Vasárnapi Ujság – 1855
1855-12-30 / 52. szám - Juranics. Thali Kálmán 424. oldal / Balladák és genreképek
425 — Ha Zrínyi egy óriás kard : Juranich az éle : A törököt annál jobban Gyilkolhatni véle! Gyilkolja is, emészti is Párosával vágva — Előtte egy holttest halom Magasul a várra. Es alatta vérhullámon A halál hajója .... Ki volna, ki illy erőnek Porig nem hajolna? ! Futnak már a janicsárok Fegyvereket hányva — S a törökök zultánja majd Meghal boszujába! — * * * „Büszke magyar Zrinyi Miklós Add föl gyenge várod!" „,Mondom neked török zultán -Azt hiába várod!" Romhalommá lőn a bástya, Befelett az árok Betöltötték az elhullott Spáhik, janicsárok. De az őrség leolvadva Alig harmad részre .... Lesz-e ember, elég ember A ki álljon résre ? Meggyöngülve, kifáradva — Fegyverek is csorba : Csak a lélek elszántságán Nem esett még csorba! Sürög forog az ellenség, Hangyaboly a tábor; Agg uhlemák lelkesítik — Ki nem elég bátor. — „,,A próféta szent nevére, Allah kedves népe : Ki elesik a mennyország Veszi kebelébe!"" S felmagasztalt őrültséggel Rohannak a spáhik. Büszkén nézi vén Sulejmán küzdő katonáit. De mi zaj kél a viharban? ,„Félre török, félre!"" Ifjú vitéz, hős Juranich Áll a csataélre. És megfürdik az ősi kard Piros, pogány vérbel .... Minden csapás azt hirdeti : ,„Félre török, félre!"" Karcsú spáhik, hős jancsárok Nyomulnak már hátra — Oda van a török sereg Ékessége, hátra! S sátorábul vérző szivvel A ki mindezt látja : Vén Sulejmán, ősz Sulejmán Meghal boszujába! — * * * * Ifjú vitéz, hős magyar nép: Mint szánlak én téged! Mert hiába, mert hasztalan Ritka vitézséged! És ezúttal az ősi hon Bár megvan is mentve : Tűzbe lángba Szigetvára — Nem maradhatsz benne. — Hősöket, akiket meg — Nem törhetett semmi : Az elemek kényszerítik A várból kimenni. Búsan szól a tárogató Összehívó hangja : Elébb harczok' csalogánya — Most halál harangja! Várpiaczra gyül a népség, Zrinyi kis csapatja; Készen állva, bizton várva Az utolsó harczra. — Jő a vezér könyüs szemmel Végig néz a népen, — Kitartásuk' vitézségük' Megköszöni szépen. A szent zászlót Juranichnak Áldva adja által : **) „Édes fiam, kedves fiam Halj meg hős halállal! E lobogó szemfödőd lesz — Hazád lobogója .... S most utánam jó vitézek! Itt a dicső óra!" És rohannak az elbusult Véres oroszlánok : Gyilkolni kész karjaiba A hideg halálnak. — Lehanyatlik már a vezér Tajtékzó lovárul : De alatta tiz, husz török Heverész — párnául! Már csak itt ott látni magyart-Végső harczot küzdve; A hősök, az oroszlánok Porba vannak dűlve. — De a zászló még fönn lobog, Juranich még harczol, Egymagában — béköritve Egész sereg tartós. © O Végre ő is összeroskad Száz halálos sebben Még akkor is azt susogva : Édes hazám, szentem! .... Illy példátlan vitézségen A jó török bámul . S szégyenkedve, pironkodva Fordul el a vártól. — Thali Kálmán. *) Lásd minden történetirónknál. **) Lásd Szalay László „Magyarország története." IV-dik köt. 348. lap. Szellemi élödiség. Most midőn hála a kor üdvös szellemének, az ismeretek és tudományosság hazánkban is áldásos lendületet nyertek, azok kik ezen örvendetes tüneménynek szivök mélyjéből örvendeni tudnak, — és ki ne örvendene a terjedő értelmiség, és felvilágosultságnak! — szeretik mindenre kiterjeszteni figyelmöket, mi a sikert és kedvező eredményt koczkáztathatná, e sorok iróját is arra , hogy jelen czikkecskét e kiterjedt olvasó közönséggel biró lap hasábjain közzé tegye, olly körülmény határozta, — melly meggyőződése szerint nemcsak neki, de sok másoknak, talán mindazoknak kik olvasni nem csak nem szeretnek, sőt a nemzeti irodalom pártolásához filléreikkel is járulni szoktak, nem egyszer okozott boszantó kellemetlenséget, s ez azon indolentia (renyheség), melly hazánknak minden vidékein érezhető, hogy t. i. az olvasóközönségnek egy jelentékeny része—s pedig legtöbb esetben a tehetősb — sem könyvet nem vesz sem hírlapot nem járat, hanem e helyett elhiteti magával, miszerint ő olly közkedvességü gyermeke az édes hazának, kit mások egész életén keresztül tetszése szerinti olvasmánynyal ellátni tartoznak, miért ő hála fejében azzal fizet, hogy azt, mit mástól kölcsönöz, sajátjául ismét másnak csak egy napra kölcsön adja, ez megint egy harmadiknak, s igy tovább egész addig, mig a könyvnek se hire se nyoma, — a könyvkölcsönzés körüli eme lelkiismeretlenségnek következése aztán az, hogy nálunk bármi csekély könyvtárnak alakítása véghetlenül meg van nehezítve, ki szavaimnak nem hisz,nézzen szét akár magány, akár közkönyvtárakban, bizonyos lehet benne, hogy hiányzó könyveket mindenütt, nem ritkán igen értékes több kötetekből álló munkákat csonkítva találand, sőt ismertem ollyat is, kinek apródonkint elorozgatott könyvekből csinos kis kézi könyvtára volt. Ez olvasni igen, de könyvet venni nem szerető tisztelt uraim épen nem szép önöktől, illy eljárással önök ártanak a nemzeti irodalomnak, mert a közönséget szellemi élediségekkel az elmetermények megszerzésétől elriasztják. Ideje volna már egyszer meggondolni, hogy a könyvek és hirlapok sem esernyő sem sétabot vagy tajtékpipa, mellyet a vidéki áldott régi szokás szerint helylyel, közzel még most is a legkisebb átállás nélkül elvihetni azon jó remény fejében, hogy megtalálás esetére a tulajdonosnak amúgy könnyedén oda vessük, hogy „bit ezt elcseréltem, ejnye nő . . . csak most veszem észre, bocsánatot kérek" ez sem szép, de könyvekkel igy bánni megbocsáthatlan nemzeti bűn. Nem árt tehát kevés tanács azok számára, kik illy kellemetlenségeknek naponta kitétetvék, mire nézve bátorkodom érdekükben a következő szerény utasitással szolgálni. a) Tartsák meg szigorúan, hogy olly embernek kinek vagyonossága megengedi könyvet szerezni, s meg sem vesz, soha ne kölcsönözzenek. Illy emberek irányában jó lesz megtartani, hogy gyakori alkalmatlankodásaik s illyenforma tudakolódzásaikra: „mi újság,ugyan mit olvasott ön legközelebb? beszéljen kérem valamit" egyszerűen azt feleljük : „megolvashatja ön ez s ez lapból e vagy ama könyvből"; más méltányosb emberek irányában azonban óvakodjunk a világot véka alá rejteni. b) Mindazoktól, kik önöktől könyvet kérnek, kérdezzék meg, hogy hát ő neki vannak-e könyvei, járat-e hirlapokat? ha igen, mit adhat cserébe? könyvért könyv. c) Ha az illetőnek vagyonossága meg nem engedi, hogy egymaga szerezzen magának; igyekezzenek önöket társaságba vonni, s ekként közköltségen szerezni könyveket, s hirlapokat, biztosíthatom önöket arról, hogy bármily csekélységgel járul valaki a vételhez, azonnal több tisztelettel fog a könyvek iránt viseltetni. d) Ha könyvet kölcsönöznek, arról magoknak jegyzéket tartsanak, mellybe feljegyeztessék az is, hogy mennyi időre kölcsönözték, ez időn tul semmi esetre kinn ne hagyják, ez jó óvszer a restség, és mi egy némelly embernek csaknem gyógyithatlan baja, a pontatlanság ellen. e)ki csak egyszer is szavának ura nem volt, annak többet könyvet olvasni ne adjanak. Önök pedig a könyvvételtől irtódzó uraim, vegyék jó néven a következő észrevételeket.