Vadászat, 1920 (3. évfolyam, 1-8. szám)
1920-05-15 / 1. szám
és külföldre menekült ordítozó és itthon maradt susogó Löw Immánuelek százezrei. Az átszenvedett akasztások, mészárlások, rablások, fosztogatások és országpusztítás nyomán támadt általános zsidógyűlölet volt a szülőanyja annak az egységesen megnyilatkozó érzésnek, kívánságnak, amely a kommün bukása után «keresztény nemzeti irány» néven végigsöpört az egész országon. A keresztrefeszített magyarság örömujjongva üdvözölte a keleten felkelő nemzetiszinsugaras napot s várta a gyors megújhodást, a keserű véres tapasztalatokon az okulás köveiből építendő boldogabb új jövendőt. És nem jött se a megújhodás, se az okulás... A kommün bukása után a sok-sok kormány közül a legfürgébb: a Markóutcai túsz-kormány pattant a miniszteri székekbe. Nem ismerte, nem kívánta senki, de ők jöttek bátran, merészen; nem azért, hogy a haldokló nemzeten, széttépett országon segítsenek, hanem hogy a régi álmaik teljesedésbe menjen, hogy miniszterek lehessenek. A nemzet hangulatával persze úszni kellett. Nem is fukarkodtak a keresztény nemzeti jelszavak hangoztatásával, de annál kevesebbet, semmit sem tettek a kurzus érdekében. Nemcsak hogy meghagyták vezető állásokban, közhivatalokban, karhatalomban, nemzeti hadseregben az el nem menekült összes zsidóságot, de feltámasztották a nemzetrontó szennyes zsidósajtót is, sőt a kurzus dicsőségére, az első keresztény nemzeti kormányban a magyarság érdekeinek a védelmére mint őrszem, egy zsidó és egy zsidó feleséggel bíró miniszter is ült. Sőt azt is megsúgjuk nagyobb lelkesedés és épülés céljából, hogy az első nemzeti kormányban több aktív szabadkőműves és egy olyan miniszter is helyet foglalt, aki a magyargyűlölettől tajtékzó bécsi «Ember» szerkesztőjének, Göndör-Krausz Ferencnek legjobb barátja volt, aki őt a fogházból egy másik díszmagyar exminiszterrel együtt kiszabadította és hosszabb ideig a saját lakásán rejtegette. Hát ilyen a mi nemzeti kurzusunk, világgá kürtött fehér terrorunk. Nyolc hónapja éljük, élvezzük folyton enyhülő és selymesedő frázisokban az új kurzust, de a tettek mezején nem mutatkozott be ma sem. Ott tartunk, ahol 8 és 18 hónappal ezelőtt voltunk: hangos demagógia és csendes szabadkőműves uralom ... Mindennél fényesebben jellemzi a helyzetet a Magyar Bank igazgatójának, Krausz Simonnak az a híres mondása, hogy: «már látom, a pogromot is nekünk, zsidóknak fog kelleni megcsinálni»... Pedig hiába minden esztelen és becstelen békülékenykedés, hiába a keresztény nemzeti irányzat méltatlan vezetőinek minden liberális Pálfordulása: ha nem akarunk elpusztulni, a zsidókérdést rendezni kell! A zsidófaj elnyomása ellen minden pályán a numerus clausussal és nemzetiséggé való nyilvánításukkal védekeznünk kell! Egy nemzet önvédelme, élni akarása nem függhet a véresrémes múlt tanulságait levonni nem tudó, vagy nem akaró néhány vak, gyengeelméjű politikustól. Azzal, hogy egy új nagy összeomlás után majd belátják, hogy tévedtek, rossz úton haladtak, hogy az volt a helyes út, amelyen a magyar nép akart haladni, akit ők visszafogtak: nem lesz segítve ; valamiképen nem segített a nemzet haldoklásán a zsidóbérenc Linder Béla, Búza Barna és cinkostársai magábaszállása, megbánása sem — ha ugyan történt ilyesmi... Egyszer majd elfogy a zsidóságnak is mindent megvenni tudó pénze és elfogy a keresztény nemzeti életet szomjúhozó magyar nemzet türelme is! Fog még jönni egy olyan irányzat, amely nem a külföldi újságok cikkei után igazodik, hanem egyedül a magyar nemzet javát, erősödését tartja szem előtt; amely nem igyekszik a külföld tapsaiért szabadelvű lenni, hanem önző fajimádó lesz, hogy a magyar nemzet tapsolhasson neki... * A zsidóimperium bukása után mi is nagy felbuzdulással hozzá akartunk látni a Szövetség épületének kitatarozásához és a lap megindításához; csak akkor kaptunk észbe, lelkesedésünk csak akkor fordult gyászra, mikor szerencsétlen hazánk térképére tekintettünk. Négy vármegyénk maradt érintetlenül, megszállatlanul 63 közül!... Báró Rajassich Vladimir két liptói nagy kakassal a régi jó vadászidőkből. 3