Komoróczy György (szerk.): A hatszázéves Debrecen. Szemelvények a város történelméből (Debrecen, 1961)
II. fejezet. Iskolázás, oktatás, nevelés
189 1795. jún. 18. Csokonai V. Mihálynak a kollégiumból való kizárása közismert történeti tény. A diákper, melyet ellene lefolytattak, világosan mutatta, hogy a felvilágosodás hívévé szegődött ifjú poétának nem lehet maradása a kollégium törvényeit vaskalaposan magyarázó tanárok között. A kitiltó ítéletet meghozták és Csokonait nem engedték be a kollégiumba. Ennek ellenére ő nem tagadja meg az Alma Matert. 1795. jún. 18-án az alábbi búcsúlevelet írta a kollégiumnak: Emlékezetnek okáért Én Csokonai V. Mihály eddig mintegy 8-adfél esztendőt töltvén a Debreceni Collégiumban az én tulajdon születésem helyén, minekutána az én elbúcsúzó Oratziomért a példa nélkül való és Coll. históriájába nem történt büntetésre ítéltettem volna méltónak, hogy t. i. én testimoniumot, amit a tolvajnak, kunyhóverőnek, káromkodónak, részegesnek, paráznának, veszekedőnek is lehet reményleni, ne nyerjek és hogy én a Collégiumba többé, ami a cigánynak is szabad, bemenni ne merészeljek és én hozzám egy diák se merjen jönni, vagy szólni, hacsak a Coll. ellenségének nem akarja mondani magát, ezen inforáltatás pedig a diákság előtt elolvastasson, és láttam volna, hogy az a haza, melyet dajkámnak hívtam tőlem irtózik; az a Coll., melyet Alma Maternek tartottam, kebeléből számkivetett; azok a fejeim, kikben atyáimat néztem, s boldogítóimat a kétségbeesés torkába esni nem irtóznak; az a vallás, melyet örömömnek, díszemnek s vigasztalásomnak reménylettem, maga előtt unalmassá, sáfárjai előtt meggyülölték, fiai előtt semmit nem reményiévé tett; — megirtózván magamban, hogy ezek a kedves nevek is viselhetnek oly borzasztó és szivetverő képzeleteket, meghatároztam magamban, hogy idegen földön, idegen társaságba, idegen szivek előtt, idegen vallás kebelébe állítsam fel magamat, a minthogy egy ember, a kinek útja mindenfelől be van vágva, árok ugrással, a ki infomálva van, a magánosság falai közé való buvással segíthet magán egyedül mikor igy vallása s a háza földje kebeléből számkivetve még a kálvinisták között remete és néma baráttá tétetik, anélkül, hogy valaki egy darab kenyérrel, vagy egy krajcárral megajándékozná ily ... (olvashatatlan) observantia fraterségért nem jobbé tehát ily remete és néma rellett játszani olyan theatromba, ahol magánosság lakik kívül a világ bolond lármáján az örömmel s jó élettel, kívül a világi élet gondjain? ott sem lesznek irgalmatlanabb törvények, büntetések és szivek legalább potomra! Ha az én magam és az én szerencsém felkoncoltatása nélkül, nem lehetnek elevenek mások és az ő szerencséje; legalább az én káromnak egy része megfordul, 6 pro cento. 239