Vasárnapi Hírek, 1989. július-december (5. évfolyam, 27-53. szám)

1989-12-10 / 50. szám

Ugatás Az idei gyermekkönyv-héten is sokfelé jártam Felgyőtől Kazincbarcikáig, és tapasztalhattam, hogy a könyvkultúra régi nyűgei hiánytalanul megvannak, talán növekedtek is az elmúlt években. A „padlóra került" könyvterjesztés például képtelen a gyerekekhez szóló műveket (is) eljuttatni a címzettekhez. Hányszor megéltem már a gyerekkönyvek szerzőinek körében ismert élményt: kitépett füzetlapokra, iskolai könyvek margójára „dedikálok”, és fancsali képpel gondolok a kiadóban évek óta heverő kéziratomra, hogy a fiókomról ne is beszéljek — vagy ami ennél is rosszabb talán: a raktárakról. Mindez — jól tudom —, a bonyolult és változóban lévő, válságos helyzetbe sodródott könyvkiadás egész ügyének egyik részlete csak és lassan beszélni is szégyen róla, mert ezen a téren semmi sem mozdul, és a szóvá tevő túlzott érzékenység nélkül is érezheti tettét értelmetlen ugatásnak. Éppen ezért nem is erről az ugatásról beszélek, hanem egy másikról, ami azonban nem független a kulturális hanyatlástól és szintén könyvheti élményem. Ha lehet, még sötétebb tájra, az eldurvulás, a lelki sekélyesedés általános jeleire enged pillantani. A sok közül csak egyet idézek, amely tanári szájból hangzott el és magyarázatot kérő diáknak szólt: „Te csak fogd be a pofád és az én dolgomba ne ugass bele, jó?!” A mondat minden hangjáért nem, de hangulatáért és két kulcsszaváért kezeskedem. Szélsőséges esetről van szó, gondolhatja valaki, ebből nem szabad általánosítani. Nem ebből általánosítok — a kirívó mondatot csak irányjelzőnek használom, mert meggyőződésem, hogy az. Ahol a gyerekek képregényt olvasnak, ha olvasnak, ahol a magyar nyelv és irodalom tanárai közül senki sem kíváncsi a községi könyvtárban rendezett író-olvasó találkozóra (ez aztán már nem szélsőséges eset!), ott előbb vagy utóbb ugatássá válik a beszéd. Nem lesz többé sem egy keserűen ironikus glossza címe, sem egy durván sértő, kérdést elfojtó dorongolás: megszokjuk, idomulunk hozzá. Lehet, hogy már itt is van ez a világ, s én is csak ugatok — hiábavalóan? Horgas Béla Harminc éve találkoztam vele először a Magvető Könyvkiadóban. Szőke, sovány, szerény fiatalember volt, jóakaratú, barátságos, csöndes mosollyal. Ő volt Berkesi András. Már ismertem novelláit, első regényét... S új regényét a Magvető adta ki, erről beszélgettünk. ... Milyen önuralommal tud az ember fiatalon tanácsokat adni? Nagyobb műgondra intettem Berkesit, fékezze meg a mondatok feltoluló áradását, keresse az egyedi, szép hasonlatokat, mélyítse el a jellemrajzot. Berkesi hálásan nézett rám, meghatottan köszönte a kritikát. Bizonyára nem először hallott ilyesfajta észrevételeket. Fogadkozott, ő tudja, még sokat kell tanulnia. Meghallgatta, megköszönte — aztán ment tovább a maga útján. A maga tehetségének belső szavára figyelt, követte azt az erőt, mely az ő színesen burjánzó képzeletvilágát követve a cselekmény vad, erős sodrásában rajzolta meg figuráit. Néha eltűnődöm azon, mi lett volna belőle, ha megfogadja a tanácsokat, szíves, nagy gonddal szült prózába foglalná irodalmi látomásait? Feltehetően azon a szürke középszerihez tartozna, melyre elsősorban a jelentéktelenség, az olvasói érdektelenség a jellemző. Berkesi mind ez ideig 31 regényt és 10 drámát írt. Munkái 13 nyelven jelentek meg, legutóbb a Szovjetunióban egy prózai válogatás 3 millió példányban. Hazai példányszámai gyakran meghaladják a több százezres nagyságot. Sikerének egyik titka bizonnyal az, hogy sajátosan egyénivé formálta a progreszszív társadalmi mondanivalót hordozó politikai kalandregényt. Nyomdában van új könyve, melyet már türelmetlenül vár hazai, több százezres olvasó tábora. Kell-e nagyobb öröm, a most 70 éves írónak? S kívánhatunk-e neki egyebet, mint hogy töretlen alkotóerőben, jó egészségben folytassa az új Berkesi-regények és -drámák, -filmek alkotását?... M. G. A mesterdalnok kicsit idegennek érzi magát ebben a világban. Lévén felekezet nélküli istenhívő, a rend és abékesség keresője, az érzelmek meghatározó szerepének hirdetője, úgy érzi, magányos farkas a hétköznapokban. Hangját még ma is tudja használni, a Hét és a Ciszt bármikor előcsalja hangtartományából. Nemcsak föllép, de fiatalokat, sok esetben már kész pályatársakat és főiskolásokat is tanít, bár őt magát soha nem hívták meg a főiskolára oktatónak. Szabó Miklós operaénekest 75. születésnapján pályatársai, barátai köszöntötték a fővárosban és második hazájában, Szegeden. Most is ... a 80. alkalmából. Életében poklokat járt meg, született tehetsége dacára. A 30-as évek elején szempillantás alatt fedezték fel. A Bajazzók Beppóját énekelte Svéd Sándor és Orosz Júlia mellett, ismeretlen fiatalként, s berobbant a köztudatba. Max Herzbergnek, a nyomtalanul eltűnt énektanárnak köszönheti technikai tudását. Amikor karnyújtásra volt az énekesi pályától, hét évig tartó súlyos betegsége szólt közbe. A Magyar Rádió fedezte fel újra, betegségéből felgyógyultan, s olasz dalok éneklésével aratta sikereit. Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv szerződtette az Operaházba, de a háború után hamis vádaskodások célpontja lett, s kitették. Újabb kálvária következett. De akkor sem adta föl. Járta az országot, sokszor méltatlan körülmények között, de újra énekelt. A Vígoperába került, ahol librettókat is fordított. Mozart Idomeneóját például az ő fordításában mutatta be a Szegedi Operaház, amely 1957-ben tagjai sorába hívta. Vaszy Viktor hitt benne, s gyönyörű szerepeket adott Szabó Miklósnak. Húsz éve nyugdíjas. De ha hívják... fellép, különösen szívesen a Budapesten élő szegediek baráti körében. Sőt, íróként sem akárki. Olvastam Erdélytől Floridáig című történelmi gyermekregényét, amelyből sugárzik a meseszerűség. Itt él köztünk Budapesten. Isten éltesse sokáig! Bogyay Katalin 1 Iránytű is lehet E héten tartotta közgyűlését a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság, amely főbb tisztségviselőivé választotta Tamás Aladár tiszteletbeli elnököt, Molnár Géza elnököt, Bíró András főtitkárt és Zágoni Ferenc ügyvezető főtitkárt. A társaság jelenlegi platformjáról, céljairól és terveiről beszélgettünk Molnár Géza elnökkel. — Miben foglalható össze dióhéjban a társaság immár többéves tapasztalatát sűrítő jelenlegi állásfoglalása? — Én úgy gondolom, hogy 1986-ban megfogalmazódott véleményem ma is érvényes. Ez a közösség irodalmi műhelyből szerveződött művészeket, művészeti írókat is öszszefogó társasággá, amely az egyike volt a nyolcvanas évek hazai társulásainak. Azok a közös alkotói törekvések kötik össze, amelyek Nagy Lajos munkáiban, írói és emberi magatartásában megmutatkoztak. Egyébként az író még mindig kiadatlan naplója számos olyan kérdésre adhat választ, ami mai irodalmunk egyik iránytűje is lehet. — De mi ennek a lényege? — Az emberi életekben kifejeződő igazság ábrázolása, a maximális művészi értékű pontosság és hűség. — Van ennek különösen mai aktualitása? — Igen. Ellene vagyunk a gyűlölködésnek, az intrikának, az alattomos gáncsoskodásnak, a rosszindulatú, rosszízű politikai manipulációknak. Óhajtjuk az irodalmi, művészeti közélet tisztaságát, a barátságot, a kölcsönös tiszteletet és megbecsülést azok között is, kik vitában állnak egymással. Ezzel felújítjuk azt a szép korszakot is, amikor írók és művészek összetartóan éltek, egymás munkásságát magától értetődő baráti figyelemmel kísérték. — Ám miből tarthatják fenn e társaságot? — Természetesen az új kulturális mechanizmus által létrejövő mecenatúrából. Ezt elsősorban a Külkereskedelmi Bank 1 millió forintos alapítványa, azaz ennek részünkre biztosított kamata jelenti. És természetesen a tagsági díjak, valamint bárki, bármilyen szerv által biztosított segítség, amit nem valamiféle könyöradománynak tekintünk, hanem a kulturális értékek megőrzésére és ápolására fordított öszszegnek, amit irodalmi estekkel, kiállításokkal viszonozunk, sőt, a nemzetközi porondon is képviselni tudunk. — Terveik? — A napokban kerül kiadásra új irodalmi antológiánk, és a jövő héten, december 11-én, hétfőn délután négy órakor nyílik meg az ÉSZV Munkás Szálloda színháztér-Tavaszy Noémi grafikusművész a Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság egyik tagja, Bortnyik Sándor bauhausi festőművész tanítványa. Művészetében a magyar népmesék színes világa elevenedik meg. Tavaszy Noémi alkotásai valóban a népművészet „tiszta forrásából” táplálkoznak. Eddig 170 önálló kiállítása volt hazánkban és külföldön. Határainkon kívül Jugoszláviában, Lengyelországban, Csehszlovákiában, Svédországban és az NSZK- ban. 1972-ben ex libriseiért ezüstérmet nyert, mében (Budapest XIII., Poscher J. u. 12—20.) képzőművészeti kiállításunk, s a december közepéig tartó kiállítás egyben karácsonyi vásár is, ahol képzőművészeti és irodalmi alkotásokat lehet vásárolni, köztük Tavaszy Noémi és mások műveit. Kelemen Gyula Bakancsos sztár Miguel Montanaro nemzetközi hírű népzenei virtuóz közreműködésével nagy sikerű hangversenyt rendezett pénteken a Téka Stúdió. A világsztár emblémája két bakancs. A műsorban fellépett a Vujicsics Együttes, Ökrös Csaba, Kobzos Kiss Tamás, a Lopótök Színtársulat, valamint a Tükrös Együttes. Miquel Montanaróval beszélgettünk, aki egyébként franciásan Michelnek szólítanak. Elmondotta, hogy rendkívül nagy örömmel vesz részt a magyar népzenei életben, hiszen ez Bartók Béla és Kodály Zoltán hagyatékának ébren tartását is jelenti. Családi kötelékek is fűzik Magyarországhoz, ahol immár tizenöt éve vendégszerepei és magyar felesége is van. Elmondta, hogy jelenleg három francia színházban játsszák műveit. A most lezajlott hangverseny egyben hanglemez-előbemutató is volt, ugyanis e hangverseny zenei anyagát tavasszal külön hanglemezen adják ki. (Kelemen) Ma zárul a Budapesti és Tájegységi Film- és Videószemle a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában. Szilveszteri meglepetés Gyilkosságvariációk két tv-csatornára Egy biztos, ez a szilveszter már nem lesz olyan, mint az eddigiek, legalábbis a televízió képernyőjén. Merthogy mind a két csatornán ugyanazon időben, percnyire együtt azonos című filmet kezdenek vetíteni. Ezúttal nem anyagi gondok szülték az ötletet, hanem néhány ember kísérletező kedve. Valami olyannal próbálkoznak, amelyre eddig aligha volt példa a világban. Az ötlet Molnár Miklósé, a televízió ismert operatőrjéé volt, aki kitalálta: csináljanak két olyan filmet, amelynek cselekménye néha összefut, néha különválik, majd ismét öszszetalálkozik és a befejezés sem azonos. A tipp sikert aratott és a televízió megbízta Polgár Andrást a forgatókönyv megírásával, Bánki Ivánt pedig a rendezéssel. Az akkori két csatornaigazgató Wisinger István és Horváth János pedig eldöntötte, hogy ez a produkció az 1989 szilveszteri adás főprogramja lesz. Az igazgatók azóta leköszöntek, de a film vetítésének időpontja megmaradt. Címe: Gyilkosság két tételben. — A cím kis bújócska. Jelzi, hogy a történet krimi és vehető két csatornán — mondja Bánki Iván, aki néhány hete a televízió szórakoztató főszerkesztőségének vezetője. — Tudom azt, hogy nem kockázatmentes vállalkozás, de lehetőség egy olyan történet elmesélésére, amely többféleképpen is lefolyhatott. Az irodalomban sok előzménye van annak, hogy egy-egy történetet le lehet írni több szemszögből. Ezt sejtette meg Molnár Miklós, aki maga is közreműködött a forgatáson Abonyi Antal vezető operatőr mellett. — Mennyiben azonos a két film cselekménye? — ötven százalékban. Háromszor válik el és háromszor ér újból össze. De érdekes módon alig forgattunk többet, alig használtunk fel több anyagot, mint amennyi egy film elkészítéséhez szükséges. Nagyon precízen kellett előkészíteni a jeleneteket, hiszen centiméterre, percre azonosnak kelett lenni a két film kockáinak. — Egyszer sem tévedtek? — Az egyik film egy perc 17 másodperccel hosszabb lett. A hibából erényt kovácsoltam. A rövidebbhez picit hozzátettem, a hosszabból kivágtam. A színészek borzasztóan élvezték a munkát, lelkesek voltak a forgatáson. A főbb szerepeket egyébként Bánsági Ildikó, Eszenyi Enikő, Koncz Gábor, Tordy Géza és Madaras József alakítják. — Krimiről lévén szó, lehet, hogy két gyilkos lesz, de mindkét csatornán más? — Természetesen nem árulhatom el, hogy gyilkos van, vagy gyilkosok vagy egyáltalán vannak-e. Annyit elmondhatok, hogy aki az egyes csatornát nézi kap egy krimit, ugyanazokkal a szereplőkkel, de más leosztásban. Ha a kettes csatornára kapcsol, akkor kap egy krimit, és aki szlalomozik, tehát ide-oda kapcsol, az is kap egy krimit. — És aki szeretné mind a kettőt végignézni? — Szó volt arról, hogy januárban, megcserélve a két csatornát, megismétlik a filmeket. De ismerve a januári műsortervet, nem látom nyomát annak, hogy újból műsorra tűznék a Gyilkosság két tételbent. Ezen nem tudok segíteni. Reméljük, hogy a televízió mai vezetőinek eszébe jut, hogy odafigyeljen a nézőkre is és minél előbb ismét műsorra tűzzék ezt a furcsa krimit. Sebes Erzsébet Elvis-lemezbörze A rock and roll királya, Elvis Presley még 55 éves sem lenne. Memphisben lakása a harmadik leglátogatottabb emlékhely az Egyesült Államokban. Elvis személyes tárgyaival Magyarországon 1982 óta működik egy igen lelkes öntevékeny Elvis-klub, amely emlékkoncertekkel, sétahajóestekkel, táncversenyekkel is ápolja a muzsikus emlékét. A klub egyik vezetője Selmeczy Attila újságíró, akinek a muzsikus halálának 10. évfordulójára jelent meg egy mini könyve. Az egyetlen magyar nyelvű Elvis-monográfia, amely nem amerikai mű fordítása, hanem önálló gyűjtőmunka, kutatás eredménye. A Metro Klubban állítják ki jövő vasárnap az Elvis-relikviákat az első hazai rocklemezbörzén, s az emléktárgyakat meg is vehetik az Elvis-rajongók. A mini könyv Bécsben, ahol a világ legnagyobb és a világ legkisebb méretű Presley-ről írt könyvét is bemutatták, az utóbbi kategóriában a magyar szerző munkája lett a kategória győztese. B. K. 1 [ Előzetes Nosztalgia Olasz—szovjet film. Rendezte: Andrej Tarkovszkij. A brezsnyevi idők az orosz filmművészet egyik óriására is rákényszerítették az önkéntes emigrációt. Elengedni, kitagadni — mint jó néhány éve Ljubimovot — száműzni —, mint Szolzsenyicint. Ezek voltak a fokozatok ezekben az években a kényelmetlen művészemberekkel szemben. A Nosztalgia — a rendező utolsó előtti filmje, 1983-ban mutatták be a cannes-i filmfesztiválon — részleteiben szép, megragadó képekben gazdag, önkínzó önvallomás, de egészében nem igazán meggyőző alkotás. A „főszereplő” — a kitűnő Oleg Jankovszkij — „a rendező alteregóját alakítja” — nyilatkozta Tarkovszkij. Ez a másik én egy orosz költő, aki azért utazott Olaszországba, hogy egy honfitársa, egy zeneszerző itáliai éveiről anyagot gyűjtsön ... Sajnos, ami történik vele, nem megragadóam izgalmas, nem serkenti beleérző képességünket. Vagy nosztalgiánk van az Andrej Rubljov iránt? (morvay)