Valóság, 1973 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1973-02-01 / 2. szám - MAGYAR VILÁG - SZABÓ FERENC: Gyerekek egy Tisza menti faluban

SZABÓ FERENC Gyerekek egy Tisza menti faluban Benk Szabolcs megyében fekszik, a Tisza mellett, Kisvárdától 20 kilométerre. Lakóinak száma: 708. Nevét „Benke” nevű lakosáról kapta, aki a hagyomány szerint elsőnek települt ide, a XIII. század táján. Az ősi mesterség ekkor még a pásztorkodás és a halászat volt, hiszen a földterület nagy részét mocsarak és erdők borították, egészen 1863-ig, a Tisza szabályozásáig. Nagybirtokok ezután sem alakultak ki, a világháború előtt a legmódosabb gazdának is csak negyven hold földje volt. A több­séget a nincstelen zsellérek és napszámosok alkották. A települést a külvilággal összekötő két kilométer hosszú bekötőút csak 1947-ben épült, a villanyt pedig 1949-ben vezették be. Autóbuszközlekedés 1951 óta van, a legkorábbi járat fél ötkor indul, és este a legutolsó hétkor érkezik meg. Vasárnap nincs buszközlekedés. A nagy szegénységet a földosztás sem tudta megoldani, de enyhíteni is alig. 84 család között összesen 96 kataszteri hold földet mértek szét! A bekötőút elkészül­tével és a buszjáratok megindításával kezdődött meg a nagyobb városokba, elsősorban Budapestre történő elvándorlás, ami csak az utóbbi években szűnt meg, amikor a tuzséri és a komorói fatelep fejlesztésével közeli és aránylag jól jövedelmező munka­­lehetőség kínálkozott. Jelenleg a 103 általános iskolás gyerek közül 63-nak az édesapja jár el a környék­re dolgozni. Közülük 12 szakmunkás, a többiek betanított vagy segédmunkások. A helyi tsz-ben 23 apa dolgozik, távolabbi városban pedig már mindössze 3. Az anyák közül a környékre­ kilencen járnak el naponta, a tsz-ben pedig huszonhatan vállaltak rendszeresen munkát. A többiek (59) háztartásbeliek, ami azt jelenti, hogy a gyerek­­nevelésen és a házimunkák elvégzésén­ túl eljárnak a helybeli és a mándoki tsz-be, művelik a részes kukorica- és cukorrépaföldet és gondozzák az állatokat, amiből ugyancsak sokat találunk a községben. Majdnem minden család tart 4—5 vagy 6 tehenet, 3—4 disznót, temérdek tyúkot, libát , néhány helyen birkát és kecskét is. Benket még tíz-tizenöt évvel ezelőtt is a szegény falvak között emlegették, a szegény, de szorgalmas falvak között. Napjainkra azonban eltűntek a roskadozó, nádfedeles házak, vasárnaponként csak szépen kiöltözött emberekkel találkozunk, és az életszínvonal is a biztos közepes szinten mozog. Csak amíg egy városi gyári munkás napi nyolc órai munkával teremti meg ezt az életszínvonalat, addig a benkiek napi 12—14 vagy ki tudja hány órával. Akik tehenet tartanak, már háromkor, fél négykor fölkelnek, enni adnak a jószágoknak, kihordják a trágyát és megfejnek, mert a tejet hat órára a csarnokba kell vinni. Este sötétedésig dolgoznak, sőt még aztán is: villanynál morzsolják a tengerit, darálják a szőlőt, válogatják a krumplit. Nyolc óra körül megvacsoráznak, bekapcsolják a tv-t, és legtöbbször ott is alszanak el a készülék előtt. Ottjártamkor kereken 100 televízió-előfizető volt, a rádiótulajdo­nosok száma pedig eggyel kevesebb : 99. Az autótulajdonosok száma négy , köztük a két kerítésgyártó kisiparos és a nemrég ideköltözött fiatal lelkész. Bölcsőde vagy óvoda nincsen, állítólag nincs rá igény. A kisgyermekes anyák szerint igény nagyon is volna, inkább a létrehozáshoz szükséges pénz hiányzik. A régi iskolát most alakították át klubteremmé, százezer forintos költséggel. „Annyiból már óvodát is lehetne...” Persze klubteremre is nagy szükség van, ugyanúgy, mint ahogy szükség lenne presszóra, mozira, de hogy mindennapibb dolognál maradjunk, közművesítésre is. Jelenleg két szivattyús kút áll a lakosság rendelkezésére, és szám­talan, nagyon egészségtelen ásott kút. Meg ott a Tisza, abból is lehet inni, még a nóta is azt mondja: „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza...” A városi vízhez szokott ember elég furcsálkodva figyeli, amikor a mezőre tartó munkások megmerítik a folyóban a demizsont.

Next