Városépítés, 1974 (10. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 4. szám - JOGI ROVAT - Bakos László: Városok és községek bel-és külterületével kapcsolatos szabályozás időszerű kérdései

Városok és községek bel- és külterületével kapcsolatos szabályozás időszerű kérdései BAKOS LÁSZLÓ A bel- és külterület elhatárolásának szükségessége. A városok és községek, ha azokat a teljes területi ki­terjedésükben szemléljük, elsősorban államigazgatási területi egységek. A városok és községek igazgatási te­rületei együttesen, az ország területét — mintegy mo­zaikokként — maradéktalanul fedik. A város, község ugyanakkor a lakosságának települési területe, azon­ban a közelebbi vizsgálatnál kiderül, hogy irreális a városról, községről, mint egységes települési terület­ről beszélni. A város, község igazgatási területe ugyan­is két olyan részre tagozódik, amelyeknek a morfoló­giai jegyei egymástól alapvetően eltérnek. Az egyik részre jellemző követelményként kell meg­jelölnünk a kiépített és burkolattal ellátott utakat és járdákat, a közművesítettség bizonyos fokát, a köztisz­taság szervezettségét, a beépítettség és laksűrűség magasabb arányszámait stb. A másik rész tekintetében ezek a követelmények mind a lehetőségeket, mind pedig az igényeket tekintve sokkal alacsonyabb szin­ten, vagy pedig egyáltalában nem merülnek fel. Helytelen megállapításokra jutnánk ezért, ha pél­dául a városi utak kiépítettségének helyzetét, a köz­művesítettség fokát úgy vizsgálnánk, hogy minden megkülönböztetés nélkül, egységes települési terület­ként kezelnénk a város, község igazgatási területét. Szükséges tehát, hogy a városok és községek igazgatási területét ténylegesen két részre osszuk fel, éspedig egy olyanra, amelynek kifejezetten a lakosság letelepe­désének szolgálata a célja, s egy másik olyanra, amely­nél nem ez az elsődleges cél. Az igazgatási területnek elsőként említett részét kell belterületnek, a másodikként említett részét pedig külterületnek tekinteni. A belterületek, illetőleg a határvonalak megállapításával, módosításával, nyilvántartásával foglalkozó jogszabályo­­zás rövid történeti áttekintése. A belterület ilyen elnevezése nem újkeletű, mert talál­kozhatunk vele már a városrendezésről és az építés­ügyről szóló, 1965-ig hatályban volt 1937. évi VI. tör­vényben. Fokozott jelentőséget a belterület és ennek a külte­rületről való elhatárolása az 1300/1949. (II. 12.) Korm. számú rendelettel nyert, amely kötelezte az akkor arra hivatott hatósági szerveket, hogy városuk, községük bel­területnek minősülő részét 30 nap alatt ideiglenes jel­leggel határozzák meg. A későbbi, azóta már szintén ha­tályukat vesztett jogszabályok amellett, hogy az 1300-as kormányrendelet alapján ideiglenes jelleggel megálla­pított belterületi határt végleges jellegűvé nyilvánítot­ták , szabályozták a belterületi határ módosításával kapcsolatos feltételeket, hatásköröket, eljárást, vala­mint e határvonalnak térképen való rögzítését is. Az 1960. évben az érintett főhatóságok együttműködé­sével sor került a belterületek értelmezésének egysé­gesítésére, nevüknek és térképi helyüknek egyöntetű meghatározására. Ezt követően az Építésügyi Minisz­térium közrendeletileg szabályozta a belterületi hatá­roknak az építésügyi hatóságok által történő nyilván­tartását. Az átfogó rendezésen alapult a Központi Statisztikai Hivatal által kiadott 1967. évi Helységnévtár. Az 5/1961. (III. 19.) ÉM számú rendelettel közzétett Orszá­gos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ) város- és község­rendezési előírásokat tartalmazó I. kötete a belte­rületi határ megállapítását és módosítását hangsúlyo­zottan az általános rendezési terv kidolgozásával és jóváhagyásával kapcsolta össze, továbbá eléggé részle­tes anyagi és eljárási jogi szabályokat adott, a térképi rögzítésre is kiterjedően. Az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény — amely a külterületre a lakás- és üdülőépítés, továbbá a közintézmények létesítése vonatkozásában telekala­kítási és építési tilalmat rendelt el —, valamint a törvény végrehajtásáról intézkedő 30/1964. (XII. 2.) Korm. számú rendelet nyomán megjelent, és a 2/1970. (I. 17.) ÉVM számú rendelettel hatályba léptetett OÉSZ I. kötet — a korábbi kötethez képest — mel­lőzte a belterület megállapítására és módosítására vo­natkozó anyagi és eljárási jogi szabályozást. A belterületi határvonalaknak a földmérési alaptérké­peken való feltüntetését pedig a földmérési és tér­képészeti tevékenységről szóló 12/1969. (III. 11.) Korm. számú rendelet és a végrehajtásáról intézkedő 6/1969. (III. 11.) MÉM számú rendelet biztosítják. A hatásköri bizonytalanságnak a 30/1964. (XII. 2.) Korm. számú rendelet módosítására kiadott 2/1973. (I. 26.) MT számú rendelet vetett véget, amikor úgy rendelkezett, hogy általános rendezési terv hiányában nagyközség és község belterületének határát — az ál­talános rendezési terv jóváhagyására vonatkozó szabá­lyok alkalmazásával — a községi tanács határozza meg. A rendeletből az is következik, hogy városok tekinte­tében a belterületi határvonal megállapítására vagy módosítására csakis az általános rendezési terv elfoga­dása és jóváhagyása kapcsán kerülhet sor. A belterület megállapításához, valamint a külterülethez fűződő egyes elvi és gyakorlati szempontok 1. Az általános rendezési tervművelet kidolgozása kap­csán a város, község igazgatási területét a jellemző rendeltetésnek megfelelő területfelhasználási kategó­riákba kell sorolni. Ezek a következők : lakó-, üdülő-, intézmény-, ipar-, közlekedési, zöld-, mezőgazdasági, erdőgazdasági és egyéb rendeltetésű területek. A területfelhasználási kategóriák — a mezőgazdasági és az erdőgazdasági rendeltetésű terület kivételével — létesítmények elhelyezésére szolgálnak. A mezőgazda­­sági és erdőgazdasági rendeltetésű területeknek viszont csak a kifejezetten beépítésre kijelölt részén (major­hely stb.) lehet a mező- és erdőgazdasági üzemek szá­mára szükséges épületeket és építményeket elhelyezni. A mezőgazdasági rendeltetésű területnek nagyüzemi művelésre nem alkalmas, kis parcellákra tagolt részén — az ún. zártkertben — az egyes földrészleteken a jogszabályi rendelkezések által megszabott keretek közt szabad a műveléshez szükséges épületeket és építményeket létesíteni. A létesítmények elhelyezé­sére szolgáló területfelhasználási kategóriák területét az általános város-, illetőleg községrendezési tervfaj­tákban általában összefüggően, vagyis területi egységbe — esetleg több ilyen egységbe­n foglalva kell elhatá­rolni. Az így kialakult területi egység alkotja a város, község belterületét, míg az igazgatási területnek a bel­területen kívül eső része a külterület. Nem kell belterületté nyilvánítani azonban — az egyéb rendeltetésű területeket, valamint — a bányaüzemek felszíni épületeinek és egyéb épít­ményeinek, a nyomvonal jellegű közlekedési léte­sítmények és a kiszolgálásukhoz szükséges épületek és egyéb építmények, a közművek, a távközlés, a táv- és termékvezetékek létesítményeinek, a fegy­veres testületek létesítményeinek és végül a véd­erők elhelyezésére szolgáló területeket, ha azok az összefüggően elhatárolt belterületen kívül helyezkednek el. 2. Abban az esetben, ha a város, község igazgatási terü­letén több belterületi egység van, ezek közül a legfej­lettebbet — amely önálló tanácsú községben, közös tanácsú községnél pedig a székhelyközségben egyúttal az igazgatás központja — az újabban megjelent 1973. évi Helységnévtár „központi belterület”-ként, míg a többi belterületi egységet „egyéb belterület”-ként tart­ja nyilván. A belterületi egységek ilyen „rangsorolásá­nak” jelentősége van még a földrészletek helyrajzi számozása szempontjából, mert ezt a központi belte­rülettel kell kezdeni. Az OÉSZ I. kötet ezt a rangsorolást — mivel a belterü­leti egységekhez egyforma jogi-igazgatási következmé­nyek fűződnek — mellőzte. A Helységnévtár tanulmányozásánál szembetűnik, hogy a központi belterület neve — csekély kivételtől eltekintve (pl. Almásfüzitő és Orfű esetében) — meg­egyezik a város, község nevével, míg az egyéb belterü­letek mindegyikének saját külön neve van. A Helység­­névtár e belterületi egységeknek a központi belterület­től való távolságát és — esetenként a központi belterü­letétől eltérő — postai irányítószámát is tartalmazza. 3. A bel- és külterület nagyságrendi arányára jellemző adat: belterületek összességükben az ország területé­nek csak 6,6%-át teszik ki. Ettől az országos átlagtól éles eltérés Budapest esetében tapasztalható: itt a bel­terület az igazgatási területnek 66%-a. Az építésügyi hatóság jogköre természetesen egyformán kiterjed a bel- és a külterületre. Mivel azonban a belterület a létesítmények elhelyezésére szolgáló területfelhaszná­lási kategóriákat tömöríti magában, az építésügyi ható­sági ügyek túlsúlyban mégis a belterülettel kapcsolat­ban merülnek fel. 4. A Helyiségnévtár a belterületek mellett tartalmazza még a város, község külterületén meglevő lakotthe­lyek neveit és lakosságszámát, a jelentősebbeknél pedig feltünteti az ott található lakóházak és lakások számát, a települési jelleget, a központi belterülettől való tá­volságot és a postai irányító számot. Területi adatot e lakotthelyek tekintetében a Helységnévtár nem adhat, mert a külterületi lakotthelyek határát nem állapítja meg államigazgatási határozat úgy, mint a belterülete­két. A külterületi lakotthelyek témánk szempontjából tu­lajdonképpen azért érdemelnek figyelmet, mert már korábban közülük egyeseket hatósági rendelkezéssel továbbfejlesztésre kijelöltek, s határukat a kijelölő határozatban a belterületéhez hasonlóan megállapítot­ták. Ezekre az ún. fejlesztendő külterületi települé­sekre nem terjed ki a külterületre a törvény erejénél fogva fennálló telekalakítási és építési tilalom, hanem a belterülettel esnek egyenlő elbírálás alá. Emiatt az 1973. évi Helységnévtár — az 1967. évitől eltérően — e településeket a belterületi egységek közt szerepelteti. A belterületi határ megállapításával kapcsolatos anyagi és eljárási jogi szabályozás előkészítésének főbb szem­pontjai 1. A Tanácstörvényből és a már említett 2/1973. (I. 26.) MT számú rendeletből következik, hogy a belterületi határvonal megállapításának az általános rendezési terv elfogadása és jóváhagyása során a helyi tanács határo­zatával kell történnie, a fővárosi belterületi határvonal megállapításának pedig a főváros és környéke általános rendezési tervének jóváhagyását követően a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának hatáskörébe kell tar­toznia. Ha a nagyközségnek és községnek még nincs általános rendezési terve, úgy — mint már jeleztük — a belterület határvonalát az általános rendezési terv elfogadására és jóváhagyására vonatkozó szabályok al­kalmazásával a községi tanács hivatott meghatározni. 2. Elejét kell venni annak, hogy a belterületi határt kicsinyes indokokból sűrűn módosítsák. Véleményünk szerint indokoltan akkor kerülhet sor a belterületi ha­tárvonal módosítására, ha azt a területfelhasználással és építéssel járó fejlesztési igények és célkitűzések feltét­lenül szükségessé teszik. 3. A belterületi határvonal megállapításáról rendelkező határozatban mindig úgy kelljen szavakkal szabatosan körülírni a belterületi határvonalat, hogy annak alap­ján a térképi rögzítése egyértelműen végrehajtható legyen. 4. A belterületi határvonal megállapításánál törekedni kelljen a természetben található, állandósult — főként nyomvonal jellegű — adottságok, valamint a kialakí­tott földrészletek határvonalaihoz való alkalmazko­dásra. 5. Biztosítani szükséges, hogy a belterületi határvona­lat megállapító, illetőleg módosító határozatról az ér­dekelt szervek tudomást szerezzenek, továbbá hogy az építésügyi igazgatás számára fontos adatokat a mű­szaki, valamint egyéb nyilvántartásokon keresztül­vezessék. Az ezekkel kapcsolatos intézkedések megté­telének az illetékes építésügyi hatóságok feladatát kell majd képeznie. 6. Ugyancsak az illetékes építésügyi hatóságoknak kell­jen gondoskodniuk a belterületek nyilvántartásáról és az adataikban bekövetkezett változásoknak a nyilván­tartásban történő folyamatos átvezetéséről, s végül a változásokra vonatkozó jelentéstételről. A felsorolt szempontokat és követelményeket az elő­készületben levő miniszteri utasítás tervezetében kí­vánjuk majd érvényesíteni. 36

Next