Városok Lapja, 1928 (23. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

XXIII. évfolyam 1. szám. VÁROKSOR. CAPJA SZERKESZTÖSÉG ÉS KIADÓHIVATAL. BUDAPEST, VIl­., SZENTKIRÁLYI­ U. 40. TELEFON: JÓZSEF 398—21. SZÁM. Budapest, 1928. január 1. VÓR 05 POLTIKAI­KÖZIGAZGflTÁ 5 l.PÉNZÜSyi- K026flZDA 5%l-os KÖZÉPITKEZÉSI HETILAP F0SZERKESZTŐ: VARAN­DY LAJOS A VÁROSOK ÉS A VÁROSIAS JELLEGŰ KÖZSÉGEK KÖZLÖNYE.­­ A MAGYAR VÁROSOK ORSZÁGOS KONGRESSZUSÁNAK ÉS A VÁROSI ÉS KÖZSÉGI MÉRNÖKÖK ORSZ. SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS LAPJA. EGY ÉVI ELŐFIZETÉSI ÁR 48 PENGŐ. LAPUNK EGYELŐRE KÉTHETENKÉNT JELENIK MEG. Cikkeink csakis lapunknak, mint forrásnak a megnevezésével vehetők át. A legközelebbi jövő programmja. Régi szokás, hogy az ó- és az újév határmesgyéjén a múltat emlékezetünkbe idézvén, az abból merített tapasztalatokat a jövő­ célkitűzésünk javára igyekezünk fordítani. Az elmúlt évnek a városok szempontjából legfontosabb mozzanata az autonómiák hathatósabb ellenőrzéséről szóló törvény megalkotása volt. A törvényjavaslatnak a parlamenti vitája sok érdekes tapasztalatot nyújtott. A vita során ugyanis nemcsak az ellenzék, de a kormányt támogató képviselők is megállapították, hogy az autonómia a szó régi, nemes értelmében úgyszólván meg­semmisült. A törvényhatóságok a mostani összeállításaikban nem találják gyökereiket a nép széles rétegeiben, az önkormányzati tisztviselők függőbb viszonyban vannak a kormánytal, mint a törvényhatóságnak egyetemétől. Ma a kormány részint közvet­lenül, részint a főispán útján beavatkozik az önkormányzat minden ügyeibe, mindig azzal indokolván ezt, hogy államérdek. Az autonómia a kormánytól való függés miatt elhalványodott, mert az önkormányzatban — tisztelet a csekély kivételnek — nincs kellő erő és függetlenség az önkormányzat védelmére. Valamikor a régi, nagy királyok kiváltságlevelekbe fog­lalták a városok szabadságait, most a városok megfordítva csinál­ják, amennyiben túlbuzgósággal visszakínálják ezt a független­séget, ezt az önkormányzati szabadságot a díszpolgári ok­levelekben. Ezek a díszpolgári oklevelek ezidőszerint az ön­­kormányzat elsatnyulásának legkiáltóbb bizonyítékai. Úgyszólván minden kritika nélkül elfogadják a törvény­­hatóságok mindazt, ami felülről jön, csak azért, mert onnan jön, minek következtében a polgárságból lassanként kivész a szabad kritika megnyilatkozása és tompul a közügyek iránti érzék. Pedig a proletárdiktatúra intő például szolgálhatna, hogy az önkormányzatot öntudatos, független akaratnyilvánításra kell szoktatni, mert alkotmányvédő szerepet csak egy gerinces társadalomtól lehet várni s gerinces állásfoglalásra a mai kül­politikai viszonyok között a közel­jövőben még nagy szükség lehet! A városok befolyása az országos politikában manapság nagyon csekély, azt mondhatnánk semmi. Nem az dönt, hogy mi a városok érdeke, hanem az, hogy mit kíván a kormány hatal­mának az állandósítása. A kormányt a pártélet uralja, a pártot pedig a képviselők alkotják. Befolyásos képviselők bizalmas tanácskozásokon többet érnek el, mint az érdekképviseletek kötetekre menő előterjesztéseikkel. Arra kell tehát a jövőben törekedniük a városok egyetemének, hogy minél több befolyásos képviselőt megnyerjenek érdekeik támogatására. Hiába a városok minden nemes törekvése, ha ennek a kormány előtt hathatós szószólói nem akadnak. Nálunk már külön csoportban tömörültek a falu képviselői, a kisgazdák; külön csoportban a megyeiek, akik, mikor községi, illetve megyei érdekekről van szó, azonnal sorompóba lépnek. A városi érdekek támogatására azonban ilyen tömörülést még nem látunk. Volt már vagy húsz évvel ezelőtt ú. n. »városi block«, amikor Wekerle Sándor nagy adóreformja tárgyalásra került a képviselő­házban. Ennek az együttes fellépésnek meg is volt a gyakorlati eredménye, amennyiben az adójavaslatokba a városi polgárságra előnyös módosításokat iktattak be s e réven született meg a városok állami segélye is, amit most a kereseti adó, fogyasztási adó, for­galmi adó jövedelmei helyettesítenek. A városok országgyűlési képviselőit meg kell győzni arról, hogy azzal még nem tettek eleget, ha városaiknak az ügyeiben alkalomadtán közbenjárnak a minisztériumoknál, hanem szolida­ritást kell tartani a városok összes képviselőinek a városok egyete­mes érdekeinek a felkarolása érdekében. A parlamentünk mai összetétele — és mikor nem volt az — különösen erős agrár és megyei jellegű, amivel szemben különösen szükség van a városi képviselők összefogására és harci készségére. Mivel a parlamentben dől el az ország sorsa, a városoknak nagyon súlyt kell helyezniük az országgyűlési képviselőik parla­menti állásfoglalására. Ezt pedig akként gondoljuk megvalósít­hatónak, ha a városok polgársága és vezetősége gyakoribb érint­: közért keres a képviselőjével és igyekszik megnyerni őt a városok egyetemes érdekeinek a támogatására; igyekezzék rávenni minden város a maga képviselőjét, hogy állapítsák meg maguk között az együttműködés módját s mikor a városok egyetemes, fontos érdeke megkívánja, szolidárisak legyenek a városi érdekek támoga­tásában és védelmében. Ez a legkevesebb, amit a városok elvárhatnak az országgyűlési képviselőiktől s azt hisszük, a városok képviselői ép oly buzgó­­sággal fognak megfelelni a városok kívánságának, amely buzgóságot a városok polgárai tanúsítottak a mandátum felajánlásában. ff „Hannibal ante portas.“ A német szakköröket éppúgy, mint a városok vezetőségét élén­ken foglalkoztatja az a memorandum, mely »Deutsche Gross­gasversorgung« címmel hagyta el ez év nyarán a német sajtót s mely azzal a tervvel foglalkozik, hogy a mai rendszerű városi gáz­ellátás helyett gazdaságosabb lenne a német kokszolókban termelt gázt távvezetékek útján juttatni el a városokba és községekbe s amely nemcsak a német közgazdaságnak nagy nyereségét jelen­tené, hanem a fogyasztók is kedvezőbb feltételek mellett kap­hatnák a gázt. Ezen emlékiratban foglalt fejtegetések szigorúan és tipi­kusan német jellegűek s eltekintve egyes általános érvényességű közgazdasági és műszaki igazságtól, más országba át nem ültet­­hetők, mert nem illenének bele ezeknek ipari és energiaviszonyai közé. Azonban ez emlékirat éppúgy, mint a számos hozzászólás által kifejlődött vita tanulságai minket is valóban érdekelnek, mert érzékeny oldalát érintik a magyar közgazdaságnak, és­pedig az ország energiaellátását. Nem akarjuk itten megismételni a háztartási gáz propa­gandáját, de nem mulaszthatjuk el megemlíteni, hogy miként az egész nagy gáziparnak, úgy ennek az új német mozgalomnak is tulajdonképen ez ad alapot, mondhatnánk létjogosultságot. Mert bár a gázgyártás technikája, mely ma már több mint százéves múltra tekint vissza, eredetileg a közvilágítás szolgálatára alakult ki s bár még ma is ez a legolcsóbb közvilágítás, mégis ehhez sokkal kevesebb mennyiségekre van szükség, semhogy ez az ipar mai méreteit ezen az alapon elérhette volna. A háztartás az a fogyasztó­hely, ahol nagyobb mennyiségű gáz fogyasztása mellett nagyobb árat is tudnak fizetni azért, mert ott csaknem határtalan módon lehet takarékoskodni ezzel az ideális tüzelőanyaggal. Nálunk ugyan azt tartják, hogy ez az ipar visszafejlődőben van, azonban ez nem mértékadó a valódi helyzet megítéléséhez, mert például a nagy szénkinccsel bíró Anglia mintegy 17%-át összes szénfogyasz­­tásának előbb elgázosítja és úgy juttatja fogyasztóihoz. Nálunk azonban, szigorúan a szakköröket kivéve, alig foglalkozik valaki komolyan az ország energiaproblémáival s így annak megoldása is sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik, pedig Hannibal ante portás, szénkincsünk olyan kicsiny, hogy néhány évtized múlva teljesen a külföldre, mondhatnánk az ellenséges külföldre leszünk e tekintetben is szorulva, akárcsak az ásvány­olajat illetőleg már ma is, és jellemző a magyar közönyösségre, hogy éppen Romániából kapjuk az évről-évre szaporodó nagy nyersolaj- és benzinmennyiségeket, abból a Romániából, mely olyan mereven elzárkózik minden komoly kártérítés elől az el­

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék