Valóság, 1989 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám - FÓRUM - Tamás Gáspár Miklós: Kolozsvártól Oxfordig, az anarchizmustól a konzervativizmusig. Széchenyi Ágnes interjúja
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS: KOLOZSVÁRTÓL OXFORDIG... amely a modern civilizációt jelenti, és amelynek oka a keresztyénség, a teljesíthetetlen, a túlvilági és világ nélküli ideálok ráerőltetése emberekre, akik kénytelenek ebben a világban élni. A görögök evilági tragikus pesszimizmusa volt az, amit tekintetbe kellett volna vennie annak, aki a jövő filozófusa kívánt lenni. Mert a jövő filozófiáját is eltervezték a XIX. században. Gondoltam, szemügyre veszem eredetiben a görögöket. Ez a stúdium engem Nietzschével pontosan ellentétes irányba vezetett, jelesül egyenes úton az evangyéliomhoz. Nagy hatást gyakorolt rám ebben az időben Simone Weilnek az az eretnek ideája, hogy az evangyéliom egyik forrása éppen a görögség, a sztoa és természetesen Platón. Mivel Simone Weil katár eretnek volt, rühellte az Ószövetséget. Az evangéliumi keresztyénséghez görög úton érkeztem, Nietzsche után. Kelet-Európában, a „szocialista” rendszer éveiben az ember furcsa utakon érkezik furcsa helyekre. Nekem kerülőn át kellett eljutnom a keresztyénséghez és a középkorhoz, ezen keresztül a romantikus filozófiához, ami évtizedekig foglalkoztatott. Nem voltál koravén gyerek? Ó, dehogynem. De ez a koravénség Erdéllyel függ össze. Ugyanis mi kimaradtunk Erdélyben abból az ifjúsági kultúrából, ami a hatvanas-hetvenes években nemcsak Nyugat-Európát, hanem Kelet-Európa jelentős részét is átfogta és föllelkesítette. Én egy csöndes viktoriánus városban éltem, amelyet a sztálinizmus konzervált, és a sztálinizmus csöndje, kopottsága, terrorja, mint egy kristályban a bogarat, megtartotta a XIX. századi Kolozsvárt, ahol semmi új, semmi jó nem történt a háború óta. Számunkra a könyvújdonságok az antikváriumokban talált múlt századi könyvek voltak, az én szórakozásom meg az volt, hogy újabb és újabb nyelveket tanultam. Oroszul is tanultál? Tanultam, sőt valaha beszéltem is, elég folyékonyan. Mi voltunk Romániában az utolsók, akiknek még kötelező volt az orosz nyelv. De nem azért tudtam oroszul, hanem mert jártam Bukarestbe. A bukaresti értelmiségi aranyifjúság az európai modernséget orosz fordításokon keresztül szerezte be, s nagyon jól emlékszem bukaresti fanarióta barátaim polcain a teljes orosz nyelvű Hemingwayre és az orosz nyelvű „Gegeljre”, Kantra. Különféle kamaszkori barátságaim és egyéb vonzalmaim folytán egészen jól megtanultam oroszul, ugyanis az orosz - s egy bizonyos naccságos francia, persze - volt az a nyelv, amelyen ott a civilizált emberek beszéltek. De ennek semmi köze nem volt világnézethez, nem volt köze semmiféle kommunizmushoz. Egyszerű kultúraközvetítő eszköz volt. Igen. Az az oroszság, amellyel megismerkedtem, már akkor Szolzsenyicinnel és a disszidenciával volt kapcsolatos. Bukarestnek sok mindent köszönhetek. Szüleim kommunista kapcsolatai révén érintkezésben állottam jobb körök osztályáruló gyermekeivel, akik a papájuk könyvtárából lopták ki a francia, német, orosz nyelvű antikommunista irodalmat. Érettségi körül így találkoztam Koestlerrel, Orwell-lel, az 56-ról szóló könyvekkel. Németül olvastam Szász Béla - „Vincent Savarius” - önéletrajzát. Ezt a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága egyik titkárának könyvtárából lopta ki szépséges barátnőm... Azt hiszem egyébként, Bukarestben lettem magyar. A görög szószedet mellett Majtényi Erik atyai barátom könyvtárában Zrínyit és Gulyás Pált és Sinkát olvastam, székely cselédlányokkal és a Szőlőhegyi úti - Moseaua Viilor - magyar református egyházközség őrültjeivel és a Petőfi Ház dzsesszklubjának meghittjeivel vitattam bethleni gróf Bethlen Miklós nézeteit a Semmiről... Elvégezted az egyetemet. Hova kerültél? A kolozsvári Utunk című hetilap kritikai rovatához. Hat elég érdekes esztendőt töltöttem ott a gyermekes kísérletezés jegyében. Jelesül azzal próbálkoztunk néhány barátommal, Ágoston Vilmossal és Molnár Gusztávval együtt, hogyan lehetne a modern