Váci Híd, 2004 (5. évfolyam, 1. szám)
2004-01-01 / 1. szám
a Váci Híd a közélet és a társadalmi nyilvánosság igazi intézményévé. Nyerje vissza régi hivatását: AZ INTEGRATÍV TÉR szerepkörét. Ez a gondolatmenet (elvileg) azt is lehetővé tenné, hogy az emlékmű eredeti helyére kerüljön vissza. Mégis úgy vélem, a mai városfejlesztési törekvésekben a jövőben rejlő eszmei és gyakorlati lehetőségek kiaknázását inkább elősegítő tényezőknek kell dominálniuk. Az emlékmű legtöbbünknek személyes ügye. Új, méltó térben való felépítésének elfogadása konszenzusra való képességünk (hajlandóságunk) próbaköve. Remélem, az ádáz vita főszereplői előbb vagy utóbb elismerik, a megszületett határozat nem csorbítja nemzeti önbecsülésünket, a jövőépítés és az értékmegőrzés kettős követelményének érvényesülését. Ha az emlékmű olyan környezetbe kerül, amely (akár történelmi emlékparkká lényegülve) a város térszerkezetének újabb kitüntetett pontjává válik, mindannyian nyerünk. Párthovatartozástól, világlátástól függetlenül. Ugye, ez lehet közös cél? Az elmúlt tizenöt év teoretikus és fizikai értelemben vett városépítő munkája magán viseli a korszak átmenetiségének minden ellentmondását. Nagy ívű tervek, földhözragadt maszatolások, ideológiai alapú városfoglalási törekvések jellemezték azt az útkeresést, amelynek során időnként kikristályosodni látszottak az új helyzetnek megfelelő kitörési pontok. A rendszerváltást kísérő eufórikus hangulatban illúziók keveredtek reális elképzelésekkel. Az atomjaira hullott (szocialista) városi valóságból az új, letisztult világképek és fejlesztési irányok súlyos gazdasági-társadalmi-politikai konfliktusok árán (talán mára) kezdenek kialakulni. Az elmúlt másfél évtized sorsfordító kérdései közül érdemes néhányat végiggondolni. A többpártrendszer viszonyai között a társadalmi nyilvánosságnak milyen szerkezete és fórumai alakuljanak ki? Az önkormányzat, mint államhatalmi szerv s mint a civil társadalom képviseleti fóruma, ambivalens helyzetén felülemelkedve hogyan tud optimálisan működni? A szocialista városépítés évtizedei alatt felduzzadt iparszerkezet széttöredezése, lassú agóniája után milyen súlyt és milyen tartalmi (ágazati) irányultságot képviseljen az ismét ideigyekvő vagy idecsábítható (esetenként multinacionális) ipari tőke? Az átalakuló ipari és szolgáltatási szektor függvényében, illetve a város globális társadalomfejlesztési koncepciójának (!) megfelelően hogyan kell átstrukturálódnia a város oktatásiképzési-nevelési intézményrendszerének? Vác milyen irányban kezdje el újra felépíteni önmagát? Legyen egy zárt, önmagába forduló egyházi kisváros, vagy egy térségi pozícióit megerősítő nyitott, befogadó jellegű, szabad szellemű régiós központ? A helyi szociális háló milyen sűrű szövésű (lehet) legyen s egyáltalán, a szolidaritás milyen elvei, sommái, intézményei jöjjenek létre a városban? A kulturális mecenatúra önkormányzati, civil és virilista forrásainak (kialakulását) bővülését milyen ösztönzőkkel lehet elősegíteni? A tudás- és műveltségipar, valamint az idegenforgalom lehet-e kitörési pont? A város térszerkezetének alakítási törekvései visszatükrözik-e az e kérdésekre adott válaszokat? Két témakörről, a művelődés és az idegenforgalom jövőformáló hatásáról érdemes külön is szót ejteni. Évtizedekig büszkén festegettük magunkról azt a (valós) képet, hogy Vác iskolaváros, a térség szellemi centruma. Azonban mindez nem igazán zavart minket abban, hogy a középiskolákat kitelepítsük a város szélére, nagymértékben rontva ezzel (e téren is) a város versenyképességét. Az elmúlt másfél évtized (újra) ékes példáját nyújtotta annak, hogy az oktatási struktúra napi ideológiai-politikai szempontok szerinti rángatása mekkora károkat képes okozni. Persze, az oktatási-képzési-nevelési intézményrendszer működtetése, fejlesztése szorosan összefügg a város jövőképével, fejlesztési prioritásaival. Ha nincs egyértelmű városépítési koncepció, nem lehet konzekvensen építeni a művelődési intézményrendszert sem. Mára - remélhetőleg - mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben a tudás- és műveltségipar lehet a város elsőszámú húzóágazata. Minden lehetőséget meg kell ragadni annak érdekében, hogy a sokszínűvé vált középiskolai hálózat megerősödjék, s az ide települő katolikus főiskola mellett további felsőfokú oktatási intézmények (vagy részlegeik) kerüljenek a városba. Úgy gondolom evidencia, hogy e hosszú távú stratégiai cél érdekében a volt Senior Kötöttárugyár területét is számításba kell venni, összhangban a Főutca-Főtér Program szintén távlatos, több cikluson átívelő megvalósulásával. Az elmúlt évek idegenforgalmával kapcsolatos nem túl kedvező tapasztalatok ellenére lehetséges, hogy az oktatás-képzés mellett a másik kitörési pont éppen ez legyen. Persze, ehhez az óhajok szintjén megfogalmazottak nem elegendőek. Nem segítenek a türelmetlen, befektetés nélkül látványos eredményeket remélő, valóságtól elrugaszkodó vélemények sem. Az idegenforgalmi ipar beindulásához - ugyanúgy, mint más iparágak esetében - megalapozott, hosszútávú koncepcióra és ennek nyomán következetes beuházási programokra van szükség. Vácnak van mit megmutatnia magából! Csodálatos a környezete, egyedi, varázslatos hangulatú belvárosa lehet, kulturális kínálata pedig bármelyik hasonló nagyságrendű városhoz képest versenyképes. És akkor még nem beszéltünk az itt élők vendégszeretetéről, lehetséges kereskedelmi kínálatáról. Az erkölcsi és pénzügyi sikert azonban nem adják ingyen. Csak példaként említsük meg, hogy a Főutca-Főtér Program látványosan lendíthet a mai meglehetősen deffenzív helyzetünkön. Ám nehezen magyarázható a múzeum évek óta húzódó felépítésének ügye, a „Memento mori” nyitvatartási feltételeinek megteremtéséért folyatatott méltatlan iszapbirkózás, és a pénzszűke (?) miatti soványka képzőművészeti élet. Itt töltött vendégéjszakákról, megugró kereskedelmi bevételekről ábrándozunk, miközben nincs (emblematikus jellegű) szállodánk. (Vajon mi a helyzet a rendőrség volt épületével? Hogy bújuk évek óta elviselni ezt a helyzetet? Vállalkozó önkormányzatról hallani sem akarunk?) Az egy „Világi vigalom” mellett vannak más jellegű, évszakokon áthúzódó kulturális programsorozataink, gazdaságilag jól megtervezett idegenforgalmi projektjeink? Bár az Önkormányzat Váci Szimfonikusokkal kötött támogatási szerződése példaértékű, mindent megtettünk a váci zenei élet további erősítése és közkinccsé tétele érdekében? Egyáltalán, a városmarketing, mint olyan, hogy áll nálunk? Kifelé irányuló és belső (városon belüli) promócióról van tudomásunk? Mai állapotunkban van értelme ilyenre pénzt költeni? Úgy gondolom, igen. Van mivel büszkélkednünk, van miből pénzt és elismerést begyűjteni mai ellentmondásos helyzetünkben is. Végezetül had tegyek említést a legfontosabb kitörési pontról, kooperációs képességünkről. Meglehetősen absztrakt és összetett kvalitásról van szó, amelyben minden progresszív tulajdonságunk szintetizálódik. Úgy gondolom, a térségi és „házon belüli” együttműködésben rejlő építőerő nélkülözhetetlen a város előtt álló kihívások lebívásában. Legyen valamennyiünk lelkiismereti feladványa, hogy ki-ki mennyit tesz hozzá e közös kincsünkhöz, legfontosabb (szimbolikus) tőkénkhez. Lehetséges húzóágazatainkat a mai valóság már hitelesítette. Mindannyiunk - koalíciós pártok, ellenzéki pártok - felelőssége, hogy ezeket az ígéreteket, amelyek mögött a fedezet az itt élő emberek tehetsége és szorgalma, valóra váltsuk. Kármán Ferenc az Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának elnöke u.mu-m