Valóság, 2011 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2011-08-01 / 8. szám - SZÁZADOK - ABLONCZY LÁSZLÓ: Honát és a színpadot vágyta hontalanságában
ABLONCZY LÁSZLÓ Honát és a színpadot vágyta hontalanságában... (Páger érkezett, sokan pedig távoztak) Az élet és a színház színpada olykor különösen öszszekeveredik. Hogy ki hol jut, vagy éppen nem jut fellépéshez, azt a történelem és a politika játéka és engedékenysége is irányíthatja, így történt ez ötven esztendővel ezelőtt Páger Antallal is. Akart és véletlen események folytán, a szélsőjobboldali politika uszadékos áramában, jó ösztönnel 1944 végén feleségével, Komár Júliával és két lányával elhagyta Magyarországot. A régi időkben jól hangzó nevű, ismert művészekkel távozott, akik közül Szeleczky Zitával, Eszenyi Olgával, Szilassy Lászlóval Argentínában életre hívták a Dél-amerikai Magyar Színjátszó Társaságot. A társaság főként magyar darabokkal, Bókay, Gárdonyi, Herczeg Ferenc, Csathó Kálmán műveivel lépett fel Sao Paulóban és Buenos Aires-ban, de ellátogattak a venezuelai Caracasba is. Kisebb regény, hogy a trupp idővel miért szakadt ketté, majd Németh László Villámfénynél című darabjával a végjáték is elkövetkezett 1955-ben. Az idő homályában lappang a kérdés: ki küldött csábító jeleket az emigráns Páger Antalnak? Bajos tisztázni és állítani az egykori és későbbi vélekedést, miszerint Rákosi Mátyás kezdeményezte Páger hazacsábítását. Első hallásra persze abszurd elgondolásnak tűnik, hogy a szélsőjobboldalinak mondott színészt a kommunista párt hírhedt vezére csalogatta volna. Alaposabban átgondolva azonban van benne bolseviki logika, pontosabban: a történések mögött Rákosi ördögi játékát is feltételezhetjük. Rákosi megbukott, Nagy Imre kormányra került, megnyíltak a lágerek, valamiképp a frissülő közéletben, amely Rákosi ellen egységesülő társadalmi hangulatot is ígért, célszerű lehetett felbolydítani a közéletet. Rákosi gondolhatta, hogy Páger visszatérésével, s az általa örökösen lefasisztázott magyar népben a bűntudat fellobbantásával a súlyos társadalmi feszültségeket elhalványítva, új konfliktus(ok)kal új dimenziót lehet nyitni. S hozzá: a nyilvánosság előtt Páger hazatérésével majd Nagy Imre kormányának kell elszámolnia. Ami politikailag csak veszteséget jelenthet, hiszen Págert 1945 után olyan súlyosan rágalmazták, amelynek emléke és hatása tovább sugározván változatlanul gyújtóanyagot ígért a társadalomban, amely a kedvező politikai jelek folytán Rákosi rémidejétől akart szabadulni. Rákosi ugyan újra visszaszerezte a hatalmat 1955 tavaszán, de érzékelhette, hogy az ötvenes évek elején font glória már csálén lebeg „őtarsága” fölött. A hazai társadalmi és művészeti élet is forrongott, írók és művészek változatos érvekkel, sőt a Központi Vezetőségnek címzett petícióban követelték a szellemi élet szabadságát. Gondoljuk csak tovább: Rákosi jól tudhatta, hogy ha Páger Antal hazatér, viharos hullámok fogadják a színházi életben is. Rákosi bolseviki elgondolása sikeresnek ígérkezett, hiszen a művészek körében egységesen feltámadó szabadság-óhajtás Págerrel megzavarható, megosztható. S még egy döntő szempontról: a művész csábítását mégha Rákosi, vagy bárki sugallta is a felső hatalomból, a hadműveletet nem a politika, hanem a titkosszolgálat, vagyis az AVH bonyolította. Márpedig a pártvezetés bomlásával egyidejűleg az AVH-ban is felerősödött a hatalmi harc. Hiszen a nyíló társadalmi időben a rettegett szervezet vezetői előtt is derengett a bizonyosság: az ártatlanok ezreinek, köztük a bolsevik pártvezetők kínzásával, halálával előbb-utóbb el kell számolniuk. Felismerték tehát: olyan cselekedetekkel kell előállniuk, amelyek, önigazolásként is jószolgálati” szerepüket mutatja a párt- és állami vezetés előtt. S a nyugati magyar emigrációt is robbanthatja és megoszthatja Págelnek, mint kitüntetetten lefasisztázott