Valóság, 2019 (62. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 6. szám - SZÁZADOK - Szegedi László: Orosz Ernő (1869-1949) genealógus életútja

SZEGEDI LÁSZLÓ Orosz Ernő (1869-1949) genealógus életútja Az 1850 és 1920 közé eső időszak a magyar genealógia fénykorának tekinthető. Kezdőpontjaként 1857 jelölhető ki, amikor megjelent Nagy Iván, Magyarország családai című 12 kötetes művének első kötete. Az általa megírt hatalmas családtörténeti kézikönyvet (sajnos) mindmáig nem sikerült meghaladnia a magyar genealógiának. A végpont 1920, a trianoni szerződés életbe lépésének éve. Az ország darabokra szakítása a magyar genealógia töretlen fejlődését is visszavetette. Sok jeles genealógus (Haiczl Kálmán [1866-1952], Horánszky Pál [1886-1949], Ethey Gyula [1878-1957] stb.) egyszeriben külföldi állampolgár lett. Noha a két világháború közötti magyar genealógia nem érte el a megelőző korszak színvonalát, még így is nagyon magas szakmai szinten állt. (Többek között ekkor ért a végéhez Kempelen Béla [1874-1952] hatalmas 11 köte­tes művének­ kiadása is.) A mélypont kezdetét 1948, a kommunista hatalomátvétel jelen­tette Magyarországon, amely 1989-ig, a rendszerváltásig, vagy inkább 1992-ig tartott, amikor a magyar genealógia és heraldika patinás szaklapja, a Turul újraindulhatott. A mélypont korszakában a legtöbb történeti segédtudománnyal együtt „úri tudományként” a genealógia is tiltott szakterületté vált. A nemességhez (is) ellenségesen viszonyuló Rákosi-rendszer a genealógiát és a heraldikát „feudálisnak” bélyegezte, és megszűnt a történeti segédtudományok egyetemi oktatása. Orosz Ernő hosszú élete folyamán mindhárom korszaknak a részese lehetett, noha a hanyatlást csak rövid ideig érte meg. Olyan korban halt azonban meg, amikor egy szám­kivetett tudomány jeles képviselőjéről sem az akkor már megszűnőben lévő szaklapban, a Turulban (1951-ben számolták fel), sem a helyi lapokban nem jelenhettek meg mél­tatások, nekrológok. Ezért az életéről mindmáig csak nagyon keveset tudunk. Kielégítő információval csak a családtörténeti munkásságával kapcsolatban rendelkezünk. A magyar genealógia fénykorában (1850-1920) sorra jelentek meg egy-egy várme­gye nemesi családjait tárgyaló monográfiák vagy többkötetes művek.­ Ezen könyvek sorát gazdagította Orosz Ernő munkássága is. Főműve a Heves és volt Külső-Szolnok vármegye nemes családjairól írt monográfia.3 273 lapon mintegy 1500 családot tárgyal. Műve bevezetőjében meghatározta genealógiai és heraldikai szemléletmódját (noha nem hozott létre koherens heraldikai programot, hiszen nem is ez volt a célja). A címerleírá­sok tömörítésével példát mutatott egy modern, szerkezeti alapokon álló címerleírási (és egy axiomatikus szemléletű heraldikai) rendszer létrehozása felé is. Erről a következő­ket mondja:­ „A czímerek leírásában is kerültem minden szószaporítást, fölösleges körülírást, így nem tartottam szükségesnek külön megemlíteni, ha a pajzs egyenesen álló, ha a czímeralak heraldikai értelemben jobbra fordult és természetes színében (oroszlán, griff = arany, egyszarvú = ezüst, galamb = fehér, holló, sas = fekete stb.) vagy sablo­nos helyzetében ábrázoltatik, ha a sisak rostélya nyílt. Sorrend szerint először a pajzs színét, a benne levő alakot, azután a sisakdíszt, végre a sisaktakarókat (foszlányokat) írom le és pedig előbb a jobboldali, azután a baloldali két szint. A czímereket azonban rendszerint csak az esetben ismertetem, ha azok királyi, fejedelmi adományozásból vagy felsőbb hatóság igazolta jogszerző gyakorlatból két­

Next