Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1997-03-01 / 3. szám - SZÁZADOK - KÉRI KATALIN: Női időtöltések száz évvel ezelőtt
40 KÉRI KATALIN: NŐI IDŐTÖLTÉSEK SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT 21 után pedig nem lehet kocsit kapni, s a nagy mulatozást másnap fejfájás követi." (Hogy mennyire nem túlzott az „apa”, azt jól mutatják azok a kiállítási tárgyak - széttaposott selyemcipellők, szoros míderek és elszakadt ruhák -, amelyek az Országos Széchényi Könyvtár kiállításán szerepeltek.)" Számos foglalkozási csoportnak, társadalmi rétegnek megvoltak a saját báljai, erre utalnak a korabeli újsághíreken és meghívókon kívül a táncrendek formái, például a jogászbálond alakú, a gyógyszerészeknek patikamérleg stb. dukált. Mint F. Dózsa Katalin írja, a farsangi bálok fontosak voltak vidéken és Pesten egyaránt. „Az évad a legtekintélyesebbnek tartott jogászbállal kezdődött. Utána következett a technikus, a Magyar Gazdasszonyok Egyesülete, a Nőképző Egylet, a protestáns, a medikus-, a bölcsőde- és mentőbál - általában mindegyik jótékony célú volt. 1873-ban rendezték meg az első athléta-, a XX. század elejétől pedig az igen elegáns Széchényi- és Izabella-bálokat. A legelőkelőbb az időnként Budapesten is megtartott udvari bál volt. A farsangot a kissé bohém, jelmezes művészbál zárta.”23 Látható tehát, hogy több bált is női szervezetek rendeztek, s a bevételeket jótékonyságra fordították. A lányok tizennégy-tizenöt éves korukban mehettek először bálba, s férjhezmenetelük után bálanyák lehettek (azaz egy-egy bál fővédnökei). Az Új Időkben egy újságíró humoros formában számolt be egy bálanya napirendjéről, akinek tengernyi elfoglaltsága ellenére a legfőbb gondja, hogy lányát jól férjhez adja, s legszentebb kötelessége, hogy e lányt mindenütt állandóan szemmel tartsa.24 Kislányairól a fentebb már idézett „boldogtalan apa” ezt írta: „Miczike... tizenöt (éves). Ez már inkább chloroformot szagol be, semhogy itthon maradna, s Muczika, aki még csak tizenkét tavaszt látott, világfájdalmat érez, hogy itthon kell maradnia, keservesen panaszolja, hogy milyen boldogtalan egy lény ő, s készül kolostorba.”25 Nagymamakorú hölgyek is jártak bálokba, erről vall például az Új Idők egyik írása, amelyben báli legyezők beszélgetnek.26 Nem csupán a farsangi szezonban rendeztek mulatságokat; különböző jótékonysági estek, táncünnepélyek egész évben voltak, gyakran éppen egy-egy helyi nőegyesület rendezte ezeket. 1893-ban például a Pécsi Jótékonysági Nőegylet szervezett egy kocsivirágkorzót, amelynek teljes programja és lefolyása ránk maradt a korabeli sajtótermékek lapjain. A rendezvényen a város közép- és felsőbb rétegéhez tartozó családok vettek részt, de szemlélője volt a kocsifogatoknak és egyéb látványosságoknak a város apraja-nagyja. Az eseményt lövésekkel nyitották meg, s a díszes fogatok a Széchenyi térről vonultak fel a Tettyére. Ott hagyományos szórakozási formákkal mulattatták az egybegyűlteket, volt céllövészet, léggömberegetés, kiskevésverseny, zsákbanfutás és karikadobálás, este pedig természetesen bál. Az est fénypontja azonban az akkori kor legnagyobb szenzációja volt: nyolc „villamos ívlámpával” kivilágították az esti Tettyét, s ez a látványosság a források szerint sok nézőt vonzott.27 A társasági élet és művelődés színterei voltak még a színházak és a hangversenytermek. (Egyleti élet, női klubok, kaszinók) Sok nő vett részt különböző egyletek, társaságok életében. Somogyi így írt erről gúnyos hangnemben: „Ebéd után [a nő] részt vesz egy nőegylet - mert egy ilyennek szinte választmányi tagja, ha nem elnöknője - választmányának ülésében. Az ülésben köztetszésben részesülő beszédet tart a gazdasszonyi teendők fontosságáról, az anyagi jólét emeléséről vagy a cselédek megjutalmazásáról. Az ülés után meglátogatja egyik vagy másik barátnéját, hol már több rokon lelket együtt talál. Itt