Valóság, 2009 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2009-04-01 / 4. szám - SZÁZADOK - NÉMETH GYÖRGY: Kórház és orvosok a XX. századi Budapesten

54 NÉMETH GYÖRGY: KÓRHÁZ ÉS ORVOSOK A XX. SZÁZAD ELEJI BUDAPESTEN de a nem előzmények nélküli hírt felkapó, azt hosszan tárgyaló, egyértelműen az orvo­sok mellett és a belügyminiszter, illetve a Belügyminisztérium közegészségügyi osztálya, valamint a dolgokat idáig fajulni hagyó főváros ellen állást foglaló budapesti napilapok mégis így emlékeztek meg róla. A korszak tekintélyes lapja, a Pesti Hírlap vezércikkében járja körül a problémát: az orvosi sztrájk szemszúró és morális képtelenség, szögezi le, csakúgy mint az, hogy „árvízveszedelem alkalmával sztrájkba menjenek a töltéscsináló kubikosok”. Mert az orvosi munka közmunka, mint ahogy az ügyvédeké is az, mert ha jogtudó és jogvédő tanult férfiak tagadnák meg a jogsegélyt, megrendülne a személy- és vagyonbiztonság, fennakadna az üzleti forgalom, felbomlanának a hitelviszonyok, ami egy pusztító hadjárat iszonyával érne fel. Csakhogy míg egy ügyvédsztrájk távolban fenyegető veszedelem lenne,­ addig „a testi betegséget illető orvosi segély megtagadása közvetlen és helyrehozhatatlan katasztrófával is járhat”. Ennek ellenére­­ így a lap -, az orvosok „vég­letes elhatározását nem vagyunk hajlandók sztrájknak beszámítani”. Annak ellenére pedig, hogy az ügy közvetlen előzménye a belügyminiszter elutasító leirata volt, fő felelősnek a fővárost nevezi meg, mely a „gazda tisztességével tartozik, hogy alkalmazottai ne legye­nek hivatalból a becsület koldusai”.­ Ez a bírálat nem volt méltányos, de teljesen igaztalan sem. A főváros kórházainak mű­ködési kiadását a kormány által folyósított napi ápolási díjakból igyekezett kigazdálkodni - általában sikertelenül, a kiadások rendre túllépték a tervezettet, 1905-ben 134.900, 1906- ban 93.990 koronával­­, más forrást igénybe venni nem nagyon kívánt, és az állandósult pénzügyi nehézségek miatt nem is nagyon tudott. A fővárost anyagilag amúgy is rendkívül megterhelte a kórházfenntartó szerep. Gondjai és a kórházaira nehezedő nyomás enyhítése érdekében a főváros arra próbálta rávenni a kormányt, hogy a budapesti egyetem orvoska­ra mellett állami közkórházat építsen, vagy legalább arra, hogy kórházépítő erőfeszítéseit anyagilag támogassa.10 A kormány azonban végül is az ugyancsak fontos egyetemi klinikák megépítése mellett döntött, bár azok a főváros gondjain kevéssé enyhítettek.11 Az orvossztrájkhoz vezető eseménysor négy évvel korábban kezdődött. 1903. év végén a dunabalparti közkórházak al- és segédorvosai beadványt intéztek a tanácshoz, melyben helyzetük javítását kérték,12 mivel az „sem a mostani idők nehéz anyagi körülményeinek, sem a teljesített munkának, sem a tőlük megkövetelt képzettségnek nem felel meg”. Azon al- és segédorvosok között, akik 1908. január végén lemondásukat helyezték kilátásba, aligha lehettek sokan a négy évvel korábbi beadvány aláírói közül. A fővárosi közkórhá­zak al- és segédorvosait az igazgató meghallgatása után a főpolgármester a pályázók közül nevezte ki,13 ténylegesen azonban a kórházigazgatók, illetve rajtuk keresztül a főorvosok választottak maguknak al- és segédorvost, és általában csak az pályázott (különösen alor­vosnak), aki erre egy főorvostól bátorítást kapott. A kinevezés határozott időtartamra szólt: az alorvosoké rendszerint két évre, a segédorvosoké egy évre. Az alorvosok kinevezése az igazgató indokolt előterjesztésére kivételesen egy évvel, a segédorvosoké kétszer egy évvel volt meghosszabbítható. Tehát a kórházi orvosi munka az orvosi pálya legfeljebb hat évig tartó szakasza, ott maradni vagy oda visszatérni csak főorvossá vagy rendelőorvossá történő kinevezéssel lehetett (leszámítva az úgynevezett bejáró orvosokat, akik fizetést nem kaptak; a bejárást a főorvos kérésére az igazgató-főorvos engedélyezte). Határozatlan időre csak a főorvosok és a rendelőorvosok kinevezése szólt. Nagyon ke­vés kivétellel előbb-utóbb minden másodorvosnak el kellett hagynia a kórházat. Azonban rendszeresen előfordult, hogy egyesek 8-10 évig vagy még hosszabb ideig is a kórház kötelékében maradtak. A szabályozás megkerüléséhez maguk a főorvosok nyújtottak se­gítő kezet, akik érthetően ragaszkodtak azokhoz az évek alatt megismert, megbízható és

Next