Vasárnapi Ujság – 1858
1858-12-12 / 50. szám - More patrio (képekkel). Jókai Mór 590. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti művek - Losonczy László; Népdalok 590. oldal / Költemények
590 kénytelen vesztegetni : irodalmunkat több rendbeli tudományos és költői munkával gazdagította, (ezek közt az akkori legolvasottabb regények egyikével ,,Tárcsás Bendéet-el, 3 kötet); ugy hogy ebbeli érdemei tekintetéből 1837-ben a magyar Tudós Társaság — három évvel azután 1840-ben a Kisfaludy társaság is, tagjává választotta. Ekkorról való hazaszerte ismert és kedvelt „Dalhon" a (4 füzet, 1839—40), mellyben gazdag költői erőnek s ragyogó képzelmének megkapó bizonyságaival találkozunk. — Buzgó és tevékeny tagja s 1843-ig első titkára volt a magyar természettudományi társulatnak, mellynek létrehozásában is nem kevés része volt. 1842-ben a pesti ágostai vallású középtanodában ideiglenes tanárságot vállalt; innen következő évben a szarvasi gymnasium bölcseleti tanszékére hivták, hol a tanintézet egyik díszes éltető lelke volt, s nemes hatásával erkölcsi és nemzeti irányban legtöbbet tett az iskola jóhirnevének emelésére. Felolvasásait a város és vidék értelmisége is szorgalmatosan látogatta s örömmel és lelkesedéssel hallgatta. Itt halt meg, szép pályájának fele utján, erőteljes férfi korában, 1846. február 6-kán, alig 36-ik évében, rövid betegség után Halála előtt kevéssel nyert jutalmat a Kisfaludytársaságtól, ,, Vegyes házasság" czimü velős politikai satyrája. Tántorithatlan jelleme a legtisztább és őszintébb kedéllyel volt párosulva. Az oktalan vagy csúszó-mászó világ bohóságait majmolni : nem feküdt természetében. Gyűlölte a piperét, került mindent, ami kül bel egyéniségének bármi tekintetben korlátozására szolgált; különcségei közé tartozott, hogy nyakravalót, keztyüt, magas kalapot nem hordozott, a hajlongást, küszöbkoptatást nem gyakorolta; ,.jó napot köszönt ,,alá-szolgája helyett. Az ő sírkövére irta Petőfi, hogy : ,,. . . sokkal inkább bajta le fejét a Szabad szegénység kőszikláira Semmint a függés bársony-pamlagára." A nyarat Pesten laktában a budai hegyeken, azok éltető növényzetével társalogva szokta tölteni; ezért, a budai hegyneveknek 1846-ban, Döbrentei Gábor indítványára történt magyarosítása alkalmával a szép Zugliget egyik kitűnő ormát az ő emlékére, Vajda-bércznek nevezték el. Testalkatára nézve inkább kis termetű, szikár, de izmos, olajszín barna arczú férfi volt, napsütötte arczczal és kezekkel, göndör hajfürtökkel, lelkes homlokkal és szemekkel. Kedélye örökké derült és nyugott. Mert szigorú anyagi körülményei, viszontagságos élete sem tudták megzavarni lelki csendjét, s rendütletlen becsületen, jó szíven s mérsékelt életmódból származó ép testi egészségen alapult megelégedését. Hátrahagyott, töredékekkel kiegészített összes munkáit özvegye megbízásából Vahot Imre rendezi sajtó alá. Vajda emlékezete iránt táplált kegyeletes tiszteletüknek a bécsi cs. k. iparműtanoda magyar növendékei pár év előtt azáltal igyekeztek maradandó bizonyítványát nyújtani, hogy közköltségen márványba vésett mellszobrát készíttették, melly jelenleg a szarvasi iskola tantermében van felállítva. Őrizzük meg a dicsőült honfi és költő nemes képét — ápoljuk emlékét a mocsoktalan jellemű, becsületes embernek. Z—y K—ly. Népdalok. i. Mondják nekem, mondják nekem régen : Van elég lyány, mint csillag az égen. Vegyek társat közülök magamnak. Hisz az évek gyorsan elsuhannak. Tudom én azt, tudom én azt régen : Van elég lyány, mint csillag az égen. De közülök minek vennék társat? Van nekem rég társam — a búbánat! II. Hideg őszszel nincsen virág az ágon, Nincs öröme lelkemnek e világon. Hideg őszszel elszáll a vig madárka, Kedvem is elrepült messze határra! Hideg őszszel hull a zápor, nyög a szél, Hejh nem nyög az szomorúbban szivemnél. Gerliczeként sírva nyögök ... mi haszna, — Hideg az ég, nem hajt semmi panaszra! Nem marad a nap az égen Szüntelen gyász köntösében. Leveti azt nem sokára, S aranyosat vesz magára! Ejh hajh, félre búbánat Kancsót vágok utánad. Vagy a világ csúfjára Befojtlak a pohárba! III. j Hát örökké csak én járnék. Olly sötéten mint az árnyék? Rám derül még valahára Az örömnek fénysugara! IV Véremet már régóta Szivod, mint a piócza. Félre tőlem, ha mondom, Mig boszom rád nem ontom! Losonczy. More patrio. Regényes kóborlások JÓKAI MÓRTÓL. (Folytatás.) Abrudbányai lelkes barátaink másnap Vidráig elkísértek bennünket. Topánfalváig szekéren mentünk, ott meg kelle állapodnunk, hogy az utánunk jövő vezetékeket bevárjuk. Ez tehát az oláh vidék hírhedett középpontja, ahol oláh intelligentia és birtokosság lakik. A mig szekereinknél ácsorogtunk, lejön hozzánk egy oláh nemes ur s szíves unszolással kényszerit bennünket házába betérni. Tágas salonjába lépve, a legelső, a mi meglep bennünket — a harmincznégy magyar iró arczképe. Az oláh ur ott igen szivesen megvendégelt bennünket s mi valóban nem bántuk meg, hogy Topánfalván időztünk. Innen ezután haladéktalanul siettünk a regényes vidrai vízeséshez. Vidráról tudnunk kell annyit, hogy ez ollyan falu, amibe délután két órakor megérkezve, négyig mindig befelé mentünk, másnap reggel hetedfélkor kiindultunk belőle, tizenegyig mindig kifelé mentünk, s csak akkor értük el a végét. Egy egyházcsoport, mérföldnyi távolságban van a másiktól, s azt rendesen egy atyafiaság lakja; hét külön temploma van a falunak, mert ha egybe kellene minden lakosnak járni, a szélsők szombaton indulhatnának el a vasárnapi prédikáczióra s hétfőn érnének róla haza. Itt egy patak mellett láttuk üldögélni Janku Ábrahámot. Valami csárda volt ott, az előtt ült, fakózöld kalapja szemére lehúzva, zilált haja, barnult arczát segített még szomorúbbá tenni. Ott ült senkire sem ügyelve. Valaki kérdezte tőle, hogy nem jön-e fel a sógorához a vízesés mellé. Nem fogadta el a kérdést. Nem akar ő most senkivel beszélni, ő vele sem törődik senki. Amióta ő szegény emberré lett és kopottan jár, azóta nem nagyon becsülik. Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön, kik többen emlékeznek rá, hogy őket nagy veszélyből szabadítá meg, amikor saját sorsosai többször rá is lőttek. A szivekbe látó Isten itél és kegyelmez, ember ne szóljon ehhez. Mi hagyjuk bezöldülni szépen a szomorú évek sírját, s felejtsük el a tényeket, de tartsuk meg belőlük a tanulságot. Nem fogok politizálni, de amit láttam, amiről meggyőződtem, azt elmondanom emberbaráti kötelesség. Az oláh nép közszellemében nem ellensége semmiféle szomszédjának, legkevésbé a magyarnak; az oláh köznép engedelmes, munkás, kevéssel megelégedő, könnyen barátkozó; ami rész, ami félelmes benne , az a közmiveltség elhanyagolása. Statistikai adatokkal fogok bizonyítani. Zarándmegyének ez előtt tíz évvel megjelent statistikájában, amit maga Zarándmegye egykori főispánja dolgozott ki, illyen hivatalos adatok olvashatók : „néhány elemi tanodán kivül nagyobb tanoda e megyében nincs, azok közöl is csak hat áll több év óta, Nagyhalmágyon egy magyar és egy oláh, Körös-Bányán egy katholikus és egy református, mindkettő magyar, Brádon szinte egy magyar, végre Bojczán egy kamarai tanoda, mellyben ez ottani bányászok és más lakosok kedveért németül tanítanak. Tehát még a hat iskola közöl is csak egy az oláh, és a mellett van ennek a megyének ötvenegy ezer román ajkú lakosa! Ennyi népre jut az összeirás szerint 17 (!) iskolamester, (ennek csak fele oláh), hanem van azután százöt korcsmáros. Tanult 1846-ban a téli félévben hat tanoda padjain összesen 305 fiu és leány, s találtatott az összeiráskor irni, olvasni tudó ember 1540 magyar és németajkú lakosság közt 559, és 51,323 oláhajkú között 503(!). Aki ebből sem érti, hogy mi a baj? annak nem tudom, hol kezdjem a magyarázást ? Százezer abéczé és katechismus kell ennek a népnek, meg egy