Váci Híd, 2004 (5. évfolyam, 1. szám)

2004-01-01 / 1. szám

a Váci Híd a közélet és a társadalmi nyilvánosság igazi intézményévé. Nyerje vissza régi hivatását: AZ INTEGRATÍV TÉR szerepkörét. Ez a gondolatmenet (elvileg) azt is lehetővé tenné, hogy az emlékmű eredeti helyére kerüljön vissza. Mégis úgy vélem, a mai városfej­lesztési törekvésekben a jövőben rejlő eszmei és gyakorlati lehe­tőségek kiaknázását inkább elősegítő tényezőknek kell dominál­niuk. Az emlékmű legtöbbünknek személyes ügye. Új, méltó tér­ben való felépítésének elfogadása konszenzusra való képességünk (hajlandóságunk) próbaköve. Remélem, az ádáz vita főszereplői előbb vagy utóbb elismerik, a megszületett határozat nem csorbít­ja nemzeti önbecsülésünket, a jövőépítés és az értékmegőrzés ket­tős követelményének érvényesülését. Ha az emlékmű olyan kör­nyezetbe kerül, amely (akár történelmi emlékparkká lényegülve) a város térszerkezetének újabb kitüntetett pontjává válik, mind­annyian nyerünk. Párthovatartozástól, világlátástól függetlenül. Ugye, ez lehet közös cél? Az elmúlt tizenöt év teoretikus és fizikai értelemben vett város­építő munkája magán viseli a korszak átmenetiségének minden el­lentmondását. Nagy ívű tervek, földhözragadt maszatolások, ideo­lógiai alapú városfoglalási törekvések jellemezték azt az útkere­sést, amelynek során időnként kikristályosodni látszottak az új helyzetnek megfelelő kitörési pontok. A rendszerváltást kísérő eu­fórikus hangulatban illúziók keveredtek reális elképzelésekkel. Az atomjaira hullott (szocialista) városi valóságból az új, letisztult vi­lágképek és fejlesztési irányok súlyos gazdasági-társadalmi-poli­­tikai konfliktusok árán (talán mára) kezdenek kialakulni. Az el­múlt másfél évtized sorsfordító kérdései közül érdemes néhányat végiggondolni. A többpártrendszer viszonyai között a társadalmi nyilvánosságnak milyen szerkezete és fórumai alakuljanak ki? Az önkormányzat, mint államhatalmi szerv s mint a civil társadalom képviseleti fóruma, ambivalens helyzetén felülemelkedve hogyan tud optimálisan működni? A szocialista városépítés évtizedei alatt felduzzadt iparszerkezet széttöredezése, lassú agóniája után mi­lyen súlyt és milyen tartalmi (ágazati) irányultságot képviseljen az ismét ideigyekvő vagy idecsábítható (esetenként multinacionális) ipari tőke? Az átalakuló ipari és szolgáltatási szektor függvényé­ben, illetve a város globális társadalomfejlesztési koncepciójának (!) megfelelően hogyan kell átstrukturálódnia a város oktatási­­képzési-nevelési intézményrendszerének? Vác milyen irányban kezdje el újra felépíteni önmagát? Legyen egy zárt, önmagába for­duló egyházi kisváros, vagy egy térségi pozícióit megerősítő nyi­tott, befogadó jellegű, szabad szellemű régiós központ? A helyi szociális háló milyen sűrű szövésű (lehet) legyen s egyáltalán, a szolidaritás milyen elvei, sommái, intézményei jöjjenek létre a vá­rosban? A kulturális mecenatúra önkormányzati, civil és virilista forrásainak (kialakulását) bővülését milyen ösztönzőkkel lehet elősegíteni? A tudás- és műveltségipar, valamint az idegenforga­lom lehet-e kitörési pont? A város térszerkezetének alakítási törek­vései visszatükrözik-e az e kérdésekre adott válaszokat? Két témakörről, a művelődés és az idegenforgalom jövőformáló hatásáról érdemes külön is szót ejteni. Évtizedekig büszkén festeget­­tük magunkról azt a (valós) képet, hogy Vác iskolaváros, a térség szellemi centruma. Azonban mindez nem igazán zavart minket ab­ban, hogy a középiskolákat kitelepítsük a város szélére, nagymér­tékben rontva ezzel (e téren is) a város versenyképességét. Az elmúlt másfél évtized (újra) ékes példáját nyújtotta annak, hogy az oktatá­si struktúra napi ideológiai-politikai szempontok szerinti rángatása mekkora károkat képes okozni. Persze, az oktatási-képzési-nevelési intézményrendszer működtetése, fejlesztése szorosan összefügg a város jövőképével, fejlesztési prioritásaival. Ha nincs egyértelmű városépítési koncepció, nem lehet konzekvensen építeni a művelő­dési intézményrendszert sem. Mára - remélhetőleg - mindenki szá­mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jövőben a tudás- és műveltségipar lehet a város elsőszámú húzóágazata. Minden lehetőséget meg kell ragadni annak érdekében, hogy a sokszínűvé vált középiskolai háló­zat megerősödjék, s az ide települő katolikus főiskola mellett továb­bi felsőfokú oktatási intézmények (vagy részlegeik) kerüljenek a vá­rosba. Úgy gondolom evidencia, hogy e hosszú távú stratégiai cél ér­dekében a volt Senior Kötöttárugyár területét is számításba kell ven­ni, összhangban a Főutca-Főtér Program szintén távlatos, több cik­luson átívelő megvalósulásával. Az elmúlt évek idegenforgalmával kapcsolatos nem túl kedvező tapasztalatok ellenére lehetséges, hogy az oktatás-képzés mellett a másik kitörési pont éppen ez legyen. Persze, ehhez az óhajok szint­jén megfogalmazottak nem elegendőek. Nem segítenek a türelmet­len, befektetés nélkül látványos eredményeket remélő, valóságtól el­rugaszkodó vélemények sem. Az idegenforgalmi ipar beindulásához - ugyanúgy, mint más iparágak esetében - megalapozott, hosszútávú koncepcióra és ennek nyomán következetes beuházási programokra van szükség. Vácnak van mit megmutatnia magából! Csodálatos a környezete, egyedi, varázslatos hangulatú belvárosa le­het, kulturális kínálata pedig bármelyik hasonló nagyságrendű vá­roshoz képest versenyképes. És akkor még nem beszéltünk az itt élők vendégszeretetéről, lehetséges kereskedelmi kínálatáról. Az er­kölcsi és pénzügyi sikert azonban nem adják ingyen. Csak példaként említsük meg, hogy a Főutca-Főtér Program látványosan lendíthet a mai meglehetősen deffenzív helyzetünkön. Ám nehezen magyaráz­ható a múzeum évek óta húzódó felépítésének ügye, a „Memento mori” nyitvatartási feltételeinek megteremtéséért folyatatott mél­tatlan iszapbirkózás, és a pénzszűke (?) miatti soványka képzőmű­vészeti élet. Itt töltött vendégéjszakákról, megugró kereskedelmi be­vételekről ábrándozunk, miközben nincs (emblematikus jellegű) szállodánk. (Vajon mi a helyzet a rendőrség volt épületével? Hogy bújuk évek óta elviselni ezt a helyzetet? Vállalkozó önkormányzat­ról hallani sem akarunk?) Az egy „Világi vigalom” mellett vannak­­­ más jellegű, évszakokon áthúzódó kulturális programsorozataink, gazdaságilag jól megtervezett idegenforgalmi projektjeink? Bár az Önkormányzat Váci Szimfonikusokkal kötött támogatási szerződé­se példaértékű, mindent megtettünk a váci zenei élet további erősí­tése és közkinccsé tétele érdekében? Egyáltalán, a városmarketing, mint olyan, hogy áll nálunk? Kifelé irányuló és belső (városon belü­li) promócióról van tudomásunk? Mai állapotunkban van értelme ilyenre pénzt költeni? Úgy gondolom, igen. Van mivel büszkélked­nünk, van miből pénzt és elismerést begyűjteni mai ellentmondásos helyzetünkben is. Végezetül had tegyek említést a legfontosabb kitörési pontról, kooperációs képességünkről. Meglehetősen absztrakt és összetett kvalitásról van szó, amelyben minden progresszív tulajdonságunk szintetizálódik. Úgy gondolom, a térségi és „házon belüli” együtt­működésben rejlő építő­erő nélkülözhetetlen a város előtt álló ki­hívások lebívásában. Legyen valamennyiünk lelkiismereti feladvá­nya, hogy ki-ki mennyit tesz hozzá e közös kincsünkhöz, legfon­tosabb (szimbolikus) tőkénkhez. Lehetséges húzóágazatainkat a mai valóság már hitelesítette. Mindannyiunk - koalíciós pártok, ellenzéki pártok - felelőssége, hogy ezeket az ígéreteket, amelyek mögött a fedezet az itt élő em­berek tehetsége és szorgalma, valóra váltsuk. Kármán Ferenc az Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának elnöke u.mu-m

Next