Valóság, 1982 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1982-07-01 / 7. szám - KÖNYVEKRŐL - Sárközy Tamás: A szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz (Lengyel László)

Sárközy Tamás: A szocialista vállalatelmélet jogtudományi alapjaihoz Sárközy Tamás egyike az elmúlt évtized vállalkozóinak. Személyes vállalkozását az teszi értékessé, hogy a maga jogtudományi eszközeivel (ezekkel a lezáró, célracionális eszközökkel) elsőként merészkedett be a közgazdaság mocsaras területeire. Új szem­mel tekint a dolgokra. „Az éles pillantás nem pusztán abban igazolódik, hogy vala­min átlát. Hanem éppannyira abban is, hogy nem lát mindent kristálytisztának. Mert éppenséggel nem minden olyannyira véglegesen tiszta, hanem olykor valami er­jedést, alakulást tapasztalhatunk, s itt éppen az éles pillantás használhat.” (Ernst Bloch) És Sárközy a közgazdasági elméle­teket és gyakorlatot megforgatva, valóban nem találhat kristálytiszta dolgokat, de találhat elmocsarasodást, szétázást és erje­dést egyaránt. Különösen így van ez ak­kor, ha — mint legújabb könyvében — arra vállalkozik, hogy a szocialista vállalat­elmélet jogtudományi alapjait betonozza le. Egy olyan vállalatelméletét, amely köz­gazdaságilag csak elemeiben és nem egysé­gében létezik. Természetesen nem foglalkozhatom a könyvben felvetett valamennyi kérdéssel; csupán három jelentős kérdéskört szeretnék érinteni. Sárközy a könyv első és második fejezetében a liberálkapitalista és az ál­lammonopolista jogi ideológiákkal foglal­kozik : mit mondanak ezek a vállalatok jogi helyzetéről, állam és vállalat viszo­nyáról. A legnagyobb érdeklődést — vé­leményem szerint — az a tízoldalas össze­foglaló keltheti, amely az állami vállalatok jogi helyzetét vizsgálja a felszabadulás előtti Magyarországon. Ha ugyanis nem­csak az idegen, Kelet-Közép-Európára alig ható jogi szabályozások felett akarunk me­rengeni, hanem a magyar állami beavat­kozás „jogfolytonosságát”, a háború előtti és utáni jogfejlődés szervességét, illetve szervetlenségét szeretnénk tanulmányoz­ni (e felé tapogatózik a közgazdaságtan, amikor az állami beavatkozás, az állam és a vállalatok viszonyában a folyamatossá­got és/vagy törést keresi) — hasznos meg­közelítés a Sárközyé. Nem kisebb kérdés KÖNYVEKRŐL merül itt fel: a magyar szocialista vállalati jogi szabályozás és az elmélet a szovjet jogfejlődést mutatja-e fel hagyományul, vagy részben-egészben a háború előtti magyar szabályozást és elméletet folytatja. Sárközy nem veti fel így ezt a kérdést; válasza, úgy tűnik, a szovjet vállalati jogi szabályozásra és elméletre mint hagyo­mányra történő hivatkozás. Ebből a szempontból is tanulságos a harmadik fejezet, amely a szovjet vállalati fejlődéssel foglalkozik. Helyesen állapítja meg, hogy a húszas években a jog jelentő­sége messze elmarad a politika és a gazda­ságtan mögött. De talán nem eléggé vilá­gos, mi ennek az oka és jelentősége a ké­sőbbiek vonatkozásában. Az ideológiai ok kétségkívül az, hogy a jogot burzsoá és elhaló dolognak tekintették. Gazdaságilag viszont arról volt szó, hogy a húszas évek nem mutattak olyan megszilárdult gazda­sági formákat, amelyeket jogi szabályo­zásba önthettek volna, illetve amelyeket ne kötött volna meg a jogi szabályozás a későbbiekben. De talán a legfontosabb mégis az, hogy a kialakuló állami irányítás magára vállalja a gazdaság mozgatásának felelősségét, a gazdasági élet szereplőitől átveszi gazdasági tevékenységeiket, és a hadigazdálkodásban kialakított adminiszt­ratív, technikai, szervezési alapokon nyug­vó szabályozást alakít ki. Ha nincsenek önálló szereplők, akkor a szereplőknek sem állampolgári, sem vállalkozói, sem munkavállalói viszonyaikban nincs szük­ségük jogilag szabályozott biztosítékokra más szereplőkkel (köztük az állammal) szemben. Ezen a tényen nem változtat az sem, hogy a NÉP körül folyó vitákban — különösen a szakszervezeti vitában — az állami beavatkozás csökkentésére tet­tek kísérletet. Sárközy jól írja le, hogy a jog (és ennyiben az önálló árutulajdonosi lét) nem jutott be az állami gazdálkodás sáncai közé a NÉP idején sem, így sajátos, kettős szabályozás alakult ki. Joggal ki­emelhető Pasakanisz tevékenysége a hú­szas évek közepéről: kétszektoros elmélete igen megtermékenyítő. Itt ugyanis köz­vetlen áthallás van közgazdaság és jog között. Amikor Pasakanisz arról beszél, hogy a jog az áruformában gyökerezik és lényege a csere, valamint hogy kettős rendszer alakult ki a NÉP idején, neveze­tesen a társadalmi tulajdon tervrendszere (amelyben nincs jog, hanem szervezés).

Next