Városok Lapja, 1930 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1930-03-15 / 6. szám

1930. március 15 Városok Lapja Goldmark születésnapjának százesztendős évfordulója. Gold­mark Károly, a nagy zeneszerző száz év előtt, 1830 május 18-án született Keszthelyen. Születésének százéves évfordulója ünnepe a magyar kultúrának, mit a magyar zenevilág a mester emlékéhez méltóan tesz emlékezetessé. Megünnepli Goldmark születésének 100. fordulóját szülővárosa, Keszthely, hasonlóképpen Sopron, ahol tanulóéveit töltötte és ez alkalomból a soproni Liszt Ferenc Egyesület az általa fenntartott százados zeneiskoláját, amelyben Goldmark zenei kiképzését kapta, Goldmark Károlyról nevezi el. Kaposvár meg van elégedve a színtársulatával. A színi évad bezárásával kapcsolatban a város színügyi bizottsága ülést tartott, amelyen egyhangúan megállapították, hogy Gulyás Menyhért színigazgató lelkiismeretes fáradozással, komoly munká­val tett eleget vállalt kötelezettségének és a társulat előadásai vidéki viszonylatban teljes mértékben megérdemlik az elismerést, még ha itt-ott kisebb-nagyobb kifogások is merülhettek fel, mert ezek mind magyarázhatók és menthetők. A bizottság elnöke örömmel hozta ezt tudomására a jelenlevő Gulyás direktornak. A polgármesterhez benyújtott kérelmében 6000 pengő anyagi támogatást kér a direktor, azonban a helyettes polgármester előterjesztése szerint a város — legnagyobb sajnálatára — nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a kérést teljesíthesse. Arra való tekintettel, hogy a fűtés és világítás nyújtásával, a vigalmi adó elengedésével, úgyis mintegy 10.000 pengő támogatást élvezett a várostól a színház, elutasítani javasolta a kérelmet. A bizottság azonban kimondotta, hogy honorálni kívánja Gulyás Menyhért színigazgató érdemeit és munkásságát, mert hosszú idők óta ő az első színidirektor, aki válságok és zökkenők nélkül, becsülettel eleget tett minden irányban fizetési kötelezettségeinek és társu­latát a nehéz időkben példaszerű pontossággal javadalmazta és nívós előadásokat produkált, éppen ezért az elvi elismerésnek konzekvenciájaként, mégis a város anyagi helyzetére is figyelemmel, javasolni fogja a polgármesternek, hogy a kért 6000 pengő helyett legalább 3000 pengőt utaltasson ki Gulyás színigazgatónak azért, hogy a jövőben is hasonló buzgalommal, munkakedvvel s igyeke­zettel lássa el rendőit. KÖZGAZDASÁG A hódmezővásárhelyi majolikagyár. A magyar fazekasipar híres-nevezetes volt régidőktől fogva messze földön. Kivált a hódmezővásárhelyi és vásárhelykörnyéki gölöncsérnek volt nagy becsülete mindenfelé. Tavasszal felcihelődtek a magyar gölöncsér­szekerek. Lengyelországban ép úgy megfordultak, mint Német­országban vagy a Kránitz-vidékeken, máskor bejárták a Balkánt, mert mindenütt szívesen látott és keresett cikk volt a magyar agyagedény, így szállt apáról-fiúra, nemzedékről-nemzedékre a virágzó gölöncséripar. Lassan egész sereg fazekas családot termelt a vásárhelyi cuppogós agyag. Egyszer aztán jött. .. Jött a parcellán. Jött az olcsó német és cseh gyári áru! És az olcsó tömegcikkek valamennyi külföldi piacról kiszorították a magyar agyagedényt. Úgyszólván egyik napról a másikra omlott össze a magyar kerámiai ipar. És maga alá temetett sok, sok évszázados híres fazekas dinasztiát. Elismert nagynevű fazekas családok szinte máról holnapra vesztették el kenyerüket és több ezerre rúgott azoknak az alföldi családoknak a száma, amelyeknek szájából a falatot a gyári parcellán kiütötte. A magyar fazekasipar válságáról ezek a kétségbeejtő, megdöbbentő hírek eljutottak a budapesti művészkörökbe is. Több híres szobrász­­művész és festő, élükön Kallós Edével, Pásztor Jánossal, Sidlóval, Zalával elhatározták, hogy megmentik az agyagipart, a gölöncsé­reknek pedig visszaadják a megélhetést. Az 1900-as évek végén néhány vásárhelyi lelkes művészbarát társaságában megalapították a »Magyar Művészek Alföldi Agyagipar és Majolika Részvénytársa­ságát.­ A vállalat azonban nagy kiadásokkal működött egészen 1914-ig. Aztán jött a háború és a vállalat becsukta üzemét 1924-ig. Ez az év azonban nevezetes dátum a részvénytársaság életében. Ekkor kelt életre újra a vásárhelyi egyetlen magyar, művészi majolikagyár, amelynek igazgatósága az európai hírű Krupinszky László magyar keramikust hívta meg művészeti igazgatójául. Az új igazgató alatt világhódító útra indult a magyar korsó és most már ott tartunk, hogy tavaly 20.000 vadvirágos majolikakorsót rendeltek, egyedül Új-Zélandba (Sidney), többezer edényt egyenként Európa (Páris, Amszterdam és Amerika) világ­városai. Az angolok az idén rendeltek 10.000 rózsás hamutálcát. Elmondhatjuk, hogy a világpiacokon elfoglalta helyét a magyar majolika. Ma már azt mondják külföldön nemcsak a közönség, hanem a népművészetek tudós szakértői, hogy a magyar népművészet a legsajátosabb az összes népművészetek között. És ezt nem tudják mással, csak a magyar népművészet eredetiségével, ritka érintet­lenségével magyarázni. Krupinszky László igazgató szerint a következőkép készül a hódmezővásárhelyi majolika. A pincében kezdődik a munka, ahol felhalmozzuk, gyűjtjük és formálásra előkészítjük az ország minden részéből összevásárolt agyagot. Mert a tulipános korsónak legjobb a vásárhelyi rőtszínű agyag is, tányérnak már jó a gömöri, a finomabb vázákhoz Zalából és Pécs környékéről szerezzük be a szürkeagyagot s a csupornak, ibriknek való megfelel Biharból is. A pinceelőkészítő műhelyéből az agyag a korongolóterembe jut. Híres fazekasmesterek adják itt meg kényes formáit az agyag­edénynek. A harmadik teremben vannak az égetőkemencék, ahol a nyers edényformát cseréppé égetik ki. A negyedik terem a rajzolók szobája. Egy sereg 15—18 éves pozsgás alföldi leány, a betanult tervek, ornamentikák után szabadkézzel rajzolja tele, csepegteti be a kiégett edényeket virágtengerrel, virágkoszorúkkal. A színezőteremben lassabban megy a munka, a rajzokat az előírt színekkel gyakorlott asszonyok, fiúk gondosan bepötyög­­tetik. Mikor aztán ezzel is elkészülnek, egy másik teremben bevonják a kiégetett, megrajzolt, megfestett edényt piros mázzal. Az üvegmázas edényt egy finomabb kemencében még egyszer kiégetik. Akkor aztán megnézik gondosan, kifogástalanságuk szerint osztályozzák és minden edény megszámozva kerül be a majolikagyár raktárába. A szikes földek megjavítása. Mayer János földművelésügyi miniszter az 1928-ban megindított és az 1929. évre is kiterjesztett állami sziktalajjavítási akciót a folyó évben is folytatni kívánja s mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a mészszegény kötött szikes területek megjavításánál a gazdálkodó birtokosok (bérlők) részére korábbi rendeleteiben biztosított, ez évben a birtokok nagyságára való tekintet nélkül minden jogos igénylőre kiterjeszti. A javításhoz szükséges mészanyagot továbbra is központilag szerzik be s azt a jelentkezők birtokához legközelebb eső vasúti állomásra, vagy kívánságukra a vasúti nyílt pálya ama szelvényére szállítják, amely földükhöz legközelebb esik. Az állami támogatás most is kétirányú lesz, mégpedig vagy egyszersmindenkorra szóló támogatás, vagy pedig hosszúlejáratú kedvezményes kölcsön nyújtása. Az egyszersmindenkorra szóló támogatás lényege az, hogy a gazda a költségekhez katasztrális holdanként 40 pengővel járul hozzá és gondoskodnia kell a javítási mészanyagnak a vasúttól való elfuvarozásáról, valamint annak szántóföldjén való szét­szórásáról. A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel indokolt esetben megengedi a miniszter, hogy a jelentkezők a 40 pengős hozzájárulási költség második részletét a termény betakarítása után, illetve a gazdasági év végéig, de legkésőbb 1930 október végéig fizessék be. A második esetben a javításnál felmerülő összes költségeket — kivéve mégis a javítási anyagnak a vasúttól való elfuvarozásával és szétszórásával, valamint a talajelőkészítéssel járó s mindkét esetben a gazdát terhelő kiadásokat — oly módon előlegezik, hogy azt a gazdák öt évig kamatmentes hitel gyanánt élvezik, a hatodik évtől kezdve azonban a kölcsönért ötszázalékos kamatot fizetnek. Ugyancsak a hatodik évtől tíz év alatt évi egyenlő részletekben lesznek kötelezve a kölcsönt a gazdák visszafizetni. A megjavított szikes szántóföldeknek a megjavítás előtt meg­állapított földadóját az állam tizenöt éven belül nem fogja felemelni. A nagykőrösi iparosok és kereskedők védekezése a fővárosi verseny ellen. A vidéki iparosok és kereskedők körében állandó a panasz, hogy a fővárosi ipar és kereskedelem versenye napról­­napra nehezebbé teszi a vidéki ipar és kereskedelem helyzetét. Ez a panasz soha nem volt olyan aktuális, mint ma, midőn a fővárosi legnagyobb cégek beszerzési áron alul árusítják ki készleteiket és így lehetetlen helyzetbe hozzák a vidéki iparosokat és keres­kedőket, akiknek vevőkörét ily módon elvonják és a tájékozatlan nagyközönségben azt a hitet terjesztik, hogy a fővárosban mindent olcsóbban lehet megkapni. Ennek a helyzetnek az orvoslása céljából Dezső Kázmér nagykőrösi polgármester február 17-ére hívta össze a nagykőrösi iparosokat és kereskedőket, hogy az értekezleten megbeszéljék azokat az utakat és eszközöket, amelyek révén a nagykőrösi ipar és kereskedelem vázolt sérelme orvosolható. Az értekezleten a polgármester rámutatott arra, hogy a helyi ipar és kereskedelem visszafejlődése nemcsak az iparosokra és kereskedőkre káros, de káros a város egész egyetemére is, így statisztikai adatokkal igazolható, hogy Nagykőrösön a helybeli ipar és kereskedelem forgalmának csökkenése egyedül az általános forgalmi adónál olyan összegű jövedelemcsökkenést eredményezett a város háztartásában, amely megfelel a községi pótadó 30%-ának. Ha ezen a helyezeten segíteni akarunk — mondotta a polgár­­mester — elsősorban a közönségnek azt a balhiedelmét kell meg­változtatni, hogy más városban az egyes iparcikkeket olcsóbban és jobban tudja megvásárolni, vagy elkészíttetni. Ennek a módja erőteljes társadalmi akció, a felvilágosító sajtópropaganda és végül olyan eladási technikai újításoknak a bevezetése, amelyek a közön­ség vásárlókedvét felkeltik és állandóan ébrentartják. A gyűlés közönsége nagy lelkesedéssel fogadta Dezső Kázmér polgármester­nek a helyi ipar és kereskedelem forgalmának emelésére irányuló tervezetét és kimondotta, hogy a tervek részletes kidolgozására és megvalósítására bizottságot küld ki. A társadalmi akcióval egyidejűleg megindult a sajtópropaganda is. A nagykőrösi lapok minden szemukban feltűnő hirdetésekkel figyelmeztetik Nagy­kőrös város közönségének lelkiismeretét arra az igazságra, hogy vétkezik a város fejlődése és jövője ellen az, aki nem nagykőrösi kereskedőnél vásárol és nem nagykőrösi iparossal dolgoztat. 159

Next