Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1972-12-15 / 50. szám

A zenetudós a budapesti Zeneműkiadó irodalmi és ze­nei vezetője. Eredetileg zon­goraművésznek készült, Giese­­kingnél tanult, később Kodály­­tanítvány lett. Bölcsész doktor is, akár eszményképe, Kodály Zoltán, akinek életre szóló el­kötelezettje. Megragadta Ko­dály életelve: a nemzet és a tömegek zenei műveltségének szolgálata, mely előbbvaló minden személyes sikernél. Eösze Kodály körében vagy inkább „bűvkörében“ töltötte élete javát. Ő írta az első Ko­dály életrajzot. Már ifjan gyűj­tögette, jegyezte u mestőre min­den tanítását, élete kiemelke­dő eredményeit. Az 1956-ban megjelent kötetet követte a többi, eddig összesen hét Ko­dályról szóló könyve. Most, születése 90-ik évfordulójára megszervezte a Kodály-emlék­­kiállítást. Az ünnepi megnyitón a ko­ra őszi hidegben, eléggé ba­rátságtalan volt a terem is, az előcsarnok is. De egyszer­re megtelt fénnyel, melegség­gel, az éneklő fiatal lányok virágoskertjétől, Kodály élet­­szeretettel fűtött leánykórusai­ból énekeltek egy csokorra va­lót. Az ünnepségen régi hívek, tanítványok, három nemze­dék találkozott... A budai várban lezajlott ünnepség után hívott beszél­getésre Eősze László ... 1967 márciusában halt meg Kodály, tehát ez évben volt halálának ötödik évfordu­lója. Az ünnep mégis most zajlik, ősszel? — Igen, igaz, de életművéhez illőbb a születését ünnepelni. Hiszen itt él közöttünk, szinte halljuk intelmeit, tanításait. Ezért szenteltük az 1972-es Bu­dapesti Zenei Heteket Kodály­nak — a nép és a művészet egysége gondolata jegyében. Lényegében ezt képviseli az ő életműve. Vagyis ezúttal főként népi ihletettségű művek hang­zanak el a hangversenye­ken? — Nem ez a lényeg; a zeneiro­dalom remekei is szóhoz jut­nak. Kodály egész magatartá­sának, életművének legfőbb jellemzője ugyanis, szerintem, a szintézisre való törekvés. Miben látja ennek a törek­vésnek az érvényesülését? — Gondoljon csak Kodály há­romirányú tevékenységére: 1. alapos zeneszerzői és tudósi munkát folytatott, 2. az Eötvös Kollégium diákjaként német— magyar szakos volt, 3. irodalmi ismeretei széles körűek. Ebből adódott tévedhetetlen művészi ízlése. Szabolcsi Bence is rá­mutatott erre Úton Kodályhoz című új kis könyvében: „ ... a­­hogyan a virágénekektől Pető­fiig és Adyig a mai lírai köl­tészet csúcsain lépdelt, úgy kö­tötte össze ez a költő Vejne­­mem­ent Homérosszal, Sapphot Goethével, Vivaldit a kelet­európai bylvnákkal...“ Kodály ihletője az egyetemes népköl­tészet, amely egyben klasszi­kus összefoglalás, szintézis, az ázsiai népzenéktől a gregoriá­­numig, ugyanolyan klasszikus szintézis, mint a legnagyobb klasszikus kultúráké, a Pa­­lestrináé, a Baché, a Mozarté, sőt a gondolkodás és nevelés klasszikusaié, Platóntól Eraz­­musig és Herderig... De hát végső soron nem minden sokoldalúan képzett művészre, nem minden lángelmére jellemző a szin­tézisre való törekvés? — No persze, alkat dolga ez is. Kodálynál azonban jóval többről, tudatosságról, követ­kezetes magatartásról van szó! Kora ifjúságától arra töreke­dett, hogy megismerje az egész európai zenetörténetet. Ugyan­akkor hangoztatta: „...nem lehet zenetörténész senki a népzene ismerete nélkül“. Ezt a tételt is a nyugati mesterek tanulmányozásából szűrte le. 1905—7 között Palestrina és Bach műveibe mélyedt el. A vokális és hangszeres polifónia két legnagyobb mesterét te­kintette példaképének. Ő fe­dezte fel Bartók számára is Debussyt. Harmóniavilágát is elsősorban Debussy alapján é­­pítette ki. Formaművészetében Haydnt, Mozartot, Beethovent követte. E nagy mesterek ze­néjének gyökereit is az oszt­rák és német népdal táplálta. A szintézisre való törekvés je­gyében egyrészt maga tárta fel saját népdalkincsét, más­részt művészetét az európai műzene mesterei táplálták. Tehát állandóan szintézist ke­reső egyénisége éppen az, ami­ben más mint Bartók... (... Kérdezném, kíváncsian, miben áll ez a „más“? De máris folytatódik a gondo­latmenet ...) — ... Kodálynál már az indu­lás is kettős: bölcsész doktorá­tust szerzett (beteg édesanyja óhajának eleget téve), majd Bayreuth, Berlin és Párizs u­­tán elment a legeldugottabb falvakba — népdalt gyűjteni. Ebben is a szintézisre való törekvés jelentkezik? Nem a vágy, hogy a zenei hagyo­mányt megismerje? — Tehát foglaljuk össze: Ko­dály maga gyűjtötte a népda­lokat, a hangszeres zenét, pa­rasztok között járva. Könyv­tárakban kutatott. Látta, hogy kevés az írott emlék, tehát ki­mondta: a magyar zenetörté­neti emlék egyedül az íratlan hagyomány. Nevelő tevékeny­ségében is elmélet és gyakor­lat összhangját valósította meg. Tételeket szűrt le, mód­szert dolgozott ki s képes volt arra, hogy egyszerre, egyidő­­ben gondoskodjék óvodások­ról és főiskolás zeneszerző nö­vendékeiről. Meddig tartott zeneakadé­miai tanári tevékenysége? — 1907-től 1942-ig, tehát 35 éven át! A jelenkori magyar zeneszerző nemzedék java Ko­dály tanítvány. 1942-ben ment nyugdíjba, hatvanéves volt... Igen, abban az évben Ko­lozsváron is ünnepelték, akkor tartotta nevezetes e­­lőadását — tanítók, isko­lai énekoktatók számára. Bemutatta 630 népdalból összeállított iskolai ének­gyűjteménye kefelevonatát s kicsit ironikusan mondta: aki zenémet nem kedveli, megnyugtatom, e kötet ele­jétől végig népdal, mert ez zenei nevelésünk alapja. — Igen, ez az adat is rávilá­gít, miért tartotta meg nyug­díjaztatása után a népzene kollégiumot. De hát mikor vonult vissza tulajdonképpen? — Soha! a Tudományos Aka­démián működő népzene ku­tatócsoport tevékenységét ha­láláig irányította, mert a ze­nei anyanyelv megalapozását tekintette feladatának. Ezért viselte annyira szívén a nép­dal ügyét. Igaz, a zenei anya­nyelvvel kell kezdeni, de nem szabad ezen a fokon megre­kedni. Ha elsajátítottuk, se­gítségével megismerhetjük a rokon, a szomszéd és az euró­pai népek hangját is. Kodály maga milyen né­pek dalait gyűjtötte? — Megegyezésünk alapján Bartók Vésztőtől keletre fekvő területeken gyűjtött. Kodály szlovák falvakban is járt, to­vábbá a mari és az üzbég,­­te­hát a kvintváltó dallamokat tanulmányozta. Népét szerette, emelni akarta, azért kereste azt, ami közös, s nem azt, ami elválaszt a többi néptől... Azt hiszem az is emellett szól, hogy Bartók Márama­­rosi román népdalgyűjte­ményének 1923-ban megje­lent kötetét ő méltatta a legmelegebben, kiemelve a népéhez közelálló román értelmiségiek értékes köz­reműködését. — Igen, mert elfogulatlan tu­dós volt, s mindig a végső célt, az emberiség zenéjének gazdagodását tartotta szem e­­lőtt. Alkotó tevékenységét foly­tatta haláláig? — Nem egészen. Volt egy idő­szak, amikor semmit sem al­kotott. Ennek előzménye ma már eléggé ismert. A Horthy uralom 1920 januárjában fe­gyelmi eljárást indított elle­ne. Ok: a Tanácsköztársaság fennállása alatt a Zeneakadé­mia aligazgatója, s a hármas zenei direktórium (Dohnányi, Bartók mellett) tagja volt Lu­kács György népbiztossága idején. Ennyi is elég lett vol­na, de „bűnei“ között fejére olvasták azt is, hogy meghang­szerel­tette az Internacionálét, haladó muzsikusoknak segített stb. A külföldön tartózkodó Dohnányi írásban vállalta a felelősséget, Bartók egyenesen követelte, hogy terjesszék ki őreá is a fegyelmi eljárást, Kodályt mégis visszaminősítet­ték. A tanítástól­­két évre eltil­tották. Mindez mélységesen felzaklatta, megalázta. Két é­­vig egyetlen művet sem írt, hogy aztán egész keserűsége, felháborodása, mint a sistergő láva törjön ki a nagy műben, a Zsoltárban. Úgy tudom, ez a mű ren­delésre készült, ünnepi al­kalomra? — A Pest—Buda egyesülésé­nek 50 éves évfordulójára ren­dezett ünnepi hangversenyre kívánták tőle, 1923-ban. Di­csőítő éneket vártak a rende­lők, Bartók ugyanakkor írta meg ötrészes, különböző nép­zenékből ihletett Táncsoro­zatát, Kodály pedig ének- és zenekarra és tenorszólóra meg­írta ezt a feljajdulást! Forrása: a török megszállás idején so­kat szenvedett Kecskeméti Végh Mihály zsoltárátköltése. Dávid király 55-ik zsoltára így lett Kodály művében har­madszor az elmagányosodás, a magára maradás kifejezése. Ez a Psalmus Hungaricus egyet­len helyes értelmezése... Vég­tére is: Kodály életművében állandóan „vörös fonalként“ kimutatható a szintézisre való törekvés. Ha egy régi dallam­töredéket talált , beépítette a XX. század zenei nyelvébe. Ha műzenei emlékre bukkant, tudományos formában is köz­re adta. Egész életműve ha­gyományőrző és ugyanakkor jövőtépítő. A már tárgyalt hármas tevékenységéből adó­dott a negyedik: a művelődési politikusé. Következetesen kö­vetelte, hogy magas színvonalú zenei műveltség váltsa fel a zenei elmaradottságot, a zenei analfabetizmust. Ismételten ar­ra intett, hogy ne csak mu­zsikust neveljünk, de közönsé­get és közösséget is. Minden vívmányát elsősorban népének szánta, de életműve messzebb hatott. Bostonban, Tokióban, Freiburgban Kodály-elveket valósítottak meg az általános zenei nevelésben. Grúziában, egy iskolában Kodály Brrin­­niákat énekelnek. Ameriká­ban, Ausztráliában tanárcso­portok alakultak, céljuk a népdalra építő zenei oktatás módszerének elsajátítása. Ám Kodály szellemében sohasem lehet szó átvételről; minden nemzet saját anyanyelvét, sa­ját népdalkincsét tekintheti az egyedüli kiindulásnak ... SZEGŐ JÚLIA aftsiike Laczi« Kodályról Kodály Zoltán 1960. nyarán, a Concerto lemezfelvételén (Friedmann Endre felvétele) Papp Magda és Farkas Pál a Nagyváradi Művelődési Ház Kodály-emlékestjén (Vik­dár István felvétele) ­ PÁRBESZÉD AZ ALKOTÓVAL Szabó Csaba — Remélem, beszélgetésünk még az 1972-es évben nap­világot lát. Ez az év az e­­gész zenei világ tudatában Kodály-év is volt. Milyen gondolatokat ébreszt a Ko­­dály-évforduló a mai zene­szerzőben, a mai zenei köz­életi emberben? Hogyan bá­nunk a kodályi örökség ránk is érvényes tételei­vel? — Szóljak előbb tán a köz­érdekű kérdésekről. Ebben az évben jelentek meg az első ér­vényes, anyanyelvű zenei tan­­tervek az óvodák és általános iskolák számára. Eddig a ma­gyar zene tanításának nem volt minden részletkérdésre kiterje­dő törvényes motivációja, ami nem jelenti azt, hogy nem ta­nították a magyar zenét; óvo­dától érettségiig az ismeretek bizonyos mennyiségéhez ed­dig is hozzájuthatott a diák a régi tantervek utasítása alap­ján is: „A román folklórról szóló fejezetet, az együttélő nemzetiségek nyelvén működő iskolákban ezeknek folklórjá­ból vett dalokkal kell kiegészí­teni.“ (A tízosztályos általános iskolák 61 394/1971 szám alatt jóváhagyott tantervéből.) Tan­könyvek is léteztek magyar nyelven. Most azonban, íme, megmutathatom neked a tel­jes, átfogó jellegű tanterveket, törvényerőre emelt formájuk­ban. Mielőtt a tantervek ki­dolgozásához hozzáfogtunk vol­na, összehívták a szakemberek értekezletét Marosvásárhelyen. Ezen az értekezleten javasol­tuk a Kodály-módszernek a ze­nei oktatásba való újra-beve­­zetését (gondolom, itt válik vi­lágossá az összefüggés kérdé­seid és válaszom közt). Azért beszélünk újra­ be­vezetésről, mert, 1961-ig a Kodály-mód­­szerrel tanított a legtöbb ta­nár a kolozsvári G. Dima Ze­nekonzervatórium, valamint a kolozsvári és vásárhelyi zenei középiskolák magyar tagoza­tán. A zenetanárok javaslatai alapján, legjobb meggyőződé­sünknek megfelelően, igyekez­tünk most újra érvényesíteni ezt a módszert. A Kodály­­koncepcióról ezúttal csak any­­nyit szeretnék megjegyezni, hogy számunkra ennek a mód­szernek az alkalmazása a ze­nei anyanyelv oktatásának leg­fontosabb feltétele; évtizedek óta bebizonyosodott, hogy nemzetiségünk zenéjét Kodály zenepedagógiai útmutatásai a­­lapján sajátíthatjuk el a leg­korszerűbben. A módszer al­kalmazása nyilvánvalóan nem vezethet zenei elszigetelődés­hez. Ellenkezőleg: ha a magyar tannyelvű iskolák diákjai job­ban elsajátíthatják zenei a­­nyanyelvüket, sokkal bizto­sabb alapokra fog épülni egész zenekultúrájuk, és így mélyeb­ben megismerhetik majd a román nép és az együttélő nemzetiségek zenéjét, de még az egyetemes zenekultúra kin­cseit is. — Hogyan készültek és mi­lyenek ezek az új tanter­vek? — Nyilvánvaló, hogy az el­ső magyar nyelvű zenei tan­tervek, a fenn vázolt sajátos körülmények folytán, csak át­menetiek lehetnek. A Tan­könyvkiadó szerkesztőit meg kellett győznünk a módszer minden egyes eszközének, ele­mének helyességéről. A meg­győzés sajnos nem járt teljes sikerrel, és ezért a módszer bi­zonyos elemei még hiányoz­nak a tantervből. Ettől füg­getlenül azonban a tananyag egész beosztása a szó-mi-tól a pentatónia fokozatos kiépü­léséig, az éneklésnek mint a zenetanítás alapvető eszközé­nek hangsúlyozásától a szolmi­­zációs (de, re, mi, fa, szó, fá, si) és betűelnevezések (c, d, é, f, g, á, h) használatáig, a román nép és az együttélő nemzeti­ségek zenéjének kötelező is­meretéig megfelel eredeti el­képzeléseinknek. Most már az következne, hogy az óvónők, tanítók és zenetanárok tovább­képző tanfolyamokon sajátít­sák el a tantervek által meg­követelt korszerű ismereteket, hogy azok ne maradjanak holt szövegek, hanem pedagógiai gyakorlattá válhassanak. —­S most szóljon a zene­szerző is... — Azt hiszem természetes, hogy nemcsak Kodály pedagó­giai munkáit, hanem egész é­­letművét kötelező tananyagnak tekintem a magam számára. Adódhat ez abból, hogy a ze­neszerzést Kodály növendékei­től (Kodál Gábor, Jagamas János) tanultam. De adódhat abból az egyszerű tényből is, hogy ott élek, ahol Kodály és Bartók a magyar zene egyik alapvető rétegét, és ahol Bar­tók a népek közti zenei köl­csönhatások vizsgálatának szükségszerűségét felfedezte. Az utóbbi években, azért is, hogy pótoljam a főiskolán el­mulasztott prozódiai ismerete­ket (nem személyes mulasz­tásról van szó, hanem arról, hogy a prozódiát, mint önál­ló tantárgyat nem tanították) és azért, mert elvállaltam a Színművészeti Főiskolán a ma­gyar nyelv zenéjével (hanglej­tés, ritmus stb.) kapcsolatos ismeretek oktatását, különös érdeklődéssel fordultam Ko­dály prozódiai vonatkozású írásai felé és elsősorban ze­néjének prozódiája felé. Hi­szem, hogy ezek a vizsgálatok hozzásegítenek ahhoz, hogy műveimet magukénak érezzék azok, akik számára elsősorban íródtak. — Milyen zenei műfajok vonzanak leginkább, milyen irányban óhajtod kifejteni zeneszerzői tevékenysége­det az elkövetkező évek­ben? — 15 kórusművem vár be­mutatásra, ebből ötöt a leg­kisebbeknek szántam, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és Majtényi Erik verseire íród­tak; a Weöres Sándor verseire komponált 5 kis kórus a na­gyobbacskáknak szól. Mindkét ciklus szerepel a Tankönyv­­kiadó tervében, a készülő ma­gyar kórusgyűjteményekben fognak megjelenni, talán még ez évben. A nyáron elkezd­tem az Énekek éneke ciklu­som komponálását. Első darab­ja Salamon király versére, to­vábbi négy Illyés Gyula költe­ményeire íródott, „Rangrejtve“ címmel. (Versek a Bukarest­ben megjelent „Világszerzés“ című kötetből). Azt, hogy mi­lyen irányba haladok, kérem, állapítsák meg műveim előadói és hallgatói — miután kórusa­im bemutatásra kerültek... SIMON DEZSŐ PALOCSAY ZSIGMOND Kodály Zoltán siratása Csönderdő ősz apósa, csodafánk zöldmanója, — pávapásztor, Vainámöinen, — kufárok ostorzója, balholmi lányok mosolygója, (mert ők nem nevetnek) — kár, hogy a vének öregednek, de ebből csak rend teremhet, hisz fű már, — sás a nyelved, édesfa minden elved, ki leveled ízlelgette, barmokkal nem etette, rügyét, ágait hazahozta, — barka porként szippantotta fel a szél is-------------------­---------­bárhogy él is világjárva, elhangolja, helyrerázza csönderdőt bennünk lelkünk ősz apója, csodafánk zöldmanója.

Next