Utunk, 1963 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1963-08-02 / 31. szám
HORVÁTH ISTVÁN HOLLÓ ERNŐ A derékhadhoz Csak ránk nőve tudtok Felülnőni rajtunk. Hiszen titeket is Mind, mind mi akartunk, Ezek az ötven-hatvan évesek. Legyetek tehát Ügy legényesek, — S mint, ahogy azt vártuk, Ügy kegyetlenek, Ügy, hogy mindenek Többé szépüljenek A kezetek alatt. Mert... majd fölétek is Nőnek fiatalok. (Folytatás az első oldalról) A román—magyar irodalmi és művelődési kapcsolatokkal foglalkozó irodalomban gyakran összekeverednek a tisztán irodalmi és a túlnyomólag csak művelődési problémák. E tanulmány egyik feladata e sokszor ellentmondónak látszó módszer helyes megvilágítása. Míg a nyugat-európai nemzetek összehasonlító irodalomtörténeti szakmunkáiban általában szigorúan elkülönítik az irodalmi és a művelődési kapcsolatok tárgyalását, a kelet-európai haladó jellegű műveknél viszont gyakran találkozunk az irodalmi érintkezéseket a művelődés egészen tág körében tárgyaló művekkel. Ez a módszertani eljárás — mely egyébként a keleteurópai társadalmaknak a nyugat-európaiakétól eltérő jellegén épül fel — önmagában véve természetes, a román—magyar irodalmi és művelődési kapcsolatok terén pedig elengedhetetlenül szükséges. Miért kell együtt tárgyalnunk az irodalmi és művelődési jelenségeket? Mind a román, mind a magyar irodalom fejlődésében, de különösképp a régi irodalom korában, részben még a XIX. század első felében is, a szépirodalom és a művelődési törekvések szoros kapcsolatának, , összefonódásának lehetünk tanúi. Az irodalmi korszakok, stílusirányok, írói csoportok, eszmék és művek keletkezését nem lehet megérteni, ha nem ismerjük sokoldalúan az illető korszakok művelődési viszonyait (iskolák, nyomdászat, társadalom- és természettudományok stb. szerepét). A haladó erők gyengesége és az elmaradt társadalmi viszonyok teszik érthetővé, hogy — éppen a feudalizmus bomlásának és a kapitalizmus megjelenésének korszakában — az író nemcsak író, hanem tudós, népnevelő, műveltségszervező és haladó eszmék agitátora és propagandistája is egyszemélyben. A felvilágosodás korában ilyen nagyszerű és sokoldalú enciklopédikus író-tudósok és műveltségszervezők például az erdélyi iskola vezető írói, Budai Deleanu, Molnár Piuariu, vagy a magyarországi Kazinczy Ferenc és az erdélyi Aranka György. A megoldásra váró társadalmi feladatok hoznak létre még a XIX században is olyan írói-tudósi enciklopédikus életművet, mint amilyen a Gheorghe Baritiué. A műveltség minden irányú megjelenési formájának ismerete tehát elengedhetetlenül szükséges magának a szépirodalomnak a magyarázásához. A román—magyar irodalmi és művelődési törekvések tudományos feldolgozásában a polgári irodalomtörténetírás általában a közvetlen hatások kimutatására szorítkozott. Az utolsó évtized marxista összehasonlító tanulmányai viszont elsősorban a párhuzamos törekvések vizsgálatának fontosságát hangoztatják, így például Sőtér István a lengyel és magyar romantika párhuzamos fejlődéséről írt tanulmányában e módszer kitűnően sikerült gyakorlati példáját adta. Ugyancsak, a párhuzamos irodalmi jelenségek meglétére és jelentőségére utalnak Tudor Vianu, Ion Breazu, Iosif Pervain újabb szakközleményei és Popovici francia nyelven még 1945-ben megjelent alapvető munkája a román felvilágosodásról. Az utóbbi években egyre több irodalmi és művelődéstörténeti tanulmány íródott a román—orosz, román—magyar, magyar—orosz, lengyel—magyar stb. kapcsolatokról (Sziklai László, Tardy Lajos, Pálffy Endre, Engel Károly, Faragó József közleményei), amelyekben nemcsak két irodalom komplex vizsgálata érvényesül, hanem ugyanakkor gyakorlati alkalmazást is nyer az összehasonlító irodalomtörténetírás párhuzamosság-elmélete. Kakassy Endre kitűnő Eminescu-monográfiája ugyancsak e módszer nyújtotta nagy lehetőségeket igazolja. A polgári irodalomtörténetírás által egyoldalúan alkalmazott ama módszer, mely két irodalom kapcsolatát csupán a közvetlenül kimutatható személyi, eszmei, stílusbeli, tematikai hatásokban kereste, a mikrofilológiához vezetett, és egyoldalúságával lezárta a nagy összefüggések, két nép társadalmi fejlődésének, irodalmi és művelődési élete párhuzamosan kibontakozó törvényszerűségeinek megismerését. A marxista irodalomtörténetírás nem becsüli le a mikrofilológia jelentőségét, de azt minden esetben alárendeli a szintézisre törő tudományos vizsgálatnak. Két nép irodalma összehasonlító irodalomtörténeti kutatásának, a nemzeti jellegzetességek állandó szem előtt tartása mellett, a történeti-társadalmi fejlődés által meghatározott rokon vonások, alapvetően fontos párhuzamos törekvések megmagyarázására kell tehát törekednie. Milyen párhuzamos jelenségek ismerhetők fel az eddigi összehasonlító kutatások eredményei alapján a román és magyar irodalom történetében? Vegyük például a felvilágosodás korát, mely mindkét nemzet irodalmában előkészítője a XIX. század gazdagon kibontakozó fejlődésének. Hasonló legelőször is a felvilágosodás viszonylag késői virágzása. Mind a román, mind a magyar felvilágosodás számos sajátos jelensége még a XIX. század harmadik évtizedében is megtalálható a két nemzet irodalmában és művelődési törekvéseiben. Az elmaradt társadalmi viszonyok, a haladó írók, tudósok és értelmiségiek elszigeteltsége és hősies, de sokszor reménytelen harca a feudális társadalom közönyével szemben sok rokon vonást teremtett e kor román és magyar írói életsorsa között. Batsányi János az akkori magyar írót sötétben lángoló „égő fáklyához“ hasonlította, mely önmagát emésztve „másoknak világít“. A kor nagy román írói közül legtöbbjének ugyanilyen jövőbe világító fáklyasors jutott. Batsányi linzi száműzetése és Budai Deleanu évtizedes lembergi elszigeteltsége népétől, reménytelen küzdelmük műveik kiadásáért, eszméik visszhangra találásáért — sajátos közös vonása egy kornak, és következménye a felszabadulni vágyó népeket elnyomó Habsburg uralomnak. A közöny, az üldöztetés, a megnemértés jut osztályrészül a kor legtöbb haladó, népe felemeléséért küzdő írójának. Mind a román, mind a magyar felvilágosodás íróinak legtöbb műve kéziratban maradt, így például Csokonai és Berzsenyi életében műveiknek alig egy része látott napvilágot. A Tariménes utazása, a feudális társadalomnak ez a nagyszerű bírálata éppúgy kéziratban maradt, mint Budai Deleanu nagy műve, a jiganiada. De párhuzam vonható Sincai, Molnár Plurariu és az erdélyi Aranka György műveltségszervező tevékenysége között is. Nemcsak törekvéseik külső vonásai, de közvetlen tartalmi jegyei is sok hasonlóságot, nem egy esetben azonosságot mutatnak. Nem véletlen tehát, hogy Vincai lelkesen üdvözli Aranka műveltségszervező munkásságát, és Kazinczy a nagyváradi Iosif Vulcant állítja példaként barátai elé. Molnár Plurariu, Perezsényi Nagy László, a szász Hochmeister és még annyian mások e kör jellegzetes felvilágosítói közül nemcsak rokon törekvések hordozói voltak, de egyúttal előfutárai is az együttélő népek testvéri megértéséért vívott harcoknak. A XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeinek román és magyar irodalmi fejlődését, művelődési törekvéseit vizsgálva párhuzam vonható a polgári jellegű intézményekért folytatott küzdelmek között is. A feudális elmaradottság elleni harc folyamán a művelődési törekvések középpontjába kerülnek az anyanyelvű iskolák, a tudóstársaság, a színház, a sajtó megteremtésének kérdései is. A nagyszebeni román filozófiai társaság létrehozását ugyanazok a felvilágosító, racionalista és enciklopédikus eszmék hatják át, mint a marosvásárhelyi nyelvművelő társaságét. A balázsfalvi iskolai színjátszás és a nagyenyedi diákok színjátszó tevékenysége egyaránt a színészet nagy műveltségszervező szerepének felismeréséből fakad. A kolozsvári színház a harmincas és negyvenes években vidéki vándorlásai során hozzájárul előadásaival a román színészet megteremtéséért vívott küzdelemhez, és a szabadságharc előestéjén Farkas brassói társulatának román előadásai már betetőzését jelentik az előző korszakban megindult folyamatnak. Az irodalmi és művelődési haladó törekvések nemcsak párhuzamosan haladnak egymás mellett, hanem legtöbb esetben egymással össze is fonódnak. Mindkét irodalom nemzeti sajátosságainak elkülönítő vonásai mellett tehát világosan felismerhetők azok a közös haladó törekvések is, amelyek az irodalmon kívül a művelődés egész területét áthatják. A tudományos vizsgálat nem terjedt ki még eléggé részletesen azokra a közös forrásokra, amelyekből mindkét nemzet írói és tudósai ihletődtek. Voltaire, Rousseau, Schiller, Hugo és a világirodalom annyi nagy írójának kultusza csaknem egy időben hatnak mindkét nép irodalmára, és mind a közvetítésnek, mind az eszmék átvételének és sajátos alkalmazásának sok hasonló vonása van. A felvilágosodás korából vettünk néhány példát, de az irodalomtörténetírás által eddig is feltárt gazdag tényanyag azt igazolja, hogy a kölcsönhatások és párhuzamosságok minden más korszakban kimutathatók. A hazai összehasonlító irodalomtörténetírás egyik feladata, hogy a román—magyar irodalmi és művelődési kapcsolatok egész anyagát mielőbb tudományosan feltárja, és irodalmi nevelésünk szolgálatába állítsa. JANCSÓ ELEMÉR Időszerű feladatok önyv készül könyvek százairól, a román irodalom magyar nyelvű fordításairól. Munkája közben zavarjuk meg a bibliográfia szerzőjét. Félórát kérünk a beszélgetésre. Bólint, hogy rendben van, s tekintetével bocsánatkérően int, hogy aztán csakugyan egy félóra legyen, minden percet sajnál, amit tanulmányútja idejéből munkáján kívül egyébbel tölt el. Személyi jellegű kérdésekkel hiába is próbálkozunk, meg kell elégednünk azzal, amit eddig is tudtunk Domokos Sámuelről. Vagyis, hogy a budapesti egyetemen tanít, évtizedek óta gyűjti, rendszerezi a román irodalom magyar nyelvű fordításainak címjegyzékét. Beszélgetésünket az teszi időszerűvé, hogy a nagyszabású felmérő munka eredményeként elkészült és az Irodalmi Könyvkiadó tervébe is iktatta ezt a jókora, húsz íves terjedelmű bibliográfiát. Húsz ív, vagyis mintegy négyszáz oldal. Regénynek is számot tenne, pedig csupa adat, cím, név, megjelenési idő és hely, kiadók, folyóiratok, lapok. — Igen, a magyar olvasókban mindig nagy volt az érdeklődés a román irodalom alkotásai iránt. — Meddig nyúlnak vissza ennek az érdeklődésnek a gyökerei? Mikor készült el az első magyar fordítás — román irodalomból? — Ács Károly 1858-ban megjelent kötete az első jelentős határkő. Virágok a román népköltészet mezejéről, ez volt a kötet címe. Ács Károly neve most ismeretlenül cseng, a maga korában azonban korántsem volt az. Ács részt vett az 1848-as forradalomban, ezért nyolcesztendei várfogságra ítélték, amit Vácott töltött le. Ennyit az életéről. Jókai biztatására kezdett hozzá román népdalokat fordítani. A nagy regényíró ismerte a román nép életét, dalainak szépségét, gazdagságát. Később, 1877-ben a Kisfaludy Társaság állított össze egy román népdalgyűjteményt. Ennek irodalomtörténeti érdekessége az, hogy Iosif Vulcan, a korabeli neves nagyváradi író, a Família szerkesztője véleményezte. — Az első fordítások tehát főként a népköltészet alkotásait tolmácsolták. A fordítók élénk érdeklődése a román népköltészet iránt elsősorban e költészet gazdagságával, eredetiségével magyarázható. A román balladaköltészetben gyakori, hogy egyik-másik népballadának több száz változata ismeretes, így a legelterjedtebb és legszebb román népballadának, a Báránykának több mint négyszáz ballada- és kolindaváltozatát gyűjtötték össze. Vonzották a magyar fordítókat a népdalok, a népmesék, a népi alkotó kedv kiapadhatatlan forrásának lenyűgöző bizonyságai is. A bibliográfiai kutatások alapján mikorra tehetők a költők, írók fordításának kezdetei? — A jelentősebb költők, írók műveinek egy részével a magyar olvasóközönség sok esetben még az alkotók életében megismerkedhetett. Elegendő Eminescu példáját említenem. Eddig a magyar irodalomtörténet úgy tartotta számon, hogy Eminescu költeményeinek magyar fordításai először a költő halála után hat esztendővel jelentek meg. Legutóbb magam is kutatásokat folytattam ez irányban, és kitűnt, hogy az első magyar nyelvű Eminescu-fordítások még a költő életében, 1889 januárjában jelentek meg. A német és az olasz irodalom után időrendben a magyar irodalom fedezte fel a maga számára Eminescu költészetét. A fordítókat az Eminescu-versek nemes eszmeisége, humanizmusa és nem utolsósorban gazdag forma művészete vonzotta a múltban és vonzza napjainkban is, amit bizonyít az, hogy egyre újabb fordítói akadnak a fiatal költőnemzedék tagjai között. — Ha már a fordítók kerültek szóba, a bibliográfia kiket sorolhat fel a legjelentősebb költők közül, úgy, mint a román irodalom rendszeres tolmácsolóit? — Gazdag a névsor. Minden sorrend és értékrend nélkül hadd említsem meg József Attila Coșbucfordításait, Áprily Lajost (Eminescu, St. O. Iosif és Lucian Blaga fordítását), Dsida Jenőt, továbbá Illyés Gyulát és Jékely Zoltánt. A romániai magyar költő-műfordítók közül mindenekelőtt Szemlér Ferenc, Kiss Jenő és Franyó Zoltán tett sokat a román költészet tolmácsolásában. Hasonlóképpen számos prózaírót sorolhatnék fel itt. — Milyen korszakot ölel fel a bibliográfia? — Ács Károly gyűjteményétől napjainkig minden jelenleg ismert fordítást, tehát a köteteket, valamint a folyóiratokban, napilapokban megjelent anyagokat. A megjelent könyvek jegyzékét a bibliográfia 1963 elejéig kíséri nyomon, a folyóiratok, lapok közléseit 1961 elejéig. Véleményem szerint, az adatok megközelítően teljesek, a további kutatások csak bővíthetik a fordítások körét, az összkép aligha változik. — A kutató számára időben ez mennyit vett igénybe? — Évtizedek óta foglalkoztat a kérdés. Igyekeztem átnézni mindazokat az időközben teljesen elfelejtett vidéki kis lapokat is, amelyek feltehetően közöltek román fordításokat. Készséges segítő társam akadtak, akiknek őszinte köszönettel tartozom. Áttanulmányoztam a budapesti Széchényikönyvtár gazdag anyagát, és 1958 óta, a Román Népköztársaság írószövetségének messzemenő támogatásával — amiért elsősorban Mihai Beniuc elvtársnak mondok köszönetet — a bukaresti Akadémiai-könyvtárban búvárkodtam. — További tervei? — A bibliográfiai kutatások mellett szívesen foglalkozom népmese-gyűjtéssel. Az utóbbi időben Békés megyében, Méhkerék községben Vasile Gurzan román nemzetiségű termelőszövetkezeti paraszt, egy hetven felé járó öregember tíz tündérmeséjét jegyeztem le, illetve vettem fel magnóra. — És a bibliográfiai gyűjtés? — Természetesen továbbfolytatom. Bibliográfus számára igazán termékeny időszak a mostani. Mind több román alkotás jelenik meg magyar fordításban és egyre színvonalasabb átültetésben. A román irodalom alkotásainak alapos megismerése állandó igény a magyar olvasók körében. És a bibliográfus napról napra örömmel jegyzi fel ennek az igénynek a teljesedését. B. Gy. Egy bibliográfia elé DEÁK FERENC rajza a Vasúti műhelyekből Egy lapátra róva kezembe veszlek, vén lapát, te élettelen vaslemez, a nyeled már ezernyi heg, ráncokkal tarkított, eres. Dalol a táj, teherkocsik durrogásától zeng az út. A nyár zöld falakat emel körül, amíg lapátolunk. Mint zivatar, hull a homok, mint lavina, zuhog a kő, te is szorgalmaskodsz, lapát, pedig megrágcsált az idő. Becsüllek, mint társaimat, kik itt dolgozgatnak velem s téged is, akit öregen munkába hívott a jelen. UTUNK