Vásárhely Népe, 1948. július-szeptember (5. évfolyam, 147-224. szám)
1948-07-01 / 147. szám
............................... mi.... „Jusson belőle — Az új kenyér ünnepe — Az enyhe tét és a nyeleg tavaszi időjárás következtében Péter Pál napjának ünnepét máraz aratási munkálatok kellős közepén tartották meg. A kora reggeli órákban a tűzoltólaktanya A népkerti nagygyűlésen már számosabban vettek részt. Égető Imre gazdajegyző rövvid megnyitójában üdvözölte a gyűlés központi kiküldötteit, Námási László országgyűlési képviselőt, a Nemzeti Parasztpárt helyettes főtitkárát, Boros Gergely országgyűlési képviselőt, UFOSz kiküldöttét és Turgonyi Júlia központi EPOSz küldöttet, valamint a helyi hatóságok és szervezetek kiküldötteit. Szabad aratás Csánási László ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy a magyar parasztság a felszabadulás után immár negyedszer arathat szabadon ezen a földön. Ünneppé éppen az tette az idei Péter-Pál napját, hogy a sajátjukon arattak azok, akik eddig csak másoknak dolgoztak. Felhívta a gyűlés figyelmét arra a jelenségre, mintha a parasztság szeretne visszahúzódni a politikától. Rámutatott ennek veszélyes voltára, mert — mondotta—, a reakció képviselői alig várják, hogy ismét a parasztság helyett politizálhassanak. Hogy pedig ez a politika mit jelent, arra ékes példa az utóbbi harminc év. Ismertette a szónok az iskolák államosításának jelentőségét, valamint a reakció maradványainak, a Balogh-pártnak magatartását egyes kérdésekben és kiemelte ezzel szemben a Függetlenségi Front jelentőségét. A Függetlenségi Fronton belül fűzik a pártok szorosabbra egymás kapcsolatait és a párt versengést ezáltal kiküszöbölvea demokrácia építésében kerül versengésre a sor. Beszéde után az új kenyeret Olasz Jusztika nyújtotta át Nánási képviselőnek, aki »jusson belőle mindenkinek/ kívánsággal vette azt át. Az ifjúság egysége Turgonyi Júlia, az EPOSz budapesti kiküldötte méltatta az ifjúsági egység létrejöttének nagy fontosságát és vázolta az ifjúság törekvéseit. Részletesen ismertette a demokratikus korelőtt már gyülekezett az EPOSz ifjúsága, hogy zászlók és táblák alatt felvonuljon a népkerti nagygyűlésre. A munka dandárja rányomta bélyegét a felvonulás tömegére ismányzatnak azokat az intézkedéseit, amelyek az ifjúság nevelését célozzák. Fogadalmat tett, hogy az ifjúság hűségével és ragaszkodásával hálálja meg az érte, hozott áldozatokat. Beszéde végén a csomorkányi EPOSz szervezet nevében Selmeczi Rozália nyújtott át új kenyeret az ifjúság szónokának. A termés jó közepes Boros Gergely a parasztság két nagy szervezetének, a FeKOSznak és az UFOSz-nak harcias üdvözletét tolmácsolta a vásárhelyi parasztságnak, majd részletesen foglalkozott az országban mutatkozó terméseredményekkel. Felhívta az elégedetlenkedők figyelmét arra, hogy tekintsenek vissza az elmúlt évekre, amikor volt kenyérgabona az országban, de az uradalmak állatai lisztet ettek és a pékségek háromfajta kenyeret sütöttek, hogy a parasztság széles rétege ne juthasson kellő mennyiségű kenyérhez. Beszéde folyamán kitért számos aktuális kérdés ismertetésére és kiemelte, hogy ha a dolgozó parasztság összefog a munkássággal, a régi rendszer és uralkodó osztály semmiféle mesterkedése nem árthat többé. Boros Gergelynek ,az új kenyeret Szalámi Eszter adta át. Karácsonyi Ferencné, a MNDSz elnöknőjének szintén átadtak egy új kenyeret, jelképezve azt, hogy a szociális intézményeinkben elhelyezett gyermekek részére szintén fehér kenyeret akart juttatni a parasztság. Karácsonyi Ferenc zárószavaival, amelyben a művelődésre hívta fel a megjelenteket, valamint a Függetlenségi Front megteremtődésének a jelentőségét hangsúlyozta — a gyűlés a Szózat hangjaival véget ért. A sportünnepély délután 1 órai kezdettel zajlott le a Munkáspályán. A megjelent közönség nagy érdeklődést tanúsított a műsorra kerülő labdarúgó mérkőzések iránt, melyen az EPOSz különböző szervezetei mérték össze erejüket. A míg sor első számaként Kishomok- - Gorzsa csapatai léptek a pályára. Az eredmény 1:0 Kishomok csapatának javára. Ezután Táncsics—Tarján mérkőzött 3:0 arányban, Kutas Répáshoz 2:0 eredménnyel. A mérkőzések a csapatok között egy futball-labdáért folytak, amit az EPOSz központi vezetősége ajánlott fel a legnagyobb gólarányt elérő csapatnak. Az izgalmakkal teli műsorban szerepelt a Munkás Vívó női kézilabda csapata is, továbbá egy 100 méteres síkfutás, melyet Nagy Máté nyert meg. A szép és megkapó ünnepség nagyszabású aratóbállal ért véget hajnali 4 órakor. A parasztságon függ, milyen lesz jövője Arató ünnep socsán Vasárnap délután a gorzsai, szentkirályi, répásházi, szikánysi, kishomoki és vasháti határészek MDP szervezetei, a gorssai pártszervezet pártházában szép és felemelő arató ünnepet rendeztek. Az ünnepséget a gorsai pártszervezet elnöke, Tóth Béla nyitotta meg, majd Kiss Lajos, a Gorzsai Olvasókör elnöke beszélt. A MDP központi vezetőségének nevében Boros János ismertette a kongresszus leoldását, annak jelentőségét, a egyházak reakciós aknamunkáját az iskolák államosításának kérdésében és a várható terméseredményeken. Kidomborította beszédében a hároméves tervnek 2 és fél év alatti végrehajtását és a munkaversenyek jelentőségét. Az elhangzott beszédek után a gorzsai, répásházi, szentkirályi és szikáncsi iskolák növendékei szórakoztatták a közönséget. Végül futballmérkőzést játszott a gorzsai ifjúság az újvárosi TE- vel. Az ünnepséget az esti órákban tánc követte. mert most hozassa rendbe szahj9vrvpKchynujat emberr. Átrakást javítást, tisztítást, kedvezményes fizetési feltételek mellett vállalok. A szezon előtt olcsón beszerezheti tűzhely, weekend-tűzhely és új cserépkályháját. Vaskályhákat is samottoz. MIKULA JÁNOS kályháim. Hivatkozzon a hirdetésre Hajnal u. 9. Doktorrá avatták Pákosdy Ferencet A szegedi egyetem szombaton „summa cum laude“ avatta a jog- és államtudomány doktorává Pákozdy Ferencet, Hódmezővásárhely h. főlevéltárosát , írót. Különös játéka volt a sorsnak, hogy Pákozdy ugyanakkor tette utolsó szigorlatát, mikor a fia érettségi vizsgáját tette. Pákozdy Miklós különben szintén kitüntetéssel érettségizett. " Amíg a kosárlabda mérkőzésen Tolt beförtek az étkezdéjébe Tegnap délután ismeretlen tettes betört Sütőné Hódi Jusztina Ady Endre utcai étkezdéjébe. A betörő a Zrínyi utca felől ment be az étkezde udvarára és a nyitva felejtett ablakon jutott be. A betörő nagyon éhes lehetett, mert először is nekilátott enni és elfogyasztott 2,3 kg barackot és csak azután emelte ki a pénztárból a 330 forintot, amelyet Sütőné a pénztárban hagyott. A rendőrség a betörő nyomában van. „Sehol annyi rendesen öltösött asszonyt nem láttam, mint Magyarországon" Bertha Gasther, a NewsChronicle munkatársa, az elmúlt évben beutazta jóformán egész Európát és hosszabb ideig időzött Magyarországon is. Visszatérve hazájába beszámolt az angol közönségnek arról, hogy öltözködnek az asszonyok a háborúsatorta országokban. A párisi nők ruháin szerinte túl sok a fakó szalag és hervadt csipkedísz, ami pedig a fehér gallérokat illeti, azok nem egészen fehérek. Annyi bizonyos, írja hogy sehol annyi rendesen öltözött asszonyt nem láttam, mint Magyarországon. Persze nem párisi divat szerint kikészített dámákra gondolok, hanem háziasszonyokra, kispénzű emberek feleségeire, gépírónőkre. Ha rám bíznák, nekik adnám az első díjat az öltözködésben, a másodikat az olasz, a harmadikat pedig a mi angol asszonyainknak. Mexikói szerenád négy halottal Mexikó Uruapan városában négy gyilkossággal végződött egy szerenád. Egy fiatalember éjjeli zenét adott imádottjának. Az apa úgy látszik nem kedvelte a fiatalembert, mert az első akkordok felcsendülése után az erkélyről rálőtt az imádóra. A zenészek is előrántották fegyvereiket és néhány perc múlva heves tűzharc kezdődött, melynek során az apa, leánya és két zenész meghalt, öten súlyosan megsebesültek. m - Szülők figyelem ! A hódmezővásárhelyi áll. Kertészképző Iskolába a beiratkozás megkezdődött az iskola igazgatóságánál, VI. ker. Kutasi út 26. K PUSZTAKÖZPONTI LEVÉL . . . Mezőgazdasági munkaversenyben áll Pusztaközpont — Traktor állomást kér a puszták népe — Pusztaközpont termelő társadalma mélyen átérezte a munkaversenyek jelentőségét. Naponta történik egyre több és több egyéni mezőgazdasági verseny kihívás. A számos verseny között egy sincs, amelynek ne lenne meg a maga különleges érdekessége, hisz soksok tényező számtalan változata adja majd meg az eredményt. A siker titkának fölfedezése pedig országépítő tanulságokat rejt magában. „Állom a versenyt“ A pusztaközpontiakat most a legújabb versenykihívás foglalkoztatja és eredménye elé az egész puszta érdeklődéssel tekint. Verasztó Bálintot szálas alakja, kifogyhatatlan munkabírása, korszerű gazdálkodása pusztaszerte ismertté tette. Nagy port vert fel (hej, jöhetne egy kis eső, hogy elverje a port),, amikor munkaversenyre hívta ki két szomszédját, Gondos Lajost, a barackosi olvasókör közkedvelt elnökét és Kolomán Bálint újgazdát. Kotormán Bálint egy ugrásra Van a kihívótól, ötholdat adott neki a demokrácia s azon dolgozik. Mindenki ismeri ezen a környéken. Kettőből kifogyhatatlan: a munkából és a jókedvből. Kihívták versenyre?... — szegezzük mellének a szót. Állom a versenyt — vágja vissza, jóllehet, körülményeim jóval nehezebbek, mint másik két versenytársamé, akik 2000 holdas régi gazdák és hameg is érezték a háborút, általánosságban csak meg van mindenük a gazdálkodáshoz. Nekem egyáltalán nincs igaerőm, így aztán előfordul, hogy néha elkésem a munkával. A tavaszi hengerléskor pedig éppen úgy esett, hogy magam húztam, a nagyholdon a hengert. — És jót mosolyog hozzá. (Bizony, akik Kotormán munkáját látták, ma sem tudnak mosolyogni rajta, mert hősiességében is igen szomorú látványt nyújtott.) — Még egyet megírhatnának, hátha lesz foganatja... — Mi lenne az? — Állítsanak fel Puszta központon egy traktorállomást. Mi pusztaiak ... Bejárjuk kis földjét. Példád a rend rajta. A kapásoktól a kalászosokig minden van. Még kis« magvak is. Arányos eloszlásban, mintaszerű gondozásban. Közben Verasztó Bálint földjére érünk. Takaros tanyája kukorícája mellett lapul meg. Ekekapával dolgozik most rajta. Biztosra veszem a győzelmet — mondja —, ha a versenybizottság összhangba hozza a munka- és termelési versenyeket. Sok-sok munkával a nálunk jelentkezett fagykárt nagyrészében már kiküszöböltük. Ha a termelési eredményeinkben le is maradnánk egy kissé, a munkaversenyben azért verhetetlenek vagyunk mi, pusztaiak. Nem is beszél többet. Versenyben áll. Indít. Dolgozik tovább. Győzelmes harcban Gondos Lajos kapál. Ahogy dolgozik a tűző napon, munkája kérdés nélkül is felelet: győzni fog. • Néha meg-meg áll. Izzadt homlokát törli meg. Kapája sercegését mintha visszhangzana az egész ország. Az emberhez méltóbb jövő győzelmes harcát vívja ma szívvel-lélekkel versengve minden dolgozó magyar. Így érzi ezt a puszta népe is. Szívét betölti az akarat. És a győzni-tudás reménye ad lendületet munkájának. Szalay Elemér dr. 3. oldad Hitül estén sikerült a vásárhelyi Dózsa-nap A «Hódmezővásárhelyi Munkás Testedző Egyesület» sporttelepén rendezték meg vasárnap este az idei Dózsa-napot. Az ünnepséget Oláh Mihály polgármester megnyitója vezette be, majd Maksa Sándor, a Nemzeti Parasztpárt megyei titkára mondotta el ünnepi beszédét, amelyben ismertette a magyar parasztforradalmakat és azok jelentőségét. A dalárdák számai után szavalatok következtek, majd a népi kollégium növendékei és az iskolák úttörő-csapatai szórakoztatták népi táncaiknak bemutatásával a többszáz főnyi közönséget. A Dózsai ünnepély Aknássy György dr. szabadművelődési felügyelő zárószavaival ért véget. A torlódás elkerülése végett iskolákban is osztják a gazdalapokat tartoznak azok a külterületi lakosok megfelelő kerületekben Rengeteg panasz hangzott el az többi napokban a közellátási hivatlnál. A gazdák ugyanis csak aztolsó napokban jelentkeztek a lapkért és így naponta többszáz mber törte magát, hogy hamarább örüljön rá a sor. Karácsonyi Ferenc főispán s Oláh Mihály polgármester izsgálatot tartottak a gazdalapok tadásánál és a tolongás megszüntése végett utasította a hivatal ezetőit az osztás lebonyolításának téttagolására. Az utasítás szerint a gazdalapok s beszolgáltatólapok osztása az —II.—III. kerülethez tartozók rézére a közellátási hivatalnál, a V.—V. kerületiek részére a Szent Atal utcai iskolában, a VI.—VII.— VIII. kerületiek részére a Mária Valéria utcai iskolában történik. Ide is, akik a adóznak. Az osztás előreláthatólag szombat délig tart. BUIMOZISzerdán A legszebb női cow-boy szereplővel. Legújabb izgalmas cow-boy filmtörténet Fegyveres misévrel Késdobáló Élőújság Legújabb híradó Előadások kezdete hétköznap 6 és 8. órakor