Valóság, 1980 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1980-07-01 / 7. szám - HAJDÚ TIBOR: Az értelmiség számszerű gyarapodásának következményei az első világháború előtt és után

HAJDÚ TIBOR: AZ ÉRTELMISÉG SZÁMSZERŰ GYARAPODÁSÁNAK... 31 egy-kétszáznyi állást szabadított fel, ami könnyen pótolható lett volna a jelenték­telen, érettségivel sem rendelkező kistisztviselők rovására. A valóságban éppen meg­fordítva: kishivatalnokoknak, tanítóknak előbb lehetett helyet találni, mint új egyetemi tanszékeket stb. létrehozni. A túltermelés nyomása tehát éppen az értéke­sebbekre, s mindenesetre a magasabb beosztásúakra nehezedett a legnagyobb súly­­lyal. Még az itthon maradt munkanélküli szellemi dolgozók iskolai végzettség sze­rinti összetétele sem tér el lényegesen az alkalmazásban levőkétől a 20-as években — a fővárosi munkanélküli tisztviselők 10,7 %-a főiskolát végzett. A hivatalos statisztika szerint: „A külföldre vándorolt és a tanulmányait kül­földön folytató szellemi munkára képes egyének száma ... az 1920—27 évek alatt mindenesetre kissé lassította az itthoni szellemi munkanélküliség egyébként erős emelkedését.”18 Mindenesetre a fejlődés vonalát mutatja, hogy míg a múlt század 90-es éveiig jellemző az értelmiség (és a szakmunkások) bevándorlása, a századforduló körüli év­tizedekben egyensúlyi helyzet van, a 20-as évektől pedig, a háború és a konjunktúrák szüneteit leszámítva, rendszeressé válik a szellemi dolgozók és ipari szakmunkások kivándorlása, sőt ők adják a kivándorlók mind nagyobb részét. Tehát a társadalmi struktúra fejlődése tükröződik a kivándorlók összetételében. Miután az 1919—21-es, politikai és gazdasági emigráció és munkanélküliség nem hozta meg a kívánt eredményt, új félmegoldások születtek. Nevezetesen a „nu­merus clausus” és a ,,B-lista”. A ,,B-lista” kétszeri alkalmazásával mintegy 26 000 nélkülözhető közalkalma­zottat sikerült elbocsátani 1922—23-ban, köztük 4,5 ezer pedagógust és óvónőt, több ezer vasutast, majd 1924—25-ben a népszövetségi kölcsön egyik feltételeként újabb ezreket.19 így 1926-ra a háború előtti összlétszám háromnegyedében tudták stabilizálni a létszámot. (A különböző számítások eltérő módszerei miatt nem törek­­szem­ pontosabb adatokra; a tendencia így is világos.) Bár a B-listázásnál társadalmi szempontok is érvényesültek (zsidók, megbízhatatlanok, nők elbocsátása), mégis érzékenyen érintette a rendszer bázisához tartozó tisztviselőréteget, fokozta a jobb­oldali ellenzékiséget anélkül, hogy sikerült volna megközelíteni a háború előtti tisztviselőlétszámhoz képest racionális, mondjuk annak 60%-át megközelítő arányt. Ha nem csak a puszta számokat nézzük, az eredmény még kevésbé kielégítő. A B-listázás főleg a díjnoki, kezelői és egyéb, alacsonyabb jövedelmű és értelmiségű kategóriákat sújtotta, tehát tovább fokozta a világháború előtti évtizedben már megmutatkozó tendenciát, hogy az összlétszámon belül nőtt a magasabb fizetési osztályba tartozók száma. Sőt az általános csökkentéssel szemben nőtt a 20-as évek­ben a II—VIII. fokozatba tartozó állami hivatalnokok szám. (Minisztertől miniszteri segédtitkárig.) Nőtt továbbá az államháztartást terhelő nyugdíjasoknak a háború előtt még szerény száma. (Több mint 70%-kal.) 1928-ban 25 000 szellemi foglalkozású nyugdíjast írtak össze. Ezeknek 56%-a volt 60 évesnél fiatalabb, 30%-a 50 évesnél fiatalabb, 84%-a már a háború után lett nyugdíjazva. Az állami nyugdíjasok összlétszáma (üzemi alkalmazottakkal, munkásokkal, vasutasokkal stb. együtt) 110 000, míg az aktív állami alkalmazottaké 160 000. Különösen feltűnő, hogy a nyugdíjas vasutasok száma (a menekültek nyug­díjazása következtében) meghaladta az aktív dolgozó vasutasokét. A „numerus clausus” az egyetemi hallgatók számának korlátozását célozta. Az egyetemi hallgatók (és az érettségizők) száma ugyanis a 20-as években, tekintet nélkül az elhelyezkedés nehézségére, illetve részben éppen azért, tovább nőtt. Az iparfejlődés gátjai, a földterület csekélysége, a kereskedelmi-pénzügyi pálya telí­tettsége eleve irreálissá tették a felhívásokat, hogy az értelmiség gyermekei fordul­janak „gyakorlati pályák” felé, a diákok növekvő száma állandósította az értelmiségi „túlnépesedést” és versengést. A „numerus clausus” a zsidóság országos számarányára, 6%-ra korlátozta a zsidó vallású egyetemi hallgatók számát. (1928-ban módosították a numerus clausust, nagyrészt külpolitikai meggondolásból, az ország nyugati kapcsolatai érdekében, de a módosítás a lényegen nem változtatott.)20

Next