Vásárhelyi Ujság, 1921. október-december (1. évfolyam, 1-75. szám)

1921-11-26 / 47. szám

Hódmezővásárhely, 1921 november 26 szombat. Ára­d kor. I. évfolyam 47. szám. Földmivelők politikai napilapja. Gazdasági Egyesület hivatalos közlönyt, ai»fise«ed­ ér Lázár Dezső­­«fel Andráisj­ utcs, Mete *Mrk*Mts. Gravitz Ferenc En *rr* féderre Megyed érre Vége van a másfél hét óta tartó kormányválságnak, Horthy Miklós kormányzó Bethlen István grófot bízta meg az uj kormány megalakításá­val. Amint a táviratok jel­zik, Bethlen egy pillanatig se fog késlekedni, megala­kítja az uj kormányt, mert tudja, érzi, hogy a vezetés nélküli állapot az ország mérhetetlen kárát okozza. Bethlen István gróf újabb megbízatása az egész or­szágban közmegnyugvással fog találkozni. Bethlen Ist­ván volt az, ki a bűnösen felidézett királypuccs alkal­mával erős kezekkel, cso­dálatosan éles politikai előre­látással elejét vette a fegy­veres betörés végzetes kö­vetkezményeinek, neki kö­szönhetjük, hogy egy­szerre három oldalról nem tá­madtak ránk kontra éhes ellenségeink, az ő bölcses­sége mentett meg bennün­ket az oláh pofonoktól és rablástól. Nem ismerjük még a programmot, amit az új Bethlen kormány hozni fog. Az eddigi je­lentések azonban azt sej­tetik, hogy a komoly munka ideje érkezett el, vége lesz a tökéletlen szószátyárko­dásnak, a tülekedésnek, a pénzügyi és gazdasági kon­szolidáció alapköveit rakják le, hogy ezen felépíthessék a jövendő erős, nagy Ma­­gyarországot.Egymást meg­értő, egymás hibáját és té­vedését megbocsájtó őszinte lélekkel kell sorakoznia minden becsületes magyar embernek a kibontott lo­bogó alá; a gyűlölködés és egyenetlenség perzselő láng­ját el kell oltani a szeretet és lelkesedés üdítő forrá­sának szentelt vizével s akkor biztos, hogy a szé­dítő örvényből, amibe bele­ estünk, ki tudunk evickélni s hamarosan eljön az idő, amikor a koránk vont szu­­ ronyerdők leomlanak s is­mét a magyar lesz az ur a Kárpátoktól az Adriáig... Mit akar az egységes párt ? A M. T. I. jelenti. Az egységes párt hivatott arra, hogy még ezen a nemzet­­gyűlésen, melynek időtartama, ha a tiszántúli választások idejétől számítjuk és azt a két esztendőt, melyre összehívták, több mint fél év alatt megvalósítsa Bethlen programmját, melynek főbb pontjai a következők. A választójogi törvény megvala­­sítása, a közigazgatás és a felsőház reformja, egyben közjogi javaslatok, melyek főként arra vonatkoznak, hogy keresztülvigye az állampénztár­­helyzetének rendezé­sét, ezért fontos a vagyonváltság befejezése, a hátralevő pénzügyi reform törvényé­nek megalkotása, a kiviteli illetékek kérdésének szabályozása és a kereskedelmi szerződések kötése és oly export­politika folytatása, melyek alkalmasak arra, hogy valutánkat stabilizálja. Az elkészült szociális és ipari javaslatok, tehát munkásbiz­­tosítás és az ipartörvény revíziójának, többek között, a tető alá hozása. Bethlen István egységes pártját a legmelegebben a kisgazdapárt üdvözli, mely Bethlenben látja annak az egységes frontnak megalkotóját, amely a kisgazdák véleménye sze­rint az összes destruktív elemekkel szövetkezett karlista puccsistákkal szemben szükséges. Bethlen tegnap délelőtt Vass János vallás- és közoktatásügyi, valamint nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszterekkel tanácskozott a kibontakozás ügyében. A tanácskozás egy óráig tartott s a miniszterek fél 12 órakor el is tá­voztak a miniszterelnöktől. Nem kell őrlési tanúsítvány. Csak a malmok ellenőrzéséről van szó. Egyik helybeli újság teg­nap reggel azzal a hírrel lepte meg a vásárhelyi kö­zönséget, hogy egy minisz­teri rendelet újra elrendelte az őrlési tanúsítvány kény­szert, szóval aki őröltetni akar, annak előbb őrlési tanúsítványt kell váltania. Ez a hír természetesen nagy konsternációt keltett, egy azonban vigasztaló, az tudniillik, hogy a közlemény egy­általában nem felel meg a valóságnak, szó sincs arról, hogy a malmok őrlési tanúsítvány nél­kül nem őrölhetnek, ma­rad úgy minden, ahogy ezelőtt volt. Miről van tehát szó és honnan keletkezett a nyug­talanító hir. A földmivelésügyi mi­nisztérium szigorúan akarja végrehajtani a malmok el­lenőrzését s e célból egy új rendeletet bocsájtott ki,mely azonban tisztán a malmo­kat érdekli, a közönségre semmi újítást se tartalmaz. A malmok hatásosabb ellenőrzése úgy fog meg­történni, hogy az őröltető felek részére behozatali és kiszolgáltatási bárcát kell kiadniok, melyeknek alap­ján a Gok. megbízottai job­ban gyakorolhatják az el­lenőrzést. A malmok e bár­­cák alapul vétele mellett egy malomivet tartoznak vezetni, melyeket minden hó elején és 15-én a Gpk. kirendeltségéhez beszolgál­tatni kötelesek. Lesz ezen­kívül helyszíni ellenőrzés is, mely arra irányul, hogy a malmok a valóságnak megfelelő módon jegyezzék be a naplóba a beérkező gabonamennyiséget. Ettől az ellenőrzéstől várja az állam azt, hogy meg fogja kapni a termelési év végéig a 15 ezer vagyon Tegnap délután három­negyed hat órakor megkon­­dult a katholikus templom nagyharangja. A szokatlan időben fájdalmasan feldugó harangszó gyászos hírt vitt szét a városban; hosszú, kínos betegség után megtért teremtőjéhez Bernátsky Ferenc apátplébános. Bernátsky Ferenc több mint öt évtized óta él szent hivatásának, több mint öt évtizede hirdeti az Isten igéjét, a szeretetet, a meg­értést, a megbocsátást. A szó nemes értelmében vett pap volt, aki nemcsak hiva­tásának teljesítése közben, de a közélet színterén is eme szent elvek alapján fejtett­ ki eredményes és áldásos működést. Általános tiszte­letben és szeretetben állott az egész városban, nemcsak a katholikus hívek ezrei, de a város mindenrendű és rangú polgára rajongó sze­retettel vették körül s féltő figyelemmel kísérték beteg­ségének lefolyását, mely tegnap délután háromnegyed 6 órakor a tragikus befeje­zéshez érkezett. A test már kihűlve pihen, a lélek pedig a elröppent ahhoz, akinek szolgálatában állott. gabonát, mely még az el­látatlanok számára szük­séges. Itt említjük meg, hogy a malmok és a kormány kö­zött a térítési díjak feleme­lését illetőleg tárgyalások folynak. A malmok a 600 koronás árat ugyanis ke­veslik, mert most nem 900 —1000, hanem 2400 —2600 korona a búza ára. Az őrlési százalék to­vábbra is 15, a darálási szá­zalék pedig 8 percent. BERNÁTSKY FERENC I I BERNÁT APÁTPLÉBÁNOS AP. i—wnw^—Tin Kiss Bertalan Első hódmezővásárhelyi disztemetési intézete kapittatott 1878. Aranyoklevéllel kitüntetve 1904. Hódmezővásárhely, Szentesi­ u. 4. sz. Iiterarbán Telefon 134. sz. a legegysze­rűbbtől a TEHETŐSEK legdíszesebbig a legolcsóbb naptáron HULLESZIILLITáSOH vidékre és vidékről. UJ SIRBATÉTELEK, átkoporsózások, sirbontások, sir- javitások, sirdiszitések. 6­­4ÍZRIJHAK, Blúzok, szoknyák, pongyo­lák 12 óra alatt készülnek EVÁSZFE3HEHDUR, gyapjú, ternó, szövet, gazé, és selyem különlegességek BVSSZH­OLEPFÍTÍOJOH, gazé, selyemtrikó és krepp szövetből. SIRKOSZORUK élő és művirágból. MENYASSZONYI KOSZORUK, párták, diszek, fátyolok és VŐLEGÉNYICSŐRKOR, vőfély és koszorús lány diszek viasz és szövetvirágból.

Next