Utunk, 1972 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1972-12-15 / 50. szám
A zenetudós a budapesti Zeneműkiadó irodalmi és zenei vezetője. Eredetileg zongoraművésznek készült, Giesekingnél tanult, később Kodálytanítvány lett. Bölcsész doktor is, akár eszményképe, Kodály Zoltán, akinek életre szóló elkötelezettje. Megragadta Kodály életelve: a nemzet és a tömegek zenei műveltségének szolgálata, mely előbbvaló minden személyes sikernél. Eösze Kodály körében vagy inkább „bűvkörében“ töltötte élete javát. Ő írta az első Kodály életrajzot. Már ifjan gyűjtögette, jegyezte u mestőre minden tanítását, élete kiemelkedő eredményeit. Az 1956-ban megjelent kötetet követte a többi, eddig összesen hét Kodályról szóló könyve. Most, születése 90-ik évfordulójára megszervezte a Kodály-emlékkiállítást. Az ünnepi megnyitón a kora őszi hidegben, eléggé barátságtalan volt a terem is, az előcsarnok is. De egyszerre megtelt fénnyel, melegséggel, az éneklő fiatal lányok virágoskertjétől, Kodály életszeretettel fűtött leánykórusaiból énekeltek egy csokorra valót. Az ünnepségen régi hívek, tanítványok, három nemzedék találkozott... A budai várban lezajlott ünnepség után hívott beszélgetésre Eősze László ... 1967 márciusában halt meg Kodály, tehát ez évben volt halálának ötödik évfordulója. Az ünnep mégis most zajlik, ősszel? — Igen, igaz, de életművéhez illőbb a születését ünnepelni. Hiszen itt él közöttünk, szinte halljuk intelmeit, tanításait. Ezért szenteltük az 1972-es Budapesti Zenei Heteket Kodálynak — a nép és a művészet egysége gondolata jegyében. Lényegében ezt képviseli az ő életműve. Vagyis ezúttal főként népi ihletettségű művek hangzanak el a hangversenyeken? — Nem ez a lényeg; a zeneirodalom remekei is szóhoz jutnak. Kodály egész magatartásának, életművének legfőbb jellemzője ugyanis, szerintem, a szintézisre való törekvés. Miben látja ennek a törekvésnek az érvényesülését? — Gondoljon csak Kodály háromirányú tevékenységére: 1. alapos zeneszerzői és tudósi munkát folytatott, 2. az Eötvös Kollégium diákjaként német— magyar szakos volt, 3. irodalmi ismeretei széles körűek. Ebből adódott tévedhetetlen művészi ízlése. Szabolcsi Bence is rámutatott erre Úton Kodályhoz című új kis könyvében: „ ... ahogyan a virágénekektől Petőfiig és Adyig a mai lírai költészet csúcsain lépdelt, úgy kötötte össze ez a költő Vejnemement Homérosszal, Sapphot Goethével, Vivaldit a keleteurópai bylvnákkal...“ Kodály ihletője az egyetemes népköltészet, amely egyben klasszikus összefoglalás, szintézis, az ázsiai népzenéktől a gregoriánumig, ugyanolyan klasszikus szintézis, mint a legnagyobb klasszikus kultúráké, a Palestrináé, a Baché, a Mozarté, sőt a gondolkodás és nevelés klasszikusaié, Platóntól Erazmusig és Herderig... De hát végső soron nem minden sokoldalúan képzett művészre, nem minden lángelmére jellemző a szintézisre való törekvés? — No persze, alkat dolga ez is. Kodálynál azonban jóval többről, tudatosságról, következetes magatartásról van szó! Kora ifjúságától arra törekedett, hogy megismerje az egész európai zenetörténetet. Ugyanakkor hangoztatta: „...nem lehet zenetörténész senki a népzene ismerete nélkül“. Ezt a tételt is a nyugati mesterek tanulmányozásából szűrte le. 1905—7 között Palestrina és Bach műveibe mélyedt el. A vokális és hangszeres polifónia két legnagyobb mesterét tekintette példaképének. Ő fedezte fel Bartók számára is Debussyt. Harmóniavilágát is elsősorban Debussy alapján építette ki. Formaművészetében Haydnt, Mozartot, Beethovent követte. E nagy mesterek zenéjének gyökereit is az osztrák és német népdal táplálta. A szintézisre való törekvés jegyében egyrészt maga tárta fel saját népdalkincsét, másrészt művészetét az európai műzene mesterei táplálták. Tehát állandóan szintézist kereső egyénisége éppen az, amiben más mint Bartók... (... Kérdezném, kíváncsian, miben áll ez a „más“? De máris folytatódik a gondolatmenet ...) — ... Kodálynál már az indulás is kettős: bölcsész doktorátust szerzett (beteg édesanyja óhajának eleget téve), majd Bayreuth, Berlin és Párizs után elment a legeldugottabb falvakba — népdalt gyűjteni. Ebben is a szintézisre való törekvés jelentkezik? Nem a vágy, hogy a zenei hagyományt megismerje? — Tehát foglaljuk össze: Kodály maga gyűjtötte a népdalokat, a hangszeres zenét, parasztok között járva. Könyvtárakban kutatott. Látta, hogy kevés az írott emlék, tehát kimondta: a magyar zenetörténeti emlék egyedül az íratlan hagyomány. Nevelő tevékenységében is elmélet és gyakorlat összhangját valósította meg. Tételeket szűrt le, módszert dolgozott ki s képes volt arra, hogy egyszerre, egyidőben gondoskodjék óvodásokról és főiskolás zeneszerző növendékeiről. Meddig tartott zeneakadémiai tanári tevékenysége? — 1907-től 1942-ig, tehát 35 éven át! A jelenkori magyar zeneszerző nemzedék java Kodály tanítvány. 1942-ben ment nyugdíjba, hatvanéves volt... Igen, abban az évben Kolozsváron is ünnepelték, akkor tartotta nevezetes előadását — tanítók, iskolai énekoktatók számára. Bemutatta 630 népdalból összeállított iskolai énekgyűjteménye kefelevonatát s kicsit ironikusan mondta: aki zenémet nem kedveli, megnyugtatom, e kötet elejétől végig népdal, mert ez zenei nevelésünk alapja. — Igen, ez az adat is rávilágít, miért tartotta meg nyugdíjaztatása után a népzene kollégiumot. De hát mikor vonult vissza tulajdonképpen? — Soha! a Tudományos Akadémián működő népzene kutatócsoport tevékenységét haláláig irányította, mert a zenei anyanyelv megalapozását tekintette feladatának. Ezért viselte annyira szívén a népdal ügyét. Igaz, a zenei anyanyelvvel kell kezdeni, de nem szabad ezen a fokon megrekedni. Ha elsajátítottuk, segítségével megismerhetjük a rokon, a szomszéd és az európai népek hangját is. Kodály maga milyen népek dalait gyűjtötte? — Megegyezésünk alapján Bartók Vésztőtől keletre fekvő területeken gyűjtött. Kodály szlovák falvakban is járt, továbbá a mari és az üzbég,tehát a kvintváltó dallamokat tanulmányozta. Népét szerette, emelni akarta, azért kereste azt, ami közös, s nem azt, ami elválaszt a többi néptől... Azt hiszem az is emellett szól, hogy Bartók Máramarosi román népdalgyűjteményének 1923-ban megjelent kötetét ő méltatta a legmelegebben, kiemelve a népéhez közelálló román értelmiségiek értékes közreműködését. — Igen, mert elfogulatlan tudós volt, s mindig a végső célt, az emberiség zenéjének gazdagodását tartotta szem előtt. Alkotó tevékenységét folytatta haláláig? — Nem egészen. Volt egy időszak, amikor semmit sem alkotott. Ennek előzménye ma már eléggé ismert. A Horthy uralom 1920 januárjában fegyelmi eljárást indított ellene. Ok: a Tanácsköztársaság fennállása alatt a Zeneakadémia aligazgatója, s a hármas zenei direktórium (Dohnányi, Bartók mellett) tagja volt Lukács György népbiztossága idején. Ennyi is elég lett volna, de „bűnei“ között fejére olvasták azt is, hogy meghangszereltette az Internacionálét, haladó muzsikusoknak segített stb. A külföldön tartózkodó Dohnányi írásban vállalta a felelősséget, Bartók egyenesen követelte, hogy terjesszék ki őreá is a fegyelmi eljárást, Kodályt mégis visszaminősítették. A tanítástólkét évre eltiltották. Mindez mélységesen felzaklatta, megalázta. Két évig egyetlen művet sem írt, hogy aztán egész keserűsége, felháborodása, mint a sistergő láva törjön ki a nagy műben, a Zsoltárban. Úgy tudom, ez a mű rendelésre készült, ünnepi alkalomra? — A Pest—Buda egyesülésének 50 éves évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyre kívánták tőle, 1923-ban. Dicsőítő éneket vártak a rendelők, Bartók ugyanakkor írta meg ötrészes, különböző népzenékből ihletett Táncsorozatát, Kodály pedig ének- és zenekarra és tenorszólóra megírta ezt a feljajdulást! Forrása: a török megszállás idején sokat szenvedett Kecskeméti Végh Mihály zsoltárátköltése. Dávid király 55-ik zsoltára így lett Kodály művében harmadszor az elmagányosodás, a magára maradás kifejezése. Ez a Psalmus Hungaricus egyetlen helyes értelmezése... Végtére is: Kodály életművében állandóan „vörös fonalként“ kimutatható a szintézisre való törekvés. Ha egy régi dallamtöredéket talált , beépítette a XX. század zenei nyelvébe. Ha műzenei emlékre bukkant, tudományos formában is közre adta. Egész életműve hagyományőrző és ugyanakkor jövőtépítő. A már tárgyalt hármas tevékenységéből adódott a negyedik: a művelődési politikusé. Következetesen követelte, hogy magas színvonalú zenei műveltség váltsa fel a zenei elmaradottságot, a zenei analfabetizmust. Ismételten arra intett, hogy ne csak muzsikust neveljünk, de közönséget és közösséget is. Minden vívmányát elsősorban népének szánta, de életműve messzebb hatott. Bostonban, Tokióban, Freiburgban Kodály-elveket valósítottak meg az általános zenei nevelésben. Grúziában, egy iskolában Kodály Brrinniákat énekelnek. Amerikában, Ausztráliában tanárcsoportok alakultak, céljuk a népdalra építő zenei oktatás módszerének elsajátítása. Ám Kodály szellemében sohasem lehet szó átvételről; minden nemzet saját anyanyelvét, saját népdalkincsét tekintheti az egyedüli kiindulásnak ... SZEGŐ JÚLIA aftsiike Laczi« Kodályról Kodály Zoltán 1960. nyarán, a Concerto lemezfelvételén (Friedmann Endre felvétele) Papp Magda és Farkas Pál a Nagyváradi Művelődési Ház Kodály-emlékestjén (Vikdár István felvétele) PÁRBESZÉD AZ ALKOTÓVAL Szabó Csaba — Remélem, beszélgetésünk még az 1972-es évben napvilágot lát. Ez az év az egész zenei világ tudatában Kodály-év is volt. Milyen gondolatokat ébreszt a Kodály-évforduló a mai zeneszerzőben, a mai zenei közéleti emberben? Hogyan bánunk a kodályi örökség ránk is érvényes tételeivel? — Szóljak előbb tán a közérdekű kérdésekről. Ebben az évben jelentek meg az első érvényes, anyanyelvű zenei tantervek az óvodák és általános iskolák számára. Eddig a magyar zene tanításának nem volt minden részletkérdésre kiterjedő törvényes motivációja, ami nem jelenti azt, hogy nem tanították a magyar zenét; óvodától érettségiig az ismeretek bizonyos mennyiségéhez eddig is hozzájuthatott a diák a régi tantervek utasítása alapján is: „A román folklórról szóló fejezetet, az együttélő nemzetiségek nyelvén működő iskolákban ezeknek folklórjából vett dalokkal kell kiegészíteni.“ (A tízosztályos általános iskolák 61 394/1971 szám alatt jóváhagyott tantervéből.) Tankönyvek is léteztek magyar nyelven. Most azonban, íme, megmutathatom neked a teljes, átfogó jellegű tanterveket, törvényerőre emelt formájukban. Mielőtt a tantervek kidolgozásához hozzáfogtunk volna, összehívták a szakemberek értekezletét Marosvásárhelyen. Ezen az értekezleten javasoltuk a Kodály-módszernek a zenei oktatásba való újra-bevezetését (gondolom, itt válik világossá az összefüggés kérdéseid és válaszom közt). Azért beszélünk újra bevezetésről, mert, 1961-ig a Kodály-módszerrel tanított a legtöbb tanár a kolozsvári G. Dima Zenekonzervatórium, valamint a kolozsvári és vásárhelyi zenei középiskolák magyar tagozatán. A zenetanárok javaslatai alapján, legjobb meggyőződésünknek megfelelően, igyekeztünk most újra érvényesíteni ezt a módszert. A Kodálykoncepcióról ezúttal csak anynyit szeretnék megjegyezni, hogy számunkra ennek a módszernek az alkalmazása a zenei anyanyelv oktatásának legfontosabb feltétele; évtizedek óta bebizonyosodott, hogy nemzetiségünk zenéjét Kodály zenepedagógiai útmutatásai alapján sajátíthatjuk el a legkorszerűbben. A módszer alkalmazása nyilvánvalóan nem vezethet zenei elszigetelődéshez. Ellenkezőleg: ha a magyar tannyelvű iskolák diákjai jobban elsajátíthatják zenei anyanyelvüket, sokkal biztosabb alapokra fog épülni egész zenekultúrájuk, és így mélyebben megismerhetik majd a román nép és az együttélő nemzetiségek zenéjét, de még az egyetemes zenekultúra kincseit is. — Hogyan készültek és milyenek ezek az új tantervek? — Nyilvánvaló, hogy az első magyar nyelvű zenei tantervek, a fenn vázolt sajátos körülmények folytán, csak átmenetiek lehetnek. A Tankönyvkiadó szerkesztőit meg kellett győznünk a módszer minden egyes eszközének, elemének helyességéről. A meggyőzés sajnos nem járt teljes sikerrel, és ezért a módszer bizonyos elemei még hiányoznak a tantervből. Ettől függetlenül azonban a tananyag egész beosztása a szó-mi-tól a pentatónia fokozatos kiépüléséig, az éneklésnek mint a zenetanítás alapvető eszközének hangsúlyozásától a szolmizációs (de, re, mi, fa, szó, fá, si) és betűelnevezések (c, d, é, f, g, á, h) használatáig, a román nép és az együttélő nemzetiségek zenéjének kötelező ismeretéig megfelel eredeti elképzeléseinknek. Most már az következne, hogy az óvónők, tanítók és zenetanárok továbbképző tanfolyamokon sajátítsák el a tantervek által megkövetelt korszerű ismereteket, hogy azok ne maradjanak holt szövegek, hanem pedagógiai gyakorlattá válhassanak. —S most szóljon a zeneszerző is... — Azt hiszem természetes, hogy nemcsak Kodály pedagógiai munkáit, hanem egész életművét kötelező tananyagnak tekintem a magam számára. Adódhat ez abból, hogy a zeneszerzést Kodály növendékeitől (Kodál Gábor, Jagamas János) tanultam. De adódhat abból az egyszerű tényből is, hogy ott élek, ahol Kodály és Bartók a magyar zene egyik alapvető rétegét, és ahol Bartók a népek közti zenei kölcsönhatások vizsgálatának szükségszerűségét felfedezte. Az utóbbi években, azért is, hogy pótoljam a főiskolán elmulasztott prozódiai ismereteket (nem személyes mulasztásról van szó, hanem arról, hogy a prozódiát, mint önálló tantárgyat nem tanították) és azért, mert elvállaltam a Színművészeti Főiskolán a magyar nyelv zenéjével (hanglejtés, ritmus stb.) kapcsolatos ismeretek oktatását, különös érdeklődéssel fordultam Kodály prozódiai vonatkozású írásai felé és elsősorban zenéjének prozódiája felé. Hiszem, hogy ezek a vizsgálatok hozzásegítenek ahhoz, hogy műveimet magukénak érezzék azok, akik számára elsősorban íródtak. — Milyen zenei műfajok vonzanak leginkább, milyen irányban óhajtod kifejteni zeneszerzői tevékenységedet az elkövetkező években? — 15 kórusművem vár bemutatásra, ebből ötöt a legkisebbeknek szántam, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár és Majtényi Erik verseire íródtak; a Weöres Sándor verseire komponált 5 kis kórus a nagyobbacskáknak szól. Mindkét ciklus szerepel a Tankönyvkiadó tervében, a készülő magyar kórusgyűjteményekben fognak megjelenni, talán még ez évben. A nyáron elkezdtem az Énekek éneke ciklusom komponálását. Első darabja Salamon király versére, további négy Illyés Gyula költeményeire íródott, „Rangrejtve“ címmel. (Versek a Bukarestben megjelent „Világszerzés“ című kötetből). Azt, hogy milyen irányba haladok, kérem, állapítsák meg műveim előadói és hallgatói — miután kórusaim bemutatásra kerültek... SIMON DEZSŐ PALOCSAY ZSIGMOND Kodály Zoltán siratása Csönderdő ősz apósa, csodafánk zöldmanója, — pávapásztor, Vainámöinen, — kufárok ostorzója, balholmi lányok mosolygója, (mert ők nem nevetnek) — kár, hogy a vének öregednek, de ebből csak rend teremhet, hisz fű már, — sás a nyelved, édesfa minden elved, ki leveled ízlelgette, barmokkal nem etette, rügyét, ágait hazahozta, — barka porként szippantotta fel a szél is----------------------------bárhogy él is világjárva, elhangolja, helyrerázza csönderdőt bennünk lelkünk ősz apója, csodafánk zöldmanója.