja hősét ide-oda, értelmetlenül, céltalanul? Nem, mélységesen mély értelme van ennek az utaztatásnak-rázatásnak. A költő nemcsak a földhöz —szülőföldhöz akarja viszszahozni a hősét, hanem és mindenekfölött a valósághoz. Azért lóbálgatja előtte a boldogságot, hogy megmutassa: az adott társadalmi feltételek között elérhetetlen. Azért rázogatja, hogy felrázza, hogy az álomvilágból is hazahozza, hogy megmutassa, mennyire csalóka ez az álomvilág, mennyire nem visz sehova sem, mégha milliók járnak is benne. Figyeljük meg: Jóska bácsinak hazatérte után eszébe sem jut, hogy folytassa előbbi szolgálatát, utazgatásait! Ráébredt a valóságra. Csakhogy milyen volt ez a valóság? A halk parasztasszony, a rossz görcsös föld, a veszett munka, az agyat szétrobbantó anyagi gondok, a „fizess!” a „büdös magyar” a „pusztulj el parasztja!”, a dobszó, árverés, védtelenség, a tőkés-földesúri rendszer valósága volt! Igaz, Jóska bácsi végül zöldágra vergődött a régi rendszer alatt is. Jóska bácsi tehetséges és erős akaratú, szorgalmas és kitartó ember. Az ilyenek közül egyesek a múltban is kiverekedték magukat a nyomorból s a költő nem keni el ezt a valóságot. De ábrázolása mégsem válik békítővé, sőt csak fokozza a gyűlöletet a régi rendszer ellen. Mert a költő azt is megmutatja, hogy milyen emberfeletti erőmegfeszítésbe került mindenkinek, hogy áttörjön azon a vasgyűrűn, amelybe társadalmi származása szorította bele. Jóska bácsi zöldágra vergődött, de milyen törékeny kicsi ág volt az! Amikor társaival hében-hóban összeült, „ meghánytorgatták a világot, / valami jobbról álmodon — / s a lelke immár újra szállott, / csitult 11 gond, a fájdalom" s amikor a második ének zárósoraiban Jóska bácsi ott áll a rozs között s nézése elbarangol a zsendülő vetéseken és „ ... halkan dudorászott / s érezte: nem hiába élt” és ez boldogság volt számára — akkor ebben az ábrázolásban a munka áhitatos tisztelete van; ebben a „boldogság”-ban pedig olyan elhagyatottság, olyan szomorúság, olyan céltalanság, mint egy siralomházban. A FIUMEI ÚTTAL álmából felébredt hősnek tehát ebből a valóságból is fel kellett ébrednie. Kitűnt, hogy a múlt valósága szintén ostoba és céltalan álom volt és nem vitt sehova sem. Igaz, Jóska bácsi, mint nemes természet, úgy érezte, hogy az élet adott neki valamit: annak tudatát, hogy ő is adhatott valamit az életnek. Csakhogy ez is álom volt: önámítás. Az emberek évezredeken át egyre csak gazdagították az életet és közben ők maguk, noha szintén az élet voltak, semmivel sem gazdagodtak. Fel kellett már egyszer ébredniük ebből az álomból is. A költőnek el kellett hoznia hősét, mai valóságunkba, ahol ugyan a sült galamb csak egyik-másik író művében repül az ember szájába, de ahol minden cukorporozás nélkül is megvannak az emberhez egyedül méltó és számára tényleges kiutat biztosító hősies építő munka és harc lehetőségei. A költő emberi és művészi becsületességgel rajzolja meg Jóska bácsi útjának ezt a legújabb szakaszát is. Feltárja születő világunk hiányosságait, nehézségeit és hibáit is. Gátolja haladásunkat az osztályellenség, deklaszált törtetők és bürokraták, akik elfelejtik, hogy a dolgozók önmaguknak és nem az ő számukra vették kezükbe a hatalmat, nyeregbe jutva, magas lóról beszélnek velük, felelős állásukat jogcímnek vélik a felelőtlenségre, népi származásukat arra, hogy ne törődjenek a nép ügyével-bajával. A hősnek rendszerünk és pártunk őszinte hívévé való fejlődése négy síkon történik: A költő 1. megmutatja a múltat, amely sivár és kegyetlen volt, elgyötörte az embert, megalázta méltóságában és nemzeti önérzetében; 2. megmutatja számottevő vívmányainkat a népnevelés, a kultúra fejlesztése, az ember tiszteletben tartása, a népi testvériség terén, őszinte törekvéseinket gazdasági helyzetünk fellendítésére; 3. megmutatja, hogy a még előforduló igazságtalanságok, az ember megbántása és megszomontása nem pártunk és rendszerünk szellemének, hanem e szellem sárbatiprásának következménye és csak becsületes, bátor,semmilyen áldozattól vissza nem riadó harccal küszöbölhető ki; 4. megmutatja a hős fejlődését: „megnőtt a lelke és tudása / több lett és jobb — valaki más”. A politikai tájékozódás lehetővé tette számára a jelenségek összefüggésének helyes megértését. . A költő kiválóan rajzolja meg a földjéhez ragaszkodó, de a közös gazdaság előnyeit felismerő középparaszt belső vívódását. Amikor, Jóska bácsival folytatott beszélgetése során, rámutat neki arra, hogy előrehaladásunk kerékkötője a Magánérdek, magántulajdon / ez pártfogolja itt a bűnt / rossz gúzzsá mindent ez fon / s idézi fel, mi már letűnt”, és az öreg azzal szakítja félbe a beszélgetést, hogy „tempósan feláll” és estebédhez invitálja a költőt, magatartásában annak az embernek a tiltakozását érezzük, akinek az igazat mondták meg, melybe nehezen tud ugyan beletörődni, de amelyet kénytelen belátni és be is lát. „Majd végigtörli száját s közben / így szól, vagy inkább csak morog: / azért nem rossz az, úgy közösben, / s a gép... A gép, az nagy dolog”. Jóska bácsi öntudatra nem ébredt, a valóságtól és a közösségtől elszigetelődő, passzív emberként indult el és a realitás, a törvényszerűség világában élő öntudatos, a közösség kérdéseivel törődő aktív harcosként érkezik meg, így, — a költő ábrázolásának mélysége folytán, — Jóska bácsi, a középparaszton túl, mindazoknak a dolgozóknak típusává nő, akiket a múlt megcsalt és kisemmizett és akik rendszerünknek — a szocializmus építésével elkerülhetetlenül velejáró nehézségek ellenére — őszinte híveivé és támogatóivá lettek. Lehetetlen nem éreznünk a hasonlóságot Jóska bácsi és a költő útja között, aki joggal írja hőséről „De én átérzem és megértem / Bár erről sohasem szólt nekem. / Szívét az én szívemhez mértem, / és könnyű volt megértenem”. Ha meggondoljuk, hogy dolgozó parasztságunkban (és általában dolgozóink közt), a múlt átkos „nevelés”-e következtében, még milyen nagy a száma az olyanoknak, mint az elinduló Jóska bácsi, és hogy milyen fontos állami érdekünk ezeknek az embereknek a megérkezett Jóska bácsi színvonalára való emelése, akkor világossá válik számunkra a költemény felbecsülhetetlen politikai, öntudatosító és mozgósító jelentősége. A költemény, mint minden művészet, amely ezt a nevet megérdemli, igaz, egyszerű és szép: benne a költő a nép egyik legéletbevágóbb kérdéséről, a nép nyelvén beszél a néphez. A költő olvasói, akiknek Jóska bácsi oly vonzó és példamutató egyénisége a szívükhöz nőtt, szeretnék tudni, hogyan alakul majd tovább a derék öreg magyar paraszt sorsa. BEFEJEZÉSÜL a költő egyik nagy lírai verséről akarunk még megemlékezni: A Megyek fiammal három nemzedék sorsának rajza. A meséje ennyi: a költő Szovát felé tart a fiával, már a templom tornya is feltűnik előttük. Minden belül történik itt. A költő visszagondol egyik ifjúkori útjára, amelyet az édesapjával ugyanitt tett meg: „És ingerülten szállt vitába vélem, / ha a jövőbe villant a szemem. / Ábrándnak mondta lelkes szép reményem / Csak visszanézni bírt, előre nem..." Most a fiával megy és „A múltról s jövőről is szó esik / de már bizony rajta mi nem vitázunk, / hisz egyek a mi szent reményeink.” És a múlt és a jövő közt a jelen, a múlt ellen, a jövőért vívott harcával — erről beszélget a költő a fiával. A költemény főeszméje: a múltat a jelentől elválasztotta sivár távlatlansága, a jelent a jövővel összeköti merész perspektívája. A költő, miközben ezt a főeszmét formába leheli, egy másik eszmét is felvillant, amely a főeszmén túlnőve, az egész Úti Rapszódia egyik legmélyebb gondolatává lesz; ő már nem ismer, átkos nemzedékharc! / minket nem oszt meg gazul az idő. [, A bajtárs arca ez a nyílt merész arc. / Az elv jogán is drága fiam ő.” Az elv jogán is drága fia!... A költő nemcsak Szovátra jutott el ezen az úton! A nép fia hazajött népéhez. A költő fejlődése hazánk széles tömegeinek fejlődésével párhuzamosan ment végbe és ezt a fejlődést tükrözi. Művészetét azért szeretjük, mert minden magáról énekelt dalából népünk nagy szívének dobogását halljuk ki, mert vívódása, szenvedése, harca és győzelme — mind egyaránt a dolgozó millióké. Az övéké derűs jövő várása is. A lírai hős mögött ott állnak hazánk jóindulatú, békeszerető, haladó emberei. Merre visz feljebb a művész útja? Már bontakozik is iránya — nem nehéz meglátni. Ha eddig legtöbbször önmagában, (vagy családtagjaiban), tükröztette az embereket, ezután az emberekben fogja tükröztetni önmagát. Korántsem véletlen, hogy a Megyek fiammal után a költő tehetsége kezdi áttörni a szűkebb lehetőségű líra korlátait és a szélesebb műfajok: a versesregény, sőt a színmű felé tör utat magának. Kiss Jenő újabb költeményei, — és különösen a művész örök feljebbtörését tükröző, remekbe vésett Hegedű, — a költő szakadatlan fejlődéséről beszélnek. Ami ebben a megérkezésben a legmegragadóbb, az az indulás. MÁTHÉ ERNŐ mum VETRO ARTHUR Emlékmű-terv UTUNK