Városok Lapja, 1948 (61. évfolyam, 1-6. szám)

1948-01-01 / 1. szám

2 FOLYÓIRAT ÉS KÖNYVSZEMLE Perényi Imre : Városépítés a Szovjetúnióban. Mindjárt elöljáróban állapítsuk meg azt, hogy a könyv kitűnő­. Kitűnő, mert teljes mértékben eléri kitűzött célját, hogy tájékoztassa a nagyközönséget az építészet, városépítés és építőművészet fejlődéséről és eredményeiről a Szovjet­unióban. Kitűnő, mert e tájékoztatás egyrészt tárgyilagos, másrészt teljes, a legfontosabb szempontokat kielégítő s eszközeiben, stílusában és szemléltetésében nagyigényű. Nem propagandaírás, hanem tárgyilagos ismertetés még akkor is, ha írását helyenként az orosz nép nagyszerű erő­feszítésének csodálata és elismerése melegíti fel. A városépítés ma Szovjetoroszország egyik legaktuálisabb kérdése s nincs még egy állam, ahol ez a téma elevenebb és a gyakorlati életet közvetlenebbül érintő volna, mint a háborúval annyira sújtott orosz földön. A második világháborúban 200 orosz város teljesen elpusztult, több mint 1400 város súlyos sérüléseket szenve­dett. Az elpusztult városok között Sztálingrád, Szmolenszk, Vityebszk, Voronyezs, Szevasztopol, Csernyigov — mind­egyik többszázezer lakosú város — teljesen rom­­á vált, a lakásállománynak 90—92%-a elpusztult s a feladat a városokban nem egyes romházak helyett új lakóházaknak építése, hanem az egész városnak teljes újjáépítése, amely viszont a legmodernebb és a leggondosabb városrendezést tesz lehetővé. Az orosz nép előtt álló feladat nagyságára jellemző, hogy az új ötéves terv 72­4 millió négyzetméter kiterjedésű új lakófelület építéséről kíván gondoskodni. Az államigazgatás, ipari termelés, a szovjet gazdálkodás mind ezt a hatalmas tervet szolgálja. Már a háború előtt jelent­kezett a városrendezés feladata egyrészt abban, hogy a nagy­fokú iparosítás során teljesen új városokat kellett építeniük, másrészt pedig elkerülhetetlenné vált a régi városok újjá­építése és rendezése. Ennek a 15 éves tervét készítette elő az Állami Tervező Bizottság, a munka végrehajtását azonban az új világháború nemcsak megakasztotta, hanem a jelent­kezett feladatokat tragikusan megnövelte. De a munka, az újjáépítés munkája már a háború alatt megkezdődött. 1943-ban megalakult már a miniszterelnökség mellett az Építészeti Bizottság, amelynek feladata városok és falvak rendezésének és beépítésének tervezése és irányítása, új építési anyagok kutatása, racionális épületalkatrészek, berendezések és felszerelések tervezése. Érthetően nagy gondot fordít ezenkívül a Szovjet az építésznevelésre, amely feladatban a Moszkvai Építészeti Akadémiának van leg­nagyobb szerepe. Külözt fejezetben foglalkozik a könyv az orosz város­építés történetével Nagy Péter történelmi »ajtónyitásától« II. Katalin rendezői tervein át a mai városok kialakulásáig. Ismerteti az orosz empire városképeinek, a várostengelyek, sugárutak kialakulását, a XIX. sz. második felében, a job­bágyság felszabadulása után történt parcellázásokkal kiala­kult sivár és nívótlan városnegyedeket, majd új fejezetben a Szovjetúnió városrendezési törekvéseit és feladatait. Az országnak hatalmas méretű iparosítása során számtalan új ipartelep keletkezett, amely ipartelepek nem a városokat, hanem a nyersanyag lelőhelyét keresték fel s itt új telepü­lések, új városok jöttek létre. A városépítés modern elveit a szovjet építészek a régi orosz tradíciókból vezetik le : a várostestnek a természettel és a tájjal való szoros összekapcsolásából indulnak ki. Vezető eszméje a szocialista realizmus, amely a városrendezésben azt jelenti, hogy a tervezés a helyi lakosság életének reális szükségleteiből indul ki. A város legyen gazdaságosan kényelmes, higiénikus és esztétikailag is megfelelő, szép. Oldja meg az építészet és a természet viszonyát. Az adott természeti szépségeket nemcsak meg kell őrizni, hanem azt a városépítés egész kompozíciójába bele kell illeszteni. Ha nincs ilyen, mesterségesen kell teremteni (parkok, víz­medencék). Hangsúlyozott szempontja a városépítési rend­szernek a város tengelyének megoldása, központi térnek, főútvonalaknak helyes kiképzése. Gondot fordít a középüle­teknek a város legjobban látható pontjain való elhelyezésére, amelyek kompozíciós hangsúlyokat adnak. Ugyanígy verti­kális hangsúlyokat alakít ki, tornyokkal, magas házakkal az egyébként szabályozott horizontálizmusban is. Általában gondot fordít a városképre, amelyet emlékművek, szobrok elhelyezésével díszít. . A városok beépítésének szabályozásáról 1944-ben egy rendelet jelent meg s ma is ez a rendelet a városépítés alapja. E rendelet a városokat és a városi típusú lakóépületeket öt osztályba sorozza. A városok területét zónákra osztja : lakó, ipari és közlekedési zónákra, a lakózónát övezetekre, amelyek más és más mód szerint épülhetnek be. A beépítés fő- és mellékmódjait a város nagyságától függően állapítja meg. Külön fejezetben foglalkozik a könyv a városépítészet gyakorlati eredményeivel s ismerteti Moszkva, Leningrád és Sztálingrád újjáépítésének terveit és szempontjait, valamint az­ elért eredmények legjellemzőbb adatait. Végül egy gondos fejezet szól a szovjetépítészet esztéti­kájáról. Ismerteti azokat a fejlődési állomásokat, amelyeken keresztül ment, tárgyilagosan megállapítja a hibákat is, amelyekből már kiépült. A szovjet építészet avantgárdistái kezdetben merész és irreális tervekkel és kísérletezésekkel fordultak szembe a múlttal, amely után azonban bekövet­kezett a »taktikai hátralépés«, amely a történelmi stílusok felélesztésében s fejlesztésében kereste a megoldást. Nagyon jelentős szerephez jut az új szovjetépítészetben az orosz nemzeti hagyomány, amelyet kutat és tanulmányoz s amelyből megmenteni és alkalmazni kívánja mindazt, amely a mai ember életformájában is alkalmazható. A Társadalmi Szemle januári száma a centenáris év jegyében párhuzamot von 1848 és az új esztendő között. Mód Aladár 1848­s 1948 című tanulmányában rámutat arra, hogy az évforduló nem lehet egyszerű megemlékezés a múltról, hanem az 1848 harcának korszerű folytatása a reakció és imperialista ellenes demokratikus egység meg­szilárdítása kell legyen. Ez a munka méltó feladat 1848-hoz és nem kétséges, hogy a magyar nép ezt a feladatot meg fogja oldani, beteszi a múlt, a nemzeti tragédiák, a szolgaság és elmaradottság ajtaját és hazánk számára is kaput fog nyitni a dolgozó népek korlátlan és szabad felemelkedésének új világa, a szocializmus felé. Sándor Pál az agrárkérdés 1848 előtti szerepével foglalkozva kifejti, hogy az 1848 előtt a magyar mezőgazdaságban uralkodó feudális munkarendszer követ­keztében a termelésben kiengesztelhetetlen ellentmondások léptek fel, az egyik oldalon ott állott a fejlődés folytán egyre növekvő munkaerőfelesleg, a másik oldalon pedig az olcsó munkaerőt igénylő árutermelő gazdaság, amely ezt a munkaerőkínálatot felhasználni nem tudta. Új munka­­rendszerre volt tehát szükség, amely csak a feudális viszo­nyok áttörése révén vált megvalósíthatóvá és a 48-as forradalom politikai küzdelmeinek éppen ez a kérdés állott a tengelyében. Leoniyev A. Az új demokrácia gazdasági alapjai című cikkében kimutatja, hogy a megvalósított reformok ered­ményeképpen a keleteurópai országokban egy sajátságos szociális gazdasági rendszer van kialakulóban, amely átme­­rteti típus a kapitalizmusból a szocializmusba. Az az élénk érdeklődés, amellyel a magyar nép a görögök szabadságharcát figyeli, jut kifejezésre Fenyő Béla cikkében, aki fejtegetései során bebizonyítja, hogy a görögországi harc nem kizárólag a görög nép belügye, mert a görögországi háború egyedüli okozója a nyugati imperialista hatalmak beavatkozása Görögország belügyeibe. A Gazdaság januári száma első helyen közli Vas Zoltán miniszternek, a Gazdasági Főtanács főtitkárának átfogó tanulmányát a magyar gazdasági helyzetről. A hároméves­­ terv a teljesítés útján cím alatt Vas Zoltán részletekbe menően ismerteti a magyar ipar, mezőgazdaság, külkeres­kedelem és a magyar hitelélet problémáit és eredményeit. Nem riad vissza a felmerülő nehézségek taglalásától sem és ezekkel kapcsolatban minden esetben megjelöli azokat a szükséges intézkedéseket, amelyeket a bajok kiküszöbölése végett meg kell tennünk. Munkánk gyümölcse előben van, gazdaságpolitikánk biztos útmutató a felfelé vezető úton. Ha ebben a szellemben dolgozunk tovább, úgy bizonyos, hogy hamarosan olyan életszínvonalat érünk el, amelyet a magyar nép még nem ismert.

Next