Valóság, 1997 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1997-07-01 / 7. szám - SZÁZADOK - MAJOROS ISTVÁN: A nő a XIX. században

MAJOROS ISTVÁN A nő a XIX. században A XIX. század egyik neves nőalakja, Florence Nightingaler még arról panaszkodott, hogy a nő alig tartja magát embernek, s ebben a megállapításban kétségkívül nagy igaz­ság volt, még akkor is, ha a családi békét, biztonságot szinte minden időszakban a nő te­remtette meg. A viktoriánus korban azonban a nő sohasem önmagában kapott értéket, ha­nem mindig valakinek a feleségeként, lányaként vagy anyjaként. Nem volt független, csupán a család részét alkotta, a férfi árnyékaként létezett, jogi értelemben pedig hozzá képest kiskorúként. Kizárólag a férj kényelméért élt,­ hiszen erre nevelték, a férfi pedig mindent meg is tett annak érdekében, hogy ez így maradjon, azért dolgozott, hogy a nőt otthon tartsa. A nőről alkotott negatív megítélés, bár lassan, a XIX. század során változott meg alapvetően. Ez a változás, a nő partnerré, egyenrangúvá válása a férfitársadalomban része volt annak a folyamatnak, amelynek során az európai társadalom megindult a nagy­korúság felé a gazdaság, a politika, a társadalom és a gondolkodás területén. A nő életében a XIX. századi modernizáció egyrészt azt a korántsem ellentmondás nél­küli helyzetet hozta el, hogy megszűnt a munka és az otthon évszázadok óta fennálló egysége, s a kettő elkülönült egymástól. Másrészt fáziskéséssel ugyan, de bekövetkezett a nő életében is a politikai emberré válás. Ezekig az alapvető változásokig azonban hosszú út vezetett. (Néhány vélemény) Még a felvilágosult Rousseau is azt hirdette, hogy a nőnek elegendő, ha csak háztartási ismeretekkel rendelkezik. A konzervatív Maistre másképpen fogalmaz­va, de lényegében ugyanezt hangsúlyozta: arról írt, hogy a tudomány nagyon veszélyes egy nő számára. Proudhon pedig azt mondta, hogy a nőnek a házasságon kívül nincs érté­ke. Ezért csupán két út kínálkozik számára: vagy háztartásbeli lesz, vagy prostituált. Rá­adásul a nők intellektuális nívóját a férfiakénak az egyharmadára becsülte. Michelet is, bár rajongott a nőkért, a háztartási vonásokat hangsúlyozta. Comte szintén azt mondta, hogy a nő maradjon a tűzhelynél. De említhetjük Freudot vagy Darwint is, akik szintén a nők alacsonyabbrendűségét hangsúlyozták. Legfeljebb Montesquieu és Condorcet neve említhető a felvilágosodás korából azok közül, akik egyenlő oktatást követeltek a nők számára. E hírességek véleménye nem előzmény nélküli. (A nők régen...) Már az ősi kultúrákban (óperzsák, zsidók, indiaiak, afrikai törzsek, észak-amerikai indiánok stb.) tisztátalannak tartották a nőt a menstruáció miatt,­ s ez a felfogás érvényesült a későbbi évszázadok során is, mindaddig, amíg a XIX. században ki nem derült, hogy a menstruáció természetes folyamat. A görögök azt állították, hogy a nő a férfi nélkül megsemmisítené a kultúrát. Platón szerint a nőnek azért is szüksége van a férfira, mert a méh állandó szülési ingere miatt a nőt örökösen teherbe kell ejteni. Arisztotelész pedig azt bizonygatta, hogy a nő észbelileg A tanulmány az OTKA-támogatással készülő, Fejlődési utak a XIX. századi Európában III. A hétköznapok vilá­ga című könyv egyik fejezete.

Next