Városok Lapja, 1924 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1924-09-15 / 18-19. szám

134 VÁROSOK LAPJA 1924. szeptember 15. semhogy beruházási célokra felhasználhatók volnának, másrészt pedig oly terhes feltételűek, amiket az elgyengült magyar gazda­sági élet el nem bír. Angliában mozgalom indult meg, amit az angol kormány is támogat, hogy az angol tőkének nem szabad semmiféle kül­földi vállalatba bocsátkoznia, nehogy az anyaországtól és gyar­mataitól elvonják ezáltal a szükséges forgótőkét. Szükséges a községi hitelügy organizációja, mert az hely­telen állapot, hogy a városok magukra hagyatva a legnagyobb versenyt fejtsék ki s akaratlanul is rontsák egymás hitelét, a hitelt nyújtó pénzintézetek licitációt tartsanak lefelé és kiválogas­sák azokat a városokat, amelyek szorultságukban a legterhesebb feltételeket is elfogadják. Pedig a hitel szempontjából azt mondhatjuk: minden vá­rosunk egyforma. Még egy várost sem láttunk, mely fizetés­­képtelen lett volna, pénzintézeteket azonban igen. Budapest esete ide nem sorolható, mert a külföldi kölcsönök visszafizetésének az elhalasztását a rendkívüli viszonyok indokolják. Miután a városok csak a belügyminiszter jóváhagyásával vehetnek fel kölcsönt, a belügyminiszter pedig előzőleg meg­vizsgálja a programmot, melynek végrehajtására a kölcsönt fel akarják venni, sőt ezekben a kérdésekben mindenkor meg­hallgatja a pénzügyminisztert is, ezért a városainknál meg­van az ellenőrzésnek az a módja, hogy egy város sem vehessen fel a maga vagyoni és a lakosság adófizető képességét meghaladó kölcsönt. A kölcsönért a város nemcsak összes vagyonával felelős, de még a kölcsönről szóló okiratba rendszerint felvétetik egy olyan klauzula is, hogy amennyiben a város vagyonának a jöve­delme a kölcsön törlesztésére nem elégséges, kötelezi magát a város, hogy mindenkor annyi városi adót vet ki a lakosságra, amennyi a kölcsön törlesztéséhez szükséges. Ilyen elővigyázatosság és garancia mellett elmondható, hogy a városi kölcsön a lehető legbiztosabb befektetés. A városok hitelügyének a centralizációjára az első lépés már megtétetett az­által, hogy a Városok Kongresszusának az állandó bizottsága elhatározta a Magyar Városok Gazdasági Központjának a megalakítását részvénytársasági alapon. Ennek a központnak a városok időközönként bejelentenék a hitelszükség­leteiket. Ez azután a külföldi pénzpiaccal összeköttetésben levő pénzügyi szakemberek segítségével felkeresnék a legmegfelelőbb pénzforrást, lefolytatnák a tárgyalást az érdekelt városok kép­viseletében és amikor a feltételekben megállapodtak, az egyes városok meghoznák határozatukat a kölcsön felvétele dolgában. Ez volna a városi hitelügy központosításának a legkez­detlegesebb formája. A Városok Gazdasági Központja már alakulófélben is megkereste a városokat, hogy kölcsönszükségleteiket jelentsék be, valamint azt is, hogy a kölcsönt mily beruházásokra kívánják fordítani. Eddig 22 város adatai érkeztek be s ezekből az tűnik ki, hogy a 22 városnak mintegy 1200 milliárd koronára volna szüksége, amelyet hasznos befektetésekre (villanytelep, gázgyár, vízvezeték, csatornázás fejlesztésére, utak és lakásépítés és egyéb üzemek létesítésére, illetve rendbehozására­ kívánnak fordítani. A külföldi tőkével megindítandó tárgyalások szempontjából szükséges, hogy a Magyar Városok Gazdasági Központja R­-t. mint olyan centrális szerv reprezentálódjék, amely az összes, a kebelébe tartozó városok összhiteligényét, mint önálló komplexu­mot és mint részeiben egymástól elválaszthatatlan üzletet pro­ponálja. A V. G. K. R.-t. kebelébe tartozó összes városoknak tehát egy olyan reverzálist kell a G. K.-nak adniok, amely ugyan az egy­­másért való materiális garanciát kizárja, de amely kötelezettséget vállal a G. K.-tal szemben az iránt, hogy egyénileg nem fog a külföldön sehol se hitelt keresni (ami egyedenként amúgy is teljesen reménytelen vállalkozás) és nem fogja a G. K. által inaugurált és rövid időn belül befejezést nyerő tárgyalásokat esetleges kiválásával zavarni. Szükség van erre azért is, mert különben a külföldi tőke­érdekeltség próbaképpen szelektálni fogja a hitelt kereső városo­kat és csak egy-két olyannal fogja a tárgyalásokat megkezdeni, amelyek a kölcsön szempontjából a tőke részére a legjobb üzleti chance-ot mutatják. A kooperációba, amelybe a városok éppen a G. K. útján mennének bele, meg van az az óriási előnye, hogy ezt a széthúzott és egyénenként való, tehát hosszú ideig tartó és nagy költségekkel járó tárgyalásokat megrövidíti, olcsóbbá teszi és az elvi döntés után úgyszólván biztos eredményűvé segíti. A magyar városok szolidáris fellépése a kölcsönügyben lehetővé teszi a kisebb városok kölcsönhöz való juttatását anél­kül, hogy a nagyobb városok megrövidülnének. A városok részéről beszolgáltatandó adatok a következők: 1. A város helyrajzi viszonyai: terület, lakosság, saját földbirtok stb. 2. A meglévő közüzemek utolsó mérlegei. 3. A város utolsó költségvetése. 4. Eddigi külföldi kölcsönei, amelyeket az új kölcsön fel­vételekor konvertálni ajánlunk, úgyhogy a tartozásokkal több volna az újonnan felveendő kölcsön. 5. A tervbevett beruházások megnevezése, nevezetesen: vízvezeték, csatornázás, utak, épületek, villany, gáz stb. A külföldi kölcsönt ajánlóknál azzal a nehézséggel kell számolni, hogy egy oly pénzcsoport, mely a városi kölcsönök nyújtására hajlandó, nem vállalkozik arra, hogy minden várossal külön-külön szerződjön kisebb összegű kölcsönökre vonatkozólag, hanem azt kívánja, hogy vagy az állam nyújtson garanciát a váro­sokért, vagy pedig egy nagy hazai pénzintézet és ez ossza fel a köl­csönt a városok között, amelyek pro rata felelősek a felvett kölcsönért s viszont ez gondoskodjék a törlesztések pontos össze­gyűjtéséről s a külföldi hitelezőkhöz juttatásáról. Erre a szerepre a m. kir. postatakarékpénztárt tartanák legalkalmasabbnak, amely természetesen megfelelő törvényhozási felhatalmazással jönne segítségére a városoknak a külföldi kölcsön felvételében, mér­sékelt jutalék ellenében. Ez azonban csak átmeneti állapotnak volna tekintendő. A városi hitelügy végleges centralizációjául legmegfelelőbb volna az állam és a városok alaptőkéjével létesítendő bank­szervezet, mely belga mintára egységes típusú városi kötelezőket bocsájtana ki. A Brüsszelben még 1860. évben állami támogatással ala­pított Société de Credit Communal szervezete szerint ugyanis a belga városok ettől az intézettől hitelt vehetnek igénybe oly módon, hogy a kölcsön folyósítása alkalmával a tulajdonképpeni kölcsönigényt 5°/o-kal meghaladó kölcsönt tartoznak felvenni, mely 5°/o-os többlet az intézet tartaléktőkéjét képezi s az intézet részvényeibe fektetendő. Ily módon minden város, mely kölcsönt vesz fel, az intézet részvényesévé válik s nyereségében is osztozik. A városok kötelezvényeinek a fedezete mellett azután az intézet kötvényeket bocsát ki. Ennek a belga banknak a mintájára léte­sítendő magyar intézet lehetővé tenné oly központi kötelezvény kibocsájtását, mely versenyképessé válik és bonitásra vetekedik a pénzpiac legjobb papírjaival. Az intézet eredeti alaptőkéjén kívül mindig a községi köt­vény forgalmának megfelelő nagyságú alaptőke felett rendelkeznek. Az intézet nyeresége adódnék abból a különbözetből, ami mutatkozik akkor, ha a kibocsájtott községi kötvények kamatlába bizonyos kvótával alacsonyabb lenne az engedélyezett kölcsön kamatlábánál s az eleinte szedendő adminisztrácionális költségek fejében fizetendő annuitás részből. Az államnak biztosítania kellene az óvadékképességet, a pupillaritást, továbbá az adó- és illetékmentességet. Az állam hozzájárulása az alaptőkéhez nem igényel kész­pénzt, hanem csak a törvényben fedezetül kijelölt értékpapírt. Ennek, mint letétnek az elhelyezése, az állam részéről nagy áldozatba nem kerülne. Az állam hozzájárulása azért szükséges, hogy ezáltal a városok ne legyenek ráutalva pénzcsoportokra, mert ezek nyerész­kedési célzata nem volna kizárható , mert a városok mai helyze­tük mellett az egész alaptőkét nem állíthatják elő. Ily támogatással alapított intézet emissziói részére meg lehetne nyitni az alapítványi pénzeket, az árvapénzeket, a biztosító társaságok és városok alapjait. A városok kötelezőinél megvan a záloglevél minden attribútuma, vagyis a publicitás (a városok háztartása a leg­teljesebb nyilvánossággal bír), továbbá, hogy a fedezet, illetve zálogtárgy elmúlásnak kitéve nincs, amennyiben a városok, mint jogi személyek legalább is a kölcsönök törlesztési idejéhez képest örökéletűek. Ezt a törvényhozási aktust ki kellene még egészíteni a községi takarékpénztárak létesítésére vonatkozó rendelkezésekkel olyformán, hogy a városoknak ez a kötvénykibocsájtó bankja egyúttal a községi takarékpénztárak központjául is szolgálna, amely községi takarékpénztárak egyenként az illető városok helyi vonatkozású pénzügyi érdekeiknek, együttvéve pedig a városi hitelügyek centralizációjának tennének hasznos szolgálatot. Nyíregyháza ünnepe. A mindennapi robotos munkát egy pillanatra háttérbe szo­rította a visszaemlékezés és a hála ünnepe, amit Nyíregyháza város az örökváltság százéves évfordulója alkalmából harminc­nál több város barátságos részvétele mellett ült. Nyíregyháza városa a múltját ünnepelte, a városok pedig a jelenét, ami a város polgárságának egyetértő, szívós munkássá­gáról, teremtő erejéről és kultúrérzékéről tanúskodik, de a jövőjét is, ami hatalmas arányokban most bontakozik ki a szabolcsi síkságon. Az ünnepséget a kormány, a városok és megyei hatóságok, valamint a tudomány, művészet, ipar, kereskedelem és mezőgazdaság képviselőinek megjelenése valóságos országos jellegűvé tette, az a szellem pedig, ami az ünnepségen különböző

Next