Városok Lapja, 1925 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1925-01-01 / 1. szám

1925. január 1. VÁROSOK LAPJA előre tudták, hogy egy bizonyos napra 5—6 kocsi ára érkezik s még az árúmegállitási jog alapján a kocsiknak napokig ott kellett vesztegelniük, volt idő bőven arra, hogy a vámokat be­szedjék, ma azonban amidőn egy sereg villamos kocsi és autó fut át naponkint a vámvonalakon, a forgalom zöme a napnak bizonyos idejére esik, a vámok beszedéséhez ezen időben olyan személyzet kellene, hogy az ezen bevételi forrásból eredő jöve­delem nagy részét felemésztené. Súlyosan esik a számításba az is, hogy az ácsorgás által vesztett időt az elárusító a közönség nyakába varrja azáltal, hogy ezt a veszteséget az árba bele­kalkulálja. A fővárosban ma mintegy 600 alkalmazott foglalkozik a vámok beszedésével s kezelésével s ez a szám a forgalom növekedésével még emelkedni fog, mert a személyzet létszámát mindig a maximális forgalom után kell megállapítani, különben a forgalmat egyáltalán nem lehet majd lebonyolítani. A vámok hátránya tehát kettős: 1. a nagy személyzeti és dologi (vámépületek stb.) kiadások. 2. az ácsorgás és kezelés folytán a fizetőközönség kára. Új adónemek. A felhozott példák és az egész adórendszer világosan bizonyítják, miszerint olcsóbb és biztosabb adónemekre kell áttérni, ha a gazdasági és pénzügyi egyensúlyt biztosítani akarjuk. Leg­első feladat e tekintetben az, hogy a belső ú. n. városi vámokat megszüntessék és ezeket más bevételi forrással pótolják. Itt mindenekelőtt egy 10—50% progresszíve emelkedő lakásbéradó jöhetne tekintetbe, amely a vámokból eredő bevételeket teljesen fedezné s amellett a lakásbérekkel együtt emelkedve fokozatosan nagyobb bevételeket szolgáltatna. A közönségnek többletkiadást nem okozna, mert ennek ellenében viszont a vámoktól mentesülő áruk olcsóbbodása révén a közönség kiadása megtérülne. További előnye ennek az adónemnek az volna, hogy a kezelése jóformán semmibe sem kerülne, mert pl. a fővárosban a 600 vámalkalma­zottal szemben 10 ember ellátná a kezelést, a forgalom növeke­dését előmozdítaná, ami egyedüli forrása lehetne az olcsóbbodás­nak és az üzleti élet fellendülésének. A határvámnak és a határvizsgálatoknak reformjánál min­denekelőtt tekintetbe kellene venni azt, hogy a sok zaklatás és pepecselés megszűnjék, ami egyfelől a személyzeti és dologi kiadások apasztását jelentené, másfelől pedig a forgalmat élénkíti. Ma már nem lehet kombinált vámokat fentartani, ahol a vámtiszt a térfogatot, minőséget, súlyt stb. köteles figyelembe venni és pl. egy pléh gyufaskatulyát félóráig vizsgálgat, amíg végre a vám­tételt megtalálja. Erre nincs idő és nincs pénz. Az árúnak régen a keres­kedőnél kellene lenni, amidőn a vámtiszt még csak talán az árú tulajdonságait vizsgálgatja. A határvám nem komoly bevételi forrás és nem bírja meg a költségeket. Ezek helyett pl. be­hozhatná az állam a háború alatt paritáson alul eladott minden­féle ingatlan békeértéke és eladási ára között mutatkozó különb­ség után bizonyos m­értékkülönbözeti adót. Úgyis elég hajtó­vadászatot tartottak a háborús vagyonok után és semmit sem tudtak megfogni, íme itt van most egy konjunkturális vagyon­­szaporulat, melyet még a legvadabb tőzsdei baisse sem tett tönkre. Ennek bizonyos %­át igazán méltányos az állam részére követelni annál is inkább, mert az ingatlanokat valóban a kon­junktúra alatt szerzett pénzből vették. Ezek után sor kerülhetne a forgalmi adó reformjára, majd egyéb kisebb jelentőségű adók felülvizsgálásra. Mindenütt figye­lembe veendő, az adóból eredő jövedelem stabilitása, a közönség teherviselő képessége és a behajtással járó költségek. A gyenge bevételt szolgáltató és költséges behajtással járó adókat feltét­lenül el kell ejteni, mert ezáltal nemcsak egyéb adókból eredő jövedelem gyarapodik, hanem a költségek is csökkennek és a forgalom növekedik. Végeredményben a gyakorlat mutatja a helyes utat s az első lépés után jelentkező eredmények adják az alapot a közvet­lenül utána végrehajtandó intézkedésekre. Ez a folyamat folytonosan tart s bizonyos időpontban azt fogjuk tapasztalni, hogy a pénzügyi és gazdasági rendszer a háború előtti állapotot elérte s az egyensúly helyreállott. Városi mérnökök gyűlése. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége múlt hó 14-én tartotta Budapesten, a városháza tanácstermében közgyűlését, melyen a szövetség új elnökét, Fock Ede székesfővárosi tanács­nokot, kormányfőtanácsost ünnepélyesen beiktatták. A közgyűlésen ez alkalommal számos előkelőség jelent meg s több minisztérium képviseltette magát. A székesfővárost Sipőcz Jenő polgármester, a kereskedelemügyi minisztert Buday Béla államtitkár, a pénzügyminisztert Lukács Ödön miniszteri tanácsos, a népjóléti minisztert Jendrassik Alfréd h. államtitkár és Hoffmann Károly miniszteri tanácsos, a székesfőváros tanácsát Orczy Gyula és Barczen Gyula tanácsnokok képviselték. A városi és községi mérnökök közül jelen voltak a követ­kezők: Baja: Horváth Béla műszaki tanácsos, Cegléd: Kádár Antal főmérnök, Gyula: Bagi Sándor műszaki tanácsos, Kaposvár: Fleischhacker Gyula műszaki tanácsos, Kiskunfélegyháza: Dóczy Pál műszaki tanácsos, Kiskunhalas: Szabó Kálmán műszaki taná­csos, Kisújszállás: Szekeres Lajos műszaki tanácsos, Komárom: Vajda Jenő főmérnök, Magyaróvár: Kováts István főmérnök, Mezőtúr: Bodorik József főmérnök, Miskolc: Szűcs Sándor mű­szaki főtanácsos, Mohács: Fehérvári István mérnök, Pápa: Geba András műszaki tanácsos, Rákospalota: Furgyik György műszaki tanácsos, Szeged: Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos, Buócz Károly műszaki tanácsos, Fenyő Lajos műszaki tanácsos, Kövér Tibor főmérnök, Mihályffy László mérnök, Szegszárd: Farkas Imre főmérnök, Szentes: Cseuz Béla főmérnök, Szolnok: Ungár Dezső, Szombathely: Niessner Aladár tanácsnok, Újpest: Hotter Mihály műszaki tanácsos, Veszprém: Bokrossy Jenő főmérnök. A községekből csak ketten jelentek meg és pedig Budafokról Dósa Kálmán és Szarvasról Pompiczky Kálmán mérnök. A közgyűlés megnyitása után Szalay Lajos ny. műszaki főtanácsos üdvözölte a megjelent vendégeket, majd utána a fő­város és a minisztériumok képviselőinek a felszólalása követ­kezett. Különösen nagy tetszést váltott ki Sipőcz Jenő polgár­­mester üdvözlő beszéde, aki örömének adott kifejezést, hogy az elnöki tiszt betöltésénél a városi mérnöki kar bizalma az ő egyik kiváló munkatársára, Fock Edére esett, aki nagy tudását és alkotó­­képességét ez újabb munkakörében is érvényesíteni fogja. Beszéde további részében arra utalt, hogy a nagy mérnöki alkotó munkák a világháború okozta anyagi legyengülés követ­keztében most szünetelnek s így sok nagyszabású mérnöki alko­tás terve nem valósulhat meg. Ez az idő azonban nem tarthat sokáig s akkor nagy feladatok várnak a magyar mérnöki karra, nemcsak az országban, hanem az országon kívül is. Mert nemcsak a művészeknek és tudósoknak a munkája, hanem a mérnököké is messze, az ország határán túl is hat. Az ország felépítésének nagy munkájából jókora részt kell vállalnia a városi mérnököknek is. Ennek az óriási feladatnak a megoldásánál teljes erejével működjék közre és merítsen erőt és buzdítást abból a tudatból, hogy Fock Edében minden tekintet­ben rátermett vezért kapott. Fock Ede elnök megköszönvén a sok kitüntető üdvözlést, elnöki székfoglaló beszédében meggyőzően fejtegette az adminisz­tráció fontosságát. A mi jelszavunk — úgymond — mindig az legyen, hogy: a mérnöki munkát a mérnökök adminisztrálják. Az adminisztrálást pedig meg kell tanulni! Ezután Szalay Lajos ügyv. elnök évi beszámolója követ­kezett. Ennek kapcsán felterjesztést intéztek a belügyminiszterhez és a székesfővároshoz, hogy minden műszaki ügy a műszaki ügyosztályokba osztassék be. Utána Berzenczey Domokos szegedi műszaki főtanácsos a szanálással kapcsolatban a mérnökök létszámcsökkentését s az ügyosztályok esetleges összevonását tette szóvá. Szalay Lajos a városok és vármegyék építési kölcsöneinek a tárgyában tartott előadást, amelynek a lényege az volt, hogy egy­ küldöttség keresse fel Smith népszövetségi főmegbízottat, akinek a közbenjárását kérnék a külföldi kölcsön megszerzésénél. Lukács Ödön p. v. min. tanácsos helyteleníti a kölcsönre vonatkozó külön akciót s bejelenti, hogy a pénzügyminisztérium maga is foglalkozik e kérdéssel. Elismeri, hogy a kormány helyzetét ez irányban az a körülmény nehezíti meg, hogy a béke­kötés miatt állami garanciát nem nyújthat. A közgyűlés végül az elnökséget bízta meg annak eldön­tésével, hogy foglalkozzék-e továbbra is a szövetség e kérdéssel vagy sem. Kempelen pénztáros ismertette a szövetség anyagi hely­zetét. A közgyűlés az 1925. évre a tagsági díjat 1 aranykoronában, az alapító tagsági díjat pedig 15 aranykoronában állapította meg. Niessner Aladár közölte Szombathely meghívását s erre a szövetség elhatározta, hogy legközelebbi vándorgyűlését Szombat­helyen fogja megtartani. Bánóczy Béla egy önálló műszaki folyóirat megindítása iránt tett javaslatot, aminek a kivitelét az anyagi nehézségek miatt a közgyűlés jobb időkre halasztotta. Fleischacker Gyula szóvá tette azt a visszásságot, hogy a városi mérnököknek a városok házi építkezéseinél a kivitelt nem lehet foganatosítani csak akkor, ha a tervet egy építőmester ellen­jegyző holott az építési engedélyeknél a mérnök bírálja felül az építőmesterek által benyújtott terveket is. Buday államtitkár nyomban megnyugtatta a közgyűlést, hogy a kereső.­miniszter maga is elismeri az erre vonatkozó rendelet visszásságát és ez ügyet újabb rendeletben fogja meg­elégedésre szabályozni. Ugyancsak Fleischacker panaszolta, hogy Kaposvár vá­rosa — bár nagy szükség volna rá — a szanálási rendelet miatt nem szervezheti meg a II. mérnöki állást. 3

Next